Selyemút – Üzbegisztán, Kirgizisztán, Kína 1, rész

1. nap

A szokásos örültek háza az indulás, 3 napos szlovénekkel nehezített meeting után. Macskák táborozni mentek, a ház a felújításhoz ki-, a hátizsák bepakolva. Arról mondjuk, fogalmam sincs mivel mert fél kómában hetekkel ezelőtt raktam össze. a Silk Road-ra nyilván Turkish Airlines-zal megyek, csak hogy legyen a barátoknak miért izgulni. De rendben megérkezem Isztambulba, ahol már John vár, és összejön a borozás a lounge-ban. Még azt is kiügyeskedjük, hogy egymás mellett üljünk a vészkijáratnál, bár pár ezer km és egy nap különbséggel csekkolunk be. Az út eseménytelen, de nem sokat alszom. Reggel 6kor landolunk Tashkentben, és itt jön a neheze. Mintegy 2,5 óra amíg bejutunk Üzbegisztánba. A határon nem viccelnek, több mint 1,5 óra az útlevél ellenőrzésnél a sor, és ez után jön még a vám, az már alig egy órácskát vesz igénybe. Onnan már hamar a hotelben vagyunk, az egész csapat 5 fő, ennek 40%-a mi vagyunk.. van még egy 70 feletti angol hölgy, a nemsokvizetzavar fajtából és két normális pasi, 1 skót 1 meg aki ír, angol és amcsi útlevéllel is rendelkezik.

Amúgy az egész úti szervezés kissé szürreális. Először is John kapott 5% kedvezményt lojalitás alapon, de még sose utazott a céggel. Aztán hol azt mondták, hogy 6-an leszünk hol hogy 5-en, már kezdett 10 kicsi néger feelingem lenni. Aztán én eredetileg kértem plusz pénzért különszobát, amit lemondtunk később, gondolván összebútorozunk lesz, ami lesz és a különbséget elisszuk (1 dollár egy sör, nem állunk jól eddig). Aztán érkezéskor kiderül, hogy bár nem fizettünk extrát még is külön szobában alszunk, mert nem vagyunk házasok. Ingyen, minden üzbég szálláson. Vicces :-)

Kapunk reggelit és egy óra pihenést a szálláson aztán már megyünk is Tashkentet nézni.

Nyilván oázisként kezdte, mostanra pedig egy post-szovjet nagyvárossá nőtte ki magát. Amúgy a kazah határnál és a Tien-San hegység nyugati lábánál fekszik, kontinentális éghajlattal, azaz télen esik a hó, nyáron meg bazi meleg van – simán 45 fok júliusban. A turistás részek nagyon rendezettek, és tiszták, díszvirágnak az út mellett mindenhol bazsalikom van ültetve. De amúgy a külváros már olyan, mint amit vár az ember, gazos, szemetes, palatetős, lepukkant beton cuccokkal.

Többször lerombolták, Dzsingisz Kán 1219-ben (de Timur visszaépítette) majd 1966-ban egy földrengés, ezután sajnos a szovjetek építették újjá. A széles sugárutak szimpik, de amúgy ronda lakótelepekkel és szovjet szobrokkal van tele. Az Óvárosban Hazroti Imam mecsetet nézünk, meg egy hatalmas ősi Koránt – bár ezt végül is nem látjuk mert az őr elcsámborgott valahova a kulccsal, meg egy mauzóleumot a 16.századból. A piac viszont hatalmas, a belső rész egy óriási kupolás csarnok, árusok százaival. Végigjárunk minden részt, húsos, tejtermékes zöldséges, sőt bemegyünk a pékekhez kenyérsütést nézni. Utána metrózunk, tényleg szépek az állomások, de a mozgólépcső és a metró kocsik hozzák a 25 évvel ezelőtti pesti feelinget. Még Johnnal elmegyünk vízért a közértbe, de a vacsora kimarad, végre alszunk. Reggel korán kelés mert vonatozunk Szamarkandba.

 2. nap

A vonat szuper modern és olyan tiszta az állomás, hogy nem hiszünk a szemünknek. Itt is mindenkit átkutatnak a rendőrök (a metro bejáratánál is, tiszta rendőrállam). Gyakorlatilag 2 óra alatt visznek minket Szamarkandba és még reggeli teát és muffint is kapunk. Szamarkand már tényleg a Silk Road része, de nem a deepweb és nem darknet market-es Silk Road, az már évekkel ezelőtt lebukott. Hanem az az évszázadokon át használt kereskedelmi útvonal, ami Kína egyik régi fővárosából Csangan-ból indult (mai nevén Xian), és Európáig tartott. I.e. 100 körül kezdték el használni és a középkor végéig nyomultak rajta, onnan már inkább hajókkal oldották meg. A több mint 8000 kilométeres Selyemút a Kelet jelentős civilizációit kötötte össze a Nyugattal.

 A Selyemút nem egy kijelölt út volt, elhelyezkedése attól függött, hogy merre voltak ellenséges törzsek, merre volt biztonságos közlekedés. Persze volt néhány bejáratott főbb útvonal, amin haladtak a karavánok. És hatalmas területeket kötött össze – Kínát Indiával, Arábiával, Afrika szarvával, Perzsiával, Európával. Az egyik északi útvonal Kirgizisztán, Kína és Üzbegisztán területére eső részein fogok utazni. Ezeken az utakon a karavánok Kínából selymet, porcelánt, féldrágaköveket, lakkozott cuccokat hoztak, visszafelé Észak - Afrikából származó tömjént, mirhát, Perzsiából datolyát, sáfrányt, pisztáciát, Indiai szantálfát vittek.

 Jellemzően egy-egy kereskedő nem tette meg az egész útvonalat, közbenső piacokon adták, vették a cuccokat és vitték tovább. Az árukon kívül nyilván a más is cserélődött – gének, kultúrák, vallások, technológiák, betegségek, különböző népek és nyelvek találkoztak. Az Egyiptomi Birodalomtól, Nagy Sándor, Római és Bizánci Birodalom. Néha háborúk miatt lezárták, de tulajdonképpen a XVI századi hajós útvonalak megnyitásáig működött.

Szamarkand, az egyik legrégebben lakott település Közép Ázsiában, úgy i.e. 8 században alapíthatták, Akhaimenida-dinasztia (II. Kürosz, Dáriust huhh rémlik valami) idején a Perzsa Birodalom Sogdiana provinciájának fővárosa volt. i.e. 329-ben Nagy Sándor elintézte, szóval jártak erre görögök, irániak, perzsák, törökök, nyilván Dzsingisz Kán se hagyta ki, míg a 14. században Timur birodalmának fővárosa lett.

Sok mindent láttunk, de 39 fokban azért ez sem egyszerű, jó, hogy edzettünk Szudánban.

Az Obszervatóriummal kezdjük, Ulugh Beg (1428–1429), ő volt az unoka, és egyben asztronómus is volt állítólag ezt használta, alig maradt belőle valami, egy bazi nagy műszer és egy kis múzeum van csak.

Volt Bibi-Khanym mecset, ami replika, az eredetit Timur csinálta a XIV században egy indiai hadjárat után, az onnan hozott 95 elefánt segített a 450 márvány oszlopot felrakni, de 1897-ben egy földrengés tönkretette.

Aztán Shah-i-Zinda nekropolisz, jó régóta temetkeznek ide, a IX századtól, állítólag Mohamed egy unokatesoja is itt van eltemetve Kusam ibn Abbas, az épületek többsége XIV-XV századi és egész a XIX sz. használták.

Siyob Bazár, kisebb mint a tegnapi de felfedezem hogy hatalmas tök méretű sárgadinnyéjük van, amit csak ki kell majd próbálni valamikor. Amúgy a hőség brutál, van vagy 40 fok.

A végére marad a leghíresebb Registan híres iszlám építészeti remek, ami 3 külön épületből áll, ezek madrasa-k iszlám iskolák voltak :

Madrasa of Ulugh Beg (XV sz.)

Sher-Dor Madrasah (Lions Gate) (XVII sz).

Tilla-Kori Madrasah (XVII sz)   

Este vacsi egy helyi étteremben a teraszon, a kaja drága, de jó és adnak sört. Ami szuper, hogy alig van turista, csak a pár helyi (főleg esküvői fotók) mászkál a téren.

3. nap

Lakni a Gur-e Amir Mauzóleum mellett laktunk közvetlenül, úgyhogy reggel ezzel kezdünk. Itt van Timur, a fia, és az unokák eltemetve (1404). Építészetileg nagyon különleges, mozaikok egyedileg festve és feltéve. Van egy csomó virág és növény minta, ami a kerteket, azaz Paradicsomot jelképezi az iszlámban. A kéket különösen szerette Timur, ami itt van, ez az árnyalat a gyászt jelképezi. Mondjuk az is látszik, hogy az aranyat is szerette..a kupola színaranyból volt mintázva, de az egész műemlék mint a többi is Üzbegisztánban 90%ban felújított.

Elindulunk busszal Buhara-ba. Meleg van, szarok az ülések, de annyira nem bánjuk (még) mert érdekes dolgokat mesél a guide-unk a szovjet időkről. Az angoloknak ez nyilván új, nekem mondjuk kevéssé, úgyhogy a régi szovjet kocsik azonosításával szórakoztatom magam (Zil sok Zil), amúgy mostanság az itt gyártott Chervrolet-tel vannak tele az utak. Megkérdeztem az Aral tóról, azt mondja annak már annyi menthetetlenül eltűnt belőle a víz. Gyakorlatilag a Szovjetunióban Üzbegisztánt nevezték ki fő gyapot termelőnek, 6 millió tonna volt az éves kvóta. Erre használták el a két nagy folyó vizét, hogy öntözzenek, közben a tóba nem jutott és kiszáradt. A srác is részt vett a kötelező gyapot kampányban, egyetem elején 3 hónapig volt a kötelező napi 35 kg gyapotot szedni miközben egy állatok által használt pajtában laktak és makaróni levest ettek.. na az is klassz lehetett.

Ebédre kapunk szuper finom pilav-ot ami a nemzeti kaja, rizses hús szerű cucc, nagy tálból esszük paradicsomsalátával.

Ezután még egy XI századi karavánszerájt és a XIV századi víztározót nézzük, majd megpróbáljuk az eddig sem kátyúmentes út szignifikáns romlását túlélni. Afrikában nem láttam már ilyen szar minőségi utat az elmúlt évben, több a gödör, mint közte az aszfalt.

Még este sétálunk egyet Buharában, még most is brutál meleg van, de város nagyon szimpi, kis kompakt, sok látnivalóval. Lyabi Khauz komplex a XVI.-XVII. században épült, egy mesterséges vízgyűjtő, aminek a medencéjét madrassa-k és khanaka veszik körül. Az utóbbiban szufi dervisek meditáltak és laktak, van egy nagyon színes mihrab, bíbor, kék, zöld és arany. A Nadir Divan Beghi madrassa amúgy karaván szerájnak épült, de mivel az Emír a megnyitón tévedésből azt mondta madrassa, hát az lett. A homlokzaton két repülő valami és 2 szarvas van mozaikból (ez mondjuk iráni shia hatás, hogy élőlényt ábrázolnak)

A belváros kifejezetten jó hangulatú és ezt még egy helyi pub-ban kézműves sörrel fokozni tudjuk. Amúgy a világ legkisebb szállodai szobájában alszunk, egy volt Madrassa átalakítva.

 4. nap

Buhara világörökség, szinte önmagában egy múzeum annyi látnivaló van, a város a selyemút egyik legfontosabb állomása volt. De itt is minden műemlék 70-90%ban felújított, igaz mindenhol hagynak mintát milyen volt a lepukkant hogy össze lehessen hasonlítani.

A buharai oázist ugyan már jóval korábban i.e. 4. évezredben is lakták, de a várost magát i.e. 500-ban alapították, ekkor nőtt össze a 3 itt levő település, amiket fallal vettek körül.

Van az alapításról legenda is, elég akciófilmes: A Shahnameh című középkori perzsa eposz szerint a várost Siavash herceg, Kai Kavoos sah fia alapította. A legenda szerint azzal vádolták meg Siavash, hogy elcsábította a saját mostohaanyját. Hogy bebizonyítsa ártatlanságát, tűzpróbát kellett kiállnia. Miután sértetlenül emelkedett ki a lángok közül, az Oxus folyón (a mai Amu – darja átkelt Turánba, ahol Szamarkand királya, Afrasiab hozzáadta a lányát, Ferganiza-t és ajándékul a buharai oázis királyává nevezte ki, ahol Siavash Ark-ot, azaz várat, köré pedig várost épített. Na azt hihetnénk hogy ennyi de nem.. Néhány évvel később ismét megvádolták, ezúttal apósa feleségének elcsábításával, meg azzal hogy meg akarta dönteni apósa hatalmát. Afrasiab ezért megölette és a legenda szerint a szalmaárusok kapuja alá temettette a fejét. Erre apja Kai Kavoos bosszúból odaküldte Rostam-ot a perzsa szuper hőst, aki megtámadta Turánt és megölte Afrasiabot, és Siavash fiát és annak feleségét Perzsiába vitte.

Mivel gazdag város volt, mindenkinek kellett: volt itt Nagy Sándor, a hellenisztikus Seleucid birodalom, Greco-Bactrians, Kushan Birodalom. Aztán volt mongol törzsé ez nem tett jót, a Sassanian Birodalom alatt valószínűleg keresztény volt, aztán jöttek az arabok a VII században, majd a Samanid perzsa Birodalom, aztán Karakhanid Birodalom része lett. Majd jött Dzsingisz Kán, meg a mongolok és aki nem halt meg az ment rabszolgának a város meg szinte teljesen elpusztult.

Csak a XVI században mint a Shaybanid birodalom része éledt újra, innentől újra vallási központ lett, csak most már iszlám. Állítólag 150 madrassa és vagy 300 mecset állt benne. A Buhara Emirátus központjaként aztán 1920-ban elfoglalta a Vörös Hadsereg.

Kukeldash madrassa, ez a legnagyobb Buharában, 86 m x 69 m, és 1560-ban épült.

Kalyan minaret, 48 méter magas agyagtéglás és 1127-ben épült, ez a város szimbóluma. Anno állítólag ez volt a legmagasabb torony a világon, csak elvesztette a tetejét egy földrengés miatt. Dzsingisz Kánnak amúgy annyira teccett hogy nem romboltatta le.

A hatalmas Kalyan mecsetnek 288 dómja van egy régi 8 századi mecset helyén épült, azt kedvenc mongolunk nem kímélte. Az új 1514-ben épült, több mint 10.000 ember tud imádkozni benne egyszerre. A mihrab (a félkör alakú bemélyedés a falban, ez jelöli Mekka irányát) a kék dóm alatt nyolcszögletű, úgy tervezték h javítsa az akusztikát és erősítse az imám hangját. A Szovjetunió alatt raktárnak használták.

Miri Arab Madrassa 3000 perzsa rabszolga árából épült 1535-ben és ez az egyetlen működő iszlám iskola a városban, még a szovjetek alatt is működött, most 180 diák tanul imámnak itt.

Samani parkban két mauzóleum is van, a Ismail Samani, gyakorlatilag a legrégebbi Közép Ázsiában, kora X sz.-ban épült. Téglamunka gyönyörű, mind a négy homlokzaton egyforma. Ez az egyik legszentebb hely Bukharaban, évszázadok óta jönnek ide zarándokok

Ark, a V századi citadella ami minden képeslapon rajta van a vályogtégla falaival. Az eredeti citadella 3 hektárnyi területen épült, volt benne palota, zoroastriánus templom. Ennek a romjain aztán mecset épült a VIII században. Az egész helyet többször megerősítették, Samanidok és Karahanid-ok is, de jött Dzsingisz Kán mint tudjuk. Amit ma látunk leginkább XVI századi, a Shaybanid dinasztia által épített cucc, 3000 ember fért el a citadella falai között. Aztán 1920-ban leégett az egész, vagy a bolsevikok gyújtották fel vagy az emír maga.

Délután szieszta, ami muszáj a hőség miatt, de nem bánjuk van mit pótolni alvásilag, csak még előtte visszamegyünk a Pub-ba enni, inni. Este felszállunk az éjszakai vonatra, hogy visszamenjünk Tashkentbe. Hát ez az vonat messze nem olyan modern mint a Kacsa amivel jöttünk. Van ugyan szakadt büfé kocsi sörrel, ez jó pont, de a 60 cm ágyon szinte semmit nem alszunk.

 5. nap

Reggeli Tashkentban, majd 2 autóval a Fergana völgybe indulunk, ide mikrobuszok sem mehetnek mert veszélyes az út a hegyekben.

Fergana völgy a Tian Shan hegyek és a Gissar Alai között egy 300 km hosszú és néhol 70 km széles átjáró, gyakorlatilag a folyók miatt Üzbegisztán legtermékenyebb része. Sztálin bácsinak köszönhetően a térség legproblémásabb szeglete mivel felosztotta 3 ország (Tadzsik, Kirgiz, Üzbég) közt jó kis beékelődött területekkel.

Gyakorlatilag lezárt terület az üzbég rész, csak útlevél ellenőrzés után mehetünk be. A táj amúgy annyira nem extra, termékeny földek, a szovjet időket túlélt ipari részek, és néhol magasabb 3000 méter feletti hegyek hófoltokkal.

Kokandban megállunk, a városka területén már a X századtól laknak de csak a XVIII-ban nőtte ki magát.

Khudoyar Khan palota az egyik legcsillogóbb uralkodói lakhely, 113 szoba volt, 7 belső udvar körül. A szovjetek persze rátették a mancsukat, így csak 19 szoba maradt.

Még egy helyen töltünk egy órát útközben, Rishtan, az egyik legfontosabb kerámia központ Üzbegisztánban, állítólag 800 éve csinálják, van gyakorlatuk. Tényleg szépek a cuccok.

Ferganában alszunk, a helyi medencés party hotelben. Készülünk lélekben a határátkelésre, ehhez csekkolom mindenki gyógyszerkészletét, mert 6 oldalas lista van arról mit nem szabad bevinni. Mondjuk az én kis félkilós csomagom láttán biztos elérzékenyülnek és szét fognak szívatni.