Togó & Benin 5. rész

12. nap

Egy tavon töltöttük a napot – Ganvié a legnagyobb cölöp falu Beninben, a Tofinou törzs költözött ide még a XVI. században a rabszolga kereskedők elől. Egy motoros csónakkal a parttól 25 percnyire van a falu, az egész cölöpökön. Némi változás van az alapítás óta – van iskola, kórház, némi elektromos áram estére (napelem vagy generátor) és külön kapnak ivóvizet ( a tóban tenyésző bilharziát kihagynám). De mai napig halászatból élnek, a piacon csónakokból árulnak és vásárolnak, a gyerekek csónakkal mennek iskolába, csónakban van a büfé, ahol reggeliznek munkába evezve. Kisebb nagyobb fatörzsből vájt kenuval közlekednek mindenhova, színes ruhákban, szalmakalappal a nap ellen.

A szállásunknak volt egy felső terasza, ami a fő csatornára nézett, egész délután ott ültünk ittuk a sört és lestük ahogy zajlik az élet a vízen. Szemben velünk volt az ivóvíz vevő állomás, egy hatalmas csőről töltötték a vizet a csónakokban levő műanyag hordókba, amivel aztán tovább eveztek. Egyszer csak látom, hogy jön egy nagyobb csónak rajta vagy 10-12 méter magasra pakolva és minden irányban messze kilógva egy egész zöld erdő. Nem hittünk a szemünknek annyira vicces volt (és még alig ittunk 2 kis sört), főleg hogy még vhogy navigáltak is.

A hotelben is történtek vicces dolgok – felfedeztem, hogy a szuvenír bolt faszobros helységében él a hotel két kecskéje.. A fekete konkrétan a poros, eladásra váró trónszékben uralkodik, a drapp meg az elefánt mögött lakik. Óriási arcok.

Estére jött egy helyi jövendőmondó vudu mester, félszemű görbelábú pasi. Nyilván a kérdés feltevéséhez le kellett tenni némi pénzt (1 $) majd jött a csontok, kavicsok, növényi izék csörgetése, és a válasz, ami hát nem volt túl adekvát, de végén még kellett neki sört venni vagy további pénzt adni. Ugyan a kérdést nem árulhatom el, de nekem azt mondta hogy ne legyek mérges állandóan, és próbáljak türelmes lenni :-) állítólag minden kívánságom teljesül.

13.nap

Mai történelem óra volt – mentünk Quidah nevű városba, követni a rabszolgák útját. De még előtte a python templomba mentünk, mert ez a nép az aki a kígyókat tiszteli istenként évszázadok óta. A vudunak van sokféle istene – föld, nap, eső, fa, vas stb..

A rabszolgaságról írtam elég sokat Ghána kapcsán, az egész Nyugat Afrikai partszakaszon ment a biznisz. Beninben is, végig a parton erődök, francia, portugál, angol, dán, holland… A rabszolgaság amúgy létezett Afrikában a fehérek előtt is, évszázadok óta. Dahomey királyságban is, akik ugye azért is harcoltak a többi törzzsel hogy a szerzett hadifoglyokat eladják a portugáloknak.

Quidahban a régi portugál erőd múzeum (és egész jó állapotú). Onnan 4 km sétáltak a rabszolgák (meg mi is) a tengerig, ahol hajóra rakták őket. A különböző mementók vannak közben, a fa helyén amit 9-szer meg kellett kerülniük emlékmű, szobrok, a tömegsírnál  emlékfal stb. Sok fotó nem készült (zero), mert a benini hadsereg ezt az időpontot választotta arra, hogy gyakorlatozzon az utcában, gépfegyverrel, harckocsival, tankokkal :-) Így az átlagnál több benini katonát ismerek arcról – vannak lányok is.

Végre tengeri halat ettem ebédre (meg kalamárit vacsorára), utána még megnéztük a szent erdőt. Itt vált fává az a király aki nem halt meg csak eltűnt. A vudu cuccokon kívül még denevérek voltak.

A szállásunk egy palota ez eddigiekhez képest és homokos tenger parton van – sajna fürdés csak a zuhanyban, mert a hullámok hatalmasak. De van wifi és gin tonic, királyság.

14. nap

Még vudu.. Reggel csónakon gyorsan átugrunk Togóba meg vissza, mindenféle útlevél vagy vám cirkusz nélkül, újabb törzsi táncokat nézni. Ez alkalommal ilyen kúp alakú földig érő rafia izék táncoltak, de mindig volt még a nagy kúpban elrejtve valami - kisebb kúp, mozgó baba, vízköpő vmi, sőt az egyikből egy kisebb, de élő krokodil került elő.

Aztán megtesszük ugyanezt, de hivatalosan az útlevél cirkusszal együtt (így összesen 3x léptem be Togóba és 2x Beninbe), ami eltart vagy egy órát.

Isteni lepényhalat ebédelek, aztán megyünk tradicionális gyógyítót nézni, aki állítólag erdei növényekkel meg vudu cirkusszal gyógyít pszichés betegségeket. Mindenesetre a szentély elég autentikus.

 A végre marad egy igazi vudu szertartás, ahol a szokásos dobolásra addig táncolnak a népek amíg transzba nem esnek. Mind ehhez természetes kellenek profi (és gyönyörű hmm) dobos fiúk, némi puskaporos füstölés és sok gin. Főleg csajok táncolnak és nem is akárhogy – még az egész kicsi 5-6 évesek is hihetetlenül mozognak. Néhányan tényleg fennakadt szemű transzba kerülnek, ezeket elviszik kapnak repülősót, aztán nyomják tovább. Közben, akik nem táncolnak éppen felállnak és a ruhájukkal letörlik a táncolókról az izzadságot, meg tapssal énekkel ők is részt vesznek.

Estére újra Loméba érünk, mi az amcsi öreglánnyal még elindulunk sörözni, a helyiekhez a lagúna partra. Nyilván nulla közvilágítás – szólok az öreglánynak, hogy vigyázzon a sötétben, mert ott egy beton árok. Megtorpan egy pillanatra, majd szépen belelép a semmibe és elterül hanyatt a betonárokba. Persze rohannak a helyiek segíteni, hárman vhogy kiszedjük. Szerencsére nincs komolyabb baja mint horzsolások, meg egy bekékült hüvelykujj.

A búcsú vacsin aztán megisszuk az M-től kapott szilvapálinka maradékát, mert lesz mit hazacipelnem – a földimogyoró paszta mellett pálmaolaj, gari és persze pár mangó (ami sajnos csak itt dél Togóban a túra elején meg végén volt, még nincs igazán szezonja)

15. nap

Nekem még van egy szinte teljes napom, de annyi minden van, hogy inkább maradok a szálloda lagúnára néző teraszán élvezem a napsütést és birkózok a Járatlan Utakra írandó előadással, meg próbálom letölteni a fotókat stb. Este repülök Párizsba, ahol még lesz egy fél napom úgyh valójában csak szombat éjszaka érek haza.

A reptéren az Air Franc hozta szokásos formáját mert minden ember után lefagyott a rendszer, így 10 percenként csekkoltak be egy utast. De hogy legyen vmi vicces is - az utasokat azonnal átvilágítják minden motyóval ahogy belép a reptérre, engem nyilván kiszedtek. Milyen üveg van nálam? Mondtam üres (pálinkás), nem mutassam van másik. Ja tényleg a 1,5 literes vörös pálmaolajjal.. hát a biztonsági ember könnyesre röhögte magát. Annyit tudtam mentségemre felhozni, hogy szeretek főzni.

16. nap

Csak hogy ne maradjak a szokásos szürreál sztori nélkül.

Elrepültem Párizsba, ahol lett 14 órám a kiváló CDG reptéren. Megpróbáltam bemenni a business lounge-ba - a ruházatom miatt be se engedtek (This is Africa). Ok eszem vmit, dolgozom, aztán egy tiszta polóban újra megpróbálom. Végül találtam egy csendes sarkot egy biznisz dolgozós részen, ahol kicsit írtam, aztán a 120 cm padon szépen lefeküdtem aludni, magzat pózban pont elfértem. Közben félálomban hallom vki magyarul telefonál mellettem. ElzsIbbadtam megfordultam, látom sáros bakancsa van, ok ez biztos rendes utazó. Aludtam tovább.

Nem akarván feladni a nyugis helyet, mikor felébredtem, mondom a pasinak magyarul  - Itt marad még egy kicsit, vigyázna a cuccomra, amíg hozok egy kávét? Ugrott egyet a székben szegény, felkelt a csöves és magyarul beszél :-) Kiderül 1 hónapja nem hallott magyar szót, mondom én se beszéltem már több mint 2 hete magyarul..

The rest is history - hamar rájöttünk, mind a ketten utazók vagyunk, még ha más stílusban is nyomjuk. Gondoltam megkérdezem Járatlan Utak Fesztivál? Hát Ő előad. Hát én is. Tovább beszélget. Mutatja, hogy csinált TED előadást. Mondom én meg holnap megyek egy TEDConversation-re, mint résztvevő. Az előadásommal nyilván nem haladtam semmit - beszélgettünk vagy 5-6 órát a gép indulásáig Camino Steve-vel (Csutka István).