Dél-Korea 1. rész

0. nap

Indulás Ljubljanából – az amúgy is rettenet év végét (14 nap meeting 18 munkanap alatt, meg utazós fesztivál előadás, meg rádió1, meg afrikai fotó válogatás, meg foglalások Koreában stb) még lehetett fokozni a szokásos Karácsony előtti céges HQ meetinggel. De legalább megnéztem a feldíszített Ljubljanát, nincs olyan tömeg a karácsonyi vásárban és itt is adnak forralt bort.

Viszont legalább volt annyi eszem?, hogy innen repüljek egyből Szöulba, Turkish-sel, és még 200 €-val olcsóbb is volt. Mondjuk az is kérdőjeles, hogy vki miért akar Koreában menni télen, amikor ott is hideg van és esik a hó. De ha azt mondom, ilyenkor néhány millió főleg kínai turistával kevesebb van, akkor talán érthető

Az út eseménytelen, de az Isztambuli repteret még mindig utálom – nincs hol leülni, nincs normális wifi, csak brutál tömeg. A 10 órás utat szinte végig alszom szokás szerint a Deadalon és némi fehérbor segítségével.

1. nap

Egyben megérkeztem Szöulba, több mint félóra az útlevél ellenőrzésig a sor, de szerencsére az egészségügyi vizsgálat előbb van, így nem látják, hogy nemrég még Nyugat-Afrikában nyomultam. Elég komoly para úgy tűnik a sárgaláz, kolera stb. itt, nekem meg nem hiányzik néhány hét karantén Koreában.

A csomag is megjön és nem nézik meg a vámon (nyilván megint van benne csempész cucc) váltok pénzt, és feltöltöm Jeti utazós kártyáját. A busz meg lesz gyorsan, de így is délután 3 elmúlt mire a szálláson vagyok. Sok mindenre nincs erőm, de azért elindulok körbe nézni. Szerencsére, mivel a City Hall mellett lakom, szinte minden gyalog elérhető. Amúgy tiszta amerika Dunkin Donuts, Starbucks minden sarkon stb. A városháza előtt ízléstelen karácsonyfa a téli olimpia két kabala figurájával.. Jajj. Azt mondjuk sejtettem eddig is, hogy nem ízlés fejlesztő túrára jövök :-)

2. nap

Reggel 8-kor már úton a DMZ felé.. Ezt még otthonról interneten befoglaltam szerencsére, egyrészt ide nem lehet egyénileg bemenni (nyilván) és másrészt a Karácsony miatt ez az utolsó nap idén, hogy nyitva van. Sajnos a JSA (Joint Service Area) így is kimarad, mert az már bezárt az ünnepekre. Ott van az a híres bilikék barakk, ahol leszoktak egymással ülni tárgyalni, már ha éppen beszélő viszonyban van a két ország. És itt szökdösnek át néha északi katonák, mint a nemrég elhíresült, aki kapott 4-5 golyót. De mint megtudtuk tegnapelőtt is átszökött egy, pedig állítólag ez nem olyan gyakori.

A DMZ (Demilitarized Zone) csak 50 km északnak Szöultól, és azt a 4 km széles 250 km hosszú sávot jelenti, ami a 38. szélességi kör mellett elválasztja Dél és Észak Koreát. Mind a két oldalán beásott tankok, fegyverek, taposó aknák, és katonák harc készültségben. Bejutni csak pár utazási iroda csoportjával lehet, szigorú útlevél ellenőrzés után, de az is meg van adva milyen ruhában kell lenni.

A két ország valójában még mindig háborúban áll, mert ugyan 1953-ban aláírtak egy tűzszüneti megállapodás, béke szerződést azóta sem. A két Korea úgy lett amúgy, hogy 1910-ben Japán megszállta az országot, aztán 1945-ben felszabadították délen az amcsik, északon a szovjetek. Középen találkoztak és felosztották az országot. Aztán a két fél viszonya úgy elmérgesedett, hogy 1950-ben ebből lett a koreai háborút, de egyik sem nyert. Létrejött a tűzszünet, meg a DMZ.

Konkrétan civilek csak az úgynevezett Civilian Control Zone területre juthatnak be, itt lehet megnézni a Freedom Bridge-t, ami összeköti a két országot az Imjin folyón keresztül, itt cseréltek ki 13.000 hadifoglyot 1953-ban. Meg bemenni a 3. Infiltration Tunnel-be, amit a DMZ alatt ástak az észak-koreaiak, hogy meglepetésszerűen tudjanak támadni. De egy átszökött katona elárulta, úgyhogy ezzel is lebuktak (összesen 4 alagútról tudnak a déliek, amiket megtaláltak). 73 méter mélyre kell lemenni és a 265 m hosszú, de nem túl magas alagútban el lehet gyalogolni egészen közel 170 méternyire az Észak-Koreai határhoz. Mondjuk nem az én magasságomhoz csinálták az biztos, de melós lehetett, mert az egész gránit. Közben biztatásképpen gázálarcok vannak a falon.

 A Dora Observatory-ból, ami egy egyébként aláaknázott domb tetején van, át lehet látni Észak Koreába, ha nincs köd. Én sajnos emiatt nem sokat láttam, csak a fotón amin elmagyarázzák mi van a túloldalon. Kaesong ipari park, ami Dél-Korea épített, de északiak dolgoztak benne, olcsó munkaerőként, a kereset 90%-át visszaadva a rezsimnek. A nem tudom hányadik atom kísérlet után Dél-Korea bezárta, mint gazdasági szankció (és pont tegnap olvastam, hogy az ENSZ bezáratja a hasonló orosz és kínai gyárakat is, ahol vendégmunkás északiak dolgoznak).

Ami bizarr, hogy DMZ-ben van egyébként két falu, ahol konkrétan rizst és ginzenget termesztő földművelő emberek élnek. Legalább is a déliben, az északi állítólag csak patyomkin falu. Mivel ezen kívül gyakorlatilag ember oda be nem teszi a lábát (már az aknák miatt se) csomó ritka állat meg növényfaj bírt fenn maradni, csak hogy vmi jó is legyen benne.

Délután Itaewon városrészben tesznek ki, itt van egy nagy háborús múzeum, de nekem egy napra ennyi vhogy elég a háborúból, úgyh a nagy amerikai támaszpontot körül sétálva inkább elmegyek a Nemzeti Múzeumhoz.

Na ez nagyon bejön, több mint 2x akkora, mint az egész MüPa (asszem 138.000 m2). Szóval hatalmas modernista épület, belül márvány, csomó kávézó teázó és ingyenesek az állandó kiállítások. Szépek is, gyönyörű tárgyak a 6-7 századból, arany koronák, ékszerek, Buddha szobrok, elsüllyedt hajóból 13 sz.-i kerámiák, mindez jól megvilágítva és angol feliratokkal. Még megnézem az Ermitázs francia festős ideiglenes tárlatát, ami fizetős és nem esek hasra tőle, nem a legjobb képeket adták kölcsön.

Aztán haza busszal, szerencsére elég profi a tömeg közlekedés. Egyrészt a Jetitől kapott utazós kártyával bárhol lehet fizetni, a Google ugyan nem tervez sétás útvonalat, de tömegközlekedőset igen, és minimum bemondják, de némelyik járművön ki is írják, melyik megálló jön angolul.

3. nap

A plusz 8 óra időeltolódás miatti jetlag most jön ki, éjszaka felébredtem nem tudok visszaaludni, reggel meg jól elalszom. Áhh. Viszont legalább az idő is pocsék, szakad az eső, 3 fok van és erős szél.

Szerencsére tényleg minden sarkon van egy kávézó, elvonszolom magam egy Starbacks-ba, hogy legalább addig is behozzam a lemaradást és végre válaszolok Johnnak.

Végül csak összeszedem magam annyira, hogy elinduljak az esőben palotákat nézni. Bár Szöul területe nagyon régen lakott (i.e. 4000) a várost „csak” Pekcse alapított i.e 18-ban. A palotaépítési korszak a 11.-14. századik zajlott. A négy híres palotába + egy szentélybe lehet kombi jegyet venni, 10.000 Won (2500 HUF).

A Cshangdokkung (Changdeokgung) világörökség, 1405-ben épült a Csoszon (Joseon) dinasztiának, de 1610-ben a japán invázió után újra kellett építeni. Több hatalmas udvara van – királyi lakóudvar, nyilván külön palotával a királynak és királynőnek, adminisztratív udvar és az audenciás rész. Van egy hatalmas trón terem is, ahol régen koronáztak, meg fogdásokat tartottak. Az épületek szépek, de belül nincs semmi és nekem még tradicionális ruhában helyiek sem jutnak, mint a Jetinek. (Ruhát lehet bérelni, és úgy ingyenes a belépés, de elmebetegnek kell hozzá lenni ebben az időben).

Az épületek inkább a déli részen vannak, Feng Shui szerint építve és az egész hátsó rész egy gyönyörű Huwon-nak hívott Titkos Kert. Ide csak vezetett túrával lehet bemenni, én egy koreai nyelven tartott csoporthoz csatlakoztam, mert szeretem a kihívásokat. A kert még ilyen zord időjárásban is szép, gondolom nyáron még látványosabb a sok ezer fa meg virág. Különböző pavilonok, tavacskák vannak és a szakadó eső ellenére nagyon élvezem. A legtöbb fa több száz éves, a legöregebb egy boróka a 750 évével, kár hogy a fák nem írnak blogot. Közben pedig alkalmam nyílik a koreai népek tanulmányozására, különös tekintettel a cipőkre (szőrös csizmától a zokni nélküli balerina cipőig minden) és esernyőkre (Helllo Kitty meets GumiPanda).

Ebből a palotából át lehet sétálni egy másikba Cshanggjonggungot (Changgyeonggung) a 15. század elején építették, van egy öreg kőhíd (1483) és szépen dekorált plafonú főterem.

Na ide már elég közel volt a híres kajapiac a Gwangjang, ahol van vagy 200 kajaárus, mindenféle leveseket, kimcsiket, hurkaszerű meg sütött lepény cuccokat és persze tengeri herkenytyűket árulnak. Én levest eszem töltött batyukkal meg kimcsivel, ami finom, de nekem még mindig túl csípős. (A koreai konyhával Kambodzsában ismerkedtem meg, mikor Ákossal mindig Phnom Phenben a koreai éttermek utcájában laktunk, vmi rém szakadt, de olcsó helyen).

És mivel karácsony este van, hazafelé nyilván alaposabban megnézem a karácsonyi fesztivált, ami a Cheonggyecheon nevű helyreállított 11 km hosszú patak partján van a belvárosban. Most mindenféle ultra giccses led dekorációval (hattyú, szívek, Bambi, bicikli, táncoslány, kacsa, nyuszi és elefántok) és szelfiző tömegekkel van tele. A végén nyilván koncert vagy ha nem akkor karácsonyi dalok, és mivel kb. 100 méterre sem lakom ezeket hallani egész este. De a csúcs nem ez, hanem a party kamion, amit a városháza előtt csípek el, ahogy megy végig a városon, K-Pop slágerek fehér nyuszi ruhában táncosok, sok pink leddel megvilágítva. Hazaérve ki kellett bontanom a barack pálinkát és nem csak azért mert át voltam fagyva..