Utazóblog

Namíbia 4. rész

2017/01/01. - írta: Valis&Co.

11. nap

Elindultunk vissza Windhoek felé, volna, ha az alkesz nem hány egész reggel. A mai program az volt, hogy kijutunk a parkból és megnézünk egy gepárd mentő helyet Outjo-ban. Na pár liter kiizzadása után csak odaértünk. Van sok gepárd, akiket mentettek innen onnan, de maga a program leginkább ismeretterjesztés hogy ne lőjék le az állattartó gazdák őket. Meg analtóliai pásztor kutyákat tenyésztenek és adnak a gazdáknak, hogy a kutyák védjék a gepárdoktól és más ragadozóktól a nyájat és így a gepárdok is nagyobb biztonságban vannak a gazdáktól. Igazából azt néztük meg, hogy ebédelnek, elég vicces jelenetek vannak. Kergetik egymást körbe, majd mindenki ugyanabba a lavórba visszateszi a kajáját, amiben kapta és szépen rágcsál. Gyönyörűek egyébként. Meg megtanítottam egy másik kutyát pörögni, mert a csajnak fogalma nem volt, hogy kell a klikkert használni. Persze totál elkéstünk aztán, de nem miatt kutyázhattam volna még nyugodtan.

Úgyhogy a mai igazi attrakció gázosra sikerült. Waterberg Plateau nevű sziklafal tövében levő lodge-ban az lett volna a poén, hogy felmászunk a sziklára, csak hogy mire odaértünk majdnem besötétedett, mi ugyan naivan elindultunk, de azt elfelejtették megmondani hogy 30 perc csak feljutni a beszállásig. Még attól kicsit feljebb lakott a bicajos csapat és amikor találkoztunk velük kérdezték, hogy tutira felmegyünk-e és van-e lámpánk, mind a ketten a fittebb brit csajjal, azt hittük, hogy viccelnek. De nem, ők már voltak fenn. Szóval kukk sötétben értünk fel, közben láttunk egy dik-dik-et meg egy cuki rágcsálót, de csak 95% ig jutottunk mert közben jöttek a páviánok, akik sokan vannak és agresszívek, meg totál ránk sötétedett szóval visszafordultunk és lejöttünk. Az egyik lányt konkrétan a hátamon hoztam le, és csak nekem meg a kínai lánynak volt fejlámpája, azt az utat amin felmentünk nem is találtuk meg, egy másikon indultunk le, valahogy lejutottunk, de már tényleg semmit nem lehetett látni. Na ez nem volt szép összességében.

Aztán Oryx steak vacsi, felgyalogolok a bárba, van vagy egy 1,5 km, erre kiderül nincs wifi, pedig szignál van a telefonomon, nem baj írok blogot meg iszunk még egyet a holland bringással. Ő fizet mert neki van szobája, mi meg a homokban sátrazunk.

12. nap

Vissza Windhoek-be, nagy rohanás, mert van akinek ma megy a gépe. Csak annyira időre állunk meg, hogy tankoljunk illetve lefotózzuk a varacskos disznó veszély táblát. Ilyet lehetne használni nálunk is, van belőle bőven.. Úgyhogy a délután már egy csinos hotelben azzal telik, hogy átpakolom a cuccomat mert nincs több sátrazás, illetve ha épp működik a net kommunikálok és egy hosszú homokmentesítő fürdés is rám fért.

Vacsorára elmegyünk az itteni legmenőbb helyre Joe Beer House, brutál hodály, és összevissza nép stílusban díszítve, a kitömött zsiráffejtől a hatalmas kosarakig minden van.. a kaja állítólag szuper, hát én átlagosnak mondanám, nyilván kudu steaket eszem, de semmi különös, konkrétan a túrán a szakács jobbat csinált. Közben Patriciával beszélgetek, ő a 70 feletti ír csak, akit tényleg birok ebből a bandából (vele ittunk üvegből bort a teherautón a vihar alatt).

Aztán leszállíttatom magam Ronnie-val (a guide-unkkal) egy kvázi rock klubba, hogy előzenét hallgassak a tulipános bringással.. Warehouse Theater a neve, és nyilván egy régi raktár épület, vegyesen feka és fehér közönség és nagyon cool zene - Slickartie & Nayasha! – egy srác dobol és énekel a másik meg billentyűzik énekel. Nagyon jó hangulatú az egész.

13. nap

Reggel elköszönés a többiektől, majd költözés Joanna-val (ír nő, elég normális, de közel sem annyira jó fej mint Patricia) az Arrebusch Lodge-ba, ahol kiderül, hogy kvázi se étterem se bár, minden zárva. Mondjuk amúgy sem vagyok egy nagy szilveszteri parti arc, de enni azért csak kellene valahol.

Még beszélgetek, zenét hallgatok a hollanddal aztán elbúcsúzunk, repül haza tulipánföldre, úgyhogy neki le van a gond a szilveszteri buliról.

Aztán kiderítem, hogy van egy shopping mall a közelben, 2.5 km séta, ugyh elgyalogolok szépen, veszek enni, inni, csak éppen szeszes italt nem árulnak ünnepnapokon. Klassz.

Este rábeszélem Joannát, hogy ne a szemben levő Shell kúton együnk pizzát szilveszter este, azért az elég nyomorúságos lenne. Úgyhogy séta vissza a Mall-ba, ahol csak egy hely van nyitva viszont azzal megfogjuk az Isten lábát – koktél bár és szuper kaja van. Ez gyakorlatilag a legfinomabb kaja, amit Namíbiában ettem, volt hozzá passion fruit mojito meg jóféle bor. Éjfélkor még lenyomok egy páleszt, hogy ne hibázzak aztán jöhet 2017. 

14. nap

Konkrétan nem csinálok semmit, azon kívül hogy emailekre válaszolgatok, olvasok, sétálok. Minden zárva van sajnos január elsején, úgyhogy semmi programot nem lehet csinálni. De mondjuk rám fér a döglés, túl sok szabadidőm nem volt az utazás alatt. Mivel tényleg semmi nincs nyitva, a Shell kutas pizzéria marad mint vacsora (nem is rossz amúgy), annál is inkább mert jön a vihar megint. Szarrá ázunk vacsi után mire hazaérünk, de legalább tudjuk hogy tényleg esős évszak van.

15. nap

Indulok haza, és remélem semmi olyan nem történik amiről írnom kellene :-) úgy hogy helyette egy kis összefoglalás Namíbiáról általában:

Ős idők óta lakják törzsek damarák, bushmanok, namakák és aztán még jöttek bantuk is később. Az első portugál 1486-ban kötött ki a parton. A XIX században a németek gyarmatosították (és a német hatás mai napig érződik, kolbász meg sör), aztán az első VH után Dél-Afrika része lett, akkor még Brit uralom alatt. 1920--tól a Népszövetség mandátum területe, de Dél-Afrika kormányozza, konkrétan függetlenek csak 1990-től lettek.

Az ország amúgy bazi nagy alapterületre, kb 9 x Magyarország, de összesen csak 2,2 millió ember lakik itt, amin nem is lehet csodálkozni, nagy része sivatag. Az Atlanti  óceán partján 1300 km hosszan van a Namib sivatag, ezt amúgy fura módon a belső részek homokjából építi az Oranje folyó úgy, hogy elviszi a törmeléket az Óceánba, onnan a hullámok a partra teszik, majd jön a szél.. Van Központi Fennsík 1300-1700 méter magasabban a legélhetőbb vidék, de mondjuk itt sincsenek fenyőerdők. A legmagasabb pont valami 2600 méteres hegy, és nyilván Königsteinnek hívják. Észak nyugaton van a Bozótos rész, benne Ethosa Nemzeti Parkkal, ami egy sós pusztaság az év nagy részében, de vannak benne állatok. Illetve nincs víziló meg bivaly mert ezeknek kevés a víz de cserébe a madárvilág jelentős. Aztán a Caprivi sáv, ami benyúlik majdnem a Viktória vízesésig, na ott azért sok az eső. Végül keleten a Kalahari sivatag, ami megint csak életre alkalmatlan, kivéve ha az ember bushman. Kb. az ország 1% alkalmas művelésre. Mondjuk pl ahol a megkövesedett fák voltak, több mint egy éve nem esett eső. Itt most van nyár, azaz brutál meleg és éppen kezdődik az esős évszak, szóval kevesebb a turista, de nekem így is sok. Nehéz elképzelni mekkora tömeg lehet amikor itt tél van, Európában meg éppen nyári szünet. Az infrastruktúra amúgy teljesen jó, még ha nincs is mindenhol aszfaltos út, a földutak is jól járhatók. A csapvíz például mindenhol iható. Windhoek úgy néz ki, mint egy amerikai kisváros, és nem túl érdekes. A természeti látnivalók nagyon klasszak, és változatosak, de a távolságok is nagyok köztük. Szóval laza, gyerekes vagy kezdő afrikai utazásnak pont jó, de harcedzett utazóknak nem kihívás.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://maganyosbolyongo.blog.hu/api/trackback/id/tr7412088719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.