Utazóblog

Algéria 1. rész

2018/03/20. - írta: Valis&Co.

1. nap

Nem volt egyszerű.. Először is Kamerunba akartunk menni John-nal március elején de a ……… céges HQ nem engedett el szabira egy 2 órás video konferencia miatt (szlovénok – az ország méretével fordítottan arányos egoval), aminek nyilván meg lesz az ára.. Én eltoltam ugyan a szabimat, de John nem tudta már az ügyfeleket (mondjuk kicsit nagyobb cégnél/fontosabb pozícióban nyomja mint én). Szóval így lett március közepén Algéria, egyedül. Vele meg majd egy hónap múlva Elefántcsontpart ha minden jól megy.

Algéria bár Afrika legnagyobb országa, de nem sok turistát látnak, nos hamar rájöttem miért.  Bár elvileg cél, hogy fejlesszék a turizmust a vízum beszerzésért életemben nem szoptam küzdöttem még ennyit. A meghívó levél egy dolog, de ahhoz, hogy az ember mehessen a Szaharába ahhoz külön Minisztériumi engedély kell. Na ez se egyszerűsíti a dolgot, de a baj nem is ezzel volt, hanem azzal, hogy a követség nem találta az elküldött engedélyt. Nyilván miután elővettem a rosszabbik modorom és kiabáltam kicsit, sikerült elérni, hogy a felek kommunikáljanak egymással és meglett az az átkozott papír. A vízum is. Utolsó nap. És mi baráti ország vagyunk, mi lett volna ha nem..

További nehezítésnek indulás előtti éjszaka megjött a márciusi hó, a reptérre reggel 3-kor kellett indulni, majd vártunk 1,5 órát a gépben ülve a jégtelenítésre. Nem baj mert a párizsi AirFranc is késett, itt több mint 2 órát ültünk ebben a gépben, mert vkinek nem volt meg a csomagja. De legalább az algériai járaton adtak bort. Egy darabig úgyse alkoholizálok.

A másik érdekes jelenség, hogy mindenhova rendőri kísérettel lehet csak menni. Konkrétan mint „escort” egy villogó, szirénázó rendőrautó kíséri a mikrobuszt mindenhova. Bár az ország elvileg biztonságos. Mindenesetre a dugóban előnyös és van némi ego növelő hatása, ha vkinek épp erre van szüksége. Viszont így biztosan nem lehet eltéveszteni, hogy kit kell elrabolni/felrobbantani stb..

A harmadik, hogy semmilyen angol nyelvű utikönyv nincs – se LP, se Bradt, se Rough Guide.

De egyébként tényleg rajta vannak a turizmus fejlesztésén.

A délutánba már csak egy villámlátogatás fért bele a neo-mór stílusú postához (bemenni sajnos nem lehet), a mártírok emlékművéhez, meg egy gyors vacsora egy helyi kebab helyen. Ezen a ponton már annyira kész voltam, hogy gyakorlatilag elaludtam fogmosás közben.

2. nap

Tipasa, ami világörökség, kb. 70 km Algírtól (villogós rendőrrel egy óra) és a tengerparton fekvő római romok miatt érdekes. Van amfiteátrum, villa, bazilika, egy nagyon érdekes temető (már keresztény, kőkoporsók egy kör alakú szentélybe temetve), színház stb. De az egészben a fekvése a legjobb – fenyőerdő, tengerpart – és ehhez nekünk napsütés, és vadvirágok is jártak.

Ebéd egy parti hal étteremben, szuper grillezett haltál, közben néha esett, néha sütött a nap. Az ördög felesége tuti már kék-zöld.

Délután egy hatalmas sírt néztünk meg, Qabr er Rumia, (egy római hölgy sírja) is világörökség, és Juba II mauritániai király és felesége (állítólag Kleopátra és Mark Antony lánya) volt itt eltemetve. Maga a kő építmény 40 méter magas volt és 60 méter átmérőjű és két sírkamra van benne alul.

Algírban még volt idő megnézni Afrikai Notre-Dame-ot, római katolikus bazilika a hegyen, 1872-ben avatták fel. Az oltár feletti Szűz Mária pedig egy feka asszony. Nem csak a templom szép, de a kilátás is, alatta van egy zsidó és egy keresztény temető.

Aztán még sétálgattunk egy svéd nőcivel, aki kabát nélkül jött – kb. minden szembejövő kabátot felpróbált, férfit is, de akkora hasa van, hogy nem mentek rá. Végül megszántam és neki adtam az XXXLes Decathlonos esőkabátomat, cserébe meghívott vacsorázni.

Algír egyébként gyönyörű, persze vannak lepukkant tömbházak, de a belváros a hófehér francia koloniális házakkal, pálmafás sugárutakkal, Art Deco épületekkel, gyönyörű mecsetekkel, villákkal és sötét kék tengerrel tényleg Afrika legszebb városa. A házak egy része lepukkant, de egy csomót már felújítottak, egy csomót most csinálnak.

Algír is elég rendes történelemmel bír, voltak itt Föníciaiak, Rómaiak, Berberek, Ottománok, franciák.. Aztán a függetlenség óta egy 5 milliós várossá nőtte ki magát, metróval és stadionokkal.

 3. nap

Reggel korán mi a svéd csajjal piacra mentünk – lapos szezámmagos kenyér, olívabogyó, friss eper, kardamom a kávéba.. Igen cukik voltak a népek, elég nagy sikerem volt a piacon (a lányoknál is :-) )

Reggeli után irány a Casbah – ez kb. a citadella és a régi, tradicionális negyed körülötte.  Világörökség ez is. Eredetileg egy közepes város volt, már a 17. századból voltak itt mecsetek. De voltak gyönyörű ottomán paloták, mauzóleumok, dzsámik stb. A függetlenségi háborúban központi szerepe volt, az ellenállás fellegvára lett az átláthatatlan sikátorokkal, alagutakkal összekötött házakkal. A franciák meg persze rombolták is rendesen.

Manapság az egész meglehetősen szar állapotban van, de legalább már biztonságos. Persze ettől egy civil ruhás (szürke melegítő), pisztollyal és rádióval felszerelt rendőrt kaptunk kíséretnek. Őszintén reméltem hogy nem kerül sor fegyverhasználatra, mert amilyen profinak tűnt, csak az kérdés merülT fel magát vagy minket lő lábon.

A Casbah-ból némi város fal látszik, és bár elkezdték a felújításokat, sok ház az összedőlés határán. Ettől független hangulatos séta a macskaköves sikátorokon, lépcsőkön, sok macskával. Vannak szép paloták, amikbe be lehet menni, ezek általában a világító udvar szerű középső tér köré épült, 3-4 emeletes épület, színes csempékkel, faragott oszlopokkal, boltívekkel. Van amelyiknek a tetejére is fel lehet menni, persze jó a kilátás a városra. Iszunk menta teát a helyiekkel, megnézzük a híres asztalos házát, még több palotát, a régi zsinagógát, ami most már mecset, piacot, zöldségekkel, a híres datolyával, meg a ruhás részt.

Ez utóbbinak az az oka, hogy kitört a pánik, mert holnaptól Constantine, és a többiek most nézték meg az időjárás jelentést. 6 fok. Nappal. Jó én is bajban voltam, hogy mit csomagoljak, mert az egyik helyen +25 a másikon 10 fok alatt, hol esik hol tűz a nap, a tavasz itt is elég változékony. Mindenesetre a bénák most irigykednek, hogy van melegebb ruhám és/vagy helyi retteneteket vásárolnak.

Ebédelni egy régi palotában ebédelünk, rendes házikosztot, menta teával a tetőn. Délután múzeumozás. Először az Antikvitásos, amiben főleg római cuccok – bronzok, mozaik, szobor; meg némi iszlám művészet – jók az ékszerek meg az edények. Aztán a híres Bardo muzeum, amit ugyan felújítottak csak a kiállításokat nem tették vissza. Ez az épület is egy jellegzetes mór villa, nagyon szép belső udvarral, pálmafával, színes csempékkel.

Utána repülés Constantine-ba, azt senki se tudta megmagyarázni miért, mert a busszal gyorsabb lett volna. A belföldi reptér olyan káosz, hogy szinte mindenki lekésné normálisan a gépet, ha nem szednék ki a sorból őket, amiatt aztán a többieket is kell egy idő után, mert akkor meg már azok késik le. Szokásos nyomtatványok papírmunka, aztán futva, de elérjük a gépet. Jó lepukkant, de a pilótán legalább van cipő és nem egy kecske mellett ülök.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://maganyosbolyongo.blog.hu/api/trackback/id/tr4413756210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.