Utazóblog

Tunézia 1. rész

2018/04/01. - írta: Valis&Co.

13. nap - mert ez az Algéria folytatása

Tunisz – 30 fok, többnyire napsütés, és a klasszikus egy napos túra, ami így elég fárasztó, de kívül akartam kerülni a városon, amilyen gyorsan csak lehet.

Nagyon közel, rövid sétára lakom a Medinától, közben ittam egy rendes kávét a helyiekkel. Meg benéztem a piacra – külön van a halas szekció. Gyönyörű és hatalmas vörös tonhalak, ha nem lennék ennyire visszafogott és kerülném a botrányt ott a piacon elkezdtem volna nyersen enni. De az ott eldőlt, hogy én tonhal steaket fogok enni ebédre.. A piac többi része is szép, van minden narancsvirág kilóra, datolya, kis macska, citrom árus aki DSL Cannonnal csinál rólam képeket.

A Bab al Bahr-nál harckocsik, rendőrök (még mindig szükségállapot van), itt az objectumot védik nem a turistát. A Medina macskaköves utcáinak sikátorainak van egy fajta hangulata, de baromi turistás a sok bóvli árussal. Kevés autentikus bolt van, Chechia (ez a jellegzetes piros fejfedő a pasikon, amit innen importáltak mindenfele az iszlám országaiba régen) készítő is alig maradt pár – a gyapjú kötött sapkát, forróvízbe teszik, szépen nemezesen összeugrik, majd befestik). Vannak mecsetek, kávézók, fűszerárusok.

A Bardo múzeum zárva – a miniszterelnök jön vmi delegációval L ez szomorú mert legközelebb hétfőn leszek Tuniszba, akkor meg amúgy nincs nyitva, úgyh a mozaikokról le kell mondanom. De ebédre szerzek tonhalat Karthágó felé menet egy kis városban, fél kilónyi, 2,5 cm vastag tonhal szelet, grillezve 3,5 euro.

Karthágóval az van, hogy ez szétszórva egy csomó site, elég nehéz megtalálni őket. Nem néztem meg mindet, a gyerekek temetőjével (ha gáz volt állítólag gyerek áldozatokat mutattak be az isteneknek) Thopet-tel kezdtem. Pun kikötőből kettő volt, a kereskedelmi és a hadi.  Hannibál innen indult Rómát meghódítani, körbe ugye az Alpokon át a híres harci elefántokkal. Az Antonine fürdő az akkori legnagyobb volt Afrikában (isz. 2 század), 1000 ember is elfért benne, ez mondjuk elég látványos, mert nagy és vannak különböző márvány/gránit cuccok helyben, még ha fürdőből nem is sok maradt.

Megnéztem az archeológiai múzeumot, meg a régi vízvezetéket – ez utóbbi is érdekes, 15 db 9 m mély vagy 100 m hosszú fedett ciszternában tárolták a vizet, ami vezetéken idefolyt.

Délután még Sidi Bou Said, egy falu ahol Szentendre meets Greece, egy szikla tetején macskaköves utcák, andalúz építészet, fehér házak kék mór ajtók, ablakok. Mindez még így off season is turistás az én ízlésemnek. Azért találok egy autentikus helyi kávézót – itt számolják a perceket a helyi öregek, van kávé meg menta tea, mást nem tartanak.

14. nap

Korai indulás a helyi kávézó után Tuniszból, először egy Testour nevű faluba amit a 17. században andalúziai migráncsok  menekültek alapítottak. Még van eredeti minaret, egy órával, amin fordítva vannak a számok és zsidó populációval való békés együttélés jegyében Dávid-csillagokat is tettek rá.

A téren a szokásos helyi kávézó, de én most narancs levet kapok. Aztán séta a főutcán, régi házak, kis boltok, és sehol egy turista. Veszek sajtot, találok egy híres férfiruha boltot ahol mai napig kézzel hímezik a ruhákat – 3 férfi a földön ülve. Gyönyörű djebba-k vannak kitéve és pár fotó, láthatóan a tulaj készített pár elnöknek ruhát itt a földön hímezgetve.

Douggába olyan korán érek oda, hogy egyedül vagyok az egész helyen (na nem mintha szezon előtt és a 2015-ös merényletek óta hemzsegnének a turisták – csak max oroszok, kelet-európaiak, kínaiak jönnek, meg újabban 2 millió algériai, mert lementek az árak – de biztosra mentem). Felhő nincs az égen, körben smaragd zöld dombok és mindenütt színes vadvirágok. Douggai római romok nagyon jó állapotban vannak, és persze ez is világörökség. 3500 fős színház, a templom oszlopai még állnak, a házak mozaikjai is egész jók, van persze a szokásos közös wc, egy bordélyház, nagyobb fürdő. Itt nem olyan szabályos az elrendezés mint amit kockás papíron terveztek, mert az egész egy már meglevő i.e. 6 században alapított numidiai-berber/pun városra épült. Ebből az időből egy nekropolisz és egy mauzóleum még meg van.

Ebédre, bárányt kapok, de nem is akár milyet.. A helyi rendőröktől kérdeztem meg melyik faluban érdemes (mégiscsak Húsvét van), egy pici semminek kinéző helyen, ettem életem legfinomabb grillezett bárányát – kb 2 kg-os darab 10 euro volt, amit ott helyben megsütöttek. Az utcán ettük Mohameddel (ő vezeti az autót, amiben wifi van megjegyzem, ennyit a migránsokról), előételnek a reggeli faluban vásárolt sajtot meleg kenyérrel és csípős helyi salátával, utána jött a bárány.. brutál.

Kesra egy még autentikus, turisták által véletlenül sem látogatott berber falu, egy hatalmas szikla tetején. A fennsíkon legeltetni és némi gabonát termeszteni is tudnak, de az igazi előny az volt, hogy  hihetetlen minőségű ivóvíz jön a sziklákból. Sétálok egy helyi fiúval egy órát, mondjuk a kilátás se gyenge.

Aludni egy olíva/mandula ültetvényes házában fogok ((Dar Henchir, Queslatia) – 1940 körül épült francia koloniális villa, még eredeti bútorokkal berendezve. A legjobb az egyébként még működő amerikai hűtőszekrény – gázolajjal megy a motorja. A fürdő kád is eredeti darab – de az elektromosságot már mind napelem termeli. És állítólag bárány lesz vacsorára is. Hát majd valahogy túlélem..

16. nap

Este olyan szél jött, hogy azt hittem leviszi a ház tetejét.. Egy pár sátrazni akart az ültetvényen, de ilyen szélben nem engedik őket, megágyaznak nekik a nappaliban. Reggeli ragyogó napsütésben, sajt meg olívabogyó, helyi méz meg narancs.

Kairouan is világörökség, i.sz. 7 században Omajjádok (Mohamed proféta követői) alapították, híres Korán iskolák működtek a városban. A Sidi Uqba Nagy Mecsettel kezdem, 9. századi, több mint 400 oszlopa van. De mind recycle-t, főleg föníciai, római, de keresztény is, márvány gránit stb. nincs két egyforma, némelyiket meg kellett toldani, hogy egy magasak legyenek. A minaretje a világon a legrégebbi és szögletes, meg napórák mutatták az időt az imához.. A belső részbe nem lehet bemenni, de az oszlopokkal faragásokkal az is látványos.

Az Aghlabid ciszternák, gyakorlatilag hatalmas tavak, ezeket is a 9. században építették, a környező hegyekből vezetve bele a vizet. A Medinában is sétálok egy órát, de nem a turistás részen, színes faragott ajtók, cipőt kézzel készítő bácsi, téren macskával kávézó pasik, szövőműhely, ahol persze egy magyart ismernek Puskás Öcsit, de az ő karrierjét aztán alaposan.

 A Sidi Sahab mauzóleum vagy berber mecset 7. századi, és állítólag Mohamed kísérőjét Abu Zama' al-Balaui temették ide újra. A hely elég hangulatos, színes csempék, fehér gipsz faragások. Sikerült úgy időzítenem, hogy épp egy 5-6 éves kisfiú körülmetélésére érkezzek.. Ünneplőbe öltözött rokonok kántálnak a szegény kis srácnak, aki még csak nem is sírt, mikor kikísérték, csak hatalmas fényes barna szemekkel nézett rám. Nulla érzéstelenítés, fájdalomcsillapítás. Látszott, hogy a szülők messzi vidéki elmaradott csapat. Mohamed (ő vezeti az autót ma is) jól baszta őket miért nem a kórházban csináltatják..

Erre felé elég sok az olajfa, mondjuk nem számoltam meg, de Tunéziában van összesen 85 millió. Egy fa általában csak 30 éves korától kifejlett, de akkor akár mérettől függően 250 kg olajbogyót is szüretelnek. Főleg kézzel. Egy fa félnap 3-5 embernek. 5 kg bogyóból lesz 1 liter olaj, ha már érett a cucc. De csak minden második évben hoz rendesen termést. Ahol szárazabb az éghajlat több helyet, akár 25 métert kell hagyni a fák között. A legöregebb fa 2500 éves, már Karthagó idején is meg volt és még mindig terem. Na akkor most lehet matekozni :-), utána tesztet írunk.

Ebéd El Djem-ben, először a múzeum hihetetlen minőségű mozaikokkal, aztán irány a hatalmas Amfiteátrum, ahol rendes vadállat és gladiátor harcok voltak anno. Az egyik legjobban megmaradt ilyen jellegű római emlék, Gordion császár építette a 3. században, csak kövekből van és több mint 30 méter magas a nézőtér, 30.000 férőhellyel.

Utána Mohamed még elvisz Mahdiába, amit holnap terveztem megnézni… Azt, hogy lesz-e belőle valami még nem tudni – az Air Franc emailben értesített, hogy 3.án sztrájkolnak, nyilván aznap repülnék haza. A hotelben a wifi alig működik, otthon húsvét minden zárva. A helyi kontaktjaimat tudom csak zaklatni, hogy segítsenek kideríteni érinti-e a Tuniszi járatot a sztrájk és intézni vmi alternatív utat haza. Már eddig is sokat segítettek (az elveszett csomagom stb. miatt) meg hát amúgy is hihetetlen kedvesek.. Mohamed etetett, itatott, sajtot, narancsot, kávét vett nekem, fizette a belépőimet és alig bírtam rátukmálni, hogy legalább egy részét hagyja kifizetni. Megjegyzem teljesen véletlen, de a felesége gyógyszerész és orvoslátogató egy itteni generikus cégnél, úgyhogy jól kibeszéltük a bizniszt – ugyan az még a 10+2 is stimmel.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://maganyosbolyongo.blog.hu/api/trackback/id/tr7413799162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.