Utazóblog

Elefáncsontpart 2. rész

2018/05/03. - írta: Valis&Co.

3. nap

Az éjszaka vihar elvitte az internetet, de reggel kárpótolt, hogy egy antiloppal reggelizhettem, aki elegánsan ropogtatta a pirítósát az étteremben.. TIA.

Még Bouake-ban megnézzük a reggeli zöldség/gyümölcs piacot, színes reggeli kavalkád az út mellett, még a hentes rész is érdekes egy ezüst fehér foltos kismacskával.

Azt hittem ez a túra unalmas lesz, mert ugye eddig mindig volt útitárs, aki le akarta nyúlni Johnt. Tévedtem bakker reggel az egyik hallókészülékes ráugrott :-) Én meg egy rendes Polgihoz méltóan nem rohantam megmenteni. Viszont sokat nevettem.  Főleg hogy a hölgy rosszul állította be a hallókészüléket, hallani nem hallott mindent, viszont ordított.. 

Amúgy hosszú vezetés Khorogoba, és tényleg szar utakon, van aszfalt de akkora kátyúkkal hogy egy kamiont elnyel, ezekből meg van bőven, 2-3 emeletesre pakolva, ez az észak déli fő országút Nyugat-Afrikában. Pl visznek hagymát Maliból Abidjanba..

Közben megállunk banánt venni, többfélét, az evidens, hogy más íze van mint otthon, de egymáshoz képest is.. Van még kesúdió ültetvény látogatás, ami nagy fán nő, és a dió egy piros termés alján van. A termés is ehető, csomó leve van, mondjuk kb. mint az alma. Meg mangó vásárlás az út mellett. Nem jöttem volna vissza megint Nyugat Afrikába ilyen gyorsan a novemberi Benin Togo után, ha nincs a szabimmal kavarás, de az, hogy a mangó szezon közepe van, azt is nagyon élvezem.

Minden rosszban van vmi jó – a brutál szar úton konkrétan lerepültek a csomagok a kis mikrobusz tetejéről.  Az egyik bőrönd jól összetört, de John hátizsákjában a bornak nem lett baja. Pedig ebben Afrikában általában jók, minden a tetőn utazik.. Konkrétan elhagytuk az összes csomagot, szerencsére nem ment át rajtuk a hagymás kamion. Na ebben az volt jó, hogy mivel az enyém meg se érkezett, így lerepülni sem tudott.

Délutánra érünk a városba, és csodák csodája estére a csomagom is utol ér, a pálinkával együtt. Vacsi előtt még elmegyünk megnézni, hogy olvasztanak a magas vastartalmú homokból fémet, ez mondjuk így ment Beninben is. A homokból gombócok, bele a vályog kemencébe, rá a faszén, hogy mi jön ki azt reggel meglátjuk..

4. nap

Szóval reggel vissza a kovácsműhelybe, ahol kibontották az olvasztó kemence alját és kiszedték a kiolvadt vasat.. Ehhez egy éppen beavatási szertartáson áteső fiú segített, ágyékkötőben, annyit mondok nem állt neki rosszul :-) Az olvasztott vasat aztán porítják, újra hevítik kézi fújtatókkal parázson, aztán megy az öntőformába, onnan meg addig kalapálják amíg kés vagy kapa nem lesz belőle. Mindenki azt gondolta vagy 80 évig hogy már senki nemgyárt így kapát, amíg ebben az elhagyatott faluban meg nem találták a még élő/dolgozó kovács kasztot..

Innen az egyszerű nevű Ferkessedougou városba mentünk, ami elég közel van már a burkina fasoi határhoz. Az úton még néztünk piacot, ezek mindig jók. Meg vettünk mára is mangót az út mellett ebéd utánra. Ferke amúgy az állatpiacról híres, a Fula állattenyésztő népek árulnak mindent aminek 4 lába van. Van marha, boci, birka, kecske szépek, de nem túl kövérek így a száraz évszak végén. Ebéd egy helyi étteremben, ahol nagyságrendekkel több a légy, mint a vendég. Ez az a fajta hely ahol amúgy sok helyi eszik, a kaja sem rossz, csak nem nekem vannak averzióim a legyekkel, amik ha nem takarja le az ember a sörös üveget másodperceken belül úsznak.

Innen földúton megyünk (értsd nincs aszfalt a kátyúk között) még 100 km Kongba. Közben kimaxoljuk a mangó szezont – megállunk mangó szüretet nézni egy ültetvényen. Kézzel szedik a fákról, főleg nők meg fiatal pasik. Találkozunk az ültetvényessel is, akit jól kifaggatunk. Különféle mangó fái vannak, az érési idő is eltér, de mivel most van a szezon közepe minden típusból van érett. Így a különböző fajtákat egyből a fáról kóstoljuk meg, vagy 5 félét. Van édesebb, van amelyik jobban bírja a szállítást így exportra megy, van rostosabb, van juice-nak való stb.. De mind brutál finom, és itt egy láda annyi a legdrágábból, mint otthon egy darab. Meg mondjuk az íze is más. Amúgy a fák 4 éves koruktól teremnek, generációkon át, kell őket metszeni, meg körülöttük a talajt rendbe tartani. Tonnaszám lógtak a finomságok az erdőben, a melósok meg napi 5 €-ért szedik..

Még egy esküvői lány csapattal találkozunk, de amúgy a baobab fákon kívül túl sok érdekes nincs az úton. A táj egyre inkább a szahel típusú, bár végig kesú és mangó ültetvényekkel.

Kong egy falu, az egyetlen hotelben lakunk, 6-8 itt kurvázó/részegeskedő spanyol vendégmunkással, akik utat építenek, pár évszázadnyi melójuk még van. Mondjuk Johnnal sokat nevettünk a multifunkcionális lányokon, bár asszem, ha műszempilla lesz a levesben nem leszünk lelkesek.

Kong amúgy a mecsetről híres – ez a legrégebbi agyag mecset Elefántcsontparton, a szokásos fa darabok állnak ki belőle. Van egy régi 17 századi és egy újabb, ami nagyobb. Ebben van pár száz denevér is. Remélem a denevérszarnak gyógyhatása van, mert ugye a mecsetben csak mezítláb,és a denevérek nem szobatiszták. Ezeket szudáni típusú mecsetnek hívják a leghíresebb/legnagyobb a Djenne Maliban, de Ghánában is láttam hasonlókat. A fadarabok statikailag is fontosak, de esztétikailag is adnak hozzá.. Mivel agyagtégla és agyag tapasztás, az esős évszak után mindig fel kell őket újítani. Meglátogatjuk még a mecset melletti Korán iskolát meg mellette a családokat. Gyönyörűek a lányok meg a gyerekek és cukik ahogy kíváncsiskodnak meg fotózkodni akarnak.

A kuplerájnak hotelnek a ribancokon kívül más baja is van, úgyh marad a leves mint vacsora, meg sör.. de amúgy is jön a vihar úgyh szerintem áram se lesz sokáig..

5. nap

Visszaindulunk a földúton Khorogoba, közben megállunk egy fulani faluban, a nők még mindig gyönyörűek. Termeszvárakat, baobabfákat nézünk meg veszünk még mangót. Ezúttal egy albínótól – szegényeknek Afrikában nem könnyű az élet, azt sem értem a napsugárzást hogy élik túl, de mivel szerencsét hoznak/boszorkánynak tartják őket, sajnos gyakran rabolják el és áldozzák fel őket.

Mikor elérjük Feke után az aszfalt utat egy teherautóról egy láda szög borul az útra – szerencsére nem hajtunk rá.. A helyi kamionos, buszos csapattal egyenként szedegetjük kézzel a szögeket az aszfaltról, de 10 perc alatt sikerül annyira megtisztítani, hogy tovább tudunk menni.

Ebéd már a hotelben, ehetetlen csirke amin nincs hús, de a sör legalább hideg. Wifi kódot konkrétan 3 óra alatt nem tudunk szerezni, én végül magyaros megoldással a pincér saját kódjával tudok vmit kommunikálni, de csak a telefonomon.

Még délután is 36 fok, 83% páratartalom. Először tradicionális ruhafestőket nézünk, növényi festékkel, fogkefével és késsel festenek a vászon szövetre – Senufo törzs hagyományos mintáit, amit vízzel fixálnak. Ezután a Senufo gyöngy készítőket nézzük meg egy másik faluban. Az agyag gyöngyöket egy hurkapálcán forgatva festik be, ebből lesznek aztán a nyakláncok. A végén a hagyományos szövőket egy újabb faluban, szépek a cuccok, de mint általában, nem vagyok shoppingolós kedvemben. Ja poén az, hogy a fentieket mind pasik csinálják..

A nap végére még marad egy párduc táncos beavatási szertartás, ami a többlépcsős férfivá avatás része.. egész kicsi gyerektől a nagy darab felnőttig nyomják párducmezben, egy fétises tök egy húros gitárral és tök dobokkal csinált zenére a hátra meg előre szaltókat.. vau..

Közben a faluba érkezik vagy száz nő, de inkább több az erdőből, félig meztelen egy temetési szertartásra. Ezekhez már a parázs mellett melegítik a faragott temetési dobokat, de sajnos erre mi nem leszünk hivatalosak pedig komolynak ígérkezik az esemény.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://maganyosbolyongo.blog.hu/api/trackback/id/tr3413886798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.