Elefáncsontpart 3. rész

6. nap

Khorogoban még nem voltunk piacon, ugyh reggel azzal kezdünk. Általában azon nyavalygok, hogy a túrákon nincs elég piac látogatás – hát most minden nap van, ugyh kussolok. És még mindig találok vmi újat/érdekeset... Ma mondjuk shoppingoltam is, shea vajat, 1,7 kg volt kevesebb mint 3 €. Itt hegyekben áll, otthon meg csilliárdokba kerül.

Aztán tovább álltunk Boundiali felé, ami max 100 km lehet, de ettől függetlenül baromi hosszú napunk lett. Közben már reggel 10-kor 39 fok volt.

Először egy fétis helyre megyünk, itt nem kifejezetten vudunak hívják, de lényegét tekintve az. Kívánsz valamit, beígéred az áldozatot, ha sikerrel jársz feláldozod az állatot, a helyi orákulum meg megeszi. Most a helyi vajákos Piri csirkét grillezett, de lehetne bárány is, lényeg hogy fehér legyen.

Nyilván kell magunknak is jósoltatni ha már.. nekem azt mondta, hogy lát egy férjet az életemben, de vannak kisebb bajok :-)

Megállunk még egy fétis faluban is, ahol a közösségi fétis ház olyan mint a mesében, magas nád sipkával, kígyó körben kifestve. Itt zajlanak a vudus szertartások, de koponyák nincsenek, mert a több száz év alatt annyi gyűlt volna össze, hogy nem látszik a ház. Szóval a koponyákat külön házban gyűjtik. Csak kívülről tudjuk megnézni, körbe van festve meg agyag domborművezve az egész…

Ezután ebéd a Boundiali hotelben, ahol sört elvből nem adnak, de mi simán elmegyünk a helyi kocsmába, ami 2 hatalmas mangó fa alatt található koszos székeket jelent és iszunk sört. Ebédre ugyan az a szaftos csirke, immár 5. napja.. meg persze mangó, mondjuk az utóbbit még mindig nem unom, pedig naponta 3 x tolom az arcomba.

Fulani falut nézünk, nagyon kedvesek és gyönyörűek a népek. Teljesen hagyományos kerek nádfedeles vályogházakban élnek – azaz ugyan nomád állattenyésztők, de félig meddig letelepedve. A férfiak a zebukat (afrikai marha - állat, nem ember) legeltetik, és fejik, a nők meg intéznek minden mást, sajtot, piacra járást stb. Nagyon jellegzetesen szépek, mindig csomó ékszerrel, gyöngyökből font láncokkal, fejdíszekkel. Pár lánnyal akik a piacról jönnek már útközben találkozunk, tárolókkal a fejükön sétálnak vissza a faluba miután a tejet eladták a piacon. Rávesszük őket hogy szálljanak be mellénk, óriási vihogással utaznak velünk. Cukik nagyon és tej szaguk van. Hoztam nekik gyöngyöket, óriási mert válogatják h melyik szín tetszik nekik jobban. Itt is rengeteg a gyerek a faluban, de lányoknak is örülnek, a fulani kultúrában a lánygyerek a gazdagság jelképe. Végül odáig fajulnak a dolgok, hogy engem a közös fotózáshoz beöltöztetnek fulaninak, kapok gyöngyöket a nyakamba, kendőt a fejemre, díszt a homlokomra, és a végén nagy tök edényeket a fejemre. Sokat nevettünk.

Estére félmeztelen szüzek táncolnak nekünk, de mondjuk a frissen beavatáson átesett pasik se rosszak, csak a sötétben tűz mellett táncolókat fotózni lehetetlen a porban. Ez megint Senufo falu, ahol az a szokás, hogy a Szent Erdőből a beavatás után hazatérő férfiakat félmeztelen szűz lányok táncolják körbe a tűznél. Klassz volt az egész, csak baromi későn lett vége. Konkrétan fél 10-re sikerült szószos csirkét találni vacsorára, a hotelben már annyian vannak, hogy a wifi nem bírja, de legalább van víz zuhanyozni, mert kegyetlen forró és hosszú nap volt.

7. nap

136 km, de földúton, Odienne-ig, 4-4,5 óra két rövid megállóval a bokornál. Közben a mangó/kesú erdők mellett, vörös hátú majmokat látunk. Ebéd után végre szieszta, eddig gyakorlatilag végig 11-12 órás napokat nyomtunk.

A délutáni program a Dozókkal való találkozás, akik nem etnikai csoport hanem részben kiválasztott/részben öröklött vadász szövetség.  De főleg Malinké népekből állnak, akiknek nem csak a neve tartalmazza Malit, de oda is származnak.. (50 km vagyunk a Mali határtól). A Dozók voltak ősi időkben a helyi rendőrség. Elég nehéz hozzájuk bekerülni, példás magaviselet a minimum. Mai napig látni, hogy a falvak határában nem csak a rendőrök/zsandárok/katonák állnak az ellenőrző ponton (akik mellesleg totál korruptak, pénzt szednek mindenkitől, kivéve mi) hanem a Dozók is a puskájukkal.

Hagyományos barna ruhában, vicces sipkákban, múzeumba illő puskákkal, zenélve várnak minket. A zene a hagyományos Mali hangzás, Ali Farka Touré helyi verziója.. a hangszerek is hasonlóak, mondjuk nem rendes kora mert nem 21 húros csak 5-6. A dozó griot ngoni-n játszik ez is tökből van, de kevesebb húrral. Griot a Nyugat-Afrikai mesélő, történész, sok idevalósi híres zenész valójában griot  Egy fél órát beszélgetünk, hogy milyen a dozó élet, aztán együtt megyünk a szent hegyhez. A mikrobuszba nagy nehezen bezsúfolódunk, de kárpótlásul végig zenélnek :-) . A főnök telefonján megnézzük a fotóit, elég komolyan vadásznak, pedig sok vadállat már nincs az erdőkben. A szent hegy szerencsére nem magas, a tetején van, két hatalmas egymásra rakott, gombóc szikla, itt mutatják be az áldozatokat. Kiderül a Főnöknek 5 felesége van, és látszik, hogy elgondolkodott a 6.-on, még fotókat is csinál rólam a mobiljával :-), de az ajánlat nem elég magas, úgyh maradok.

Este szépen időben elmegyünk aludni, mert korai indulás van tervben, majd éjfélkor felébredek a sör miatt.. és az ágy mellett úgy 2-3 cm vízbe lépek.. Fejlámpa elő, a fél szoba vízben áll, ami valami csőrepedés miatt alulról a burkolaton keresztül jön fel. Ezzel nem lenne baj, ha lenne hova pakolni a szobában, de jó afrikai szokás szerint nincs, így minden cuccunk a földön.. Ez egyszer a kényszeres dolgaimnak volt előnye, mert a nagy hátzsákban mind dry sack-ben volt, úgyh a hátizsák és a védőhuzat szarrá ázott, de benne a ruha nem. A kis zsákomat, amiben a komputer, töltők, útlevél stb meg egy kukás zsákra tettem (igen Orsika tudjuk, hogy kényszeres ez is, nem csak Miki2 :-) ), így nem lett vizes. Persze se recepció, se guide. Végül kimegyünk a kapuhoz, az éjszakai őrhöz, aki hívja a managert. Költözés száraz, de brutál meleg szobába, plusz cucc szárítás.. hát sokat nem aludtam. De még mindig jobb hogy időben észrevettem, reggel minden szarrá ázott volna.

8. nap

Korán indul, nyugatnak a külügyminisztériumok által kicsit sem ajánlott Libériai határ mellé, Man városába. Errefelé hegyek vannak, kávé, plantain, meg banán. Közben elsőnek úgy félúton egy catfish (harcsa) falunál állunk meg – ez a totemállatuk. A legenda szerint, hogy a háború elől a gyerekeiket mentsék harcsává változtatták őket. Csak valahogy vissza már nem sikerült, mert meghalt a varázsló. A népek itt Dan (Yakuba) etnikum szerint. A falu rendes, festett falu kör alakú, sipkás házakból áll, és van egy kis tó, amiben a szent halak vannak. Természetesen bagettet esznek.

A szomszéd faluban (Godufo) meg szertartást nézünk, egy új, a faluba most házasodott feleséget mutatnak be a közösségnek. Ehhez jár sok pasi félmeztelenül táncolva, csajokból kórus, pár szaltózó helyi fiú és két maszkos, akik táncolnak az egyik gólyalábon. Persze néha elesik ilyenkor az őrzőinek el kell kapni.

Ebédre szószos csirke szokás szerint, meg utána banán vásárlás. Man várost egy csomó hegy veszi körül, de legalább is a muszlim negyed, amit látunk még az eddigieknél is szegényebb. Itt is faragnak maszkokat, meg izmos fiúk gyapot szövetet kalapálnak..