Utazóblog

Közép-Amerika 3. rész

2018/08/07. - írta: Valis&Co.

9. nap

Buszozás a másik Óceánhoz, vagyis a Karib tengerhez, Puerto Viejo de Talamanca-ba. Papával 4 évvel ezelőtt imádtuk a helyet, igazi hippi/szörfös falu.. még a mellékutcákban is fűszaggal :-)

Ugyan az a busz állomás San Joséban, de most a világ legszarabb sofőrjét sikerül kifogni. Konkrétan minden ok nélkül satu fék, szlalomozik, gyorsít majd fék, de haladni csak lassan haladunk, a végén meg 100-zal tolja ott, ahol 40-es tábla van a kanyarban. Közben az ablakba kapaszkodik és a fejét vakarja.. Nem tudtam eldönteni, hogy másnapos/elalszik/infarktusa lesz. Végül csak odaértünk.

A hely semmit nem változott szerencsére, csak több bolt/étterem van nyitva. Egy Jacaranda nevű klasszik hátizsákos helyen lakunk. Az mondjuk vicces, hogy én többet tudok a helyről, mint a guatemalai guide, de ezzel azért együtt tudok élni.

Némi erőfeszítéssel a fészbuk segítségével előkerítem Lászlót, aki mikor megkapja az üzenetet, annyira megörül nekem, hogy egyből felhívja a hotelt :-) Ő az a híres erdélyi magyar sporthorgász, akinek étterme van a parton és Papával sokáig kerestük, mert egy árva felirat sincs rajta. Direkt. Aki a karib tenger legjobb grillezett halát akarja nyomozzon. Szuper vacsikat ettünk/koktélokat ittunk nála 4 éve, most már direkt hoztam neki pálinkát/kolbászt. Kiderül, hogy hétfőn nincsenek nyitva - na nem mintha amúgy a nyitva tartás nem attól függene fog-e halat vagy sem – de épp megjött a tengerről rengeteg hallal úgyh nem kellett sokat győzködnöm, hogy kinyisson miattunk holnap.

Elviszem a csapatot a régi szokott bícsre, a sziklával szemben, ahol most dagály van és hatalmas hullámok (2,5 m, egy igen jó képességű szörfös fiú mondta aki velünk egy hotelben lakik, sajnos csak spanyolul tud). Azért persze megyünk ugrálni kicsit a szörfösök közé. A hongkongi Idiótának majdnem elviszi a víz az Ipad tokját, ha nem ugrok érte annyi – és mint kiderül abban volt az útlevele.. Aztán meg Őt viszi el az áramlat, de a szörfös fiúk sajnos kimentik. Ahogy a helyi lányt is, aki segítségért kiabál. Karibi ide vagy oda, olyanok az áramlatok, hogy a derékig érő vízből beviszik az embert az Óceánba – úgyh a piros zászló nem véletlen van kint. Visszasétálva találok bőgőmajmokat is a csapatnak, na persze ezt nem nehéz, mert hangosan bőgnek.

Vacsorázni egy nagyon szar helyre sikerül minket vinni Raffának (Ő a guatemalai guide, aki mellesleg fanatikus sziklamászó..), pedig itt szinte mindenhol jó a kaja. Evés helyett Lászlóval dumálok, aki bejött a városba, hogy tudjunk találkozni. Az angol párt még elviszem a HotRocks nevű kocsmába, mert valamivel le kell öblíteni a vacsora helyetti ihatatlan koktélt. Itt még salsa és latin tánc bemutatót is kapunk a pia mellé, a legdurvább hogy egy fehér hatvanas csaj tolja a feleidős feka pasival, rohadt profin. Vauu.

10. nap

Újra Cahuita Nemzeti Park, ami 20 perc busszal és végig a Karib tenger partján fekszik és tele van cuki állatokkal. A csapat ugyan csak az első 2 km csinálja végig és megy vízesést nézni, én úgy döntöttem újra végig sétálom a 2x6 km-t.

A Parkot amúgy a part menti korallzátony miatt hozták létre, de azt egy földrengés eléggé tönkretette. Szerencsére a többi része továbbra is rendben van, még a teknős tojásoknak is van védett keltető.

Gyorsan leakadtam a többiekről és mivel komolyabb pszichiátriai problémák nélkül egyedül  az ember többnyire csendben van, látok egy csomó állatot.

Elsőnek rögtön találtam egy szupercuki lajhár bébit, egész pici úgy 30-40 cm és egyedül mászkál, nem kapkodva a fán, aztán két mozdulat között elalszik. Szerencsére még mozgás közben sikerül levideózni, de annyira cukin alszik, hogy alig bírtam otthagyni. Találtam még több lajhárt, de annyira magasan voltak a fákon, hogy túl jó fotóim nem lesznek. A csuklyás majmokkal is ez a helyzet, és most a mosómedvét is csak a fa tetején látok, ahogy zabál és közben magokkal hajigál engem.

Aztán jött egy elég ijesztő sztori mert egy hatalmas, legalább 1,5 méteres testű zöld leguán mászott ki elém az ösvényre. Én jól összeszartam magam és reménykedtem, hogy már reggelizett. Nagyon színes hím, zöld alapon arany pöttyök és nagy tüskék a hátán. Na róla lett fotó, bár eltartott egy darabig amíg közelebb mertem hozzá menni :-)

Egyszer csak sétált felém egy ormányosmedve, le se szarva, hogy ott vagyok kikerült, én meg bosszúból levideóztam ahogy korzózik. Találtam még gyönyörű színes zöld baziliszkuszt, amin türkizkék pöttyök vannak. Meg a hatalmas türkiz kék lepkéket, itt ez a divatszín. Közben persze kissé felforrt az agyam, mert nem mindenhol a fák között visz az ösvény, és van vagy 32 fok (árnyékban) és 96% páratartalom.

László tényleg kinyitott miattam/tunk :-) 3 féle halat is fogott, úgyh lehetett választani: red snapper (vörös sügér), rainbow bass, vagy egy szelet a hatalmas közel 100 kg-os black grouper-ből (fekete sügér) Mivel hétfőn amúgy nincsenek nyitva, szakács nem volt, úgyh László sütött nekünk személyesen, közben ivott szépen és szórakoztatta a csapatot, a fia Robi meg brutál jó koktélokat csinált nekünk. A maradék két asztalra meg sorban álltak az emberek. Én rábíztam magam és black groupert kaptam, Robitól meg igazi ananásszal csinált Daiquirit. Cserébe László pálinkát ivott és kapott rendes csípős kolbászt is.

A grillezett halunk iszonyat finom volt, a zöldség/sült krumpli is – konkrétan és szó szerint mindenki kinyalta a tányérját, senki nem hagyott meg semmit, pedig hatalmas adag halakat kaptunk, az enyém biztos volt fél kiló. A kis torontói diáklánynak, aki vega meg szinte semmit nem kért a kajájáért, pedig tök jó zöldségtálat csináltak neki. Élvezetes estém volt és amúgy is egy igen elégedett társaság távozott, hogy az eső elől még igyon pár koktélt és élvezze a salsa órát a HotRocks-ba. 

11. nap

Hajnali 6-kor mentem el futni, de még ilyenkor is olyan meleg/pára van, hogy az 5 km többnek tűnt, de legalább csináltam pár reggeli képet is és megdolgoztam a Cafe Rico-s szuper reggeliért.

Sikerült leszervezni, hogy ne reggel kelljen tovább menni (Raffa szerint a következő hely nem annyira király) és inkább elmentünk a Janguár mentő központba  – itt múltkor nem voltam. Janguár nincs, csak két kisebb vad cica, de csomó más mentett állat van – madarak, kígyók, lajhárok, majmok, szarvas stb. Ezeket sérülten/árván hozzák be a központba, ahol meggyógyítják őket és ha lehet mennek vissza a vadonba. A létesítmény most már kissé túl szervezett és tömegesen látogatott (kár hogy nem mentem 4 éve), de jó és fontos munkát végeznek.

Láttunk csomó bébi boát, bőgő és csuklyás majmot, kamasz pókmajmokat, lajhár bébiket..Szegény lajhárokat gyakran éri baleset – áramütés, kutyák, autók stb, de őket és a majmokat könnyű visszaereszteni a természetbe. Pl a mentett krokodilokat és szarvasokat nem lehet, mert hamar emberhez szoknak..

Aztán busszal egy másik Puerto Viejo-ba, ennek de Sarapiqui a neve és egy erdei tábor a szállásunk. Hogy mit lehet itt csinálni fogalmam sincs, főleg hogy először láttam a telefonomon 100% páratartalmat egy helyhez írva.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://maganyosbolyongo.blog.hu/api/trackback/id/tr914166307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.