Utazóblog

Közép-Amerika 4. rész

2018/08/13. - írta: Valis&Co.

12. nap

Sarapiqui, az erdei tábor elég lepukkant, de azért hangulatos a folyóparton nagy fák között, viszont állítólag veszélyes a faluba besétálni, ami 3 km – nehéz elhinni, inkább helyi taxis maffia PR-nak tűnik, de nem próbáljuk ki.

Éjszaka iszonyat vihar, 2-től 6-ig ömlik az eső, villámlik dörög, kellett idő míg megszoktam és visszaaludtam. Nyilván az esőerdőt azért hívják így, mert szokott esni – itt évente lehet akár 6,6 méter eső is (Magyarországon az átlag 60 cm..). Viszont sajnos a környéken az ösvények járhatatlan sárrá változtak, pedig itt nagyon mást nem lehet csinálni, mint a Nemzeti Parkokban túrázni.

Végül a tábor körül próbálunk sétálni, én simán elcsúszom egy sáros banán héjon levélen és seggre ülök a sárban, így legalább már varacskos disznó is van a parkban. Látni tukánt, színes békákat, zöld/fekete és piros/fekete nyílméreg békát, meg piros banánokat látunk és én megint találok lajhárt.

Ez a lajhár is magasan a fa tetején szunyókál, és ha nem integetett volna az egyik kezével néha, elment volna madárfészeknek is. Lajhárok amúgy iszonyat cukik, de fura lények: csak leveleket esznek a fa tetején, emészteni is egy hónapig emésztik a kaját, ez ugye nem sok kalória, ugyh nem gyorsak, és napi 9-10 órát alszanak. A lábaikon levő hatalmas karmokkal szinte izommunka nélkül tudnak csimpaszkodni, így elélnek a leveleken. A csimpaszkodáshoz 9 nyakcsigolyájuk és 24 bordájuk van. Azt meg itt és most értettem meg hogy miért nő alga a lajhárok szőrén – 37 C fok van és 100% páratartalom (csináltam printscreen-t, mert ilyet még nem láttam leírva). Olyan mintha az ember egy gőzkabinban próbálna létezni. A lajhár meg ugye nem kapkod, úgyh szépen bealgásodnak, ezzel még terepszínűbbek a cukiságok.

Délután hajókázunk a Sarapiqi folyón, ez jó mert, ha van menetszél nem izzadok annyira. A folyó persze barna és elég gyorsan folyik az eső miatt, de állítólag az elmúlt 2 hétben minden nap így esett és volt hogy a vízszint reggelre 2 méterrel magasabb volt mint most, nem csoda hogy sár van.

Látni kajmánokat látunk, szégyenlős krokodilt messziről, bőgő majmokat, bazilikusz gyíkot, sok kisebb leguánt, madarakat.

Estére vacsi a faluban. A Bamboo nevű hodályszerű étterem felejthető és lassú. Lehet mégsem kamu, hogy veszélyes a 3 km séta a faluba, mert az étteremben a TV-n pont egy Sarapiqui bolt fegyveres rablása megy a hírekben, és az étteremet is a fegyveres őr védi (ez mondjuk El Salvadorban általános de Costa Ricában még sehol nem láttam), és a taxisok nem hajlandók a tábor felé csak együtt 3-an konvojban elindulni.

13. nap

Hajnalban arra ébredtem hogy a tábori barakkomat körbehugyozta egy mosómedve.. el lehet képzelni milyen büdös volt. Reggeli után még sétálgattam a tábor körül, a lajhár eltűnt a fáról, de a baglyot megtaláltam megint és volt egy csomó madár meg bőgőmajom.

Rövidet buszoztunk La Fortunába az Arenal vulkán mellé, de sajnos olyan felhős az ég hogy a vulkán egyáltalán nem látszik. A városka teljesen a turistákra van ráállva, éttermek szuvenír boltok és adventure túrákat kínáló helyekből áll.

Sajnos a délutánba semmi programot nem bírtunk csinálni már, a városban lődörgésen és a melegvizű folyóban áztatáson kívül. A folyóvíz a vulkán miatt konkrétan forró és ha az ember kövekkel eltorlaszolja lehet saját medencéje.

Vacsorázni két vihar között megyünk, remélem holnap lesz pár órára jobb idő, hogy körbe tudjak sétálni a vulkán körül.

14. nap

Reggel szereztem egy jó kávét aztán 6-an nekivágtunk az Arenal vulkán körüli túrának. Az már látszott hajnalban, hogy a vulkánt látni nem fogjuk annyira felhős az idő, de szerencsére 4 éve Papával kifogtuk tiszta napsütéses időben úgyh oda tudtam képzelni a felhők mögé.

 Az 1968 nevű maszek parkba mentünk, ez az akkori híres kitörésről kapta a nevét, amikor Arenal pár száz év után úgy döntött felébred, ennek 4 falu, csomó ember és tehén látta kárát. Aztán a kitörés folytatódott egész 2010, amikor előzetes értesítés nélkül újra bealudt.

Szóval az első túra 3,5 km volt, rendesen karbantartott ösvényen, egy tó körül, és részben a láva maradványokon mászva, közben smaragdzöld esőerdő, liánokkal és néha kisebb záporral.

A többieknek ennyi elég volt ugyh vissza taxiztak La Fortunába, én meg elsétáltam a rendes Arenal Nemzeti Parkig. Itt szépen besétáltam (jegyet azok vesznek, akik kocsival jönnek :-) ) és végigmentem minden létező ösvényen: Old Lava Flow Trail (4 km), a láva meg a tó megvolt, a vulkánból semmi nem látszott, El Ceibo (1,8 km) ez egy bazi nagy gyapot vagy kapok fához visz, ami 57 méter magas, 400 éves és túlélte az összes vulkánkitörést. Aztán felmentem egyenesen a 1,5 km-re levő kilátóhoz, mert emlékeztem hogy le lehet ülni és fedett, úgyh mivel jött az újabb rövid zápor és hatalmas szél, itt meghúztam magam egy negyedórára, aztán vissza megint 1,5 km, hogy utána a Los Heliconias 1 km, aztán a főúton megint lesétáljak 1968 Park bejáratáig (2 x 0,5 km).

Itt ügyesen leintettem egy taxit, ami éppen indult két olasz sráccal visszafelé és bár először 7 $ kért végül 2000 colon-ért vissza is vitt La Fortunába és kirakott vhol a templom előtt. Onnan még séta a hotelig, úgyh mentem min. 15 km összesen, de jól esett. És már a szállodában hallattam ahogy leszakad az ég, úgyh a szarrá ázást is megúsztam.

15. nap

A legpraktikusabb Fortunából Monteverdébe menni a busz-hajó-busz kombóval, úgyh reggel mi is így tettünk. Rövid 20 perc busszal az Arenal tó partjára. A vulkán körül mászkálva ezt mondjuk mindenhonnan látni, mert nem kicsi 85 km2 és van, ahol 60 méter mély. Úgy 45 perc míg áthajókáztunk, közben azért vannak vízi madarak meg szép zöld táj.

Aztán még két óra, köves úton a hegyek között. A táj mondjuk alpesi is lehetne, hűvös, szeles tele zöld domboldallal és tehenekkel, mínusz persze a trópusi növényzet.

Santa Elena/Monteverde az egyik leghíresebb rész Costa Ricában, és itt még nem voltam, hurrá – van köderdő, ami 2000 méter feletti trópusi örökzöld erdő. A nemzeti parkban 2500 növény, 100 fajta emlős, vagy 400 féle madár stb van – az aranyszínű varangytól a híres quetzal-ig, ami világ egyik legszebb vörös/zöld madara.

Úgy döntöttem éjszakai életet élek, nem a kocsmában hanem az őserőben.. éjszakai túra fejlámpával, mert az igazán parás dolgokat ilyenkor látni és legalább tudja az ember miért vannak rémálmai. Láttam pókokat, botsáskákat különböző méretben, alvó madarakat, repkedő denevéreket. Volt persze pár érdekesség: egy neon zöld vipera, nem barátságos, hőre megy úgyh nem érdemes túl közelről fotózni, egy alvó quetzal ahogy gubbasztott az ágon és lárvákkal, békákkal álmodott.

A lajhárt persze megint én találtam meg, ez a guide is azt mondta lehetek az asszisztense, de szerintem fordítva kellene. Igaz ahhoz szereznem kell egy zöld lézer pointert az itt kötelező kellék, de majd kérek a Jézuskától.

Itt a hegyekben amúgy most szar idő van a helyiek szerint, éjszaka vihar, erős széllel, és bagzó ordító macskákkal, meg fáztam is 18 fok volt és a kis faházamon átfújt a szél. Persze rémálmaim is lettek, de nem az erdei állatoktól, az mindig emberek miatt van, még mindig nem bírom a hazug/látszat dolgokat. Most épp egy ismerősöm jó pénzért fészbukra csináltatott nyaralós, gyönyörű/tökéletes család vagyunk fotóitól fordult fel a gyomrom.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://maganyosbolyongo.blog.hu/api/trackback/id/tr7614177425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.