Dél-Amerika 3. rész - Suriname

A két főváros - Georgetown (Guyana) és Paramaribo (Suriname) - közötti távolság térkép szerint 444 km – ezt sikerült 17 óra alatt megtennünk, úgy, hogy reggel 4 kor indultunk. A guyanai szakaszon egy szakadt mikrobusszal toltuk, ami szűk volt és iszonyat kényelmetlen, ugyh alvásra zéró esély. A komphoz odaértünk reggel 8 körül, vettünk jegyet, végeztünk a határellenőrzéssel, megreggeliztettem a macskákat, de a 9 órás komp sehol. Végül nagy nehezen 11 után jött meg. Nyilván pont aznap romlott el a motorja. További 1 óra volt amíg az autókat, teherautókat feltuszkolták rá tolatva, az utolsó kettőt csak második próbálkozásra sikerült és gyakorlatilag a rámpát rácsukták elől-hátul a teherautókra. Mivel a saját motor kimúlt, egy kishajót tettek mellé 2 kötéllel az húzta árral szemben a folyón a nyomorult kompot 5 km/h-val, ugyh nyilván a menetidő nem lett rövidebb.

A végén le kellett róla fordulnia kishajónak a kikötéshez, idézném az egyik okos angol útitársat, aki ezen ponton megkérdezte - akkor most a kishajó húzza vagy tolja a kompot. Mondtam hogy két szakadt kötéllel a tolást nehezen tudom elképzelni.. jajj. Ezután gépjárművek ki, majd mi is, lehetett izzadva sorban állni a határállomáson.

Suriname (ejtsd szürinam) is rossz oldalon vezet, hiába volt utóbb holland gyarmat, az angol szokás maradt. Itt sokkal jobb buszunk lett, de ebben meg klíma nem volt, csoportosan izzadtunk, és megint nem volt alvás. Egy helyen megálltunk egy indonéz étteremben gyorsan enni valamit, innen már látszott, hogy esélytelen polgári időben megérkezni mert hátra volt 250 km, ami gugli szerint 3 óra 40 perc. Több lett, a hotel csak este 9-re értük el. Hideg (más nincs is) zuhany, ájulás.

Suriname vagy más néven Holland Guyana területe 1,7x Magyaro, de csak 0,5 millió lakosa van, azok is többnyire az Óceán parton, szóval egyike a világ legkevésbé lakott országainak. Ez mondjuk mindenképp szimpatikus.  A biodiverzitás mellett az itt lakók genetikai változatossága is erős, a legtöbb indiai, de van maroon, kreol, indonéz, indián, jávai, kínai, afrikai fekete, hollandok, és ezekből minden arányú koktél, ami elképzelhető. Előbb angol gyarmat volt aztán holland, aztán megint angol, megint holland.. A hollandok sok afrikai rabszolgát hoztak ide a gyapot, cukornád, meg kávé ültetvényekre, ezek egy része meglógott és a dzsungelben alapított új törzset a helyi indiánok mellett. Ők lettek a maroons (bozót/kevésbé fekete néger). A rabszolgaság eltörlése után (1860-1880) a munkaerő hiányt Indonéziából (szintén holland gyarmat volt) és Indiából próbálták megoldani – így lehet az, hogy autentikus indonéz étteremben ebédeltünk.. Hollandiától valójában csak az 1980 évek végén szabadultak meg teljesen, aztán 1990-es években brutális polgárháború zajlott a suriname-i hadsereg és a marunok között.

Paramaribo történelmi városrésze világörökség és egy napos program. A 17. századi kereskedő helyből lett város főként faépületekből áll és mindenféle kulturális hatás, építészi stílus összeolvadásának eredménye. A házak, templomok persze többször porrá égtek, de szerencsére megcsinálták újra. A házak más stílusúak, mint Georgetownban és sokkal jobb állapotban vannak Elsőnek besitteskedtük magunkat a gótikus stílusú római katolikus katedrálisba (1885), ami elképesztő mert teljesen fából épült és nincs lefestve. Ami fura volt, hogy nem találtam az örökmécsest a szentélyben, pedig ez katolikus templom. Kérdeztem a csősz nénit, hol a piros fény? Hogy mért kell nekem ilyen projekteknek neki fogni nem tudom, alig beszélt angolul az én holland tudásom még tudatmódosítók mellett sem éri el a 2 szót. De valahogy elmagyaráztam, hogy a piros örökmécses jelzi Jézus (Oltáriszentség - tabernákulum) jelenlétét a templomban. Útitársaim is csak nézetek hogy miről beszélek.. Mondjuk a csapat fele az USA-Kanada, a többi vegyes olasz, bolgár, dán, német, és inkább a geriátriai vonalat hozza a csapat. Én a fiatalok közé tartozom, a legidősebb egy 83 éves néni, fizikailag jó karban, kicsit szenilis, de mindent felír. Mondjuk hashajtót elfelejtett hozni ugyh még Georgetown-ban elmentem vele venni a helyi patikába, hogy jó legyen a hatóanyag meg a dózis.. Egy túladagolás nem lett volna vicces a 17 órás utazáson.

Az elnöki palota kőből épült, de fa felső emelettel, a pénzügyminisztérium téglaépület klasszicista oszlopcsarnokkal és óratoronnyal. Ami téglából van az általában az ide úton hajóballasztként használt újrahasznosított európiai tégla. Elsétáltunk a ma már közparkként üzemelő pálma kertbe, megnéztük az 1667-ben épült Zeelandia erődöt, a múzeum drága, de a műemlék patika miatt talán gyógyszerészként megért 200 SRD-t.  A patikában van két-három régi műtős, meg nőgyógyászat asztal, az utóbbi fából, na ezek aztán mindenki fantáziáját megmozgatták, kérdés milyen irányba. A várost ehhez az erődhöz igazították észak-nyugatra futó tengely mentén kialakított rácsos mintázattal. Innen eltotyogtunk a piacig, itt van a „vudu” szekciótól a halason át a gyümölcsösig minden. Konkrétan volt, aki láthatóan lopott turista mobiltelefonokat árult a kókuszdiók között.

Paramariboban 1723 óta van zsinagóga, szefárd és askenázi zsidók is éltek itt nagyobb számban, mára csak 80 zsidó maradt.. Az 1842-ben befejezett zsinagógába be tudtunk menni (100 SRD), ami persze fából van teljesen és fehér homokkal van felszórva a padló, lépcső minden. Megkérdeztem hol van a Mikve (a többieknek megint fogalmuk nem volt mit kérdezek, szerintem azt hitték teológiai továbbképzésre jöttek) - egy pici fa házikó szemben a zsinagóga oldalával, ami mögött a karib térség legnagyobb mecsete van.

Nieuw Amsterdam a Suriname és a Commewijne folyó találkozásánál egy település, szinte szemben a fővárossal, ugyh mi csónakkal mentünk át.  Itt van a Nieuw Amsterdam erőd, amit 1747-ben fejeztek be, 1863-tól még százévig börtönként funkcionált. De az ott hagyott ágyúkból egyéb harci cuccokból látszik, hogy a világháborúkban is használták. Most múzeum, és a történelmi szerepéhez képest egy nagyon nyugodt hely, pár cuki kutyussal meg sok vízi madárral.

Ezzel szemben van egy régi, többszáz hektáros ültetvény a Rust en Werk, amit meg lehet látogatni. 1750-tó kezdték kávétermesztéssel, de volt kakaó, gyapot és cukornád is, közben többször gazdát cserélt. Az itt dolgozó 430 rabszolba 1863-ban szabadult, utána indián és jávai vendégmunkásokat hoztak. Az ültetvényen most marhát tenyésztenek és egy indiai pasi mesélt róla, aki >40 macskát gyűjtött be, pár nagyobb csirke ketrecben laknak, de ránézésre nincsenek rossz karban. Van még egy szárazföldi teknős meg egy gyerek kajmán is, ezeket is állítólag úgy mentette.. hát nem tudom, elég szar körülmények között tartja a nyomorultakat.

Az ültetvényen van bolt, ugyh vettünk kókuszdiót inni és legalább nem áztunk szarrá, épp kicsi esős évszak van, azaz 1 percig zuhog 10 percig tűz a nap.

A folyóban a víz keveredik az óceánnal, enyhén sós és vannak benne folyami delfinek. Persze az eső meg szél miatt nagyok voltak a hullámok, látni nem igazán sikerült őket. Ezek kisebbek az amazóniaihoz képest és sötét szürkék.. Kb két elmosódott úszót sikerült lefotóznom, de van bizonyíték, hogy ott voltak.

……..

Francia Guyana után visszafelé is megcsináltuk páran a busz – kishajó – busz túrát, mert kirepülni sem egyszerű a Guyanákból, és Paramaribo-ból volt normális járat. Természetesen most sem kaptam a kövér fekete határőrtől pecsét, de már röhögött mikor kértem. A kishajóra várni kellett, így pont 2 perccel lekéstük a határállomás nyitvatartását (16.00).

A csónakos ember vezetésével egy építkezésen keresztül megkerültük a határállomást és illegálisan behatoltunk Suriname-be. Egyből sikerült egy kisközértbe érkezni, ahol a tulaj a pénztárban magának karaoke-zett, és akkor is a mikrofonba énekelt, amig fizettünk az innivalókért, másodpercre sem esve ki a ritmusból. Szerencsére sikerült az útlevélbe úgy pecsétet szerezni hogy nem is láttak minket, a csónakos ment a katonai rendőrökhöz, amíg mi tovább hallgattuk a közértes koncertet.

Most Paramarib egyetlen hostelébe mentem lakni, jó hely mert van egy teknőctarka kismacska is.

Másnapra az egyik kanadai útitárs szervezett programot, ugyh reggel délnek, az ország belsejébe vettük az irányt 3-an egy 1999-es Land Cruiserrel. A főút mellett maroon és creol falvak, és rengeteg exkavátor kereskedés. Suriname régen főleg a bauxitból élt, a II. VH idején a repülőgépekhez innen szállították az amerikai bauxitimport 65%-át. Az Alcoa 1964-ben elárasztott 16 falut és csinált egy hatalmas mesterséges tavat vízerőművel, meg persze alumíniumkohót és timföldfinomítót. Aztán 2015-ben bezártak minden bauxit bányát a csökkenő árak/kereslet miatt. Így gazdaságilag maradt a kőolaj és az arany. Aranyat bányászik mindenki (ezért kell sok ásógép) – ha vki talál megy és ráúszik az egész falu.. az aranybányák mellé kitelepülnek a kereskedők, de vizet is csak aranyért lehet venni. Elhagyott aranybányát többet is láttunk egy nagyobb maroon falu mellett, konkrét dombokat bontanak el.

A falutól még 1 óra (13 km) off road volt a Brownsberg Nature Park. Itt van pár szakadt faépület, egy még lepukkantabb büfé és szuper kilátás a mesterséges tóra. Innen meredek le, aztán fel séta egy vízeséshez, amiben víz alig volt, viszont izzadtunk és láttunk vörös bőgőmajmot, fekete pókmajmot, vöröskezű tamarint, persze mind a fa tetején meg a levelek között, zéró értelmezhető fotó készült. A dzsungel túra után még ittunk a hegytetőn egy sört, aztán vissza zötyögtünk a fővárosba.