Utazóblog

Szenegál - Gambia - Bissau Guinea 1. rész

2019/12/22. - írta: Valis&Co.

0. nap

Ennél a cégnél is utolért az indulás előtti hisztérikus káosz, mert nyilván az 5 éves tervezés számait muszáj december 19-20 csinálni, amikor már mindenki szabin… De miért? Nem lehet sem 2 héttel előbb, sem 2 héttel később. No comment.

Ehhez még hozzájött, hogy nem sikerült becsekkolnom, mivel a választott ülést nem tudtam kifizetni a TAP website-on, beragadtam a rendszerbe. Ki kellett mennem a reptérre előbb, ott végre el tudtam intézni. Aztán egy óra késéssel irány Lisszabon, mivel így <30 percem maradt átszállni, addig stresszeltem, amíg a steward meg nem nyugtatott, annyira borzalmas idő van Nyugat-Európa, hogy valszeg a dakari gép is késni fog.

Késett. 3 órát.. Ebből 1 órát állva egy reptéri buszon töltöttem szerencsés utastársaimmal, mert beszállítottak, vártunk, elindultak velünk a géphez, vártunk, majd vissza a terminálhoz. Mondjuk esett rendesen és olyan szélvihar volt, hogy majdnem felborított mikor kiléptem az épületből.

Végül csak felszálltunk, volt turbulencia rendesen, de bevettem a Deadolon-t előre és elfeküdtem 3 ülésen aludni. Gyakorlatilag fel se ébredtem Dakarig. Ott is nehezen, mert hajnali 4-kor szálltunk le.. de legalább rendes Afrika illat volt.

Szenegálba nem kell vízum, és ezt bemondásra elhitte nekem a cuki határőr fiú, aki szokás szerint úgy nézegette a magyar útlevelet mintha én csináltam volna otthon guminyomdával. Megjött a csomagom is, lett taxi is. Az új reptér jó messze van, több mint 50 km a várostól, akkor értem a szállodához, amikor máskor felkelni szoktam.

1. nap

Teljesen használhatatlan lettem az éjszakai vergődéstől, úgyh főleg alvás, olvasás, írás. Van egy csomó elmaradásom, igyekeztem legalább ezekből behozni valamit. Pár óra melóval befejeztem a Sierra-Leone/Libéria fotók válogatását. Az otthon töltött pár hétben nem volt erre sem időm, a Járatlan Utakon fesztiválos és egyéb előadások, bortúra, jótékonysági vacsora, meló stb mellett nem csoda.

A platón van a szállás, ez itt kvázi a belváros. Sétáltam egy kört, bank automata, víz vásárlás, bambulás. Nyilván minden második sarkon nyomul valaki, (itt az a menő, hogy ő a hotel biztonsági őre – nem – és majd ő vigyáz rád stb) de nem túl agresszívek, így csak közepesen idegesítő. A szokásos afrikai káosz az utcákon, mindenki árul mindent is.

Ami érdekes volt, hogy délután 1-kor az egész utca megtelt pénteki imádkozó muszlim férfiakkal. Imaszőnyeg az úttestre és több százan hajlongtak Mekka felé, hátulról meg nyomta a mecsetből az imám kihangosítva.

Vacsorára kaptam rákokat, és legalább azonos mennyiségben fokhagymát. Attól nem kell félnem, hogy vámpírok vagy szúnyogok jönnek a közelembe, és remélem turisták ellen is jó.

2. nap

Pont 17 éve Karácsonykor toltunk egy pár hetes hátizsákos túrát Böjti Úrral a Szenegál Mali vonalon, sok emlékezetes sztorival.  Kíváncsi vagyok mennyit változott az ország. Közben megismerkedtem pár utazóval, aztán további séta a városban, olyan amilyenre emlékeztem, de az akkori 25 év feletti Peugeotok úgy tűnik kihaltak és többen beszélnek angolul.

A régi ismerős 1912-es vonat pályaudvart felújították, anno itt vettünk az emlékezetes Dakar-Bamako 1200 km-es vonat útra jegyet (gyakorlatilag napra pontosan 17 éve J de tényleg, van dátum a fotókon 2002.12.21.) úgy, hogy gumibottal a katonák szabadítottak ki a nyomuló jegyüzérek közül pénztárnál. Végül aztán 42,5 óra után megérkezzünk Maliba, olyan állapotban, hogy a bio hazardnak minősített ruhák egyből a kukába mentek. Konkrétan a vonaton ez idő alatt egyszer pisiltem, mert a WC csésze és a padló nem ért össze, ugyh kb. 2-3 cm húgy folyt fel le, ahogy a vonat imbolygott. Jó étvágyat. De a legdurvább az volt, amikor egy hatalmas bambara feka jött egy 120 literes kék kukás zsákkal, hogy dobjuk bele az útleveleket.. pár száz fekete laminált személyije bár benne volt. Bedobtuk, közben már vizionáltam ahogy a senki földjén Szenegál és Mali között töltünk úgy 20 évet, mire vki kiszabadít minket. Végül hajnalban megállt a vonat a határon, tök sötétben, Böjti maradt vigyázni a hátizsákokra és mentem az útlevelek után. A vonat összes utasát név szerint felolvasva gyertyafény mellett, utoljára a miénket adták vissza. Így legalább név szerint ismertem mind az >1000 útitársunkat.

A pályaudvar ugyan felújítva s jól néz ki, de még nem nyitott meg, de ha igen, akkor TGV lesz csak az új reptér és  város között. A legendás vonaton utasokat már 10 éve nem szállítanak.

A szállás közelében van a nagy piac, Marché Sandaga ahol anno a színes anyagokra alkudtunk, ez leégett és úgy tűnik nem akarják újra nyitni, az árusok azért a környéken újra szervezték magukat. A Függetlenség téren is körbe totyogok koloniális és szovjetes épületek között.

3.nap

Ha vasárnap akkor templomba kell menni, szóval a kicsit szudáni stílusú katedrálist (Souvenir de Africain) kaptam reggelire. Meg a borzalmas észak-koreai szobrot, 52 méter magas, Sztálin legjobb éveire emlékeztető, 30 tonnás réz gyerek, hiányosan öltözött nővel és pasival.

 A másik régebben leégett piacot a Marche Kernelt újraépítették, szép zöldségek, halak és gyönyörű óriási languszták vannak, kevésbé kellemesen nyomuló szuvenír árusokkal sajnos. Itt van a maszkos fal, sok m2 az utcai falon afrikai maszkokkal borítva.

Ennél azért eggyel jobbak vannak az új múzeumban, ez a fekete civilizációról van, a kínaiaktól kapott feleslegesen hatalmas épületben. Kivételesen az afrikai átlag múzeumnál színvonalasabb, igaz minden csak franciául és pl. a vizet a kínaiak kihagyták, így a WC-k állapotát nem részletezném. Az előemberekről 3D filmek, koponyák és több teremnyi szuper törzsi cucc, maszkok, szobrok anyagok, meg persze a kortárs művészet sem maradhat ki. Történelmi okai vannak annak, hogy Szenegál ennyire erős az afrikai kortárs művészetben – mondjuk eleve az első elnök egy költő volt (Leopold Senghor) és meglehetősen agresszíven erőltette a művészeteket, legyen az tánc, festészet, szobrászat vagy zene. Aztán egyszerűen így maradtak.

Ezért aztán a művész falut (Village de Arts) is meg kell nézni, bár vasárnap nem sokan aktívkodnak, aki igen azok elég jók, csak haza már nem viszek semmit.

Ebédre hal, utána hajókáztunk át a világörökség Ile de Goreé-ra, ami egy pici (36 hektár) sziget pár kilométerre Dakartól. Szerencsére a turista hordák már visszafelé mennek, úgyh mivel itt alszunk nekünk lesz pár nyugisabb óránk. A hely már mikor először láttam is bejött, nagyon színes bordó és sárga házak, baobab és pálmafák, koloniális házak hatalmas virágzó bougainvilleakkal. Amúgy Soros házai is meg vannak még, de a helyet már jóval előtte 1444-ben felfedezték a portugálok. Persze itt is ment a tulajdonosi vita, ugyh voltak itt angolok meg hollandok is és híres ez is a rabszolga kereskedelem miatt lett. Van erőd, múzeumok, szuvenír árusok de legjobb csak simán csatangolni a macskaköves sikátorokban a tarka házak között.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://maganyosbolyongo.blog.hu/api/trackback/id/tr8815362976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.