Normálisan (értsd menetrend és biztonság) csak az Adore Comore jacht külsejű hajója jár a szigetek között. Erre 25 ember fért fel, a cuccok elől zárt helyen voltak szerencsére, mert Mohélire kissé vizesen érkeztünk, nem csak a hullámok csaptak be a hajóra, de az eső is esett. Adtam a motion sickness-nek, mert hajókázás után derült ki a szigeten komoly szerpentinek vannak az erdőben és a szállásig majd 1.5 órát tekeregtünk. A Lara Lodge a mini Mohéli-sziget kb. egyetlen valamire való szállása, ami itt luxinak számít, de Európában erre azért sokan húznák a szájukat. A tulaj holland-szlovák házaspár, az angolul is tudó munkaerő Burundi-ból jött (azért az sokat elmond a burundi szegénységről, hogy ahhoz képest Comoros-on előrelépés dolgozni) jól főznek és a vacsorához két meglepetés járt – egy kedves, nagy kutyus és kókusz fagyi.
A lodgenak van saját strandja és egy csomó aktivitást lehet pénzért csinálni. A többiek másnap a környező kis szigetekre mentek sznorkelezni. Ezt én kihagytam mert nem éreztem a csít , hogy a 35 fokos hőségben, árnyék nélkül szeretnék pörögni lázasan. Nem sok energiám volt, 1-2 órát azért próbáltam házifeladatokat megoldani, így kicsit olvastam még a helyről:
A Comore-szigetek neve arab eredetű és Hold-szigeteket jelent, a helyiek komori-nak ejtik, a franciák komor-nak, az angolok komorosz-nak. Három szigetből áll (+Mayotte, akik 1974-ben arra szavaztak, hogy a franciákkal maradnak), az összterület 1600 km2, szóval kb. 3 x Budapest méret, < 1 millió lakossal.
Az első letelepedett emberek a 8-9. században valószínűleg dél-kelet ázsiai hajósok voltak, aztán jöttek bantuk Afrikából, érkeztek Madagaszkárról és az arab világból is. Velük jött az iszlám, a lakosság 99%-a szunnita. Bantu eredetű saját sikomori nyelvet beszélnek.
933-ban ománi hajósok már parfüm szigeteknek hívták, perzsa és arab hajósok rendszeres jártak erre. A portugálok voltak az első európaiak 1503-ban. A 17. és 18 században miután ideális helyen, virágzó hajós kereskedelmi útvonalon voltak jól ment nekik, de ennek a madagaszkári kalózok portyázása végett vetett, később a Szuezi-csatorna megnyitása tovább rontotta a helyzetet. Volt francia protektorátus, eltörölték a rabszolgaságot 1890 körül és a franciáktól is megszabadultak 1974-ben. A puccsokat itt is szeretik, ezekben egy francia zsoldos, Bob Denard is jelentős szerepet játszott. A jelenlegi elnök Assoumani is puccsal érkezett először 1999-ben.
A fiatal és gyorsan növekvő lakosság elég szarul él, gazdasága agrár jellegű, önellátó mezőgazdaságon és halászaton alapul, természeti erőforrásai nem nagyon vannak. Szinte minden családból valaki külföldön él és dolgozik és utalásaik fontos részei gazdaságnak. Fő exportcikk a vanília, a szegfűszeg és az ilang-ilang illóolaj. Külföldi turista elvétve téved ide, infrastruktúra ehhez gyakorlatilag nem létezik. Ami itt Comoros-on nagyon ellentmondásos: természeti adottságai mennyire jók, miközben gazdasági lehetőségei mennyire szűkösek. Legjobb időszaka május és november között van, ez a száraz évszak, hát a páratartalmat nézve nem tudom a többi milyen lehet.
Mohéli méretéről annyit, hogy 211 km2, ami kevesebb mint a fele a Balatonnak… Ha Anjouan a parfüm sziget, akkor Mohélit hívhatjuk forraltbor szigetnek, olyan fűszer illat van. Amúgy ezen a szigeten leginkább természeti programok vannak, a delfin és bálna nézegetéstől a teknősökön keresztül a denevérig. Bálna szezonnak már sajnos vége, az ezres nagyságrendben ideérkező terhes hosszúszárnyú bálnák augusztus-szeptember környékén szülnek és ahogy a bébik elég erősek október közepén tovább állnak.
Másnap a híres és szuper ritka Livingstone denevérekhez túráztunk fel mert kb. 200 m magasan az erdőben laknak. A vége elég meredek volt, de amúgy mintha egy fűszerkertben sétálgatna az ember – szegfűszeg (eredetileg Maluku-szigetek, Indonézia, ki nem nyílott, kiszárított virágbimbó), és fahéj fa (Sri Lanka babérféle fahéjfa szárított belső kérge) meg szerecsendió (Banda szigetek, Indonézia, a termés magja, a magköpeny meg a szerecsendió-virág) mert az is kell a borba, a fákra felfutó vanília (eredetileg Mexikó, orchideaféle érlelt, fermentált toktermése) kávé, kakaó, ananász, kókusz, licsi, papája, mangó, banán, lime minden mennyiségben. Szóval a fűszerek mind ott vannak, csak a bor hiányzik.
Kissé leizzadva, de elértük a Livingstone-repülőkutya területét, egy magas fa lombkoronájában, csapatosan pihengettek. Ezek nagyon ritka és nagyon veszélyeztetett, elevenszülő, böhöm nagy fekete denevérek, egyedenként változó aranyszínű szőrzettel. Úgy néznek ki, mint egy B-2 Spirit lopakodó, szárnyfesztáv 1,4 méter, testtömege megközelíti az 1 kilogrammot. Kizárólag Anjouanon és Mohélin élnek, kb. 1500-2000 db összesen. Gyümölcsöket, virágokat esznek és az erdőírtás nem tesz nekik jót.
Délután átköltöztünk Itsamia-ba egy eco-lodge-ba, ez utóbbi az eufemisztikus kifejezés, amit jellemzően az éppen összedőlés előtt álló szállásokra szokás Afrikában használni. Ezt a falu közössége működteti, az útitársaim azé nyavalyogtak, pedig ki lehet bírni egy-két éjszakát, de arra számítani kell, hogy nincs víz, légkondi, térerő vagy wifi, hűtőszekrény még a konyhában sem, áram is csak random, és amitől eco az a szúnyogok és más ízeltlábúak száma a szobában. Ezekből a kitinvázas, szelvényezett testű egyedek rövid hisztériás epizódot okoztak. Reggeli a szokásos ihatatlan afrikai nescafé, (szerintem úgy készül hogy este összesöprik, ami a gyárban lehullott a földre) plusz üres palacsinta banánnal. Egyetlen oka annak, hogy ide bárki betegye a lábát, hogy közvetlen a bícs mellett van, ahol közönséges leves (vagy angolról zöld) teknős tojást rak.
A teki lányok 20–50 éves koruk között érik el az ivarérettséget és párzás után a homokos tengerparton 100–130 tojást raknak a homokba. Itsamia az egyik jelentős fészkelőhely az Indiai-óceánon és itt egész évben előfordul tojásrakás, aztán két hónap alatt kelnek ki a kis tekik, pontban délután 5-kor.. legalább is mi akkor mentünk, éppen jöttek ki a homokból a bébik, és elindultak nagy igyekezettel az óceán felé. Erre persze egy csomó ragadozó madár is jött, hogy snack-ként vigyen belőlük, de itt be kellett avatkoznunk a természet rendjébe.. Sötétben még elmentünk tojásrakó nőstényt keresni a szomszéd bícsre, de csak egyet találtunk az se akart éppen fészket csinálni, kicsit sündörgött aztán elúszott (a fény zavarná őket, emiatt csak pirosra állított fejlámpát használtunk, de leginkább sötétben néztük a csillagokat).
Másnap úgy 1,5 óra alatt elautóztunk a szegfűszeg erdőben a kikötőig, csomag lemázsál, floating device-on beúsztat a jacthra, közben a távolban látszik Grand Comore sziluettje, de a hajóút így is egy óra. Vagyis végül kicsit több lett, mert félúton satú fék, körülöttünk mindenhol delfinek 😊
Egyszerre 4-5 delfin is látszott a vízben majd felbukkant a hátuk is, de rohadt nehéz volt fotózni ahogy a hajó körül úszkáltak.. Egyikük nyomott egy akrobata ugrást is, de azt elkapni esély sem volt. Mivel a környéken 4 féle delfin is előfordul tippre trópusi delfin (spinner dolphin Stenella longirostris) lehetett, de biztosra csipiti se tudta megmondani a képek alapján. Ezek karcsú testű, hosszú (1,3–2,4 m) keskeny csőrű állatok. Nevét látványos ugrásairól kapta: a levegőben többször is megfordulhat saját hossztengelye körül.
Visszaérve a nagy szigetre elmentünk Foumbouni ugyh újra megcsodáltam a statikai remekműveket, de mivel hétköznap volt most több helyi néppel találkoztunk, elképesztően kedvesek voltak az emberek. Chindini-ben még egyszer megnéztem a tonhalas piacot, most volt egy barracuda is. Innen ebéd egy helyi házban (étterem se nagyon van a szigeteken), helyi néni, szokásos hal, meg csirke, rizs, kasszava levél párolva, babos szósz, saláta.
Egy óra múlva már Iconi (Ikoni) Grande Comore egyik legrégebbi (a 16–19. században volt menő) történelmi városában voltunk. Anno ez volt a Bambao-szultánság fővárosa a tengerparton, egy meredek vulkáni szikla lábánál. Néztünk medinát, a nőknek és férfiaknak külön közösségi terekkel, ezeket mai napig használják, elsősorban esküvők, hagyományos táncok és rituálék helyszíneként. De legfontosabb funkciója, hogy itt játszanak a pasik esténként – dominó, kártya, mankala. Az utóbbit Issa demonstrálta egy táblán, saját magát verve meg, köveket kell mélyedésekbe rakosgatni. A 18. századtól a Madagaszkár felől érkező rabszolga portyák idején Iconi asszonyai a város fölötti sziklákra menekültek és inkább a mélybe vetették magukat, minthogy rabszolgaságba kerüljenek. Kapviridjohé-palota már a 16. századi uralkodói rezidencia lehetett, mostanra inkább csak rom és nem volna baj, ha valaki kiszedné a szemetet, főleg hogy már vadiúj világörökség tábla is van rajta.
Másnap a város felett magasodó Karthala vulkánhoz mentünk, egy darabig busszal aztán már kellett a 4x4. Aszfalt úgy 1500 m magasságig van ameddig a farmerek művelik a földet. Onnan földút, nagyon durva kátyúkkal, kövekkel. A hegyet amúgy kb 1800 méterig örökzöld erdő borítja, ami több, csak itt létező madárfajnak ad otthont.
Aztán egy óra séta a holdbéli tájon, vulkanikus köveken és hamun, közben rengeteg színes vadvirág dobja fel a szürke összes árnyalatát. A sötét vulkáni kőzeten látványos, hogy szinte ezüstfehér, korallszerű szőnyeget alkotnak a zuzmók. Végre nem volt hőség, de az UV brutális, oxigén érezhetően kevesebb..
A mai napig aktív bazaltos pajzsvulkán 2361 m magas, gyakori kitörések formálták a 3 x 4 km-es csúcs kalderát, ebben sétáltunk a kráterig. Pár helyen a fumarolákból jön a gőz, meg a gáz, amin lehetne tojást sütni, ha nem lenne mérgező.. Maga a kráter anno mélyebb volt és 2002-ben még tó volt az aljában, aztán a 2005-ös kitöréskor láva, azóta meg főleg hamu van lent. Azért az elég nagy flash, mikor az ember megáll a szélén és lenéz 300 méter mélyre a kráterbe. Mivel a vulkán folyamatosan aktív, állandó megfigyelés van, hogy a lakosságot időben evakuálni tudják.
Helyi ebéd Moroniban, aztán még séta a városban. Moroni alapításáról nincsenek tuti infok, de egy biztos 1427-ben a Badjanani mecset már itt állt. Ikonival együtt volt Bambao-szultánság egyik központja. A medina keskeny utcák, vulkáni kőből emelt házak, faragott kapuk, mecsetek, közösségi terek és uralkodói paloták hálózata, kár, hogy mindez szar állapotban.
Bár nem a város legtöbbet fotózott épülete és kívül nem is látványos, a Mosquée Zawiyani Chadhuli nem csupán egy hagyományos mecset, hanem egy szúfi vallási iskola. Shadhiliyya, az egyik legfontosabb szúfi testvériség (taríka) Kelet-Afrikában. Ahmad al-Ma'ruf honosította meg a Shadhiliyya ágat a Comore-szigeteken és sírja mai napig zarándokhely. Más imámok is vannak a mecsetben eltemetve, de a legérdekesebb a legbelső régi terem, szerencsére hoztam kendőt úgyhogy be tudtam menni megnézni.
Moroni ikonikus épülete a Badjanani vagy Ancienne Mosquée du Vendredi, azaz Öreg Péntek Mecset a kikötő szélén. A mecset nagyjából 1427–1428-ban épült, de átépítgették többször. A fehér, árkádos homlokzat és zöld kupolás torony Moroni legtöbbet fényképezett épülete és egész Indiai-óceán régiójának egyik legősibb iszlám központja.
A rettenet hőségben még bementünk egy kicsit a Volo-Volo piacra. Ez durván afrikai, ahol van minden: legyes tonhal fejtől a nejlon focimezig minden is, plusz a gyümölcsök, fűszerek, ruhák – amikről egyből eszembe jutott, hogy ilyenekben toltam volna, ha nem jön meg a csomagom. Sajnos a piacon nem lehetett fotózni, pedig lett volna mit…
Estére meglepetésemre az egész csapatot rá tudtam venni, menjünk el a Le Dhow-ba vanília szószos homárt enni. Ez, meg a banános halpörkölt itt a helyi gulyás, úgyh ki kellett próbálni. Kis szervezést igényelt a művelet, írtam Quentin-nek (ha már napokig cseteltünk gondoltam belefér) hogy többen mennénk, fel tudjon készülni a szakács. Taxikat Issa segített szerezni, 3 leszakadt francia rozsdakupac jött értünk este, és már meg is voltunk. Azért a többiek arcát figyeltem amikor az autóbontós, aszfalt nélküli sötét utcába, majd a sikátorba befordultunk.. hihi aztán leesett az álluk amikor az éttermet meglátták. Maga a design is hihetetlen jó, afrikai szobrokkal, lámpákkal, és modern, érdekes darabokkal, de ehhez gyönyörűen megterítve, kaptunk sört és nem is kellett sokat a kajára várni. Quentin szabadkozott nekem whatsapp-on hogy ezek nem is olyan nagyok… nos konkrétan alig bírtam megenni, kb. fél kiló homár hús nagyon finom kicsit vaníliás szószban, szuper volt. A többiek még másnap is hálálkodtak és kérdezték nem akarok a túraszervező lenni. Nos erre tudjuk a választ. Határozott nem, kizárólag szőrős állatokat vagyok hajlandó sittel-ni, idióta utasokat nem.
Még utolsó programnak reggel kihajóztunk pár ladikkal delfinezni. Úgy 30 perc után egy öbölben megtaláltuk őket, ez védett terület, minden nap itt vannak csapatostul. Elképesztően cukik voltak ahogy úszkáltak a hajók körül, fényképezni még így is nehéz volt, de azért sikerült egy függőlegesen felugró spinning-ről fotókat csinál. Imádtam nézegetni, ahogy a kristály tiszta smaragd zöld vízben siklanak.
Innen már csak egy utolsó ebéd a szállodában és a reptéri pankráció volt hátra. Végül a boarding pass-t nem kézzel írták, de így is 2 óra sorban állás volt bejutni. A helyieknél a legkisebb bőrönd szám 4 volt, a legtöbb 9 a poggyászkocsin halmozva. Gyanús, hogy megint nem fér fel a hátizsákom. És persze közben folyt rólunk a víz. Az egyik útitársam ráült a bőröndjére, ami kigurult alóla, így leesett a földre. A körülöttünk állók azt hitték elájult, a mögötte álló pasik egyből szóltak a reptérieknek, azok már vitték is a business-re soron kívül a barátnőjével becsekkolni. Jó trükk, spóroltak további 40 perc sorbaállást. Az is jellemző, hogy ennyire kedvesek a helyiek.
A Hold-szigetek végül sokkal izgalmasabb és egyben fárasztóbb desztinációnak bizonyult, mint gondoltam – a tengerpart ugyan olyan szép, mint a nyaralós szigeteken, van fehér púder homok, türkizkék és smaragdzöld tenger pálmafákkal, lehet erdőben, vulkánon túrázni, de vannak izgi történelmi emlékek is, érdekes városok és mindenféle cuki állatokat lehet nézegetni. Semmi hype látnivaló nincs ( mint pl Angkor vagy Machu Picchu), de tök diverz, jó programokat lehet csinálni. Mivel turizmus praktikusan nincs, az infrastruktúra kissé nehézkes, cserébe kedvesek az emberek, segítőkészek, biztonságos és nincs az Afrikára jellemző vitatkozás a már megállapodott árról. Egyetlen valódi negatívum a szemétkezelés hiánya és startégiai pontokon elhelyezett korrodált autótetemek. A csapat amúgy tök normális volt, a korosztályra jellemző, hogy egyetlen szelfi se készült. Mindezek ellenére rendesen elfáradtam a végére, hőség + páratartalom kombón a torokgyík se segített, amivel beköptek, de megérte ennyi időt rászánni nagyon jó utazás lett belőle.