Utazóblog

Szenegál-Gambia-Bissau Guinea 2. rész

2019/12/26. - írta: Valis&Co.

4. nap

Még mindig Gorée, reggel a kedvünkért kinyitják az 1786-ban épült rabszolgás házat.. Ezt még II. János Pálon kívül vagy 3 amerikai elnök látogatta meg eddig.  Itt nem hatalmas erőd, csak nagyobb kereskedő házak voltak a rabszolga kereskedés központjai. Felül laktak az uraságék, alul a ghánai erődökhöz hasonlóan a rabszolgák cellákban szétosztva, nők, gyerekek, pasik. És persze itt is van door of no return, azaz aki azon az ajtón átmegy nem tér vissza.. Amúgy a pestis járvány, ami miatt Dakar létrejött, ebből házból indult anno. Addig a ma 4 milliós főváros egy lebou halászfalu volt. Visszafelé végre leesik a tantusz hogy a hatalmas teherszállító tengerjárók mellett álló furcsa hatalmas hajó mi – Africa Mercy– a híres kórházhajó. Ez a világon a legnagyobb, 152 méter és 470 fős a legénységgel nyomulnak – 5 műtőben 7000 műtétet tudnak elvégezni évente, 2020 júniusig állnak Dakarban.

Még felmászunk a dombtetőre, aztán vissza a hajóval Dakarba. Amin kb. jött vagy >500 turista.. el lehet képzelni délre mi lesz a szigeten. Megérte itt aludni, mert így legalább késő délután és reggel nem volt senki.

A Lac Rose, rózsaszín tó 35 km Dakartól, és régen itt ért végett a Párizs-Dakar. Amúgy az óceán egyik lagúnája volt,  amit a 70es évekbeli nagy szárazság idején lezártak így tó lett, majd ahogy a víz párolgott a só egyre koncentráltabb, a színe meg rózsaszín lett. Mai napig termelik ki a sót, csónakba a pasik, ki tolják a part közelbe, ahonnan meg a nők viszik partra, kupacolják, eladják. Egy tonna 40 $. Európában út szórásra használják, itt ebből él vagy 1000 ember.. Durva meló, de itt már a szuvenír árusok se gyengék, még Goreé-hoz képest sem. Folyamatos a zaklatás.

A következő megálló, az OT rendszámot kérdés nélkül megkapó Land Roverekkel Kayar, egy brutál méretű halászfalu a Cape Vert félsziget alján. Na ez is rendesen színes, kb. 1000-1200 festett halászhajó végig ameddig a szem ellát a tengerparton. Méteres ráják, murénák, polipok a homokban, ládaszám a mindenféle halak, amiket lovas kordé aztán a várakozó kamionok visznek Afrika szerte. A népek nem túl barátságosak, jellemzően Szenegálban mindenki pénzt akar a fotózásért, amit alapból utálok. Az egész hely ettől függetlenül lélegzetelállító.  Még a marabuhoz is bemegyünk, aki a tudja a Koránt meg Szent Erdőt ötvözve megáldani a hajókat, hogy ne süllyedjenek el. Beleértve a migránsokét, akik innen Spanyolba mentek.

Végül még egy off road szakasz, de most nem jeep, hanem teherautó plató, rendes afrikai kivitelű utazás és a sivatagban éjjel mauritániai módra épített sátrakban alvás.

5. nap

Saint-Louis még mindig meg van a varázsa… A Szenegál folyó torkolatában levő parányi szigeteket csak a 1659-ben kezdték belakni. Eleinte csak a kereskedők nyomultak, de az európaiak nem hozták a családot, hát csináltak sajátot a szép feka lányokkal- így kerültek egyre nagyobb hatalom birtokába a métis signare néven elhíresült mulatt asszonyok. Itt is küzdöttek az európai hatalmak és végül 1779-ben a franciák tették rá a kezüket. Sokáig ez volt a francia Nugat-Afrika fővárosa amíg nem tették át Dakarba.

Már bejutni is egy 1897-es Pont Faidherbe-ről elnevezett híres hídon lehet, ami még a hajó forgalom miatt el is forgatható. Saint-Louis apró utcái és koloniális házai között sétálgatni már önmagában egy program – amin sokat javítana, ha pár másodpercenként nem tukmálna valaki valami szuvenírt az emberre. Tele van az utca a korán iskolában tanuló, és koldulni kényszerített talibes gyerekekkel is, úgyh ilyen szempontból is jó döntés volt a klasszik lovaskocsis körbenézés, így nem zaklatnak másodpercenként. Átmentünk a szomszédos halászos szigetre is, tele színes piroggal a part. Van új fotó múzeum, kevés de tényleg szuper képekkel, keresztény és muszlim negyed, városháza, és mecset amiben harang van.

Karácsony estére nekem a híres 1700-es évek óra létező las Fanales jut. Ez a métis signare hölgyek tradicionális vonulása volt a legjobb ruhájukban, ékszerekkel és a lámpást vivő szolgákkal az éjféli misére. Most türkizkék vagy narancssárga ruhában énekelve vonultak egy papírmasé kivilágított templomszerű építmény mögött, közben zene, pár maszkos táncos. A templomban misére már nem mentek be, gondolom majd az éjfélire, de azt nem vártam meg.

6. nap

Felmentünk a mauritániai határhoz a Djoudj (dzsudzs) Nemzeti Parkoz, ami ugyan mesterséges de a világ harmadik legjelentősebb madaras parkja, és világörökség. Eleinte még van aszfalt, aztán rizsföldek között földút. Azért előjön belőlem a spotter. Így a többiek is látnak piros majmot, meg varacskos disznókat. Megérte korán kelni mert itt több turista van, mint hajó. Így mi lelépünk au első eresztéssel, a többiek várnak a tűzőnapon amíg visszaérünk. Csomó madarat látni, ezeknek többsége költöző, évente pár százezer áll meg itt – szürke gém, gólya, kormoránok, de leghíresebbek a pelikánok mert ezekből egy szigeten több ezer tanyázik. És repkednek a nem kis testükkel (14 kg) az ember feje felett.

Ezután ebédhez vissza Saint Louis-ba, na itt lett elegem a turistákból – három csoport nyomult ugyanabban az étteremben, a kaja felejthető, de legalább mikro adag.

Szerencsére innentől leakadtunk a turistacsapásról. Egy Koba nevű fulani faluban mentünk aludni, ide se vezet aszfalt és szerencsére nem látogatják a tömegek. Útközben még kifogunk egy kisvárosban piac napot, és szépen körbe sétáltam. Ez már a rendes Afrika, szakadt mikrobuszok, rétegesen tömve, zöldség, kecske, ember, nem mindig ebben a sorrendben. Lovas kordék, árusok színes kavalkádban. Egyből látszik hogy erre nem jár a turista horda, barátságosak, mosolyognak, köszönnek és senki nem tukmál rám semmit, sőt ők kérik h fotózzam őket.

A faluba sincs út, és csak naplementére érünk oda. Peul típusú fula népek laknak de ezek a letelepedett típusúak. A gyerekek cukik, világosabb a bőrük, a lányok gyönyörűek. Mindenki azt akarja, hogy őt fotózzam, elég vicces.

Ugyanolyan szalma házakban alszunk, mint ők, ágy és szúnyogháló van (nekik is) és ki gondolná zebu volt vacsorára még pedig nagyon finom. Sejteni lehetett közben hogy vmi készül mert pár autó hangoskodó népekkel elhajtott a házak mellett. És lőn, a falusiak még elvittek minket bulizni a szomszédba, a griot (nyugat afrikára jellemző történetmondó, sok híres zenész származik ilyen családból) állítólag ott volt sztorizni, őt nem láttam viszont a helyi csajok versenyt táncoltak nekünk. A zene néhány fém és műanyag konyhai cuccon dobolás. Én megúsztam a fellépést, de csak azért mert a 2 méteres főnök kisfia ült az ölemben, így aztán mondhattam hogy baby sitterkedem.

7. nap

Touba – egy szenegáli városállam, vagyis kalifátus, az ország leghíresebb szufi városa, a murid testvériség központja. Az alapító (1887) Bamba itt van eltemetve, a híres mecsetet halálakor kezdték építeni és még szándékosan nincs befejezve. Minden utód kalifa hozzátesz valamit, a 8.-nál tartanak, de ő már minaretet nem építhet, mert abból már van 7 és több Mekkában sincs. Amúgy beengednek mindenkit, ha rendesen felöltözik, adnak szoknyát, én kékben parádéztam, fej letakar, cipő levesz, mint rendes muszlim helyeken. Ez egyébként az iszlám egyik kivételesen békés ágazata, itt miattuk nincs terrorizmus meg dzsihad (szemben a szomszédos Malival). Gazdag népek amúgy mert vámmenetesen vehetnek/vihetnek mindent. (Afrikában az állami bevétel nem jövedelemadóból van hanem az árukat vámolják meg, de rendesen).

A mecsetet éppen kék ruhás önkéntes nők takarították, mert holnap péntek, és 10.000 feletti murid fog imádkozni. Mondjuk van, hogy többen vannak mert ez a 2. legnagyobb zarándok hely Mekka után.

Dél fele tartottunk egész nap, egy Kaolack nevű városban tettünk még kört, ez a legnagyobb kereskedelmi központ és főleg mogyoróban menők. Van egy tengeri nyulvány, ami bejön ide úgyh mind a szárazföldi mind a tengeri forgalom jelentős.

Ebédet egy helyi családnál kapunk, a ház melletti fa alatt a homokra terített szizál szőnyegeken. Hatalmas fém tálakon a tabaski-nak (más iszlám helyeken Eid) itteni tálat, de birka helyett barrakudával. Rizs vagy kuszkusz, hal és csomó finom zöldség nagy darabokban. Ehhez baobab vagy hibiszkusz juice, dinnye, banán stb. Na éhesek nem maradtunk kicsit se.

Vacsorázni már Gambia folyó partján vacsoráztam varacskos disznó pörköltet.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://maganyosbolyongo.blog.hu/api/trackback/id/tr4215367210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.