Utazóblog

Szenegál- Gambia - Bissau Guinea 4. rész

2020/01/02. - írta: Valis&Co.

11. nap

Ma leléptem a csapattól végre – mint kiderült Alberto pick up-ja is kell a csomagok szállításához, mert Ziginsóból kisebb busszal megyünk tovább. Így én a lecsapó villám sebességével ültem át hozzá a pick upba, egy jó fej olasz házaspárral.

A határátkelés Guinea Bissau-ba egész gyors volt, de amíg az autó papírjait (togói rendszáma van) intézte Alberto, megpucoltuk az ablakot hogy legalább ki lehessen látni :-) Az egyik ellenőrző ponton megállítottak, minden erőmre szükség volt, hogy ne kezdjek hangosan röhögni mikor Alberto azt mondta a rendőröknek hogy akik az utazás célját kérdezték h a közeli katolikus missziót látogatjuk meg. A határ után rögtön jobbra el egy földúton egy tradicionális Felupes falucska irányába. Az út borzalmas rossz volt, de pick up speciálisan átalakított, ezzel szokott Alberto átkelni a Szaharán. A busz cserét is értem már, az is spéci és az is bírja ha lassabban is.

Útközben utazásokról, helyekről dumálunk, Alberto több mint harmincöt éve él és utazik Nyugat Afrikában, akkor szelte át először a Szaharát teherautóval amikor én még óvodás voltam.

A falucska nagyon szép, körben rizsföldek, hatalmas baobab és kapok fák, és teljesen tradicionális agyag házak, fánk alak itt is menő, dupla elcsúsztatott szalmatetővel, ami légkondicionálóként működik. Nincsen annyira erőd jellege, de a stílus hasonló. Fa bot kerítések vannak, és külön hely a cuki malacoknak. A falu portái nagyobb területen vannak elszórva, közte rizsföldek. Az egyik parcellán kézzel csépelik a rizst a kislányok, a másiknál a kútból vízzel mosnak. A faluba eddig csak csónakkal lehetett eljutni a Cacheu folyón, de tavaly óta van egy gát amin végig lehet autózni. Ettől függetlenül nem lett több a látogató szerencsére..

Visszafelé mi kicsit megtoltuk, hogy előre megrendeljük az ebédet a csapatnak, és mivel volt fél óra előnyünk muszáj volt megosztoznunk egy üveg vinho verde-n amit az utolsó falusi közértben is lehet kapni, ennyi előnye van a volt portugál gyarmatoknak.

Bissau felé néhol jó az aszfalt, de legtöbbször az kátyúk után fizetünk, itt már igazi afrikai utakon toltuk, de a táj gyönyörű, pálmafák, kesudió, néhol mangrove, sokkal zöldebb. Két hatalmas folyón is átmegyünk, szerencsére már van híd, ha kompozni kellene rá menne pár óra.

Bissauból a többiek tovább mentek, mi átpakoltuk a pick upot és bezsúfoltuk a kemping cuccokat, majd elmentünk bevásárolni a fővárosba. Nagyon szakadt de még is sajátosan hangulatos város. Az egyetlen történelmi látnivaló az erőd, ami most is katonai támaszpont, fotózni nem lehet. Van pár jóképű koloniális ház, és óriási dugó. A bevásárlás volt nem egyszerű mert minden bezárt, de valahogy veszünk pezsgőket, reggelit, jeget stb. Holnap egy lakatlan szigeten fogunk táborozni, a csendes szilveszter jegyében.

A szállásunkig még 1,5 óra minimum ugyh végül csinálok zenét hogy ne unatkozzunk a dugóba, brutál hogy Alberto úgy ismeri Bissaut hogy sötétben is simán navigál a kis utcákon. Mondjuk amikor a dugó közepén hisztizve követelte hogy most azonnal nyissuk ki az egyik vinho verdet és igyuk meg a kocsiban, azért ellenálltunk :-) Aztán száguldoztunk még egy kicsit sötétben, kaptunk halat vacsorára és nagyon későn, egy nagyon egyszerű szobát aludni.

Holnaptól a Bijagos (bidzsagosz) szigeteken nyomjuk, a telefonom nem működik, wifi nincs, és remélem társaságnak csak a törpevízilovak meg teknősök lesznek.

12. nap

Bijagos szigetcsoport is világörökség a 88 szigettel az óceánban. Reggel egy óra alatt pakolják be a hajókat, két sport horgász teknővel indultunk el az elvileg 4 órányi hajózásra levő szigetre. A 4 órából egész nap lett, mert a mi hajónk (amin legalább voltak ülések) motorja nem igazán bírta erővel. A dagály miatt a sós víz jött a nyakunkba így is rendesen. Végül jött egy 3. teknő, folyamatos hajó csere, emberek át egyik hajóról a másikra. Orango szigetet du 2-re értük el, már túl későn ahhoz, hogy tovább menjünk a hippokhoz :-( és még újabb 3 óra hajózással elértük a legszélső lakatlan szigetet. Ez a Canhabaque szigeten élő törzs szent helye, csak egy kijelölt táborhelyen lehet sátrazni. Viszont itt van a a leves teknősök egyik legfontosabb költőhelye. És persze úgy néz ki ahogy a trópusi szigetek képeslapon, pálmafák, baobabfák, buja zöld növényzet, ehhez fehér homok, kék ég és nincs senki csak mi.  

Vacsit hoztunk magunkkal, ittunk hozzá vinho verdét és elmentünk aludni éjfélig. Szerencsére az egyik múmia beállította az ébresztőt mert Alberto úgy bealudt hogy nélküle pezsgőztük és mentünk teknőst nézni. Mivel a dagály még nem volt igazán magas csak egyet láttunk.

13. nap

Újévre hatalmas levesteknősöket kaptam. Az volt a terv, hogy reggel 7-kor, aki szeretné látni a törpe vízilovakat és további 8 órát szívatni magát a hajón azt elviszik. Viszont olyan szél lett, hogy a hajókat eleve be kellett vinni mélyen a tengerre ugyh nem lett hippo nézés.

Ha már felkeltem én azért elmentem napfelkeltét fotózni és találtam egy hatalmas teknőst, aki nem indult el az óceánhoz időben és a kövek miatt itt ragadt. Úgy vettem észre hogy beszélt hozzám kicsit röfögős méltatlankodó hangon. Aztán még kettőt, reméltem túl élik a napsütést és a meleget amíg megjön a dagály és el tudnak úszni. A negyedik hatalmas és fiatal volt, átment a köveken és szépen elúszott, de még volt időm lefotózni és boldog új évet kívánni neki.

Egy másikat a táborhoz közel a bokor alatt találtuk, éppen befejezte a tojásrakást és elindult a vízhez, de persze rossz helyen, őt nemes egyszerűséggel átemeltük pár kövön és már úszott is.

Persze órákig vártunk, hogy a szél csökkenjen és el lehessen indulni, sétálgattam fel le, és láttam ahogy egyeske teknős az emelkedő dagállyal elúszott. Ő egyébként akár hányszor elmentem mellette mindig felemelte a fejét, a többieknek meg döglöttnek tetette magát, feje betéve a víz alá. Ezek a tekik mindenféle trópusi óceánokban és tengerekben megtalálhatók, és elérhetik a 400 kg-ot is, pedig vegák (green :-) turtle angolul). Nyugat Afrikában ez a pici Poialo sziget a fő költőhelyük, akár 30.000 tojást is leraknak itt évente.

Bubaqui-re hajókáztunk át egyenesen, mert a Meio szigetre nem volt értelme ebben a szélben, a múmiák így is végig vinnyogtak a hajón. Pedig most nem jött ránk a víz, csak dobáltak a hullámok, én fülig érő szájjal vigyorogtam a félszemű kapitány mellett állva. Bubaqui a sziget a kvázi főváros. Egy egyszerűbb sport horgászos hotelben alszunk, szuper a kaja, és vau van wifi az étteremben..   

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://maganyosbolyongo.blog.hu/api/trackback/id/tr4615381696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.