DRC - Kongói Demokratikus Köztársaság 4. rész

13. nap

Reggel minden cuccunkkal együtt indulunk egy Teke faluba, Kimpoko-ba látogatóba. A tekék a bantu etnikum tagjai és jellegzetes lapos kerek színes maszkjaik vannak. Egy ismerős családhoz látogattunk el, ahol a családfő egy értelmiségi, aki megunta a fővárosi munkanélküliséget és falura költözött őstermelőnek. Papa Paul részben a családi, részben szövetkezeti földeket művel, özvegy asszonyokat foglalkoztatva termesztenek zöldséget. Körbenézünk a birodalmában és meglátogatunk más családokat is. Látunk olyan kovácsműhelyt, ami kis tűzhelyeket, lábasokat állt elő újrahasznosítva a fém hulladékot. Még egy pár napos babát is kihoznak az egyik házból, hogy megcsodáljuk. Papa Paul vezetésével a gyerekek színdarabot adnak elő nekünk – bemutatva a tipikus társadalmi problémákat, a gyerekek nem tudnak iskolába menni,mert nincs pénz tandíjra, ennivalóra, a fiúk verekedésbe keverednek, a lányok tiniként terhesek lesznek, az apuka alkoholista.. Az előadás után még bemutatják mivel egészítik ki az étrendet - kukac és hernyó szárítva és elkészítve ponduval (ez a manióka leveléből készített szósz), köretnek fufuval (a fufu egész nyugat Afrikában menő, kasszavából vagy más néven maniókából csinált puliszkaszerű cucc, én nagyon szeretem) .. Ezek fontos fehérje források, de mi mind papírkutyák vagyunk és egyikünknek sincs kedve itt ebédelni. Megnézhetjük a házukat is, raktár, hálószoba ággyal szúnyoghálóval, a gyerekek az előtérben gyékényen alszanak. Adunk nekik adományt, iskolaszereket, cipőt, bébiruhát, gyümölcsöt stb.. Egy biztos itt jó helyre kerül minden, amit idecipeltünk. Nekem ebből a látogatásból a legfontosabb tapasztalat az volt, hogy Afrikában is vannak azért a jövőben gondolkodó emberek, akiknek van stratégia a fejében – Papa Paul tökéletes példa erre. Hajlamosak vagyunk általánosítani, hogy az afrikaiak csak a mában gondolkodnak nincs jövőkép, nincs stratégiai gondolkodás stb, ez igaz is nagy általánosságban, de szerencsére kivételek mindig vannak.

Utolsó kongói ebéd stílszerűen a Kongó folyó partján, egy már lepukkant étteremben, amit Petit Paradis-nak hívnak. Csónakázunk is egy fatörzsből kivágott csónakban, és veszünk nagyobb kapitány halat az egyik szerencsés horgásztól. Közben irtózatosan megrakott teherhajók mennek el mellettünk, ezek műszaki állapota sem jobb, mint a közúton látott teherautóké. Vannak pici zsákokból varrt vitorlával is csónakok. Ebédre külön adag makembát, azaz sült ipari banánt kérek, még mindig ez a kedvenc afrikai kajám..

Aztán átöltözés és elindulunk a reptérre. Ez megint tipikus afrikai tapasztalat, de nem csak mert élő kecskét láttok a becsekkolásnál a reptéren. A következő ellenőrzéseken megyünk át – kilépési illeték befizet, csomag átvilágít, pultnál utaslista vs repjegy ellenőrzés, feladós poggyász manuális átvizsgálása (az ipari banán nagyon gyanús volt), becsekkolás, oltási könyv ellenőrzés, útlevél ellenőrzés, kézipoggyász manuális átvizsgálása, beszálló kártya ellenőrzés, kilépési illeték nyugta másodpéldányának ellenőrzése, útlevél ellenőrzés, beszállókártya ellenőrzés. És ezek után kiderül, hogy az egy hónapja befoglalt ülésemen már valaki ül, és nem ő nézte el a sort, ugyan oda szól a beszállókártyánk.. Így megy ez. Aztán az úriembert elköltöztetik, és végre elindulunk Gabonba, mert van egy megállás Librewille-ben is. Ezen is túl vagyunk és végre próbálnék vmit aludni, mikor arra ébredek hogy azt kérdezik van-e orvos a fedélzeten. Megyek összeszedem az orvos útitársamat és megyünk gyógyítani a kisfiút akinek nagyon fáj a hasa.. Mint kiderül valószínű szorulása volt, bár elég érdekes ezt úgy kideríteni, hogy én magyarról angolra fordítom Marabu (ő a nőgyógyász utitárs) kérdéseit, Rebeka angolról franciára – majd ugyan ez a válaszokkal visszafelé. Keresek a kisfiúnak NoSpa-t az elsősegélyládában, és mire leszállunk már sokkal jobban van. Az út innentől már szerencsére eseménytelen, és az összes csomagunk is megérkezik, boldogság.

Elköszönünk a reptéren – jó volt szép volt elég volt – ez kb. az általános vélemény. Láttunk szinte mindent, amit akartunk, de pár dolog (mint a múzeum Gunguban vagy a kígyófarm) kimaradt. Kellemes csalódás volt, hogy a karhatalom (rendőrök, katonák stb) szinte alig zaklatott minket, se börtön, se letartóztatás, a burjánzó korrupció miatt néha pénzt próbáltak lenyúlni, de ez sem volt annyira rossz, mint amire számítottam. Kifejezetten harcedzett utazókból állt a csapat (kivéve alkeszék ugye), de talán mert sok volt az erős egyéniség, akik külön-külön ugyan jó fejek meg érdekesek, de messze nem volt olyan jó hangulatú és összetartó társaság mint Iránban. Sok volt a személyeskedés és a konfliktus az én ízlésemnek. Ennek nyilván az is oka volt, hogy rengeteget szívtunk – az alkeszek már az elején komoly pszichés terhelést jelentettek, a baleset, az hogy Gunguban Ildikó nélkül próbáltunk helytállni és meg kellett küzdeni minden minimál dologért is, az hogy állandóan küzdöttünk az autókkal, vagy a sofőrök benzin hisztije, hol az örült vezetésük, hol az, hogy lerohadt alattunk a busz vagy az autó. Szóval valljuk be This Is Africa.

Szóval akartam még írni kicsit a Gungu fesztivál alatt a különböző törzsekről, de aztán se idő se energia.. de majd most. DRC-ban kb. 80 millió ember él, egy 25 Magyarországnyi területen (de pontosan adat nincs, mert a falufőnökök néha csak a felnőtt férfiakat adják meg a népszámláláskor, a többi nem számít) – 4 fő népcsoport van: bantuk :-), szudániak, pigmeusok, niloták, ez oszlik kb. 250 etnikumra (pl: luba, kongo, mongo, mbala, pende stb.) akik összesen vagy 300 nyelvet és 700 dialektust beszélnek.. Öreg embert mondjuk nem láttunk egyáltalán, de nem is csoda, mert a várható élettartam úgy 55 év körül lehet. Gunguban mi pende, bunda, kuba, mbala, yanzi, jombe, pigmeus népcsoportokat láttunk, de főleg pendéket. Nekem kedvencem a Gitenga, a lemenő napot szimbolizáló pende maszk, meg ahogy körülötte ugrálnak, bukfenceznek a Minganjk, tetőtől talpig rafiába öltözött, 'gülü-szemű' maszkosok. Ezeknek mind a férfivá avatási szertartások során volt szerepe. Itt tanulják meg a fiúk a bozót iskolában, amit egy pende pasinak tudni kell, a rafia szövéstől a titkos varázslós tudományokig. Minganjik a férfivá avatási szertartások során a beavatási tábor 'őrzői'. Védik és ijesztgetik a táborban található fiúkat. Volt sok Mbuya-maszkosok is, ezek pendéknél a beavatási szertartások végén a közös faluünnepen kerülnek elő és egy részük a pende ősöket, másik részük a falvak tipikus karaktereit jelenítik meg, például a bohócot, a beteget, vagy a főnököt. Zene mindehhez dobokon és egy szilofon szerű hangszeren..

Kis történelem: Kongóban amúgy a pigmeus népek az őslakosok, anno őket szorították ki a különböző bantu törzsek. Volt Kongói Királyság (XIV. – XIX. sz.), közben az első portugál 1483-ban érkezett, és ezzel együtt aztán a kereszténység is. Volt egy csomó háború, trónviszály stb. A rabszolgaság már a portugálok előtt is létezett, később arab kereskedők révén (Zanzibár Tippu Tip) virágzott. Aztán gyarmatosításban a belgák jártak az élen, Sir Morton Stanley-t II. Leopold belga uralkodó szponzorálta, hogy fedezze fel a Kongó folyó vidékét. A Kongói Szabad Állam II. Leopold magángyarmata volt, aki a feketék brutál kizsákmányolásával vagyonokat hurcolt el az országból. 1908-ban aztán a Belga állam elveszi tőle a gyarmatokat, hogy véget vessen a kegyetlenkedéseknek. 1960-ban lesznek függetlenek, Lumumba az első miniszterelnök, őt később meggyilkolják, Kasavubu az elnök. Pár évvel később az utóbbit Mobutu a hadsereg altábornagya puccsal eltávolítja. Mobutu aztán megcsinálta a saját személyi kultuszát, az országot átnevezte Zaire-nek, és miközben az ország egyre szegényebb lett ő szépen meggazdagodott. Végül a ruandai népirtás elől menekülő tutsi lázadok vetettek véget a hatalmának 1997-ben. Az elnök az öreg Kabila lett, de aztán kitör a nagy afrikai háború sok millió áldozatot követelve, amit más afrikai országok is támogatnak ki ezen, ki a másik oldalon. 2001-ben az öreg Kabilát saját testőre meggyilkolja, így fia lesz az elnök. Az első választások 2006-ban voltak, a harmadik majd jövőre lesz.. Elvileg az ország keleti részen 2013-ban aláírtak egy megállapodást a lázadó milíciákkal, de a helyzet azóta sem stabil.