Dél-Amerika 6. rész Brazília Rió, Ouro Preto és az Iguazu

RIO DE JANEIRO

Paraty-ból 258 km.. Costa Verde busszal ez még kényelmesebb, csak nincs wifi és az usb töltő nem működik. Megint laza 6 óra, egy ponton azt hittem még több lesz a riói dugó miatt, de kiderült a busz sávval itt nem viccelnek minimum 20-30 cm betonszegély „védi”, ezen nem ugrat át senki, aki nem akar új futóművet.. Hasítottunk is végig a dugó mellett.

A pályaudvarról Uber a Mango Tree hostelbe, ez Ipanema-ban van, egy háztömbre a bícstől, a híres Ipanema Girl kocsmától és az LMBTQ zónától.. Jobb helyek egyike, délután 5-10-ig ugyan szól a zene, de party jelleg nélkül és van elegendő fürdőszoba, bár a takarításban nem erősek. A csajos dormitórium a 3 emeletes ággyal nincs akkora, mint otthon a hálószobám és 8.000 Ft/éj. Ha éppen nem érkeztek az éjszaka 2-3-an, vagy mászott be a hostel macska az ablakon és nyávogott az arcomba, jókat aludtam.

Lehet hogy szentségtörés, de Rio sem lesz a kedvenc városom.. ha a természeti környezet az öblökkel, szigetekkel, a 99 homokos bíccsel, meg a gránit/kvarc kúpokkal nem lenne, a kutya nem jönne ide.. Helyezkedni tudni kell.

Rio de Janeiro Brazília második legnagyobb városa 1565-ben alapították a portugálok, lakott itt a portugál királyi udvar, és volt főváros 1960-ig. Itt is menő volt a cukornád meg a kávé, most viszont erős az ipari oldal, és emiatt a környezetszennyezés.

Cariocas-ból 7 millió van (carioca, aki RdJ városban született), ha a nagyvárosi övezetet nézzük 12 milliós. Tavaly vagy 5 millió turista, ebből 2 millió külföldi jött (Budapestre jön 4 millió, ebből 3,2 külföldi). A lakossága sem fekete vagy fehér, csomó szavuk van arra, hogy ki milyen bőrszínnel/fenotípussal jött ki a genetikai turmixból. Ettől függetlenül arra nincs esélyem, hogy helyinek álcázzam magam. Hatalmas a szakadék a nagyon gazdagok és nagyon szegények között, utóbbiak közül kb. 1,5 milliónak (22%) laknak a közel 1000 favelában. Ezek a nyomornegyednek tekintett városrészek, amelyekből hiányzik a földterületek rendezése és alapvető infrastruktúra (szennyvízelvezetés), egészségügy, oktatás és szolgáltatások, viszont gyakori a bűnözés, a kábítószer meg a fegyverek. Jellemzően Rio dombjaira épültek (a szar lefele folyik) és a rossz közbiztonság miatt gyakorlatilag lehetetlenné teszik az egyik városrészből a másikba sétálást. Ezeken az ember nem akar átvágni és sokszor már az is veszélyes, ha pár utcával beljebb téved egy jobb negyedből (bár csinálnak favela túrákat és tudjuk, hogy többen túlélték már hogy ott sétálgattak)

A Rio amúgy sem a közbiztonságról híres, és ez a Covid óta sokat romlott. Csak a Copacabanán januártól októberi időszakban a tavalyihoz képest 25 %-ot nőtt a lopások/rablások száma (kb. 5000→6000-re), és pl. közel 2000 mobiltelefont vittek el ennyi idő alatt. Én szinte sehova nem vittem a telefonom, szerencsére van nálam fényképező gép, azzal csináltam képeket.. De jellemzően tilos bármilyen ékszer viselése, és csak azt vigyen magával az ember, amit feltétlen muszáj.

Rióban heteket is el lehet tölteni és még akkor sem ismeri meg az ember mélységeiben a várost, nekem pár nap alatt csak a főbb látnivalókat sikerült megnéznem, úgyh biztos az én hibám, hogy nem jött be annyira.

Rio építészete összességében elég csúnya háború utáni beton borzalom, jól össze graffitizve. A világhíres látnivalók viszont tényleg klasszak, főleg hogy szép napos idő lett. A Corcovadon (a púpos - 710 méter magas gránitcsúcs) közelebb kerültem Jézushoz, ehhez nem csak liftet, de mozgólépcsőt is igénybe lehetett venni. A hatalmas, 38 méteres Megváltó Krisztus (Cristo Redentor) alatt a majmokon és a kilátáson kívül élő zenés mise volt, tapsoló papokkal.

A Cukorsüveget (396 m) a két részes drótkötélpályán az üvegfalú kabinban megközelíteni adott a tériszonyomnak, és láttam az igazán menőket, akik a sziklán másznak felfelé. A kilátás innen is szuper, és szürreális nézni ahogy a Santos Dumont-on le meg felszállnak a repülők.

A Maracanã Stadion rekord nézőszáma 173 850 volt (1950), gondolom a másnapi Paul McCartney koncerten azért nem voltak ennyien. Csináltam róla fotót a fiúknak.

Az Escadaria Selarón, a Lapa negyedben található, a világhírű lépcsősor úgy lett, hogy egy chilei művész Selarón 1990-ben kezdte felújítani a háza előtt futó romos lépcsőfokokat. Végül 215 lépcsőfokot a világ minden tájáról jött színes csempével, kerámiával és tükörrel borított és van 300-amit Selarón kézzel festett, egy terhes afrikai nőt ábrázolva. Természetesen felmásztam a legtetejére, addigra elfogytak a szelfiző tömegek.. felülről csak a szürke lépcsőket látni, a teteje nem színes.

A Sambadrome az a hely, ahol a szambaiskolák minden évben versenyszerűen felvonulnak a riói karnevál idején, egy 700 méteres utca szakasz, mindkét oldalán a 90 000 néző számára épített tribünnel. Maradék kellékeket itt nem láttam, de Rio szerte szét vannak dobálva.

A Szent Sebestyén katedrális modern stílusban épült – értsd ronda beton szörny, 96 m átmerőjű kúp 75 méter magas. Belül annyira nem volt szörnyű, van hangulata a négy hatalmas ólomüveg ablak miatt.

Természetesen kimentem a bícsre is, ami olyan mint egy tömött húspiac, de vannak jó darabok is. Egy-két helyi kiscsaj láttán felmerült bennem, hogy át kellene állnom a nőkre, de ez gyorsan elmúlt. A hullámok miatt úszni nem lehet és rohadt koszos is (ragadtam amikor kijöttem a vízből, reménykedtem, hogy csak másokról vízbe oldódott naptejtől), az árusok meg folyamatosan ordítanak. Egy órát bírtam és menekülőre fogtam.

OURO PRETO

A „fekete arany” egy gyarmati bányász város, ami aztán a brazil aranyláz alatt a 18. században Amerika egyik legnépesebb városa lett, hivatalosan 800 tonna aranyat küldtek Portugáliába nem számítva az illegálisan eladott és az ottani templomokban maradt mennyiséget. A 19. század elején szerencsére nem ezt modernizálták, hanem építettek egy újat a szomszédban, Belo Horizontét. Így lett a megmaradt gyarmati házakból, macskaköves utcákból és templomokból világörökség.

Ezért a helyért tényleg megérte ide buszozni Rioból – az éjszakai busz 6,5 óra alatt letolta a 475 km-t. Ha nem álltunk volna meg folyton még aludni is tudtam volna, kényelmes ülések voltak. De így 1,5 óra szundival, zombie üzemmódban löktek ki hajnalban a pályaudvaron. Gyakorlatilag csukott szemmel kerestem egy kávét, ehhez járt egy éhes hontalan, akit meghívtam reggelire, de csak mert igyekezett szótagolt angolsággal elmondani mit akar. Az egyetlen taxiszerűség persze hiéna volt, arcátlan összeget kért, és mivel elveim vannak a szemerkélő esőben elsétáltam az 1,7 km levő szállásra. Később az elvek mellé bedagadt térdem is lett. Ha ebben a városban a google maps azt mondja többnyire vízszintes, ne higgyetek neki. Volt vízszintes kb. 4 méter.  A többi vagy meredek le.. de nagyon meredek, vagy meredek fel a cuccal. De legalább megcsodálhattam az üres utcákat a sok nép nélkül. A kis hotelemben nyilván becsekkolni még nem tudtam, de kaptam szuper reggelit a tetőteraszon panorámával a városra.

Aztán elindultam felfedezni a várost, ez a hely tényleg elérte az ingerküszöbömet, imádtam. Ami van - 23 templom, szinte mind dombtetőn, párat néztem meg, már ez is jó edzés. Sok az arany díszítés, de volt miből. Vannak múzeumok, Museu da Inconfidência az itteni függetlenségi lázadásban elhunytak emlékére a volt börtönben, van patika múzeum is mert 1839-ben itt alapították az Escola de Farmácia de Ouro Preto-t ez Dél-Amerika első gyógyszerésziskolája volt.

Ami nincs – 20 századi vagy annál újabb épület, vízszintes utca, aszfalt. Az új gurulós bőröndödet ne itt próbáld ki, az első sarokig fog kitörni minimum egy kereke. A legjobban az a tábla tetszett egy különösen meredek macskaköves utcácska elején, ami kb. azt mutatta, elindulhatsz itt autóval, de megbánod. Mivel 1100 méteren van nincs az dög hőség sem, egyszer már esett a hó is (1843).

Vacsorára a közeli pizzás zárva volt, elsántikáltam egy másikba, óriási volt a hely - a legkisebb sör 6 dl, kizárólag helyiek ültek és úgy beszélgettek, hogy nem egy asztalnál ültek, hanem a kocsma átlós sarkában.

Másnap ugyan ez - csak kevésbé dagadt térddel – mert sajnos a kis vonat már nem működik, aranybányába menni meg nem volt kedvem.

Vissza Rio-ba már nappal mentem, kár volt, 9 órás út, egy 10 perces megállóval, oké a táj közben szép, de azért a végére besokalltam. Rioban most a reptérhez közel laktam egy végtelen ízléstelen kis szállodában, de olyan iszonyat kedvesek voltak mintha nem is Braziliában lennék. Bár a konyha már rég nem működött még vmi vacsorát is csináltak, reggel meg kijöttek velem megvárni az Ubert nehogy ellopjanak.

FOZ DO IGUAÇU

Mivel Rióból buszozni kicsit hosszas lett volna (~1500 km) vettem repjegyet vállalható áron, aztán Uber a reptérről a hotelbe, ahol természetesen egy szót sem beszélnek angolul. Még megoldottam a mosást, meg vettem kaját, közben leszakadt ez ég. De legalább másnapra jó idő lett, viszont akkor is eláztam..

A vízesés brazil oldalához mentem Uberrel gyakorlatilag nyitásra, ettől független már tömeg volt. A turista csürhe kezelése profin zajlik, buszokkal viszik a népeket parkban, aztán lehet a vízesés mellett sétálni. A vízesés 270 különálló zuhogóból és kisebb vízesésből áll, amely a folyón 2,7 kilométeres szélességben húzódik, és maximum 82 métert esik. Az ösvény pár km, bemegy egész a vízesés alá és fölé, a dübörgő víztömeg látványa ilyen közelről lenyűgöző, persze pár perc után úgy néztem ki, mint aki zuhanyozott, és kellett a szárazzsák a kamerának.  Én elsétáltam kicsit több mint egy óra alatt a végéig, de a szelfi függőknek, akik sorba állnak minden ponton kellhet fél nap is h a végére érjenek.. (mióta úton vagyok nem készült rólam kép sehol, meg is kérdezte egy útitárs még Suriname-ben - Honnan fogják tudni, hogy itt voltam? mondtam - Leszarom, nem azért utazom, hogy mások lássák itt voltam, hanem azért, mert én szeretnék itt lenni…)

Vannak a turistáknál érdekesebb állatok is az Iguazu-nál. A mosómedvefélék családjába tartozó ormányos medvék, azaz koatik iszonyat cukik, akarok ilyet otthonra. Egy helyen megláttam őket játszani a domboldalon, mint a kismacska fára fel, le, egymást kergették. Próbáltam videozni, de elsőre nem sikerült, mert az egyik hülyegyerek legurult a lábamra. Egy hatalmas gyík (Gergő egyből diagnosztizálta – teju) meg a gyorsétterem asztalai között mászkált, úgy tűnik rászokott a hamburgerre, de őt nem akartam hazahozni.

Időm még lett volna az argentin oldalt is megnézni, de egyrészt az Ördög torka, más néven „Garganta del Diablo” ösvénye le van zárva, másrészt besokaltam a tömegtől, ugyh inkább visszamentem a városba.

Másnap nekifogtam átjutni Paraguay-ba, ehhez Uber a határig (az első női sofőr, a kocsiban horgolt karácsonyi díszítés, de nincs szaloncukor), pecsételő hely megkeres a brazil oldalon, mert külön kérni kell. Majd a tűző napon átsétáltam a 600 m hosszú barátság hídon (Ponte da Amizade), ami Foz do Iguaçu-t és Ciudad del Este-t köti össze a Paraná folyón át. A Paraguay oldalon aztán megint pecsét szerzés. Ciudad el Este a világ 3. legnagyobb tax free zsibvására, karácsony előtt különösen tömeges, így gyorsan szereztem egy taxit a buszállomásra és irány a Megtestesülés (Enarnación).

Praktikus Brazília

• vízum nem kell, de a sárgaláz oltásról a sárga (oltási) könyvet tőlem többször kérték, és itt is forgatták a magyar útlevelet, hogy ez mi (kevesen tudják hol van Magyarország pontosan, de ha igen, lehet kezdeni Orbán miatt magyarázkodni)
• szinte mindenhol lehet kártyával fizetni, még a busz állomás WC-jében is, összesen 100 Euro-t váltottam Real-ra még Manausban, alig bírtam a végén elkölteni, hogy ne maradjon rajtam (Paraguayban Ciudad del Estében még tudtam vele pl taxit fizetni)
• ha az embernek nincs CPF, azaz brazil adószáma (Cadastro de Pessoas Físicas) ami mindenhez kell, a SIM kártya regisztrációtól a buszjegy vásárlásig, kénytelen megtalálni a kerülő utat – SIM helyett eSIM pl. Airalo nekem bevált, buszjegyet a ClickBus-on vettem és kénytelen voltam paypal-lal fizetni, de így működött (BusBud a másik megoldás), repjegynél átállítottam a LATAM site-on az országot Brazilról másra és így tudtam útlevél számmal venni.
• angolul szinte senki nem beszél, még hotelekben vagy hostelekben sem, érdemes gyakorolni az activity-t és a google fordító használatát
• én a kaját nem találtam borzasztónak, de olcsónak se, a kg-os önkiszolgálókat szerettem, de ott is 1600-től 5000 Ft között volt a számla. Csapvizet nem isszuk, hostelben mindenhol volt vízszűrő, onnan lehetett utántölteni üveget.
• a buszokat és hostel szobákat sarkvidéki hőmérsékletre képesek hűteni, érdemes pokrócot vinni. Én egy repülőgépről véletlen nálam maradt, de hazaúton visszaadom pokrócot hoztam, napi szinten használom.
• a WC papírt nem dobjuk a klotyóba, hanem elhelyezzük a szemetesben
• a konnektor olyan mint otthon, földeletlen dugóval működik, de a földelt dugójú komputer töltő nem ment bele, ehhez lehet venni bármelyik sarkon kínai átalakítót.
• az Uber olcsón és zseniálisan használható minden nagyvárosban, biztonságos ha az ember éjszaka érkezik vagy indul. A pályaudvarokon, reptéren, sőt nagy bevásárló központoknál kijelölt helyen van ki meg beszállás (embarque), így könnyebb megtalálni egymást a sofőrrel.
• Apropó biztonság – bizonyos szabályok betartása csökkenti a rizikót, de nem nullára, mert néha csak nincs szerencséje az embernek. Ami alap:
  • Utcán nem vesszük elő telefont, akárhogy markoljuk kicsavarják a kezünkből, vagy addig ütnek amíg elengedjük. A helyiek sem teszik! Ha muszáj használni (uber rendelés, térkép) menjünk be egy üzletbe és ott vegyük elő. Fényképezni használjunk olcsóbb fényképező gépet.. Ha kiülünk egy teraszra ne tegyük ki mobilt az asztalra. Ha van egy régi, de használható telefon érdemes elvinni és azt használni az utcán.
  • Pénzt olyan ATMből vegyünk fel, ami bankfiókban van. Mi Manaus-ban 4-en mentünk és egymásra vigyáztunk..
  • Ne sétálgassunk éjszaka, főleg ne egyedül. Tudjuk melyik városrész meddig biztonságos. Az Uber olcsó, jól használható.
  • Ne viseljünk ékszert, drága órát vagy olyat, ami annak néz ki (volt akinek a bizsut tépték le a nyakából) és ne lógjon a nyakunkban egy autó ára fényképező gép.
  • Ne vigyünk magunkkal értéktárgyat, és főleg ne a zsebünkbe. Én az útlevelem, valutát mindent a hostelben (lakat hasznos) vagy a hotelben (ha van széf abban) hagytam, az útlevél másolat is elég. Annyi cash-t és egy bankkártyát vittem amennyi muszáj volt. Ehhez volt nálam egy fiktív pénztárcát lejárt bankkártyákkal, mellé némi $ apró, meg a helyi pénz, ami a napi használatra kell, hogy fegyveres rablásnál legyen mit odaadnom.
  • Strandra flip-flop, törülköző, naptej és némi cash és semmi más, ezt a hostel minden falára, ajtajára kitették.. nem véletlenül.
  • A helyiek vagy elől hordják a hátizsákot, vagy keresztben elől van rajtuk táska, én övtáskát használtam a fényképező gépnek és a ruhám alatt money belt-ben volt a cucc amikor pl pályaudvarra mentem az összes motyóval.
  • Bulizni csak azt vigyük, amit muszáj, és csak azt igyuk, amibe tuti nem tett bele senki semmit (nem hagyjuk őrizetlenül a piát, nem fogadunk el mástól).
  • Randizással óvatosan. Rohypnol Brazíliában is van. (Bár ez inkább Kolumbiára jellemző pl tinderen felszedett csaj lefúj vagy piába szkopolamint tesz, ami szagtalan, íztelen, memóriavesztést, hallucinációt okoz és befolyásolhatóvá válik tőle az áldozat, azaz pl a bankkártyájával pénzt vesz fel a bűnözőknek)
  • Buszokon a fejünk fölé a tárolóba csak azt, ami nem értékes, pl laptoppal hátizsák legyen ránk kötve, ha bealudnánk
  • Próbálj helyinek tűnni (na nekem ehhez good luck), céltudatosan mászkálj, ne nézz ki béna célpontnak

Nem vagyok rutintalan utazó, de fárasztó volt, hogy a nagyvárosokban folyamatosan figyelni kell, vidéken sokkal jobb a helyzet. Ez is amellett szól, hogy ha visszajövök - bőven maradt még mit bejárni, megnézni – kihagyom a metropoliszokat és maradok a vidéki kisvárosoknál, nemzeti parkoknál stb.