Ázsia 5. rész Vietnám Hanoi és környéke

Rekord gyorsasággal jutottam be Vietnámba, pont jó sorba álltam az immigration-nél, a csurom víz csomagom (ezért van a hátizsáknak tokja..) meg addigra már ott várt a szalagon. Ugyan én fél órát késtem, de Nóra gépének érkezéséig még arra is jutott idő, hogy pénz vegyek fel és SIM kártyát szerezzek (350.000 dong napi 5 GB egy hónapig). A Turkish ugyan pontos volt, de erről a csomagokat végtelen lassan szedték le, így az én motyóm megszáradt mire Nóra kijött. Nem unatkoztam, megláttam egy fiút magyar nevekkel egy papíron és mentem ismerkedni. Kiderült a barátait várja mert hamarosan esküvője lesz a vietnámi feleségével. Így aztán mindent is megkérdeztem arról, hogy megy itt egy 800 fős esküvő, bár azt hiszem erre az információra nem lesz szükségem a jövőben, mert nemhogy Vietnámban, de máshol se tervezek ilyen eseményt.

A hoteleket Nóra foglalta (na ilyen is ritkán van, úgy utazom baráttal, hogy beleülök a készbe, mert le van foglalva, ki van találva minden) és nem csak hogy küldtek értünk ingyen transzfert a reptérre, de zseniális helyen van az óvárosban pár lépésre a híres vonatos utcától. Itt már csak annyi energiánk volt, hogy keresünk egy levest, és mivel egy japán ramen hely volt legközelebb ott ettünk, mondjuk zseniálisan finomat.

Másnap a hozzánk közeli Hoàn Kiếm tó felé az Atlas Obscura-ban olvasott falfestményekkel kezdtük, ezek a kőből készült vasúti ívek közötti üres falakat töltik meg optikai illúzióval. De az óváros sikátoros utcáin különösebb cél nélkül is volt mit nézni – ahogy a helyiek a törpe sámlikon levest reggeliznek, a temetési koszorúkat készítik a ravatalozó mellett, a koloniális keskeny magas házakat, az utcai piacokat. Elsétáltunk az operáig, azért vicces amikor a Trang Tien Plaza  Gucci és Versace kirakatai felett a fényreklám az XIV ötéves tervet hirdeti. Az operánál rájöttünk onnan indul a hop on off busz ugyh megvártuk a következőt és tettünk egy kört. Az emeletes busz nagy előnye, hogy tök más perspektívából látni az építészetet és olyan részeit is meg lehet csodálni az épületeknek, ami a járdáról nem látszik. Mondjuk nem izzadtunk, kb. 17 fok, napot nem látni, és fúj a szél, nekem hidegebbnek érződött, mint a Fülöp-szigeteken a hegyekben pedig a hőmérséklet ugyanaz. Megcsodáltuk a Ho Chi Minh Mauzóleumot, a West Lake-et, Citadellát, One Pillar Pagodát. Leszállni csak a Tran Quoc Pagoda-nál szálltunk le, ami persze zárva volt, ugyanígy a St. Joseph's Cathedral is. Szerencsére a Temple of Literature-be legalább bejutottunk. Amikor először, több mint 20 éve jártam Vietnamban Böjtivel, ez volt a kedvenc helyünk a városban. Az 1070-ben Ly Thanh Tong császár által építtetett Irodalom Temploma Vietnam első egyeteme, a tömegesen kardvirággal fotózott, fehérre sminkelt rózsaszín ruhában pózoló csajokkal és a turistákkal együtt is sajátosan békés hangulatú hely. A 82 teknősös sztélé a közel 300 éven át birodalmi vizsgákat letevő tudósok nevét viselik. Az egyik pavilonban elképesztő kortárs installáció volt kiállítva, vissza is mentünk még egyszer megnézni.  

Mivel iszonyúan átfagytunk be kellett mennünk valahova levest enni – és megint japán étteremben kötöttünk ki. Este meg elmentünk a hotellel szemben masszásra. Ez mondjuk hisztérikus röhögésbe fulladt, először is nem láttuk magunk előtt, a szűk boltban hol történik majd a művelet és azt se néztem ki az ott dekkoló csajokból ki lehetne masszőr. Nóra szerint most tanulják a youtube-ról azért nézték a telefonjukat. Aztán felmentünk egy csirkelétrán az emeletre és megjöttek a masszőrök, akiket fekve már nem láttunk de olyan hangjuk volt, mint thaiból exporotált két kiöregedett ladyboy-nak. Sírtam a röhögésről. De amúgy jók voltak abban, amit csináltak.

Másnap ráálltunk a turista csapásra, ami itt 2x8 sávos és kegyetlen mennyiségű embert tolnak le rajta naponta, profin szervezve. A Ninh Binh túrán volt guide is, Jerry. Vele nem a gender fluid fenotípus volt a baj, hanem hogy az összes angol tudása 2 hét Duolingo eredménye, majd megmagolta a szöveget. Konkrétan semmit, de semmit nem lehetett érteni abból, amit beszélt, egy mikrobusznyi ember tudott mondatonként egy-egy szót megfejteni. Felváltva bosszankodtunk és röhögtünk. Egyszer próbáltam kérni valamit (kapcsolják ki a légkondit), de végül inkább csipitivel lefordíttattam vietnámira. A túrán először a világörökség Trang An dzsungellel benőtt mészkőszirtjei és hegycsúcsai között evezett velünk (és még pár száz másik csónakkal) a helyi asszony, a folyó mellett néhol pagodák, néhol lótuszvirágok vagy pici kacsák, de megjártunk pár barlangot is. A 2 órás út felénél eluntuk magunkat és elkezdtünk mi is evezni, így jelentősen felgyorsulva kerülgettük a többi csónakot. Mondjuk az 1/3 vödörből házilag barkácsolt lapát nem ideális, de mivel én végig toltam volt némi sportértéke. Következő sport a borzalmas ebéd (sajnos kiderült van olyan svédasztalos ebéd Vietnámban, ami nagyon rossz, de így jár, aki a turista csapáson nyomul) utáni biciklizés volt, igaz csak 2x2 km, de legalább szép tájon.

Hoa Lu ősi városát 968-ban alapította Đinh Bộ Lĩnh uralkodó (másik nevén Đinh Hoàng), mely a Han-dinasztia uralta Kínától függetlenné váló egyesített Vietnám fővárosa lett. A Đinh Tiên Hoàng templom a „feng shui” alapelvek szerint épült, és bár itt évente rendeznek fesztivált nekünk csak a gong megszólaltatása és egy áhítatosan imádkozó külföldi delegáció jutott. A királyt 979-ben meggyilkolták és a 6 éves fia örökölte a trónt és Lê Hoàn volt a régense. Ebből lett egy kis balhé, de Lê Hoàn legyőzte riválisait, császárnak kiáltotta ki magát és feleségül vette Đinh Bộ Lĩnh özvegyét. Így ő is kapott egy templomot a másiktól pár száz méterre. Hoa Lu egészen 1009-ig volt főváros akkor tették át mai Hanoi helyére.

A Mua-barlang, és a hozzá tartozó két kilátó nagyjából 10 perc Tam Coc településtől. Ez a hely is kiépült és erősen turistás, de legalább ízléses és vannak kecskék.  A kilátópontokhoz 500 lépcsőfokot kell megmászni, és nem alacsonyak. Egy ponton el is ágaznak a magasabb csúcs tetején tarajos kősárkány hullámzik a sziklákon, míg a másikon egy pagodaszerű torony magasodik. Én a sárkányosat választottam és a tömegben valahogy felverekedtem magam. Jutalmul fent gyönyörű panorámát és lefelé pedig a sziklán pózoló kecskét kaptam. Körben a lótuszvirág mező is szép lehet, ha épp virágzik, de most nem volt szezon. Sötétben értünk vissza Hanoiban de pont belefért még egy szuper vacsi a vonatsínek mellett, és pont jött is az esti személy.

A blogon ugyan nincs Vietnám mert amikor 2004-ben elég rendesen bejártuk Böjtivel még nem írtam, aztán amikor 2012-13-ban Ákossal motoroztam DK Ázsiát, így Vietnámot is, megint nem írtam mert hmm mással voltam elfoglalva. Szóval az volt a megállapodás, hogy azt nézzük, amit Nóra szeretne mert én kb. láttam mindent, nekem csak egy kérésem volt, hogy menjünk főző tanfolyamra. Na erről nem kellett sokáig győzködni. Mentünk. Piacoztunk, főztünk Pho levestől a Bun Cha-n át a tojásos kávéig mindent. És meg is ettük. Mondjuk ez nekünk való program volt nagyon élveztük és több fontos trükköt tanultunk, innentől vietnami vacsorában is jók vagyunk. Mondjuk ennyi kajához kellett még valami, némi városi séta után kiderült a St Joseph megint nincs nyitva, de után felmentünk az egyik Sky Bar-ba koktélozni. A szmog miatt a kilátás mérsékeltem volt élvezetes, a koktélok viszont nem okoztak csalódást.

Másnap kicsit shoppingoltunk, elmentünk a mindenki által is (Jeti írta először, aztán Judit, aztán az Obscurában is olvastam) ajánlott Cafe Phó Co-ba, ahova a ruhabolton át lehet bemenni, de a tóra jó a kilátás kávézni. Vettünk jegyet a Thang Long vízi bábszínház matiné előadására, megnéztük a tavon a Ngoc Son templomot a teknősökkel, beültünk egy Starbucks-ba melegedni és blogot írni, mentünk a Ho Si Minh-es plázába mosdót használni aztán kezdődött a bábszínház.

Ez a vízibábozás 11. század óta létező performansz Vietnámban, az elárasztott rizsföldeken csinálták a maguk aztán az előkelőségek szórakoztatására a Vörös-folyó deltájában. Most már nemzetközi hírű társulat nyomja, de még mindig derékig a vízben állva mozgatják a bábukat a medencében egy paraván mögött. A tradicionális zene jobb volt, mint amire emlékeztem, és még mindig klassz ahogy a lakozott, színes bábok sztorikat mesélnek a vízen.

Az esti vonat előtt még bejutottunk így 3. próbálkozásra a St Josephbe, aztán elszivárogtunk az állomás felé, hogy felszálljunk az alvós vonatra Hué felé. Egész jó kabinunk lett és most láttuk nem csak a vonatos utca neonfényeit az ablakból nézve, de a sínek mellett hihetetlen közelségben levő lakásokba, boltokba is be lehetett látni a vonatból.