Dél - Amerika 27. rész Nicaragua Granada (+Panama)

A managua-i busz végül a Parque Central-nál tett ki Granadában, gyakorlatilag 2 sarokra a hostel-től. Az rögtön látszott, hogy jó ötlet volt Leónban kezdeni, mert a León ugyan híres, de jelen állapotában úgy néz ki mint Gyöngyös a 80-es évek elején...  Granada építészetileg hasonló, de sokkal jobb állapotban, tisztábbak a házak és utak, kevesebb a szemét.

Intéztem egy túrát a hostelben a Reserva Natural Laguna de Apoyo-be, ez transzporttal 15 $, ebben a lagúna partján levő bícs hostel használata is benne van, a kajakokat is beleértve. Apoyo-tó körülbelül 23 000 évvel ezelőtt keletkezett, egy kialudt vulkán kalderájában, átmérője 6,6 km és 175 méter mély. A vize mindig 27 fokos (alul még megvannak a fűtőtestek). Szörnyeknek túl meleg a víz, de sügérek élnek benne. Meglehetősen jól néz ki az erdős vulkán oldallal körül vett sötét türkiz tó.

Reggel relatív erős volt a szél ugyh inkább csak úsztam, aztán bementem kajakozni is, bár tengeri kajak béna lapáttal nem a kedvencem. Gyakorlatilag egész nap ezt ismételtem és közben sorozat gyilkososat olvastam a parton. Nagyon megerőltető nap volt.

A saját hostelben beneveztem az ingyenes pasta estre, így a vacsoráról le volt a gond, annyi fokhagyma volt benne, hogy a vámpírokról is.

Granada pont 500 éves, 1524-ben alapították - az egyik legrégebbi város Közép-Amerikában - a Cocibolca vagy Nicaragua tó partján. Önmagában a tó is érdekes, 13x Balaton méretű, van benne cápa és 365 sziget (Isletas de Granada) ezek a Mombacho vulkán lejtőiről hullott kövek és az iszaplavina termékei.

A városra a gyarmati és neoklasszicista építészet jellemző, de volt pár újjáépítés - kalózok, tűz, földrengés, Willam Walker stb után. Gazdaságilag cukorgyár és szesz lepárlás dominál a turizmus mellett. Én reggel a piacon kezdtem, a fő épület 1892-es és úgy néz ki azóta nem takarítottak. A féldisznót és a nem tegnap kifogott halat hűtés nélkül árulják a fadeszkáról, a műanyag papucs szortiment mellett sajtot is lehet venni mert diverzifikálni kell a bizniszt. Persze a környékbeli utcákat is benőtték az árusok, savanyúság és előre felszeletelt zöldség zacskóban, robbantott csirke halmokban, mellette a hajba való strasszos lepkék Kínából. Ide nem sok gringó teszi be a lábát (a szivargyár látogatós francia pár is kiakadt és menekült), de ez a nicaraguai valóság nem a kézműves chai latte vagy quinoás protein bowl a turista kopasztó art cafékban. Én imádom az ilyen helyeket, végre flowba kerültem, az eladók kedvesek voltak, mindent is megnéztem, megkóstoltam, vettem mangót és tovább álltam templomokat nézegetni.

A Granada Katedrális eredetileg 1583-as, de rengetegszer újjáépítették, utoljára 1915-ben, okkersárga és nem túl érdekes. A barokk La Merced templom az egyik első (1534) volt a városban akkor még fa szerkezettel, 1740-ben építették át masszívabbra, a híres tornya nem úszta meg polgárháborút, utána újra összerakták. 35 cordobáért lehet a tériszonyosoknak edzeni a csigalépcsőn. Fent a harangok mellől csodás a kilátás körben a színes házak cseréptetőivel és a vulkánnal.

A közelben kicsit leragadtam egy fogyatékosokat foglalkoztató háznál, ahol hitehetetlen kézügyességgel csinálják a függőágyakat, van süketek által üzemeltetett kávézó és meg lehet tanulni a helyi jelbeszédet képekről. Elsétáltam a Xalteva templomig onnan kis kerülővel a San Fransico konventhez aztán le a Guadalupe templomhoz. Ezzel kb be is jártam a város belső részét, vannak pici színes meg nagyobb fa oszlopos, tornácos, belső kertes gyarmati épületek, de mind színes és mindben van hintaszék, ha az ember benéz az ablakon. Kicsit hűsöltem a hostelben aztán még délután tettem egy kört és ittam kakaót az turista csapáson kívül az egyik helyi cukiban, a kék és rózsaszín tortákkal a hátam mögött.

Tavaly Nicaraguában járt blogger barátaim (Travellina, Túró) mind láttak lávát a Masaya-vulkánon, én sajnos nem fogok, mert január óta nem lehet a környékre menni. Egy földcsuszamlás elzárta a krátert, az eltömődés miatti nyomás rövid távon törmelék- és izzóanyag-robbanásokat generálhat, és ez mehet akár 300 méter magasra is a kráter fölé. Szóval aktívkodik és veszélyes. Ha vulkánt akartam nézni keresnem kellett egy döglöttet, amire fel lehet menni, nyilván adta magát a Mombacho, ami csak 10 km Granadától. Mivel egyedül tolom és minden leszervezett túrához minimum 2 fő kell, a többi hostelben lakó pedig inkább a partyzunk/másnaposak vagyunk vonalat tolja, kénytelen voltam a nem sokkal olcsóbb, de legalább komplikált tömegközlekedős verziót megugrani.

Ehhez reggel elsétáltam a piac mellett 1 km levő másik buszmegállóba, megkerestem a Rivas felé induló csirkést, megvártam míg megtelik, kifizettem a gringó árat (30 cordoba helyieknek 10), de már nem kúrtam fel az agyam és kifigyeltem a maps.me-n mikor érünk a megfelelő kereszteződéshez. Ott leugrottam (teljesen nem szokás megállni le és fel szálláshoz) és alkudoztam tuk-tuk-ra, mert el akartam érni a felfelé menő 10 órás buszt a bejáratnál (ez csak 1,5 km az országúttól, simán lesétálható, ha az ember időben van, de ez a csirke töltési sebességén múlik). Végül szokás szerint gringo áron 3 $-ért (helyieknek 1) elvittek a park bejáratához, ahol vettem jegyet a parkba és a buszra, ami felvisz a túraösvényig. Próbáltam csak felfelé venni, mert lefelé úgyis sétálni akartam, de nem ment át. Kiderült, hogy a felfelé nem busz megy, hanem pick up és 8.30, 10.30 és 13.30, szóval sétálhattam volna, ha tudom.

Szerencsére jött pár francia és egy pick up egyből fel is vitt minket 9.50-kor… Az első szakasz is erős felmenet és nincs árnyék, de menet közben a kávés finca-nál pick up-ot kellett cserélnünk, mert onnan a 2,4 km tényleg iszonyat meredek és csak 4x4 bír felmenni.  

Fent 3 trail van, az El Crater trail (2$) ami 1,5 km és guide nélkül is lehet menni, az El Tigrillo Trail 2,5 km $4, de kell guide és az +17$, valamint az El Puma Trail 4 km $6 ehhez is kell guide 22 $. Szóval egyedül nem olcsó a buli, mert ehhez jön, hogy ha az ember felsétál a túraösvényekig 6 km-t 5$, ha pick uppal megy 20 $. Szóval mondjuk az El Puma ha a beszállásig pick up 20+6+22 $ a legdrágább verzió, El Crater beszállásig sétálva a legolcsóbb 5+2$.

A kráteres ösvényen leakadtam a franciákról, és elindultam körbejárni a vulkánt, itt már kellemes húszon pár fok volt és fújt a szél. Csepegett rám a víz a köderdőben, különös mohák és mesebeli fák között sétáltam, aztán kiért az ösvény egy platóra, virágok közé. A kilátó pontokról Granada, és a Las Isletas a tóban is elég jól látszott. Volt egy eldugott fumarola, ami forró gázokat pöfögött, aztán vissza az erdőbe és újabb kilátó pontok a dzsungeles kráter felé.

A legmeredekebb részen a fincáig pick uppal mentem le, vettem egy jeges kávét és lesétáltam az országútig a 4 km-t. Ez a rész autóval nem tűnt vészesen meredeknek, de azért bizonyos szakaszokon az volt és tűzött a nap, árnyék nem sok. Közben vagy egy tucat tuk-tuk megkérdezte elvigyen-e, volt ajánlat egész Granadáig 250 cordobáért, de inkább gyalogoltam, pont jött a csirkés és 10 cordobáért visszavitt a városba.

Ebéd/vacsora egy adag vigoron lett, ez tradicionális Granadából származó nicaraguai étel, banánlevélen chicharrón (itt ez a tepertőnek felel meg) plusz főtt yuka, plusz káposztasaláta, tökéletes lenne ha adnának hozzá tejfölt..

Másnap pakoltam és indultam a reptérre, belustultam mert nem tömegközlekedéssel mentem, de annyira nem lehet kiszámítani mikor telik meg és indul a busz és utána még a taxi cirkusz, ugyh ezt most inkább kihagytam. A reptéren ettem még egy tradicionális reggelit nehogy a rizses bab és pico de gallo szintem leessen.

A panamai gép pontosan indult és még korábban is érkezett, az útlevél ellenőrzésnél most nem volt senki, a vámos beagle kutyája viszont nagyon szagolgatta a csomagomat és kaptam rá sárga tiltott árú masnit  - ami azért volt érdekes mert ruhán, szivarokon és egy üveg rumon kívül nem volt benne semmi, amíg rá nem jöttem hogy ő még érzi a döglött hal szagot…

A panamai hostelben a nagy darab bácsi már régi ismerősként üdvözölt és mivel nagyon esett az eső csak a kedvenc sarki japánig mentem vacsorázni, szuper a kaja, de drága. Másnap gondoltam túrázom a városi nagy parkban hátha látok lajhárt meg tukánt, de gyakorlatilag minden órában 50 percet szakadt az eső, láthatóan megjött az esős évszak (nem rövid májustól-januárig tart). Se elázni se dagonyázni nem volt kedvem, főleg h a cuccnak nem lenne ideje megszáradni. Mivel mazochista vagyok még se akartam egésznap a szobában ülve nézni, hogy az ablakon lefolyó esőcseppek közül melyik nyer, elmentem az Albrook Mall-ba. Ez akkora hogy két kört tettem és meg lett a napi 10 km.. Van benne mini vidám park, élő állat simogató gyerekeknek, csomó junk food és délutánra tömeg.

Azért Panama kb. mintha az USA egyik állama lenne, $ a fizetőeszköz és durva h milyen vásárlóereje van. Simán 2-3 $-os ruhákból lehet öltözködni, 10$ ért már jó anyagból is van.. Menő sportcuccok fele mint otthon, még 370-es árfolyamon is.. 5 km uber <3$, üzemanyag árakat lelestem egy kúton, dízel 0,9 $ a 95ös 1,1 $. A közért is bazi olcsó, az étterem nem annyira, az mindig 20 $ jött ki mindegy hol és mit ettem.

Másnap persze, mikor már a repülés előtt nem volt időm túrázni, Murphy szerint ragyogó napsütés.. A városban azért elsétáltam a közértig, ahol a keresztgyerekek passion fruit lelőhelye van, ebben volt kihívás mert itt senki nem jár gyalog, tiszta Amerika. Azért sikerült finomságokkal megtölteni a téli cuccok helyét, sok hely nem maradt a hátizsákomban, de majd becserélem tejfölre meg pacal pörköltre vagy rántott borjúlábra.

A reptéren a sor hosszából realizáltam ja ez Ibéria nem Copa Airlines, és unalmamban megismerkedtem egy 2 méteres német pasival. Aztán kiderült, hogy túlfoglalták a gépet, és a székét odaadták másnak is, mivel mellettem volt üres hely a vészkijáratnál, mondtam mért nem ül oda. Így aztán Madridig együtt utaztunk, legalább volt kivel dumálni ..

Ezt már a madridi reptér kihalt terminálján töltöm fel a blogra, pár óra és ha minden jól megy landolok Bécsben. Olyan mintha 2 hete indultam volna el, és bármeddig tudnám folytatni/semmi kedvem hazamenni, de tervezek még erről, a statisztikákról és tanulságokról írni egy külön posztot, ha el nem sodornak az események..