Mongólia 4. rész

12. nap

Ulan Bator-ban még egy fő látnivaló kimaradt a Gandantegchilen nevű buddhista kolostor, ide reggel megyünk épp mikor a szerzetesek elkezdik az éneklést. Több templomban is megy párhuzamosan a szertartás. Ezt a kolostort valahogy a szovjetek megkímélték, ez a mongol buddhista központ, különböző stílusú iskola épületekkel (tibeti, mongol, nepáli stb.) körülvéve. Van egy nagy, többszintes gyönyörű favázas épület, benne egy 23 méter magas aranyozott Buddhával, meg több ezer kicsivel a vitrinekben, ezeknek pénzt is adnak.

Aztán északnak vesszük az irányt egy Jalman Meadows nevű hely felé a Gorkhi-Terelj nemzeti parkban. Útközben még tiszteletünket tesszük Dzsingisz Khán bazi nagy lovas szobránál. A Tuul folyó partján emelték és 40 méter magas, fel lehet menni a ló fejére lifttel. Én ezt mondjuk kihagytam, ami jó döntés volt mert megint elkezdett szakadni az eső. Emiatt egy szép zöld domb tetején ugyan, de ebéd a buszban.

Dzsingisz Khán kultúsz igen erős az országban, gyakorlatilag a nemzeti öntudat megtestesítője. Mi mondjuk elég sokat tanultunk róla töri órán, de például John Angliában semmit. A kultusz amúgy jogos, mert a mongol törzseket Dzsingisz kánnak sikerült egyesítenie, és ezzel kezdődött a Mongol Birodalom virágzása. A világtörténelem legnagyobb hódítója 1162 körül született és aztán ahogy mondani szokás nehéz gyerekkora volt. Az apját megmérgezték, megölte féltestvérét, elrabolták Börtét a feleségét, az első szülött fiának nem tudni valójában ki volt az apja stb. Mindenféle törzsi háborúkat megnyerve végül 1206-ban egyesítette a mongol törzseket és megindult a vérszomjas hódítás, amely végül a földkerekség legnagyobb birodalmához vezetett. Igaz életében a birodalom még csak a Kaszpi tengertől a Japán tengerig tartott, magában foglalva Kína nagy részét. Voltak a vérengzéseken túl pozitív oldalai is uralkodásának – a Selyem út egységes politikai környezete, ami lehetővé tette a kommunikációt és kereskedelmet a nyugat, közel-kelet és ázsia között. Ő vezette be a mongol írást, nevéhez köthető az első írott törvénykönyv, tiltotta a korrupciót, a meghódított területeken vallásszabadságot engedélyezett stb.

Utódai aztán még tovább növelték a birodalmat, Kijevtől Koreáig, Szibériától Közép-Ázsiáig és az Ománi öbölig terjesztették ki. Halála utána birodalmát kánságokra osztották, utódja fia Ögedei lett. Még unokái is hódítottak Batu (a vitatott származású, korábban meghalt fia gyereke) volt felelős a magyarországi tatárjárásért, és övé volt Arany Horda, Kublai Khán elfoglalta egész Kínát, ő az alapítója Yuan dinasztiának. A családfa mondjuk van vagy 8 oldal kiprintelve, és ezek csak a törvényes gyerekek akikről tudnak, a hódítások alatt nyilván rengeteg további törvénytelen született – így állítólag a férfi lakosság 0,5% genetikailag rokon, bár nyilván ez főleg spekuláció.

Az esőből aztán elképesztő felhőszakadás lett, nyilván mikor már off road nyomtuk a nemzeti parkban. Olyan mennyiségű jégeső jött le, hogy a Monster raftingozott a méteres vízben az úton, minden pontján beázott a busz, a guide esernyővel ült az első ülésen.. A csomagos kisbusz is beázott, de szerencsére mind a ketten már reflexszerűen kukászsákban raktuk bele a csomagunkat, így a miénk legalább száraz maradt.

Némi sárban csúszkálás után csak elértük a tábort, ami egy szuper eco camp, körben 16 gerrel, de van külön könyvtár, étterem és zuhany ger is, viszont se térerő se wifi. Van viszont csomó aktivitás, és az egész egy elképesztően gyönyörű helyen 1800 méter magasan, virágos mezők, körben zöld tajga meg dombok fenyőerdőkkel.

Este bazi hideg van úgyh befűtenek a kályhába fával a ger közepén, de így is a merino cuccokban alszom.

13. nap

Mi naivan felkelünk hogy nézzünk napfelkeltét, de olyan köd van, hogy a műsor elmarad. Reggeli után a csapat egy része raftingolni indul, mi Johnnal bevállaltuk a kétszemélyes kajak műsorszámot a Tuul folyón. Kb. 5 km séta a beszállóhely a fura katamarán raftingokat jak húzta szekér hozza. A raftokon 4 ember konkrét székeken ülve evez, egy középen, a kifeszített ponyván drukkol.

Na alighogy elértük a beszállót, elkezdett szakadni az eső.. neoprén ruha persze nincs, mindenki vmi szedett-vedett cuccban nyomja (jó én vittem legalább egy Helly Hansen pólót), a folyó vize max 12-15 fokos, esik és fúj a szél, izzadni nem fogunk.

Aztán elindulunk, az ülőszékes raftok elég viccesen néznek ki, de aztán mi is, mert John elfelejtett szólni arról, hogy fogalma sincs hogyan kell kajakozni :-) Szerencsére a folyó max. grade 2 még eső után is, úgyhogy egy idő után megkérem, hogy inkább ne evezzen mert több meló korrigálni, mintha én tolom végig. Szerencsére nincsenek komoly rapidok, pár kidöntött fát kell kerülgetni, ezekben meg konkrétan jobbak vagyunk, mint a raftok, akik azért előadják a felakadunk a fára műsort többször is. Nem hiába jó tanáraim voltak (thanks Böjti, Mitya). A tábor vöröses kutyája meg nem hogy elkísér minket a beszállóhelyre, jön velünk végig a folyó parton aztán néha beúszik megnézni hogy jól vagyunk-e. Mekkora arc. Tulajdonképpen tökre élveztem az evezést, kivéve, hogy egy óra alatt annyira szarrá fagytam (mindenki), hogy nem éreztem konkrétan a lábaimat. Pedig voltak mert valahogy visszamásztam a táborba, de minden ízemben remegve fáztam, úgyh ha és még az előző megfázásból se gyógyultam ki, ha most nem lesz tüdőgyulladásom az csoda.

Szerencsére a ger-t már befűtötték, száraz ruha ebéd, utána kis szundi és kisütött a nap. Ami külön öröm, mert délután túrázni megyünk a közeli hegyekre. Nyomunk vagy 400-500 m szintet és teszünk egy hatalmas patkó alakú kört. Süt a nap, virágok, lepkék körben a gyönyörű táj. Elképesztő, hogy egy ilyen szép helyen 2 napig lehet gyalogolni míg az ember lát egy másik 2 lábút. Mi persze relatív gyorsak vagyunk és visszaúton le is lépünk a többiektől, mert időpontunk van a zuhanyzós sátorban :-) Kapunk finom vacsit, fröccsöt iszom na kb. ez a tökéletes nap számomra, persze lehetett volna fokozni ha délelőtt nem fagyok szarrá. Holnap ha minden jól megy és reméljük nem esik akkor kipróbáljuk a híres mongol lovakat.

14. nap

Reggel a békésen a ger körül legelésző jakok, bocik rágcsálására ébredünk.

Kipróbáltuk a híres mongol lovakat. És szerencsék volt az idővel, mert reggeli alatt esett kicsit, meg volt nagy szél, de 9 körül, amikor elindultunk borús, de elviselhető idő volt. A pacik itt félig vadak, szabadon legelésznek és csinálják a pacis dolgaikat, ha kellenek vmire akkor befogják őket, de sokszor addigra annyira elszoknak a melótól, hogy újra be kell törni őket. A mongoloknak összesen 300 szavuk van arra, hogy milyen színű egy ló. Én egy rőt vörösön ülök, de 7 ló 7 féle színű, a legszebb egy kapucsínó színátmenetes. És a ló sztori itt még mindig a napi élet része, a gyerekek előbb tanulnak meg lovagolni, mint írni vagy olvasni. 5-6 évesen már versenyeken indulnak, a híres Nadaam fesztiválon is gyerekek nyomják a lovon. Egy ló 300-1000 dollár árban, nem adnak nekik nevet sose, 25 évig használják, aztán ha kiöregedett megeszik. Mi is félvadak lovakon nyomjuk, fényképezni sem lehet róluk mert megijednek a zajtól, nem lehet őket simogatni, de amúgy nagyon rendesen sétáznak velünk egy pár órát a tajgán. Mikor jobban érezzük már őket akkor ügetünk is rövidebb szakaszokat. Az én heréltem azt játssza, hogy lemarad, aztán üget kicsit, hogy beérje a vezérlovat, aztán megint lemarad, és ügetünk, én meg rettenetesen élvezem. A vöröses kutya meg persze jön velünk végig, mert minden aktivitáson részt kell venni és közben ürgékre vadászik.

Ebéd után még beöltözünk Johnnal tradicionális mongol sokrétegű ruhába, megy egy kis íjászat, meg ugye a másik állandó hobbi a birkózás, a sofőrök, a guide bármely random pillanatban nekiállnak birkózni vérkomolyan. John-t kb. 12 másoperc alatt teszik a földre, és csak reménykedni lehet, hogy nem egy jak szar közepén landol.

Aztán lassan vissza Ulan Batorba. Most, hogy nem ömlik az eső végre látjuk mennyire szép volt a táj a tábor felé. A városban borzalmas dugó és fuldokolunk a szmogtól. Még van idő átöltözni, aztán búcsú vacsi, sajnos egy nem igazán nekem való olasz helyen. Email csere, elköszönünk Kenzótól stb.

Fura szobában aludni, de hogy meglegyen a végső csapás, álmomból felver a szoba telefon, a recepciós kérdezi, hogy nem ázik-e be a fürdőszoba, mert csőtörés van és a mellettünk levő fürdőbe ömlik le a víz. És én még azt hittem itt nem kell aggódni attól, hogy beázunk :-)

15. nap

Reggeli után további búcsúzkodás aztán irány a reptér. Szerencsére szombat van így normális a forgalom. Megint elképedek mekkora a város (a 2,9 millió mongol 40% itt lakik), szovjet és új lakótelepek, jurtásnegyedek a színes háztetőkkel, és konkrét undorító hőerőművek a városon belül.

Csak hogy tudjam hol vagyok a reptér előtt közvetlen a gyorsforgalmi út mellett lovak rohannak mellettünk. A reptér megint hihetetlen hatékony 10 perc alatt intézünk el minden formaságot, és még iszunk egy utolsó helyi sört.

Vissza úton is megáll a gép Bishkekben, ugyan ott iszunk kapucsínót ahol kb. egy évvel ezelőtt a Selyemútról haza. Még csomó utas itt száll fel a gépre, aztán irány Isztambul.

De még mielőtt odaérünk ráveszek egy kirgiz fiút, hogy tolja le a nadrágját :-)

Ez úgy történt, hogy egyszer csak elhangzott a bűvös mondat If there is any medical personal on board, please identify yourself to the crew – és már megint a Turkish-en (lsd haza út Kongóból). Úgyhogy megyek szerelni, kiderült, hogy az egyik kirgiz SAP-s (mellettünk ülnek amúgy és a másik megfelezte a repülőgépen található utolsó sört Johnnal, innen az info) magára öntötte a forró kávét. Gatya le, szerencsére nemesebb szervekre nem jutott, fedélzeti Fenistil meg jég, aztán kártyáznak tovább.

Isztambulban még elérem a csatlakozást, csak 45 percem van úgyhogy futok és valószínűleg a csomagom is mert rendben megérkezik Budapestre. Johnnak még van egy éjszakája Isztambulban, ami nem bonyodalom mentes, szegénynek most a Turkish Airlines, amit miattam vállalt be, annyira nem jött be.

Mongóliáról:

Amit nem Dzsingisz-nek hívnak az országban, annak a nevében a nomád szó biztosan benne van – és nem véletlenül. A hatalmas ország – több mint 1,5 millió!!! km2 – és a csak kb. 3 millió ember mai napig többségében a nomád életformát tolja, és egy részük még a városokban is jurtában él. A szélsőséges körülményekhez (az ország nagyrész 1000 méter feletti fennsík, a nyár csak 2-2,5 hónap, a januárban nem ritka hogy a középhőmérséklet -30 C és nagyon szeles) alkalmazkodott nomád állattartáson kívül nehéz is bármit csinálni. A kaja főleg hús és tejtermék, a zöldség minimál, gyümölcs gyakorlatilag nem része az étrendnek. A ritkán lakottság miatt a fővároson kívül az infrastruktúra minimális, tömegközlekedés nincs. Így aztán a nem világ legkönnyebben utazható országainak egyike. Ami látnivaló van – Buddhista kolostorok, Nemzeti Parkok, Gobi sivatag, és főleg maga az életforma – nekem nagyon bejött, gyönyörű a táj, minden zöld, szépek az állatok és minden előzetes híresztelés ellenére vendégszeretőek a népek. Sajnos viszont az elég halvány turistacsapástól nem nagyon lehet eltérni a fentiek miatt, viszont szerencsére nem is egy tömeges turista desztináció

A Nagy Kánról már írtam, de volt élet előtte is, utána is. Szóval nagy vonalakban, a terület ősi időktől volt lakott, az. i.e. 3 század környékén voltak itt a hunok (és emiatt lett Kínai Nagy Fal), aztán ők el, jöttek Türk törzsek, aztán Ujgorok és később a mongol törzsek, akiket Dzsingisz egyesített.

Altan Khan alatt 1578-ban térnek át a Buddhizmusra (ő adja a Dalai Láma címet a tibeti vezetőnek) és az első kolostort Erdene Zuu-t 1586-ban alapítják. Persze a sámánizmus is menő a mai napig, lásd a kő dombok (ovoo) körben járása 3x vagy a bokacsontos jóslás..

A XVII század közepén kerül mandzsu uralom alá, és ez tartott vagy 250 évig. Aztán 1911-ben Külső-Mongólia, Tibettel egy időben függetlenedett Kínától. Kína 1919-ben megtámadta és elfoglalta Mongóliát, majd 1924-ben jött a Szovjetunió és innen ők is csak 1990 körül szabadultak és lettek demokratikusak. Ugyan volt próbálkozás a téeszesítéssel, de a nomád életforma gyakorlatilag változatlan formában (na jó vannak napelemek már) fennmaradt. És ha lesz időm kiválogatni, egyszer csak teszek fel fotókat a fészre..