Elefáncsontpart 4. rész

9. nap

Lehet, hogy az Air France miatt haza nem jutok, de ha még is, nem lesz bennem moly, az biztos.Tegnap este szobát cseréltünk a kanadai öreglánnyal, aki amúgy sincs jó formában (a részletekről annyit, hogy induláskor a check in pultra ájult, majd lehányta sugárban) mert abba a szobába valaki ipari mennyiségű molyirtót rakott. A szekrény tele van kámforral, csak persze így a szoba is. Az öreglány nem élt volna túl ott egy éjszakát. Úgyh cseréltünk, mert ugyan a többi útitárs katasztrófa, de őt megkedveltem. Azért is mert állandóan inzultálja a velünk utazó pedofil németet, aki csiklandozza meg hátát simogatja a kislányoknak.. Illetve ez egyenlőre múlt idő, mert annyira rámásztunk, hogy leállt vele. De azért fog Johntól kapni a német rendőrség emailt pár fotóval.

Aztán reggeli programnak elmentünk a libériai határra egy faluba, ami a folyó feletti lián hídról híres. Csak mezítláb szabad rálépni, az esős évszakban elönti a folyó, de után kijavítják, és mindig éjszaka..(mert ehhez is van legenda). Na szóval ezen kétszer kellett átmenni, a túloldalon nézegettük a kakaó ültetvényeket. Ez másnak lehet nem lenne para, nekem tériszonnyal eléggé az volt.. Kb. 10-15 cm széles liáncsomó az alja, de van laza lián szövött oldalfal, amibe lehet kapaszkodni, viszont az egész mozog, az eső miatt most csúszik és van vagy 50 m hosszú.

A rettenetesen lealázó az volt, hogy jött két kutya egy vadásszal. Az egyik kutyának hiányzott a bal első lába. Simán átment a hídon. 3 lábon... A kutyák úgy használták a hidat, hogy a bal lábaik a középső lián csomón, a két/másfél jobb láb meg az oldalfalon támaszkodik.

Aztán lett ebéd, ami csak azért érdemel említést, mert végre nem szószos csirke volt, hanem mogyorós marha. Innen a Man városi Szent Erdőbe mentünk, ahol van egy csomó cuki mona majom, akik kézből veszik a banánt, és hihetetlen ügyesen ugrálnak ágról ágra.

Késő délutánra újabb falu, eső váró Dan/Yakuba maszkos tánccal. A maszkos pofa cuki volt, mert nőkkel elvileg nem kommunikál, de engem azért megtisztelt azzal, hogy a botját odaadta és pénzt kért :-) Ami érdekes volt, hogy itt 2 méteres botokkal zenéltek. Vagy a földhöz vagy két botot egymáshoz ütögetve. Szóval ez is tök érdekes volt, de minket élve felfaló legyek kevésbé.

Ez a környék egyébként sokkal szegényebb (ha lehet fokozni), mint az eddig látott részek az országban és sokkal szemetesebb, rendetlenebb is. Mondjuk ezen a reggeli felhőszakadás utáni sár se segített. Pedig a város fekvése körben a hegyekkel, sok méregzöld fával tényleg gyönyörű.

10. nap

Man városból a fővárosba Yamoussoukro-ba lenyomtunk 350 km-t, közben azért megálltunk megnézni ezt azt.. Gumiültetvényt, meg a felvásárlást néztünk – a megszilárdult kaucsuknak 250 CFA a kilója, a melós 50 CFA-t kap (egy sör minimum 500 CFA). Nem élnek belőle jól az biztos.

Az út mellett találtunk pár fiatal fiút, szépen törzsi ruhákba, tollas fejdísszel öltözve. A beavatási szertartásról tartottak hazafelé. Ez kvázi az erdei iskola, ahol megtanulnak mindent, ami kell ahhoz hogy a törzsben elfogadott felnőtt férfiak legyenek – harcolni, vadászni, gyógytani stb. Ezek a 16 éves srácok 7 hónapot töltöttek az erdőben, kimaradva az iskolából, ha még járnának egyébként. De ez a beavatás nekik olyan fontos, hogy enélkül nincs felnőtt élet, akkor se, ha az ember amúgy miniszter.

Ebédre végre kapok fufut, de itt az ipari banánból (plantain) csinálják és okrás csirkét, ami olyan csípős, hogy folyik a könnyem.. Után meg desszertnek megnézünk egy halász falut (kru típusú népek), sokkal lepukkantabb, mint általában a falvak, de találunk egy mennyasszonyt a füstölt hal mellé, úgyh végül is egész jó program lett. A folyóból a falu mellett itt is aranyat mosnak a kínaiak ipari méretekben.

A főváros az első elnök (1960-1992-ig) szülőfalucskájából épített mesterséges város, tavakkal, kormány épületekkel, elnöki rezidenciával – ezeket senki nem használja, illetve de a tavat a krokodilok. Akiket nem etetnek rendesen, ezért néha megeszik a gondozójukat.

Plusz ez a Félix nevű elnök csinált itt magának egy bazilikát, ami csak kicsit nagyobb a Szent Péter Bazilikánál a Vatikánban..Mármint ez a legnagyobb templom a világon. Szóval megint csak nem tudom kijárt jobban, mi a foci stadionokkal vagy ? Bár lehet, ha Viktornak 32 éve lesz „uralkodni” ezek otthon is megvalósulnak – úgy tűnik eléggé rajta van. Mondjuk Félix legalább épített egy kórházat is a bazilikája mellé, otthon ilyenek nem épülnek a stadionok mellett. Szóval itt 200.000 ember tud misét hallgatni a pusztában épített hatalmas kupolás izében. Ehhez nyilván a szerencsétlen/szegény népektől nyúlta le valahogy a pénzt. Eddig kétszer sikerült megtölteni, amikor II. János Pál itt járt, meg amikor a Félix meghalt. Az egész nagyon gáz, több hektár márvány, lift az oszlopokban.. Az egyedüli vmire való a rengeteg festett üvegablak, meg egy fa Mária szobor, amit egy muszlim! pasi faragott a börtönben, közelről szomorú az arca, távolabbról meg mosolyog.

A városban amúgy sok látnivaló más nincs.. így vacsora és Air France website a program, lassan kiderül megyek-e haza vagy maradok és keresek egy gazdag törzsfőnököt. A yamoussoukro-i szálloda is nyilván a Felix prezident miatt épült.. két bazi nagy épület, ilyen szocreál design és tök üres, egy GSK rendezvényen kívül. El is gondolkodtam, hogy beugrom és széttrollkodom az egészet. Amúgy a kaja ehető, a bárban este nekem adtak gin tonikot, de Johnnak sört nem, az 8 után nincs, WTF. A liftben pedig csak a liftkezelővel lehet utazni, aki egy széken ül és többnyire jóképű, mert amúgy biztos rosszul nyomnám meg a gombokat. Nem egy stresszes állás, bár a szék kényelmetlen…

11. nap

Úgy tűnik változik a csillagok állása, mert reggelre sem törölték a gépet.. még az is lehet rendben hazajutok, bár ezt ugye majd akkor, ha már Bagett és Zil szagolgat, hogy hol jártam már megint..

Abidjan-ig elvileg autópálya van, gyakorlatban is, de azért afrikai kivitelben, néha piac a leállósávban, néha biciklisek, néha iskolások. Meg egy felborult kamion, mind  két sáv tele kakaóval.

Abidjan-ban először megnézzük a ruhamosókat az egyik kisebb pataknál. Kőkemény meló – afrikai menekültek csinálják, Mali, Burkina Faso stb.. Nagy zsák ruhát levisznek minden klienstől és szürke mosószappannal, kefével mossák a vízben állva egy autógumira tett kövön, öblítés a patakban, aztán szárítás a füvön.. És vhogy tudjak melyik ruha adag kié, mert mosnak biztos több mint 50-en. Annyit mondok nincs elhízva egyik sem.

A lagúnán, aminek emésztőszaga van és a mikrobiológiai tisztasága enyhén szólva kétséges, hajózunk egyet, hogy lássuk a várost más irányból is. Aztán rettenet dugóban kiverekedjük magunkat Grand Bassamba.

Régen ez volt a francia gyarmat fővárosa, egy lagúna és az óceán közötti szigeten, gondosan híddal elválasztva az európaiak és a helyiek negyedét. Amúgy tele van gyönyörű, iszonyatosan lepukkant koloniális házakkal – világ örökség ugyan, de hogy mire költik a pénzt az nem tudom. Konkrétan leszakadt tetejű villák, amikből fák meg liánok nőnek ki. A tengerpart gyönyörű, a hullámok miatt itt se lehet fürdeni. Egy parti hotel/étterem, ahol én kalamári és plantain mellett szobrot ebédelek, mert M-nek ígértem vmit, amit vuduzhat. Még megnézzük a ruha múzeumot.. lepukkant kormányzói koloniális villa a szokásos afrikai poros 30 éve nem volt takarítva kiállítással, ezúttal a törzsi öltözékek közül néhánnyal. Nem túl érdekes főleg, hogy ennél többet láttunk élőben.

Vissza Abidjan-ba, egy reptér melletti hotelba egy zuhany/szieszta/átöltözés erejéig, aztán a reptérre – kb. 10 perc alatt intézünk el minden formaságot, hogy aztán az utolsó CFA-n még vegyünk egy Ivoire sört.

12. nap

Most nem A380 hozott „csak” egy Boeing 777, ami az abidjani vihar ellenére felszáll – a két német utitárs Brussel Airlines járatát törölték az utolsó pillanatban, úgyh kivételesen nem én szívok.

Párizsig egész sokat aludtunk, John még elérte a manchesteri csatlakozást, nekem még van pár órám, ugyh ülök a szokott helyen, csak a Csutka most nincs itt, de legalább be tudom fejezni a blogot.

Szóval Elefántcsontpartról annyit, hogy nevét ugyan az elefántokról kapta, de mivel trópusi őserdő kevés maradt, így elefánt sincs már sok, és az is csak nemzeti parkokban. A lagúnás parti rész, meg őserdős meg északon szavannás van, rendesen trópusi éghajlattal. Én már elvileg esős évszakban jártam ott (áprilisban kezdődik) de késett és esőt még nem nagyon láttunk.

Történelméről annyit, hogy a jelenlegi népek (senoufo, kru, akan, malinke) a 17. századtól települtek be, a franciák 1840-től gyarmatosították, kávé, kakaó, banán ültetvény helyi kényszermunkával. Függetlenek ugye Félix (Houphouët-Boigny) egy baoulé főnök fia vezetésével lettek. Az ország gazdaságilag sokáig baromi jól ment, aztán a 80-as évektől már nem. 93-ban adta át a kormányzást Bédiének, aztán puccsok, lázadások és vezetők jöttek mentek. 2002-től megint elindult a balhé, jelentős francia katonai beavatkozással (a volt francia gyarmatok csak PR szempontból függetlenek!, mai napig adót fizetnek Franciaországnak és ha vki olyan kerülne hatalomra/olyan történik aki/ami nekik nem tetszik hajlamosak akár a katonai beavatkozásra), végül 2010-ben lett választás, Ouattara lett az elnök, de ehhez megint pár ezren meghaltak. 2015-ben is ő nyert, és gazdaságilag jól működnek megválasztása óta, de politikai instabilitás még mindig van, meg hát szegénység is rendesen (GDP perc capita kb. 130-150 hely között).

Az infrastruktúra esetleges, vannak egész jó utak, de a legtöbb olyan kátyús, hogy komolyan szlalomozni kell, vagy földút és az ország nem kicsi (több mint 3x Magyarország). Wifi alig valahol, többségnek áram sincs.  Alapvetően mezőgazdasági ország, aminek láthatóan az erdők látják kárát – kakaó, banán, gyapot, kaucsuk, mangó, kávé, kesudió stb.

Az emberek kb. 40% muszlim, de 30% feletti a katolikus is és legfőképpen mindenki animista. Még mindig nagy erős törzsi kultúra, ami felülírja a felvett vallást, így ilyen jellegű konfliktusok nincsenek. Hivatalosan franciául beszélnek, a különböző törzsi nyelvek miatt is – de sokan kb. annyit tudnak franciául mint én, köszönni.

Amúgy turizmus szempontjából szinte érintetlen – ezt nem csak abból szűrtem le, hogy nem láttam turistát/utazót de hűtőmágnest sem lehet kapni!  Ez nekem nyilván bejön, de nem egy könnyen utazható ország, már a járművek állapota miatt sem, és ehhez minden falunál ellenőrző pontok korrupt rendőr/zsandár egyenruhás alakokkal. De kárpótlásul viszont van igazi Afrika. Fantasztikusak a színek – sötét vörös föld, méregzöld erdők, két ég fehér felhőkkel és ehhez a helyiek színes ruha kavalkádban. Akarva akaratlan bele lehet botlani igazi törzsi szertartásokba, maszkos táncok, beavatás, temetés, esküvő stb. ezeknek egy része nem nyilvános (pl. Szent Erdőbe nem lehet bemenni, ők is csak cipőt levéve), de a többin részt lehet venni. A népek, főleg a gyerekek gyönyörűek és még nincsenek megrontva, természetes kíváncsisággal kezelik az idegeneket. A kaja nekem kevésbé jött be, mint mondjuk Ghanában, de van itt is alloco a kedvenc ipari banánom pálmaolajban sütve, fufu (e inkább a plantain-es  foutou verzió) meg mogyoró leves és lehet enni agutit (helyi rágcsáló) vagy óriás csigát. Rendesen körbeutazva megtettünk szerintem több mint 2000 km-t, és baromi hosszú napjaink voltak, szóval nem ez volt életem legpihentetőbb utazása, de egy biztos jó nagy dózis rendes Afrikát kaptam.