Utazóblog

Sierra-Leone Libéria 1. rész

2019/11/13. - írta: Valis&Co.

1. nap

A héten másodszor indultam a reptérre hajnalban, mondjuk a hétfő durvább volt, Sz-al az 5 napos hedonista túráról jöttünk haza Grúziából, a gép 4.40-kor indult Tbilisiből haza. Most „csak” 4-kor indultam otthonról, de ez se esett jól. Főleg, hogy a kettő között még megjártam munka után oda vissza Bécset, de egy Supertramp koncertet nem lehet kihagyni. Tudok élni..

Brüsszelből kb. 6 óra Lungi, Sierra Leone nemzetközi reptere, hát sokat nem voltam ébren. Már az útlevél ellenőrzés vicces volt, kérdezte a pasi meddig maradok, mondtam egy hét. Mondta, hogy ő megadja az egy hónapot, de eljönne velem nyaralni J Tényleg elég lazák..

Arra is rájöttem, aki megérkezik Sierra Leonéba amúgy egyből milliomos lesz, feltéve, hogy átvált 100 $ helyi Leonesre. Egy 10.000 bankjegy ér kb. 1 USD-t, ugyh egyből lett egy vastag köteg irgalmatlan mocskos pénzem.

Lungiból a főváros, Freetown vagy 4 óra körben kocsival, vagy az ember átvág a tengeren hajóval. Ez utóbbi csak 30 perc és elég jól szervezetten ment. Kisbusszal le a kikötőbe 5 perc, épp ment le a nap, elég giccses erre érkezni. Felszálltunk a katamaránra, nekem meg kellett néznem hova vezet fel a lépcső, nem meglepő, a kapitányi fülkébe. Mivel jóképű volt egyből ott is maradtam és dumáltunk amíg átértünk, és így már azt is tudom,s hogy kell katamaránt vezetni.

Azért Freetownban eljött a rendes Afrika, úszott a szemét a vízen és jeep, ami a szállodáig vitt volna sehol. TIA. Némi telefonálgatással persze megoldódott minden, lett wifi is, meg zuhany, meg alvás.

2. nap

Sierra Leone említésre mindenki összevonta a szemöldökét, a katonai puccsok (volt év, hogy 3 volt, ez még Afrikában is rekord), a több mint 10 évnyi polgárháború, majd 2 évnyi ebola nem tett jót az image-nek. Pedig most még az angol külügy honlapján is totál zöld és elvileg biztonságosan utazható. A vízum nem olcsó, de interneten megszerezhető, pár nap múlva küldik pdf-ben, ki kell printelni és kész. Turizmus pedig nulla, nem kell izgulnom a kínai turista csoportok miatt.

Freetown amúgy a szokásosnál kicsit attraktívabb afrikai főváros, főleg a zöld dombok és a tenger találkozása miatt. Egyébként a szokásos beton ház, rozsdás fém tetők, szmog és dugó. Építészetileg talán az 1787 után visszatelepített, felszabadított afrikai rabszolgák házai érdekesek, fadeszkás cuccok, stílus amiket anno az USA-ban használtak. Kb. 400 fekete és 60 fehér érte el akkor Sierra Leonét, ahol az ígéretek ellenére nem volt semmi. Sokan meghaltak betegségben, vagy helyi törzsekkel háborúzva és végül 1792-ben újabb 1200 visszatelepült alapította a várost – folytatva az Amerikában megismert életstílust. Később még több felszabadított rabszolga jött, végül egy új etnikai csoport jött létre a kriok. Az ő nyelvük mai napig leggyakoribb nyelv az országban (hivatalos az angol) bár mindig is pár % voltak a lakosságnak, ennék jóval nagyobb hatalommal.

A belváros amúgy maga a piac, rettenet dugó és mindenki árul mindent. Elsőnek a vasúti múzeumot néztük meg, nyilván a britek csinálták, de amikor a 70-es években megszűnt működni a dolgozók elrejtették a mozdonyokat és a kocsikat. Így aztán ezek túléltek 30 évet amíg egy angol ezredes újra fel nem fedezte őket.

A dugó miatt aztán innen ebéd a híres cotton tree (Ceiba pantandra) mellett, kasszava levél és rizs, víz, üdítő 5 $. A kapokfa tényleg hatalmas, és már 1792-ben a fekete telepes ex-rabszolgák alatta pihentek .. ugyh látott mindent. Mindent is.

A nemzeti múzeum a szokott poros afrikai kivitel, vannak klassz maszkok, ruhák úgyhogy azért megéri benézni. Az Old Fourah Bay Egyetem 1848-es romjai még így is jól néznek ki, de nem hiába vannak a veszélyeztetett műemlék listán – még a fákat se irtják, ami a romok között kinő. Ezután templomba mentünk, ahol pont a gyerekkórus gyakorolt meg megnéztük a szuvenír piacot, ahol semmi érdekes/autentikus nincs, de kedvesek a népek.

Vacsora Lumley Beach mellett egy parti helyen, tigris rák grillezve, Star sörök (14 $), ehhez terepszínűbe öltözött gépfegyveresek, de persze nem minket őriztek.

3. nap

Ezt éppen Nyugat-Afrika egyik legszebbnek tartott bícsén írom – River number 2, avagy ahol a kettes számú folyó megy bele a tengerbe. Itt fogatták az egyik Bounty reklámot.. ez asszem sokat elmond.

Egy közösségi létesítményben lakunk, amit a falu üzemeltet, elég jó pénzekre tesznek szert a tengerpartjukból. Van belépő az autóknak, az asztalok székek után, étterem és pár rendesen lepukkant afrikai szoba, wifi nincs. De a part brutál gyönyörű.. és amikor érkezünk üres, de mivel vasárnap van délutánra megtelik, estére pedig rendes tömeges jelenlét és parti hangulat lesz..

 Várunk pár órát az ebédre, ami alatt még úgy is megégünk hogy végig felhős az ég..  Aztán csónakba szálltunk és helyi srácok felvittek a folyón pár kilométert, két oldalt mangrove erdők és minden smaragd zöld. Pár madarat is láttam, jégmadár, góliát gém (nem tudom mi a magyar neve), meg pici krokodilt . Vízesésnél kiszállás és elindulunk az erdőbe túrázni. Nyilván felfelé a hegyre, hogy eljussunk valami kilátó pontig. A vezető srác kb. fut, ami meredeken felfelé mindenféle kivágott fatörzs átmászással nehezítve 90% páratartalom mellett elég izzasztó, vagyis mindenki fürdik a saját levében.

Végül kiderül, hogy esélyünk sincs elérni a kilátót úgy, hogy még világosban visszaérjünk, egy kisebb vízesés résznél, kb féltávon megfordulunk. Kérdezem a feka srácot milyen messze van a hely? ha délben vagy egykor elindulunk meg lehet csinálni, köszi, lehet ha az előre megrendelt ebéd fél2 előtt elkészül lett volna esélyünk időben indulni :-(

 Mire visszaérünk sok százan buliznak a parton, pia, zene, vízipipa, táncolnak, ordítanak, szelfiznek, de jó hangulat van, hullámok, majdnem telihold. Vacsorát is 2 óra késéssel kapunk, de szerencsére vettem egy üveg vinho verde kedvenc rozét Freetownban ugyh a jóképű norvég pasival és a miami 75 éves filipinó szobatársammal megisszuk, hogy addig is történjen valami. Partit csak 11 után lőtték le, ugyh onnantól végre lehetett normálisan aludni.

4. nap

Csónakkal a Banán szigetekre, ami állítólag 1,5 óra,  African time, de kicsit több mint két óra alatt oda is értünk. Igaz közben a helyi fiúk horgásztak a csónakból. Az óceán hihetetlenül tiszta kék meg zöld, ehhez fehér vagy sárga homokos beachek, kék ég és buja zöld erdős dombok. Hát el lehet nézegetni bármeddig. A Banán szigeteken rabszolga kereskedelemmel kapcsolatos emlékek vannak, ágyuk, templom, erőd, de ennél érdekesebb a helyiek élete. Paradicsomi körülmények között kb 1000 ember él a szigeten. Dublinnak hívják a falut (itt gyakori h embereknek és helyeknek rendes angol neve van), templom, iskola, (egy üres gázpalack lóg a fán azzal „csengetnek” be), kórházszerűség ahol a szüléstől a malárián át mindent intéznek, de az ott dolgozó nővér takarít.  Fából és rozsdás lemezekből vannak házak ezek egy része tényleg 2 századdal ezelőtti. Látszik, hogy szegények, de nagyon kedvesek, ezért megérte áthajózni.

Szemben 20 perc hajózással az egyik legszebb bícs, itt kapunk halat ebédre, aztán mi a norvéggal elmegyünk fürdeni. Olyan meleg az óceán hogy órákat el lehetne pancsolni, rajtunk kívül nincs senki, az egész pálmafás, homokos strand a miénk..  Vissza már naplementében hajózunk. a saját helyünkön sajnos megint parti, de szerencsére mivel holnap munkanap kevesebben buliznak és 10 kor vége. Lujza a szobatársam viszont reggel 3-kor indul, még kirándul aztán repül haza, úgyh ma se jött össze a nyugodt alvás.

5. nap

Az ország másik felébe, Bo felé vesszük az irányt, ehhez előbb vissza kell menni Freetown-ba és onnan kicsit északnak aztán keletnek fordulni. 270 km 7,5 óra és jó utakon mentünk (made in China, fizetős). Igaz közben megálltunk vásárolni, meg pénzt váltani. Meg Freetownban egy két érdekes helyen – amikor rájöttek, hogy a szúnyogok terjesztik a betegséget, elkezdtek cölöpökön álló fa házakat építeni, volt egy két jó darab, meg egy cuki pici rendőrőrs.

 Az út pont ott megy el, ahol 2017 augusztus 14.én a földcsuszamlás történt, konkrétan 3 napig tartó eső miatt leszakad a hegyoldal, egy teljes közösséget maga alá temetve. 1141 halálos áldozat nagy részét azonosítani sem sikerült, mert nem voltak olyan állapotban. Egy Waterloo nevű hely mellett temették el őket tömegsírban.

 Sean (Connolly) a Lupine guide aki velünk van, megkérdezte hogy bár a programban nincs benne. de meg akarjuk-e nézni a temetőt ahová a földcsuszamlás és a 2014-16 ebola járvány áldozatainak egy részét temették. Meg akartuk. Egy húsz perces földutas zötyögés után megtaláltuk.

A hely fekvése gyönyörű, odébb folyópart, pálmafák, néhány virágzó bokor. És százával egyszerű beton sírkövek, hatalmas, néhol fűvel benőtt parcellákon. Nehéz felfogni mit jelent 12.000 ebola megbetegedés és 4000 (hivatalosan riportált, de valóságban sokkal több) halott. Mit jelentett, amikor egymás után, de pár napon belül haltak meg a családtagok. Milyen lehetett azoknak, akik ugyan túlélték, de betegségtől való felelem miatt kiközösítették őket. Amikor leszoktak a kézfogásról és sorra haltak meg az ország legjobb orvosai.

Az ebola áldozatok sírjára többnyire legalább tudtak nevet írni, de alatta van a sorszám: 1681, 1745, 1593 stb.. És az életkor – külön hatalmas parcella csak a gyerekek – élt 1 napot, 3 évet, halva született. A földcsuszamlás áldozatainak neve és életkora sincs, de ezeket is gondozzák az önkéntes helyiek. (A környékbelieket az ebola alatt kitelepítették innen, nem csak a fertőzés veszély de trauma miatt is, ne lássák ahogy folyamatos hordják zsákokban a halottakat) Elég megrendítő a hely, néma csöndben sétálgattunk, de senki nem bánta meg a kitérőt.

 Visszaküzdöttük magunkat a főútra, és tovább Bo felé. A táj itt már nem annyira dombos, de minden smaragd zöld, falvakban azért többnyire modernebb házakkal bár van pár agyag/szalmatetős verzió is. Az ellenőrző pontokon én az ablakon át vásárolok, rendes afrikai rutin szerint, grill kukorica, ipari banán (plantain) chips, rendes banán, mert ebédelni Bo-ban ebédelünk de csak délután fél 5-kor. Igaz akkor rendes peanut (földimogyoró) pörkölt csirkéből.

 Délután még bevásárlós expedíció mert holnaptól nomádkodni fogunk a Moa folyón levő Tiwai sziget esőerdejében. Onnantól valószínűleg nincs wifi egész Brüsszelig, úgyh én csinálom a házi feladatokat amíg tudok kommunikálni. A többiek elmentek a helyi kocsmában bulizni, mi a jóképű norvég pasival  (Oddbjoern) maradtunk dumálni, gin tonicot inni és kipletykáltuk az útitársakat.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://maganyosbolyongo.blog.hu/api/trackback/id/tr4115304220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.