Szaúd-Arábia 1. rész

1. rész

Az 5.500 Ft-ért talált WizzAir jegyeknek nem lehetett ellenállni és mivel amúgy is rajta volt a listámon vettem gyorsan repjegyeket Szaúd-Arábiába, mondván ha vmi miatt mégsem jövünk ennyi veszteséget kibírunk, és ehhez Miradonna Gabit is behülyítettem. 

Utazós buktából mostanában sajnos kijutott, mentem volna végre Gabonba és Brazzaville Kongóba augusztus 30.án, de jó időzítéssel aznap reggel tört ki a katonai puccs. Ország határok repterek lezárva, így törlődött a második teljesen megszervezett gaboni túrám is (ezt buktuk Robbal a Covid miatt anno). Arról nem beszélve, hogy ezeket az utakat leszervezni is rengeteg meló (itt lett volna 6 napom magánban és bolgár szervezésben még 2 hét) majd utána mindent visszacsinálni (értsd pénzt visszaszerezni) is durva. De az egész augusztus ilyen volt, heteket küzdöttem, hogy zero állapotot elérjem miután elvitte a vihar a kertemet (mínusz 11 fa, 4 nap áramszünet), feltörték a wise-os számlámat, és megpuccsolták a gaboni túrát, az hogy a notebookom meghalt és ventilátort kellett benne cserélni már el se érte az ingerküszöbömet, de ezek után még a ház számomat is vissza kellett szereznem mert felül akarták vizsgálni.

Szaúd-Arábiába (hivatalosan Kingdom of Saudi Arabia - KSA) pár éve lehet turista vízummal bejutni, mert fejlesztik a turizmust, ezzel próbálva csökkenteni az olaj függőséget. A vízum online perceken belül elkészül, sima ügy kitölteni a vízumkérőt (https://www.visitsaudi.com/en/travel-regulations), a legnehezebb a teljesen lebutított fotó előállítása. A vízum díj nem olcsó (~148$), de egy évre szól, akárhány belépéssel és benne van a biztosítás is. A VOA kicsit kevesebb (128$), de csak 90 napos. Sajnos itt utazós csajoknak a hostel nem játszik és kifejezetten olcsó szállásokat nehéz lehetetlen találni. Ha időben foglal az ember 10-20.000 Ft/éjszakáért vannak helyek. De gyorsan megtelnek a szállodák mivel sok a vallási turista. Autóbérléshez muszáj a hitelkártya, és nincs unlimited km (emiatt érdemes lefotózni a km órát mert, volt, akit ezzel vertek át és kifizetették a pár száz extra km-t), a gyorshajtást, telefonálást nagyon büntetik, és biztosan jól él akinek traffipax gyára van.

A Ferihegyi Wizzaires sorban állást szívesen kihagytam volna, de itt hiába csekkol be az ember online, nem kap beszállókártyát, így az egyetlen és totál béna kis csajhoz kell beállni a sorba, ahova természetesen az összes szerencsétlen is áll (2x) aki nem fizette ki a poggyászát, különleges segítség kell stb, el is ment ezzel majd 1,5 óra, ugyh az utolsó sörünket már elég kapkodva toltuk le.

KAS nagyon szigorú amúgy az alkoholtilalom ügyben ugyh a repcsin se adnak több szeszt, ha elérték a szaudi légteret. Mellettem azért ült 2 hithű muszlim úgy bebaszva a fejenkénti 1 liter bortól, hogy nem voltam benne biztos az egyik ébreszthető lesz e leszállás után.

Gyorsan bejutottunk, szereztünk SIM kártyát (STC a legjobb), váltottunk pénzt majd sorba álltunk az autóért. A Waze működik ugyan, de azért szokni kell a szaudi utakat és a vezetési stílusukat is (ide külön gyártanak index nélküli kocsikat, amikkel random sávokban szokás közlekedni és mindenért is dudálni). Mivel nekem nincs hitelkártyám Gabi vezet, én stresszelek.

A szállásunk egy lakónegyedben van, ahol szerencsére van egy csomó étterem és bolt, ugyh találunk egy helyi kajáldát, ahol isteni csirkét és falafelt kaptunk, zöldséggel, humusszal, friss mangó meg narancslével.

A hotel egy magyar 4 csillagosnak felel meg, mínusz az iszonyat erős parfüm szag, ami légyírtóval keverve olyan erős, hogy folyt a könnyem. A liftre ki van írva: Dear Guest In the event of fire (God forbid) use the stairs to get out. Tűz esetén (Isten ments) használd a lépcsőt a kijutáshoz. Sírtam ettől is...

 2. nap

Reggel addig tervezgettük hova induljunk, amíg majdnem dél volt mire útnak eredtünk. Így világosban megjött a fíling hol is vagyunk - 32 fok, por vihar, homokos utcák, sok sávos, széles utak, többnyire egy szintes házak majd modern felhőkarcolós negyedek, az utcán varjak és fehér hálóinges pasik, gyorséttermek, bevásárló központok és közlekedési káosz. Kicsit olyan mintha egy amerikai várost átraktak volna egy bazi nagy homokozóba.

A nemzeti múzeum ingyenes és nem sajnálták az alapterületet. Van viszont angol felírat és az univerzum keletkezésétől az iszlámig minden, még szökőkutas kert is.. Egy látogatást mindenképp megért.

Következő kihívás a Kingdom Tower megközelítése volt, úgyh hogy vadonatúj Yaris (2000 km van benne, még új autó szaga van) minden eleme épp maradjon. Végül kisebb bénázással letaláltunk a parkolóházba és lett hely is. A torony alsó pár szintje klasszik luxus bevásárló központ, csak az átlagosnál nagyobb területtel (57.000 nm) és magasabb árakkal. De van minden még Victoria Secret is, külön molett kirakattal. Megtaláltuk az etető helyen a libanoni éttermet ugyh a kibbeh hiányom némileg csökkent. Utána még beültünk dolgozni meg kávézni.

Ez amúgy a világ 3. legnagyobb lyukas épülete 302 méter magas és 99 emelet. Van Sky Bridge, de ide csak Gabi ment fel, mert én a WTC óta babonából nem járok fel a felhőkarcolókra.

Mire ide jutottunk sajnos besötétedett ugyh ugyan megpróbáltunk a diplomata negyedben sétálni egyet, de hiába küzdöttük el magunkat oda a csúcsforgalomban gyakorlatilag rendőrségileg le volt zárva az egész. Így aztán hazakavartunk (városon belül is simán egy ilyen kör 20-30 km…), megvártuk amíg a közértünk imádkozik és bevásároltunk meleg pitát meg padlizsánkrémet vacsorára.

3. nap

Korai kezdéssel kiautókáztunk Diriyah-ba, itt van a világörökség At-Turaif amit a 15. században alapítottak, és az Arab-félszigetre jellemző najdi építészeti stílusban épült. Ez volt a szaúdi királyi család eredeti otthona és az ország első fővárosa 1727-től az oszmánok érkezéséig.

Az amúgy lerombolt és elhagyatott épületek kapcsán 20 éve kitalálták, hogy nemzetközi turisztikai célponttá fejlesztik. Nem végeztek félmunkát, amit megcsináltak azt alaposan tették.

Először is jegyet (elméletben 50 SAR) kell venni és/vagy a Bujairi Terrace valamelyik éttermébe/kávézójába helyet foglalni. A jegyet le lehet fogyasztani. Ez úgy néz ki, hogy van egy hatalmas terasz, sok vendéglátóipari egységgel, ami a világörökségre néz. De egy sincs nyitva. Így mivel a jegy árát nem lehet leenni, 0 SAR-t fizettem a jegyért, de a QR kellett a belépéshez. A parkolás viszont 30 SAR 3 órára.

A hely látnivalói leginkább helyreállított épületek, pár rom, paloták, fürdőház, mecset, múzeumok.

A látogatásunk nem nélkülözte a szürreális elemeket -  a parkolóban automata segít ha vki nem találja a kocsiját, a zebrán átkeléshez egy külön ember áll ott, aki leállítja a forgalmat (a zebra nem gyakori jelenség itt, mivel senki nem jár gyalog, így valszeg jogosan feltételezik hogy a szaudi sofőr nem ismeri a jelentését), a parkban a törzshöz kötve egy ember karddal faragta a nyomorult pálmafát, a Bujairi teraszon a sergőn oryx, teve és pink sörényű ló, a ló múzeumban a nyerítésen kívül egy arab telivér felülről kiterített műszaki rajza és ingyen palackos hideg víz, majd az angolul jól beszélő guide, aki megkérdezte hogy vagyunk és mikor mondtuk jól csak a kávé hiányzik, mert minden zárva, hozott 2 bögre kávét a személyzeti ellátmányból nekünk, mert rájött tényleg minden zárva van.

Ez után Diriyah-ban becserkésztük a méltán híres Al Baik csirkés gyors éttermet a közelben (ez itt 7,8 km…). Az Al Baik itt legendás, még évtizedekkel ezelőtt a rijádi taxisofőrök "csirkefutásokat" végeztek Dzsiddába, mielőtt a fővárosban az autójuk hátsó ülésén árulták volna az Al Baik csirkét, a zarándokok és a Szaúd-Arábiában dolgozó rokonok meg a repülőjáratok csomagtartóit töltötték meg Al Baik tyúkkal. Mi több tucat helyi melóssal küzdöttünk meg az adagunkért, tényleg finom, de azért nem rendelek DHL-lel itthonra.

Ha valaki szeretné lelógatni a lábát a Világ Szélén akkor terepjáróra lesz szüksége, mi ezt ügyesen lefoglaltuk és megtaláltuk a Dunkin Donuts is ahol felszedtek minket. A Jebel Fihrayn vagy Edge of the World (A világ széle) egy kb 1 100 méter magas szikla, amely Rijádtól mintegy 120 km-re fekszik a 800 km hosszú Tuwaik-hegység végén. Tényleg durva az off road szakasz, a végén köves kiszáradt vízmosásokon kell átvergődni a sivatagban.

A Világ Széle elképesztő, csipkézett függőleges, a lemenő napban aranyló sziklák, alatta a végtelenbe vesző kősivatag, a száraz medrekben néha pár fával, és a felhők mögül az egészet szürreálisra színűre festi a lemenő nap. A hely nem csak misztikus de szelfi balesetekhez is ideális, a jobb helyekért kemény tülekedés volt a 2 tucat turista között.  Közben a helyiek a terepjárók között kuktában csirkét főztek, amit a földön ülve már sötétben ettünk meg miközben páran zenére táncoltak és esett az eső..

4. nap

Újabb világörökség, amit kinéztem otthon az Al-Ahsa Oasis, ez „útba esik” Dammam felé. Valójában egy 150 km-es kitérő, de itt az nem távolság.

Az út végig autópálya csak az változott, hogy 4 vagy 2 sávon előzgettek a szaúdiak. Traffipaxok minden pár km után, de őket ez kevésbé zavarta. Láttunk csomó hatalmas víztárolót, csöveket a sivatagban és ipar telepeket, aztán volt teve veszély tábla és végre tevék is, közben átszeltük az Jemenből meg Ománból már ismerős Empty Quarter csücskét (Rab-el-Háli, vagy Üres Negyed, ami a világ legnagyobb homok sivataga), voltak szép homok dűnék, tele tankoltuk a kocsit 5000 Ft-ért, de a legizgalmasabb az autópályán sétálgató pár teve volt.. és mindez 310 km-en elosztva.

Az Al-Ahsa 2,5 millió datolyapálmával a világ legnagyobb oázisa. A Perzsa-öböltől 60 kilométerre van a szárazföld belsejében és a pálmákon kívül 4 várost és 22 falut tartalmaz. Mindig is lakott volt a neolitikumtól napjainkig a víz miatt - ez itt elég fontos mert normálisan nyáron 50 fok van - fennmaradtak erődök, mecsetek, kutak, csatornák, kertek.

Elméletben tizenkét különböző helyszín adja ki a világörökséget, ezek közül mentünk az Al Hofuf városában található Jabal Al-Qarah hegyhez. A hegy rengeteg hasadékkal elválasztott sziklaoszlop, és van, ahol ez természetes barlangokat hoz létre. A kövek közötti sikátorokat leburkolták és van világítás, de szerencsére a kőoszlopok eredetiek. A jegyért cserébe magyar nyelvű iszlám könyvet és ajándékokat is kapunk, és természetesen vettünk datolyát meg ebédet.

A Qaisariah Souq is régi, de persze ez is teljesen felújított és mindent is lehet kapni, bár pénteken csak később indul az élet, most főleg a ruhások voltak nyitva.

Randomszerűen megpróbáltunk még egy dolgot megnézni a 12-ből, egy Al-'Oyun nevű falut. Erről konkrétan sehol semmi infot nem találtunk, de gondoltuk majd a Wise meg a Google. Nos nem jött be, mert egyáltalán nem lehetett megtalálni, végül egy kátyús ipari úton megfordultunk, mert tengelytörésre valszeg nincs biztosításunk.

A maradék 150 km-re jutott egy sokkoló méretű cementgyár, naplemente és tömeges jelenlét az autópályán. Gabi hősiesen levezette az 500 km-t ugyh ő választott éttermet a vacsorához, japán curryt ettünk.