Dél-Amerika 4. rész - Francia Guyana

Elég volt Paramariboból reggel 6-kor indulni, Albina ~2,5 óra, kicsekkoltunk és itt már nem hibáztunk a Maroni folyón motoros facsónakkal keltünk át, 10 perc volt alatt másik oldalon Saint-Laurent-du-Maroni-ba érkeztünk.

Ami meglehetősen szürreális élmény volt, az a belépés Francia Guyana területére – ez ugyanis az Európiai Unió és ezért hiába kértem pecsétet, a kövér feka határőr csak intett hogy fuck off.. Te hazajöttél. És tényleg, minden autón francia rendszám, érvényes az egészségbiztosításod, vállalhatsz munkát, ingyen telefonálsz és roamingolsz stb.. De pecsétet tényleg adhatott volna.

Saint-Laurent-du-Maroni-ban lenne mit nézni, a büntetés-végrehajtási korszak börtönépületét, a Camp de la Transportationt, ebben van a híres Henri "Papillon" Charrière cellája (mert valójában nem a szigeteken volt rab..), de nincs időnk rá mert 13 órára Kourou-ba kell érni. Egy Iracoubo nevű helyen megállunk azért, és a wc pont a falu legrégebbi épülete, egy 1893-as templom mellett van. Milyen szerencse, a fatemplom belül gyönyörűen festett ugyh engem úgy kell kirángatni onnan.

Jók az utak, de összesen kb. csak 800 km a közút, (gondolom pár hét után az ember már az út menti fákat is unja), és az árok, padka tele van kiégett roncsokkal – állítólag annyira drága a trailer, hogy inkább el se viszik őket.. Útmenti település alig van, tömegnyomorra itt se lehet panaszkodni a 83ezer km2-re 300.000 ember jut és ennek a fele is Cayenne-ben él.

Korábban fel lett fedezve, de Franciaország csak 1643-ban alapította meg Cayenne-t, a telepesek innentől rabszolgatartós társadalomként nyomták a francia forradalomig. Az 1852-es karrier váltás eredménye az lett, hogy Guyanát büntetőkolóniává fejlesztették, a partok mentén táborok és fegyházak hálózatát hozva létre.

Újabb karrier váltás 1964-ben történt mikor Charles de Gaulle úgy döntött, hogy Francia Guyana területén űrutazási bázist épít. Így jött létra a Guyanai Űrközpont, Kourou mellett. Ha épp nem lőnek ki semmit, ingyen meg lehet nézni, a délután 1-kor induló vezetett túrán. Erre előre be kell persze jelentkezni, és elég szigorú biztonsági cirkusz mellett lehet bejutni (CRKT maradt a biztonságiaknál), busszal visznek körbe, de néha ki lehet szállni.

A bázis hatalmas alapterület 690 km2 és azért van itt jó helyen mert az egyenlítőhöz való közelsége hatékonyabbá teszi az indítást, kevesebb energiát igényel. Ezenkívül közel a nyílt tenger így a törmelék nem a népek fejére esik. A rakéták általában amúgy kelet felé indulnak, hogy kihasználják a Föld forgását. A bázis körül brutál a biztonsági készültség a párizsi tűzoltóktól a francia idegenlégión át, a légierő, csendőrség, haditengerészet minden van.

Ma már ez az Európai Űrügynökség (ESA) létesítménye is, innen indul minden Ariane rakéta, meg a Vega is, ha újra neki fognak, Szojuz viszont nem lesz többet, Roszkozmoszt kirakták az orosz-ukrán háború miatt.

A közel 4 órás túra alatt sokkal többet tudtam meg a szatellit fellövésekről és űriparról mint amit valaha is szerettem volna, beleértve a kilövőállásokat, a folyékony oxigén- és hidrogént szerepét, az összeszerelő épületek munkáját, hordozórakétákat, szilárd rakéta-hajtóanyagot, az indítóállás lángcsatornáit stb. Megnéztük Ariane 5, az Ariane 6 és a Szojuz meg Vega kilövő helyeket, meg a vezérlő termeket. Bajkonur meets trópusok, de nekem volt egy Csernobil feelingem is, a hatalmas épp használaton kívüli beton szörnyek láttán.

Másnap egy nagyobb katamaránnal az Üdvösség szigetekre mentünk, ezek vulkanikus eredetű kis szigetek, Francia Guyana partjaitól 11 kilométerre. Egy időben divat volt börtönöket szigetre tenni ugyh ezek a gyönyörű pálmafás szigetek nem kifejezetten SZÉP kártyás üdülési célokat szolgáltak.

Az Île Royale volt a büntetőtelep befogadóközpontja, a Saint-Joseph-sziget volt a magánzárkás hely, az Ördög-sziget a politikai foglyoké volt, 19. században a leghíresebb ilyen Alfred Dreyfus kapitány volt. A szigetekről Henri Charrière Papillon címmel írt híres regényt, ami a fogva tartásáról és szökéséről szól, de állítólag kamu a sztori csak részben az övé, valójában több rabtársa történetéből rakta össze.

Először a Szent-Józsefre mentünk, a katamaránról kis gumicsónakkal kezdték kivinni az embereket.. nos én fogtam fejest ugrottam és szépen kiúsztam.. A sziget gyönyörű, pálmafák, türkíz tenger, csak pár romos épület emlékeztet a volt börtönre, a francia idegenlégiós bázis meg az űrközpontra. Az időjárás előrejelzést Francia Guyanán meg lehet spórolni mindig meleg van (32-36) és mindig esik az eső 3500 mm átlag egy évben (Magyarországon 5-900), de most az idővel is szerencsénk volt, sütött a nap ezerrel..  

Visszafele is úsztam, de a Király szigetre a katamarán vitt át. Ez nagyobb, itt volt a hírhedt lobotómiás kórház, templom, volt börtönépületekből méregdrága hotel és étterem lett.  Ezt is körbesétáltam, közben több állatot is láttam, majmok, aguti, páva és a legvégén az iguanák akik konkrétan kinézték a mangót amit szedtem a számból. Nyilván adtam nekik, szépen ettek és utána csak néztek hátha van még.

A szigeteken értelmezhető bícs nincs, de a jóképű katamarán kapitány megkönyörült rajtam és a hajóról még úszhattam félórát. Összesen 13 km séta volt a két sziget körbe, ugyh jól esett összevizezni magam. Ehhez már többen csatlakoztak, végül kaptunk jutalmul koktélt a hajón.

Ezek alapján persze felmerül miért nem költözik ide mindenki, hát nagy hátrány, hogy bazi drága a hely és az űrközpontot kivéve munka se nagyon van – ahhoz már késő, hogy űrmérnök diplomám is legyen.  Nincs számottevő mezőgazdaság, a banán is Párizson keresztül jön, mindent is lehet kapni, de egy kóla 6 €, a Cayenne melletti hotel nem túl színvonalas éttermében 1 dl éppen iható rozé 6 €, vacsora 20-30 € között.

Másnap még elmentünk Cayenne-be várost nézni, erre mondjuk nem kellett 3 óra, van jobb napokat látott eredetileg 17. sz-i erőd, pálmafás tér Félix Eboué szoborral, Katedrális misével, legalább szépen énekeltek. Vasárnap lévén csak 1 francia pékség volt nyitva, úgyh ott dekkoltunk amíg jött a taxi, vissza hotel és irány újra Suriname.