Nigéria 1. rész

10. nap

Kairo - Abuja kb. 5 óra repülés, némi késéssel de rendben megérkeztem csomagostól. Mivel megcsináltam az e-landing cardot gyorsan átvergődtem az útlevél csekkoláson, váltottam pénzt és vettem SIM kártyát. A pénz (Naira) a szokásos 2 nagy kupac, rettenet koszos bankjegy, de itt adtak nejlon zacskót hozzá.

Kint találkoztam Baile-vel a guide-dal, a szállodában meg további két utassal, az egyik egy portugál, a másik Marina a görög öreglány, akivel már 2x utaztam, meg se lepődtem. Lassan minden afrikai túrán van ismerős, Fodor Rékával meg az orosz Oxanával is csak 1 nappal kerültük el egymást.  

Sajnos a nigériai biztonsági helyzet tovább romlott az elmúlt hetekben. 2 hét alatt 3 iskolai emberrablás, volt, ahonnan 300-nál több gyereket vittek el. Még mielőtt befoglaltam a túrát voltak kétségeim megnézve az ACLED jelentést (https://acleddata.com/country/nigeria.), miszerint idén exponenciálisan romlott a helyzet észak-nyugaton is. Aztán volt pár hónap mikor a probléma nem nőtt tovább, de a Trump nyilatkozatról lehetett tudni, jót nem fog tenni.  Meg is kérdeztem a spanyol céget, akiknek 3-4 különböző itinerrel van túrájuk Nigériában, hogy tuti ezt akarják letolni? Szokásos ők már régóta járnak ide, tudják mi van monitorozzák, blabla stb.

Na hát ideérve már azzal kezdődött a sztori, mi a Plan B, mert az eredeti útvonalon nem mehetünk. Amivel több baj is van – egyrészt ez egy bazi drága út, és ha azért az itinerért fizetek hogy törzseket lássak … másrészt mindent most, utolsó utáni pillanatban próbálnak újra szervezni, a belföldi repülésekkel egy csomó időt elcseszünk, ez mindig fél nap kiesés, ami alatt nem látsz semmit, mert ugye kocsiban is sok idő egy ekkora országban A-ból B-be jutni, de közben látom az országot nem csak reptereket.

Ennek örömére a szállodában aztán kaptam egy sört az alkoholmentes országok után, mivel jellemzően a muszlim részeken fogok utazni, ez jó időre az utolsó sör is.

11. nap

A reggeli mérsékelt siker, mert ugyan van vagy 8-10 féle kaja, de mindegyik fullra van tolva kapszaicinnel. Ha jobban megnézi az ember a sima omlettet abban is bujkál pár darab Carolina Reaper.  Aztán elindultunk a reptérre, hogy Sokotoba repüljünk északra. A reptéren óriási káosz és fejetlenség, többszöri áramszünet, de végül csak beszálltunk egy propelleres gépbe hogy egy óra múlva zökkenjük Sokoto mellett.

A sokotói szálloda már igazi afrikai lepukkant és borzasztó koszos, festékes vödröt 30 éve nem látott darab, törött ággyal és itt sincs semmi olyan kaja, amibe ne lenne egy marék csili belefőzve, még az amúgy jól kinéző párolt zöldségben is benne vannak a fél paprikák.

Egyébként simán nyithatna a csapat egy egészségügyi központot, de amúgy is elég érdekes az összetétel. Van benne 2 aneszteziológus orvos (portugál, olasz), 2 gyógyszerész (olasz, meg a gumicsizmás paraszt), 1 pszicho terapeuta (olasz), a mérnöknek (olasz) és az antropológusnak (görög) még meg kell találni a helyét a csapatban, de ahogy az elhagyott betonszörny sose el nem készült, vagy csak már nem működő kórházakat nézem lenne hol rendelni.

Ahmedet lecseréltem Ibrahimra egy nigériai hercegre, még nem vásárol nekem ajándékokat, de nagyon az elején vagyunk a túrának. Egy kisebb (10.000 fős) populáció uralkodója, nagyon szépen öltözik, vasalt hagyományos muszlim viselet (hálóing) és mindig hozzáillő fejfedő. Itt ő az, aki mindent intéz, megold, a guide Baile nem beszéli a helyi hausza nyelvet, mert egy Maliban élő dogon a Bandiagara szikláiról. Mondom, hogy furcsa a csapat.

A Sokotói Kalifátust az 1804–1808 között Usman dan Fodio alapította a fulani dzsihádok idején, miután legyőzte a hausza királyságokat a háborúban. A kalifátus szép nagy lett, határai a mai Kamerun, Burkina Faso, Niger és Nigéria egyes részeire terjedtek ki. Az akkori Nyugat-Afrika legnépesebb birodalma akkor szűnt meg, amikor a britek 1903-ban meghódították a területet és meggyilkolták a 12. kalifát. A csúcson több mint 30 különböző emírség tartozott bele és >20 millió ember lakott benne, gyakorlatilag a kontinens legnagyobb független politikai egysége volt. Gazdaságilag is erős volt, 1900-ra Sokotóban már 2,5 millió rabszolga élt, akik ültetvényeken dolgoztak, és a lakosság nagy része áttért az iszlámra.  Bár a gyarmatosítók megszüntették a kalifátus politikai hatalmát, a szultáni cím megmaradt, és a szultán mai napig spirituális vezető a régió szunnita muszlimjai számára.

A szultán palotáját a 19. század elején építtette Muhammed Bello szultán (dan Fodio fia). A komplexum a hausza-fuláni építészet jegyeit hordozza – magas, agyagtéglás falak, faragott faajtók, gipszbe vésett geometrikus minták. A palota látogatható, de hiába jelezték előre az érkezésünket be nem jutottunk, van amit a herceg se tud elintézni.

Ezen a ponton én megkértem Baileit hogy vigyenek vissza a hotelbe mert éreztem hogy a sok csili nem tett jót és gyanítottam hogy  közelben található Usman dan Fodio sírja, amely ugyan híres zarándokhely, nem lesz wc-vel ellátva. Ez amúgy jó döntés volt, általában csak tartaléknak hozom a Normixot magammal, de most úgy tűnt szükség lesz rá. Hogy aztán mitől dőltem ki – a rengeteg kajától amivel Ahmed traktált az utolsó napokban, az egyiptomi levegőtől, vagy a millió egység kapszaicint tartalmazó nigériai kajától.. Mindenesetre az sír nem volt nagy szám a fotók alapján.

12. nap

Én éheztem, és 3 korty kávéval próbáltam életben maradni. A reggeli program egy korán iskola egy közeli faluban. A korán iskola inkább szabadtéri és vegyesen vannak fiúk, lányok. 5 perc fennakadás után úgy folytatják a tanulást mintha ott se lennénk. Ha valamelyik gyerek kérdezni akar a tanártól odamegy a kis táblájával fél térdre ereszkedik a tanár előtt, aki elmagyarázza, amit kérdezett. A kislányok nagyon helyesek, a fiúk meg pont olyan rosszak mint máshol. Sétáltunk egy kört a faluban, agyag házak többségében, de van pár nagyobb bádog tetős új építésű család ház is. Többnyire fölművelésből élnek, meg kereskednek.

Ezután irány a piac, van dinnye meg cukornád szekció, külön tér ahol marhafejeket főznek, jó illatú paradicsom, hagyma szekció, ömlesztett narancs kamionon és egy rész ahol már a levegőbe szagolva folyik a könnyem – itt darálják a csili paprikákat. A hihetetlen megpakolt tuk-tukok és az embertömeg mellett ez már igazi Afrika feeling, yeh.

Innen ebédelni mentünk, mármint én néztem, a többiek ettek egy helyi gyorsétteremben. Sietnünk kellett mert az egyik törzs, akik Zuru mellett élnek és biztonsági okokból nem tudtunk eljutni hozzájuk ideautókázott 5 óra alatt. A főút melletti hausza faluban találkoztunk velük, ahol éppen higiéniai oktatás zajlott egy nagy fa alatt, nők ültek körben pár hónapos kisbabákkal.

A dakakari emberek főleg fölműveléssel és vadászattal foglalkoztak, és tipikusan, bár áttértek hivatalosan a muszlim hitre animisták is, az ősök tisztelete továbbra is része a hiedelem világnak, hisznek a szellemekben, állatáldozatot mutatnak be. Kor szerinti rendszer még meg van, a gyereknek át kell esni a beavatáson h felnőttként lehessen a társadalom tagja.  A nők teljes test tetoválásaikról híresek és erre nem az instagramos időkben szoktak rá. Fiatal korukban választanak magunknak tetkót – gyík, kígyó, pók bármi, ezek nyilván védelmi funkcióval is bírnak. További végleges test modifikálás a fogak hegyezése, de a haj viselet, és az ékszer is mind jelentéssel bír. Nem szégyenlősek, simán félmeztelenre vetkőzve mutatják meg a mintákat. Nem csak az arcuk, nyakuk, mellkasuk tetovált, de a teljes hátuk is. Ők azért már általában idősebb korosztály, a fiataloknál már nem olyan menő ez a tetoválás.

Argungu (Kebbi állam) a Sokoto folyó partján az abban rendezett horgászversenyről híres. Itt az emír palotáját meg tudtuk nézni, bár ő maga nincs otthon. Több díszes bársony bútoros arany trónusos fogadóterme is van. A múzeumban is jártunk, a szokásos iszonyat koszos üveg, fullasztó por, a tárgyak felét már ellopták vagy eladták. Az épület maga érdekesebb, ez a régi emír palota, szép bordó, a kertben régi halott emírekkel és baobab fák hatalmas sárga fekete csíkos bogarakkal.

Ez a város régen egy nagyobb királyság központja volt, ma már inkább csak a halász versenyről híres. A folyóban kell hálóval a legnagyobb halat fogni, beúsznak a fiúk aztán ahogy sikerül, a nyertes autót vagy sok pénzt kap.

13. nap

Reggel az állatpiacon kezdtünk mert a tevék korán kelnek, itt több légy volt az elégnél, és nem túl sok állat. Nigériai autóparkot látva, méltatlanul szóltam le turista police Mohamed Mercijét, itt az felsőkategóriás luxus jármű lenne. A marhás részen 3-an próbáltak egy 30%os kitudjamilyen kombiba begyömöszölni 4 nagyobb marhagyereket, de valami mindig kilógott. Ezzel a szállítmánnyal az autó értéke tuti nagyságrendeket ugrott.

A tevék ritka szar állapotban voltak, főleg, ha a tuaregek állataihoz hasonlítom őket. A birka kecske rész se volt tömve, de fotóztam 2 hagyományos hálóinges bácsit egy csomó macskával.
A szultánhoz ma se jutottunk be, kár mert a palota állítólag belülről is szép. Helyette újabb múzeumba, most a sokotóiba mentünk. A tárlatvezetés azzal kezdődött, hogy a helyi guide név szerint elsorolta és fotón megmutatta az összes eddigi szultánt, azok családfáját, a gyarmatosítás óta szolgált kormányzókat beleértve, aki katonai puccs által kb. 3 napig volt hatalmon. A tárgyak sem érdekesek, de ha az lenne se látnád, olyan poros és olyan koszos az üveg. Könyvtár is van, mert Usman dan Fodio amúgy híres író is volt, ő és fő reformista vezetői, Abdullahi és Belló több mint háromszáz könyvet írtak a legkülönfélébb témákban, a logika, a matematika, a kormányzás, a jog, a csillagászat, a nyelvtan, az orvostudomány területén. Itt olyan por volt hogy inkább kimentem a folyosóra meditálni.
Konkrétan, ha még egy ilyen múzeumot végig kell néznem és hallgatnom agyhalottnak lehet nyilvánítani. Szerveimet felajánlom a rászorulóknak, gondoskodjatok róla lécci hogy jó helyre kerüljenek.

Sokoto híres a bőrmegmunkálásáról. Már legalább 500 éve menők az itt cserzett bőrök, finoman kidolgozott nyergek, cipők és táskák.  A város egykor az indigóval festett textíliáiról is híres volt. Nos a következő piacon ezeket kerestük, mert valamivel el kellett tölteni az időt, de szinte csak kínai műanyag árut és textilt találtunk. Egy boltot kinyitottak nekünk, de pár éve porosodó bőr puffokon kívül ott se volt semmi érdekes. Pedig előtte láttuk egy helyen hogyan készítik a bőröket (a szagot leírni nem tudnám), csinálni csinálják mai napig, csak nem erre a piacra kerül.

Ebéd a tegnapi AFC-ben, ma megkíséreltem kérni a fehér rizshez nem csípős szószt. Teljesen felesleges próbálkozás, de szerencsére külön hozták ugyh legalább a rizst meg plantaint meg tudtam enni. A reptéren minden eddigit felülmúló káosz, de pár óra vergődés után felszálltunk egy erősen lehasznált (de ennek az elemei szerencsére megvoltak) Bombardierre, hogy Kanoba repüljünk.