Ghána 4. rész

11. nap

Egész nap úton voltunk dél felé, hogy estére Techiman-ba érjünk, közben azért megálltunk, ha nem is minden faluban, de minden vályog-bot mecsetnél. Bár mind a három (Mawule, Banda Nkwanta, Bole) amit láttam szudáni stílusú, azért elég különbözőek voltak és mindegyiknél valahogy elintéződött, hogy be is mehessünk. :-) Jártam már jó pár muszlim országban, de működő mecsetekbe nem szokás a hitetleneket beengedni, szóval a vezetőnk valamit tudott, mert minden imám-nál elintézte, hogy megmutassa nekünk belülről is a mecsetet. Amúgy egész Ghána nagyon vallásos, délen inkább keresztények, észak fele egyre több a muszlim, aztán még északabbra még a tradicionális vallások a menők. De van itt buddhistáktól a jehova tanúján át, a hinduig, amit csak el lehet képzelni, de mindez békésségben együtt, és némileg keveredve.

Aztán piknikeztünk a Fekete-Volta partján és még megálltunk egy gari gyárnál is. A gari gyakorlatilag Ghána legfőbb tápláléka, legalább napi egyszer minden család ezt eszi. A gyerekek ezt kapják suli után, cukorral és mogyoróval, forró vízzel hígítva, ha nagyon jól megy tejjel. Először megpucolják a kasszava (manióka) gyökereket, aztán ledarálják, erjesztik nagy kádakban, kicsavarják a levél, végül forró vaslapon megsütik.. A bonyolult eljárásra a ciántartalom miatt van szükség, így lesz fogyasztásra alkalmas. Nagyon kemény fizikai munka és főleg nők csinálják, átlagos napi 10 cedi-t keresve, ami kb. 5 USD-nek felel meg. A darálást végezte csak pasi, de nem is akár milyen, és ehhez még megpróbálta a telefonszámomat is megszerezni :-) Jajj. Mondjuk átlag minden másnap megkérik a kezem, van egy magas ősz hajú idősebb férfi útitársam, szegényt mindig az apámnak hiszik és nála érdeklődnek :-)

 12. nap

 Tovább délnek, Kumasin keresztül a Bosumtwi tóhoz, ami legnagyobb természetes tó az országban (mesterséges nagyobb van, a Volta felduzzasztva, 8500 km^{, 2} tározóvá, ez Afrikában a legnagyobb). Gyakorlatilag egy nagy kráter, zöld dombok között, állítólag egy bazi nagy meteorit becsapódás okozta. Délután csónakáztam egyet tavon, gyakorlatilag fatörzsön kézzel evezve halásznak a helyiek, pancsolnak a kölykök, de amúgy semmi különös csak jól néz ki. Az édesvíziek közül a tilapia a leggyakoribb hal amit esznek, ezt most már elkezdték nagy vízen úszó telepeken tenyészteni is. Kajával Ghánában most még egész jól állnak, de a 26 milliónyi lakosság fele 25 év alatti. Így is túl sok a gyerek, ha ez a generáció is családot alapít, komoly gondok lesznek az élelmezéssel is (az iskoláról, munkáról, infrastruktúráról nem is beszélve). Bár vannak víztározók valahogy nem tudják ezeket kellően kihasználni, így északon évente csak egyszer van szezon, ami már kevés. Zöldségekből újabban importra szorulnak, a paradicsomot Burkina-Fasoból, hagymát Maliból importálnak. A konzervgyárakba nem jut alapanyag, így ezek leálltak. Gyümölcsökkel jobban állnak, a mangó kétszer terem, karácsonyi és húsvéti szezonja is van (és nekem lassan mangó mérgezésem lesz), van papaya, banán, ananász, avokádó, citrom, narancs minden mennyiségben. Állatilag elég sok malacot, tehenet láttunk, kecske rengeteg, de megesznek a szegényebbek mindent ami mozog, konkrétan patkányt sütve, meg valami nagyobb rágcsálót láttam árulni az út mellett, szeretik a denevért, de a kígyó, csiga, egér stb. mind fehérje forrás.

Elvileg itt a tó parton Szilvesztereztünk, de ez egy teljesen elhagyatott hely szóval semmi partizás, este 10kor mindenki aludt, én is.

 13. nap

Új évre viszont gyönyörű napfelkeltét kaptam a tó felett és elsétáltam még reggeli előtt a szomszédos faluba megnézni mennyire másnaposak a helyiek :-)

Tovább tartottunk délnek az Óceánhoz, de közben még megállítunk egy emlékparknál, ahol az Újvilágban felszabadított és onnan Ghánába hazatért rabszolgák vannak eltemetve. A park egy folyó parton van – ezen a helyen volt a rabszolgák utolsó fürdője mielőtt elérték a tenger parti várakat, ahol 6-8 hét után rakták a tengeri hajóra őket.

És innentől az egész nap gyakorlatilag a rabszolgasághoz kapcsolódik, mert elérjük Cape Coastot, ami a legnagyobb rabszolga kikötő volt egész Afrikában. Gyakorlatilag a rabszolga kereskedelem évszázadokig volt jelen az afrikai kontinensen, míg nagyjából 1830 és 50 között fokozatosan megszűnt. A rabszolgaság Ghánában ugyan úgy a nemzeti tudat része, mint mondjuk Kambodzsában a vörös Khmerek. Sokan jönnek az amerikai földrészről ide megkeresni az őseik rokonságát, gyökereiket.  Gyakorlatilag az egész ghánai partszakasz tele volt erődökkel és várakkal, amik először raktárként lettek kialakítva, aztán ahogy beindult a rabszolga biznisz átálltak erre. Összesen 37 erődítmény volt a kb. 500 km-es partszakaszon, az elsőt portugálok építették, aztán jöttek a hollandok, britek, svédek, dánok stb. Ezeket az erődöket aztán a rabszolgák behajózás előtti „tárolására” használták. A legrégebbi, az Elmina Castle, XV századi, világörökség, egyszerre 400 női és 600 férfi rabszolgát tartottak itt behajózás előtt. Egy keskeny résen hagyták el a várat – Door of No Return – egyenesen a tengeri hajóra pakolták őket.. Már ha addig túl éltek, mert az sem volt könnyű… Egész Nyugat Afrikából, Nigertől Burkina Fason át mindenfelől érkeztek ide, a különböző törzsből származok egymás nyelvét sem beszélték. Legtöbbjüket a törzsi háborúk hadifoglyaként adták el, annyival is kevesebb az ellenség. Ha a kormányzónak vagy valamelyik kereskedőnek megtetszett valamelyik azt megfürdették és felvezették a szobájába.. Ha terhes maradt, a lányoknál ez előfordult, akkor egy városi házba költözhetett, a gyerek a várban tanult és szolgált, így aztán mai napig sokaknak van holland vagy angol családneve és világosabb bőre..

Láttam még 2 halász kikötőt, egyik színesebb volt mint a másik, hatalmas festett fahajók, hálók, zászlók, sok nép mindenütt – rendesen meg volt az Afrika feeling, aztán volt még holland – angol gyarmatosítós temető, hal tartósító, só lepárló és helyi zenés felvonulás lépten-nyomon, még egy helyi Főnököt is láttam a baldahinos ágyban táncolni amiben körbe hurcolták, és persze megint megkérték a kezem :-).

 14. nap

Kakum nemzeti park – hááát. Azon kívül, hogy lehet sétálni az esőerdőben (Bikram jóga afrikai megfelelője, kb 40 fok és 90% feletti páratartalom), semmi különös nincs, mert állítólag élnek állatok itt, de a zajos turista állatfajon kívül látni nem lehet mást.

A Park ugyan is a Canopy Walk miatt híres, ezek függőhidak a fák között, amin végig lehet sétálni. Ez nyilván sikítozó, kiabáló helyi és fehér turistákat jelent. Sokat. Ha én állat lennék ebben a Parkban, a legtávolabbi pontra menekülnék azt biztos.

Gyakorlatilag Cape Coastot kivéve fehér turistát egész Ghánában nem láttam, ennek örültem is nagyon, de itt a parton azért van pár száz nyaraló, és ezt a hülyeséget mind látni akarja. No comment.

Délután Cape Coast Castle, nagy fehér, lego vár, ami szintén része a világörökségnek, 1637-ben még hollandok csinálták, aztán volt svéd, majd még vagy 5x gazdát cserélt, míg végül 1664-től két évszázadon át a briteké volt. Gondolom nem meglepő hogy ebben is rabszolgákat tartottak, 1000 férfi és 400 nő fért el a földalatti termekben (szellőzés, fény nélkül, párszáz négyzetméteren – sokan nem élték túl), a kormányzó szobáinak meg nyilván hatalmas tengerre néző ablakai voltak..

A várból pont a halászkikötőre látni :-) hát kiültem a falon egy résbe és elnézelődtem jó ideig, ahogy a hajókat, hálókat javítják, felszerelik, jönnek, mennek…

15. nap

 Anomabu – állítólag a második legjobb bícs Ghánában, de nincs összehasonlítási alapom, nekem bejött :-) Van erődje is, Fort William meg halászhajók, meg pálmafák a homokos óceán parton, nagy hullámokkal. És ehhez még néhány mangó :-)

 Délután sajnos vissza kell mennünk Accrába, igaz útközben a parton van még néhány érdekesség. Líbiai menekült tárborból lett városka, koporsó készítő üzem (itt az a divat, hogy bármilyen koporsód lehet, repülőgép formájú, vagy autó, láttam varrógépet, sárkányt és sörösüveget is.. mondhatni morbid humoruk van), só lepárló, temetés stb

 Este búcsút veszünk egymástól útitársaimmal, ők mennek az éjszakai géppel, én még maradok egy napot.

 16. nap

 Egész nap Accrában, hát nem lesz a kedvenc afrikai városom, úgyhogy leginkább ülök az óceán parton nézzem a hullámokat, befejezem a blogot és megeszem az utolsó ghánai mangót :-)