Kenya - Uganda - Ruanda 6. rész

12. nap

Sikerült egy karrierista mitfahrerre szert tennem, aki próbál kifúrni a blogíró pozíciómból, úgyhogy ez most az Ő műve…

Bunyonyi tó

két napot töltünk itt a Bunyonyi tó partjánál, 2000 méteren. A magasság miatt kellemes hűvös a levegő, nincsenek szúnyogok, se krokodil vagy víziló, így a vízparti bungalónk ideális. Gyakorlatilag az ágyból nézem a sárga madarakat (passz, valami veréb..), hogy küzdenek a fészeképítéssel a banánfa levelein. Délelőtt elmentünk a közeli szigeten lévő pigmeusokhoz. Az olvasmányaink alapján felkészültünk egy maszáj féle humán állatkerthez, de ez sem volt elég az ott látottakhoz.

Ez a népcsoport mindig mélyen az erdőben éltek, gyűjtögettek és vadásztak, de a nemzeti parkok kialakítása miatt kitelepítették őket egy focipályányi földre. A propaganda megvan, hogy ők is ugyanúgy ugandaiak mint a többiek, mégis mindenki mély lenézéssel kezeli őket. Semmihez sem konyítanak ebben az új közegben, sohasem műveltek földet vagy neveltek szarvasmarhát és igazán csak ülnek és fekszenek. No, meg isznak. Náluk nem működik a maszájok turizmusra épült szocializmusa, miszerint a turistáktól kapott pénzt egyenlően elosztják egymás között. Még a helyiek is megvetik őket és a faluban sem igen tehetik be a lábukat. Ülnek a kukoricacsövekből állított kunyhóik előtt és várják a másnapot. A gyerekek fülig taknyosak, iszonyatosan koszosak, az egész szigeten egy cipős embert nem láttam. Sajnos a pénzadomány sem segít nekik, mert csak elisszák, így vittünk gyertyát, törölközőt és Valis régi ruhái közül párat (nyilván a térdükig ér a póló). Termetre sem nagyon picik, a férfiak 160cm a nők 150 cm között vannak. Talán, ha két könyvből ismert pigmeus arcot láttam jellemző, hogy lassan de biztosan asszimilálódnak, még egy generáció sem fog eltelni és eltűnnek. Inkább volt megrázó, mint érdekes.

Az tavon sok apró sziget van, a legkisebb a „megesett lányok szigete”, ide hajózták ki a gyermekanyákat és hagyták őket ott. Ha kellett valakinek egy ingyen feleség és extra gyerek, kimehetett érte, ha nem kellett senkinek, éhen halt szegény nő talpalatnyi szigeten…. és ez egészen a 40-es évekig ment!!!! most be kell fejeznem, mert Valis kárál, hogy mindent megírok előle?!

És megírta.

Mitfahrer:

Van néhány előnye, hogy angolokkal utazunk. Rengeteg új szót tanulunk, például már tudjuk adott állat csoportosulásának megnevezéseit, voilá: pack of zebras, journey of girafs, pride of lions, hurde of elefants…..

Útitársaink hihetetlenül udvariasak, már szinte a bugyutaságig. Alig győzzük a reggeli „how do you feel today, my dear?” kérdések megválaszolását, miközben feltartjuk a reggeliző asztal körüli körforgalmat (ja, az angolok ebbe is jobbosan mennek bele???) Időrabló műgesztusok, bár lehet, hogy mi vagyunk a barbárok. Persze Valiskó immunis ezekre, örömmel nézem, ahogy egy mamut légiességével evickél köztük. Én pedig az oldalvizén evezve elsunnyogom a közös vacsora utáni beszélgetéseket és így beülhetünk olvasni a bárba.

13. nap

Indulás Ruanda felé.. Elvileg nagyon közel vagyunk, de olyan szerpentinen megyünk a Bunyonyi tótól, hogy a szerepcsere tényleg megvalósult, mivel későn vettem be a Deadalont, előre kellett ülnöm a sofőr mellé mitfahrernek :-) Persze ez is fun, egy ilyen hatalmas dög vezetőfülkéjében ülni. Mondtam is Odoyo-nak hogy ha átérünk Ruandába és ezzel áttérünk a jobb oldalra, csak tegye át baloldalra a kormányt majd én elvezetem a nagy fehér behemótot.

Elég könnyen átjutunk a határon, de előtte gondosan eldugjuk az összes nejlon zacskót, mivel tilos bevinni, nehogy szemeteljünk.

Sokat még nem látunk az országból mivel Musanze csak 20 km, de az út jó minőségű és tényleg hiányoznak a szemétkupacok. Mintha nem is Afrikában lennénk. Ez a legközelebbi város a Parc National des Volcans-hoz, ami nem meglepő módon az 5 vulkánról kapta nevét, ami itt található a 3 ország határán (Ruanda, Uganda és Demokratikus Kongó). Ebben a Parkban vannak a gorillák a ködben.

Délután (pőcsikézés után, ahogy Juditka a délutáni szundit hívja) besétálunk a városba. Szép rendes épületek, semmi szemét (de tényleg), és nagyon szép emberek. Gyönyörű nőket láttunk és well néhány olyan pasit, hogy tátva marad a szánk. Pénzváltás után becserkésztük a ruha piacot, itt az afrikai textíliákat nézegettük (eddig, később vásárlás is lesz attól tartok). Hihetetlen szép színek, minták. Igazából a legnagyobb gond hogy nem tudunk választani. Egy 2 méteres anyag 1.500 Ft.

Ami még kicsit meglepő volt (mert a tízen x évvel ezelőtti kambodzsai tapasztalatomból indultam ki) hogy az embereken nem látható nyoma a 20 évvel ezelőtti borzalmaknak. Pedig ugyanúgy, mint Kambodzsában itt is minden családból érintett volt valaki. A gyerekeknek agyon kellett ütni a nagymamát ha életben akartak maradni, vagy a hutu szülőnek a hutu tutsi keverék gyerekét.

A jelenlegi vezetés láthatóan sokat tett azért, hogy az ország fejlődjön, és ez nem csak az utak állapotán látszik.. Minden hónap utolsó szombatján, reggel 8-11ig mindenki közösségi munkát végez, utcát takarít, iskolát épít stb. Tilos megkérdezni, hogy vki tutsi vagy hutu-e, és a népirtásról sem lehet az embereket kérdezgetni.. Remélhetőleg lassan tényleg maguk mögött hagyják a borzalmakat.

Ma Szilveszter van, amit némi meggypálinka elfogyasztásával próbálunk tudatosítani. De egyrészt holnap hajnalban indulunk a gorillák után, másrészt ahogy a túra végéhez közeledvén angolszász barátaink egyre artikulátlanabbak, úgy leszünk mi egyre antiszociálisabbak, így elég gyorsan visszavonulunk a szobánkba. Egy példa a vacsorához való tülekedés, a guide még be se fejezte az eligazítást már rohannak az asztalhoz, egymással verekedve.. Pedig kaja aztán van. Vagy mikor megérkeztünk ehhez a hotelhez és wellcome drink-kel vártak, a fő idióta persze mivel tengernyi cuccát pakolta, késett és már nem jutott neki pohár.. komolyan toporzékolt. Én szégyelltem magam. Aztán Juditkát is kiakasztotta, mikor az új poharakat hozták gyakorlatilag félrelökte, hogy ő még nem is ivott…

Persze nyílván nekik is meg van a véleményük rólunk, én vagyok a Tahó (pedig esküszöm legalább az esetek 50%-ban késsel villával eszem), Juditka meg a kicsit Furcsa úrilány, aki a Tahóval utazik.

Az eligazítás amúgy elég alapos, mert nem korzózás közben találkozik az ember gorillákkal.. Fontos hogy megfelelő ruha, zárt cipő, kesztyű stb, mert az időjárás elég szélsőséges (egyik pillanatban szakad az eső, máskor úgy süt a nap, hogy szarrá égünk és a kettő között 20 perc telik el), plusz tűzhangyákkal, szúrós dzsungelben, térdig sárban fogunk mászni a gorillák után. Lehet, hogy órákig. (a tűzhangyák mivel golyórágók, különösen a pasikra veszélyesek) Bár igyekeznek a csoportokat fittségi szempontok szerint összerakni, hogy könnyű, közepes vagy nehéz menet vár rájuk, a rendszer csak annyiban nem tökéletes hogy erről a gorillák nem tudnak. Mivel egy csoport egy adott családot látogat, ha elsétálnak pár órányira, mese nincs, utánuk kell mászni.

Egy gorilla engedély 750 $. Névre és napra szól, és esőnap nincs. Ha az ember nincs ott reggel 7kor a Park bejáratánál, akkor ezt bukta. Ezért a pénzért garantált, hogy az ember lát gorillát (minden családot fegyveres őr kísér, vigyáz, tehát pontosan tudják hol vannak) az nem fix hogy hányat, milyen közelről és meddig kell érte felmászni.

A világon 3 fajta gorilla van – kelet és nyugat afrikai alföldi és a hegyi gorilla. Ez utóbbiból összesen kb. 800 példány létezik (és ez már szignifikáns növekedés!). Állatkertben egy sem, sokat olvastam a neten utána, összesen a 80as évekig 4 példányról tudtak állatkertben, de abból is csak 2 volt bizonyítottan hegyi. Tehát ha az ember egy ezüsthátúval szeretne találkozni, akkor azt 3 nemzeti parkban teheti meg (Uganda, Ruanda és Kongó) és nem lesz olcsó. A randi egy órás. Ennek az az oka hogy a gorillák nagyon fogékonyak az emberi bacikra, vírusokra (betegen nem engednek a közelükbe), de az immunrendszerük nem képes ellenük védekezni. 5-7 méternél tilos közelebb menni hozzájuk, de erről szerencsére nem tudnak, úgyhogy gyakran jönnek oda ismerkedni a kíváncsibbak. A vadőrök szigorúan vigyáznak arra hogy a látogatási protokoll be legyen tartva. Bár ’gentle giant’ de nem veszélytelen vadállatok, és hát a méret sem kicsi, úgy 180 cm magas és 220 kg egy kifejlett hím. Én biztos nem szeretnék egy ilyet felidegesíteni.

Mitfahrer Rwanda:

Afrika Svájca. Csak annyit, hogy a határon átvizsgálják a buszt, nem viszünk-e be műanyag zacskót??? Az ugyanis környezetszennyező!!!! Afrikába????

Nagyon zöld, nagyon tiszta és gyönyörű hegyes völgyes.

A világhírekbe a 94-es népirtás miatt került igazán be. Ellentétben a többi afrikai országgal itt csak két törzs élt a tutsi és a hutu. Mindig is voltak törzsi háborúk, de 1994-ben a kisebbségi tutsi lakosságot (vagy bárkit, aki csak mérsékelt hutu nézeteket vallott) módszeres népirtással próbálta eliminálni a kormány. Bár az UN kapott jelzést, hogy valami nincs rendben, de 100 nap késéssel reagáltak. Ezalatt a 100 nap alatt becslések szerint 1 millió embert öltek meg. Rwanda térképén ma zárójelet formázó kéz jelzi a helységet, ahol több mint 10.000 ember halt meg. És a gyilkosok gyakran az áldozatok korábbi szomszédaik, munkatársaik, tanáraik közül kerültek ki. Nincs olyan rwandai, akinek ne gyilkoltak volna meg valakijét. A rehabilitáció lassú és fájdalmas, hiába büntetendő a törzsi hovatartozásról beszélni, nehéz elfelejteni a 20 évvel ezelőtt történteket.