Irán - 1. rész

Bárkinek is említettem, hogy (végre) Iránba megyek – az azonnal reakció Te nem vagy normális, minek járkálsz ilyen veszélyes helyekre stb.. Iránról általában az atomprogram, szélsőséges iszlám, a nők elnyomása jut mindenki eszébe. De ha azt mondtam volna, hogy Perzsiába indulok valószínűleg a hosszúszőrű macskák, kék festett csempék, gyönyörű szőnyegek és paradicsomi kertek országára asszociál mindenki.

Egy biztos az emberek hihetetlenül kedvesek, turisták alig vannak, és annyi gyönyörűséges látnivaló van, hogy hetekig fog tartani, amíg a 4200 fotót kiválogatom.  A többit meg olvassátok alább..

Ja a 4. rész végére írtam egy kis történelmi összefoglalót, meg ugye némi véleményt a túráról is, persze Polgisan és szubjektíven :-)

0. nap

Négy nap otthon Cape Verde után, épp arra elég hogy ki- és bepakoljak, és realizáljam hogy 3 óra időeltolódástól is lehet az embernek jet leg-je, ha ehhez még hozzájön, hogy minden nap 3-4 órával később fekszik le mint a megszokott.. Nem baj Irán még + 3,5 óra :-)

Szóval megint Repülő Szőnyegre szálltam, hogy az Emirátusokkal dubaji átszállással Teheránba jussak. Elég eseménytelen út volt, kivéve hogy már a reptéren egy volt Novartisos kollegával találkoztam, illetve hogy az 5 órás út egy részen alvás helyett egy szuper cuki 18 hónapos kispasira vigyáztam, aki nem akart aludni, meg a mellettem ülő dél-afrikaival beszélgetem.... Meg kell állapítanom, hogy az Emirates még mindig a legjobb, legalább is kaja-pia tekintetében. Papa, most lazac saláta volt :-D

A gépem egyszerre landolt papíron a Pegasys-szal, amivel a csapat egy másik része érkezett, hihetetlen, de egyik gép sem késett és mindenkinek megjött minden csomagja, sőt még a reggel fél4es kómában arra is rájöttem hogy ők az A terminálon jönnek ki, úgyhogy nem volt bénázás. Gábor szerzett taxit és reggel 6ra már a hotelben is voltunk..

1.  nap

3 óra alvás után, gyors egyszerű reggeli után sétálni indulunk Teheránban. Mivel szombat van (muszlimoknak ez a vasárnap) szinte üresek az utcák. Az első program a pénzváltás – a pénzváltók utcájában. Ami állítólag nagyon veszélyes hely – a rendőr szerint aki megállt az autójával hogy ezt elmondja nekem angolul, törődve van velünk kérem, de tényleg. Mi bátrak vagyunk, így több kiló helyi bankjegyre teszünk szert, pedig a legkisebb is 100.000 Rial-os. Ez kb. 1000 Ft-ot ér, ami egyszerűsíti a számolást. Az viszont nem, hogy az árak általában nem Rial-ban, hanem Tomán-ban vannak megadva.  Ami ugyanaz csak osztva 100-zal.

Elnézünk egy félórára a helyi Ecseri piacra, ami nagyon érdekes, ékszerektől a fadobozon át, a kerámiákig mindenfélét árulnak, ruhát, szamovárt stb.. De olyan tömeg van, hogy fél óra elég is.

Aztán elsétáltunk a Golestan Palotához, közben találkoztunk egy tour guide-nak tanuló fiúval, Masood-nak hívják, akit Gábor szerzett, hogy tolmácsoljon, és meséljen arról mit látunk. A Palota maga is csinos, kézzel festett csempékkel burkolt, van márvány trónja is és egy csomó múzeum van benne. Ezekbe mind külön kell belépő, végül kettőt nézünk meg. Volt tükrös terem meg fogadó helységek, színes üveg ablakok, nyugatról kapott rengeteg ajándék, főleg kerámia, és gyönyörű hatalmas kristály csillárok. De nekem az oldalfal kézzel festett 3Ds csempéi teccettek legjobban,  nem volt két egyforma köztük.

A többiek nagyon szorgalmasak még egy múzeumba bementek, én a néprajzi cuccok helyett egy fa alatt ültem a parkban és az ebédről megmaradt kapitális csirkés szendvicsem maradékát majszoltam el. Közben a helyieket nézegetem, minden második nőnek műtve van az orra, van aki még a kötéssel együtt szelfizik J Nagyon menő itt az orr plasztika, kb. mint nálunk az szilikoncici  - nyilván mindenki azt műteti amit mutogatni tud..

Hazafele sétálva még megálltunk enni egy rendeset, közben a tourguide srácnak Masoodnak tanítottam magyar szavakat.. ez kb úgy nézett ki hogy leírtam angolul, aztán magyarul aztán ő fársziul fonetikusan.. de jól szórakoztunk.

2. nap

Indulás Kurdisztán felé, ami nincs közel Teheránhoz. Gyakorlatilag 700 km-t kell megtenni, és igaz jó utakon, de egy elég egyszerű busszal vagyunk, és minden rendőrségi ellenőrző ponton meg kell állnunk, szóval sejtettük, hogy el fog tartani egy darabig.

Hogy ne csak a Lonely Planet legyen velünk, én egy Bradt típusú útikönyvet hoztam, ebben Irán minden megyéje szerepel, kivéve Kurdisztánt. Ahol viszont rajta van az a Külügy, biztosítók stb tiltólistája, hogy na oda ne menjen senki.. Hogy miért azt nem értem, mert igaz hogy bazi messze van, de nagyon barátságos népek, és a táj hihetetlenül szép. A kurdok egyébként a legnagyobb nép (40 millió, főleg Töröko, Irak, Irán, Szíria területén) ország nélküli kisebbségként. Ezért aztán minden országban így is kezelik őket, pedig nagyon kedves állattenyésztő, földművelő népek, vannak köztük síita meg szunnita muzulmánok is.

Útközben azért beugrunk egy világörökséget megnézni Soltaniyehbe. A mongol uralom idején volt birodalmi központ a XIV században, Oljeitu állítólag Dzsingisz Kán leszármazottja volt, de mindenesetre úgy váltogatta a vallásokat mint más a csajokat. Volt Buddhista, aztán Keresztény aztán síita iszlán, aztán végül szunnita..

A mauzoluemot több ezer ember építette évekig, eleinte Alit az első síita imámot akarta volna itt újra temetni, de mivel az exhumálás muszlimoknak tilos ezért nem engedték, meg közben amúgy is szunnita lett, szóval úgy döntött akkor a világ legnagyobb tégla dómja az ő síremléke lesz. Hatalmas 26 méter átmérőjű, 48 méter magas építmény, nyilván korán idézetekkel, festett csempékkel díszítve, az egyetlen hibája hogy belül évtizedek óta fel van és lesz állványozva, mert a felújítása közel sem halad olyan gyorsan mint az eredeti építés.

Megnézünk még egy dervis kolostort Kanegah-t is, ahol szufi szentek sírjai vannak, de ez nem olyan érdekes.

Aztán pedig buszozunk hosszan, sokat, mi Annával a mellettem ülő útitárssal lenyomunk közben egy teljes Iron Maiden maratont (szereti :-) ) , de előbb lemerül az MP3 minthogy Sanandajba érjünk. Végül laza 15,5 óra vergődés után este 11re érünk a szállásunkra, ami nagyon szép és tiszta hotel, de 3an csajok lepakolunk, zuhanyozunk stb., van vagy fél2 mire ágyba kerülünk.

3. nap

Sanandaj kurdisztán fővárosa, szóval először körbenézünk itt. Van 2 látogatható nemesi kúria, belül tó, szökő kút, színes üvegablakok… Az egyik még felújítás alatt, de szép lesz ha kész.. itt van egy szobrász műhely is, az is érdekes. A másik múzeum, közeli ásatásokból vannak még időszámítás előttről sírok és a benne található ékszerek, használati tárgyak. Meg persze kerámiák, üvegek stb.

Megnézzük a helyi mecsetet, ahova nem csak beengednek (hitetleneket nem szokás) de direkt a mi kedvünkért nyitják ki.. Jó nagy, befér vagy 5000 ember, péntekenként tele van. Aztán séta a város főutcáján, apró boltokkal, ruha ékszer stb már önmagában is érdekes, de a legjobb hogy mennyire kedvesek az emberek.. Leszólítanak, köszönnek, üdvözölnek Kurdisztánban, és kifejezett megtiszteltetés, ha fotót készít róluk az ember. Mindenki megkérdezi honnan jöttünk, a helyes válasz Magyarisztán (Hungary, az nem mond semmit nekik), erről se sokan tudják hol van, de a sztán végződés megnyugtató. Egy kurd bácsi, aki a helyi nagy lapos kenyereket cipeli ebédre haza, nem csak hogy mosolyogva hagyja, hogy fotózzam, de kapok a kenyeréből is :-) Végig sétálunk a bazáron, vannak soselátott zöldségek amiket salátának esznek, csillogó ruhaanyag szekció, kockacukor daraboló mester és festett kiscsibék.. de mindenki iszonyat kedves, errefelé senki turista nem jön, ezért is örülnek ennyire.. Eszünk tipikus kurd ebédet, én töltött szőlőlevelet, hagymás lepénykenyérrel.. klassz.

Tovább buszoz, Palanganba, ami kurdisztán legfotogénebb faluja. Az úton amúgy körben tök havas hegyeket lehet látni, de amerre megyünk már tavasz van, minden smaragd zöld, tele pipaccsal és virágzó gyümölcsfákkal. A falu egy völgy két oldalán, lapos tetős kőházakból áll. Igaz, hogy minden sikátor tele kecske meg tehénszarral, mert az állatok is a kőházakban laknak, de tényleg nagyon festői a hely. Átmászok a túloldalra, a legmagasabban fekvő házak közé.. hát a kilátás a szemben falura elég rendben van.. bemegyünk az egyik családhoz ahol a nők a teraszon fonalat fonnak, klasszikusan kézzel orsóra tekerve.. Krisztina az egyik útitársam tanul farsziul, ő tolmácsol, hihetetlen kedvesek, végül a két banánomat adom nekik megköszönve a vendéglátást. Nézünk még temetőt, eszünk dinnyét, elindulunk Paveh felé..

Vagyis indulnánk, de pár kilométer után felforr a hűtővíz.. a sofőr sincs a helyzet magaslatán, szó nélkül beleönti a 3 liter ivóvizemet, aztán lestoppol a faluba még vízért… végül csak tovább indulunk. Gyakorlatilag mivel egész nap csúszott a program már este 8 van, végül megint fél11re érünk a szállásra mai most egy ótvar szakadt hely.. kár, mert 10 dollárral többért fejenként lenne az előző napihoz hasonló normális. A fiúk 3 ágyasban laknak – leszakad az ágy nem ég a villany a fürdőben stb.. A helyzeten csak némileg javít hogy Antonnal elkezdjük meginni a titkos pálinka készletemet. Szigorúan kortyonként, mert be kell osztani :-)  Megint 1 óra mire ágyba kerülünk.

4. nap

Egy sishás helyen reggelizünk, utána bemegyünk a városba szétnézni a főtéren és a főutcán. Ez utóbbi nem annyira izgi, de az már igen, amikor Anton, Krisztát és engem megállít egy titkosrendőr és igazoltat.. Mindehhez kölcsönkér egy varrodát és oda ültet be minket, amíg felírja Anton útleveléből az adatokat és kikérdez minket. Erős deja vu érzés fogott el az egész jelenet kapcsán.. Aztán elenged minket, elmegyünk még a főtéren kis csoportokban ülő helyi kurd népviseletbe öltözött pasikat lefotózni. Közben lassan több a rendőr és katona a téren mint mi.. errefelé amúgy sem sok turistát látnak, de így még feltűnőbbek vagyunk. Minden útlevelet le kell fénymásolnunk a zsaruknak, és elindulunk a hegyekbe..

Először még zöld a táj, de a szerpentineken felmegyünk egész a hóhatár fölé, a kilátás konkrétan lenyűgöző.. Hatalmas hófödte sziklás hegyek, zöld völgyek virágzó gyümölcsfákkal.. Az út a megmaradt 2-3 méteres hó falak között kanyarog, többször megállunk havat fogni, úgy élvezi a társaság, mint a gyerekek. Ez már az iraki határ, annyira hogy kihasználva az iraki térerőt (ahol működik a Vodafone, Iránban nem) végre tudok pár sms-t küldeni.. Ez a hegyi út hihetetlen szép volt a hóval..

A falu vagy városka – Howraman ah Takht - már kevésbé izgalmas, vagyis nekem a tegnapi jobban bejött. Kőházak vannak itt is, de nagyobbak, és tradicionális nemez mellénybe öltözött pasik. Az emberek, ha nem is barátságtalanok, de itt sokkal kevésbé kedvesek és sokkal szégyenlősebbek, mint a tegnapi faluban. Komoly tanulmány, amúgy ahogy az útépítés zajlik, kiborítanak az út közepére egy Kamaznyi sziklát majd csodálkoznak hogy az autók nem férnek el..

Estére még meghívnak minket a Pavehben egy kurd esküvőre.. A férfiak titokban rakit isznak a szálloda mellett, a többiek már épp elkezdtek táncolni a nagyteremben. Élő zene van, sőt élőben közvetíti a lagzit a helyi TV is J Körben táncolnak kézenfogva a népek, néha a menyasszony meg a vőlegény is beáll. A csajok ruhája színes, és csupa gyöngy, flitter, hímzés, a mennyasszony viszont rövid ujjú nyugatias ruhában van. A többiek fotóznak, kör táncolnak, engem viszont kézről kézre adnak a helyi csajok és fotózkodnak velem, persze én jó szakadtan vagyok öltözve, ha tudtam volna hogy celeb leszek.. Aztán a helyi srácok, akik egész nap kalauzoltak minket hirtelen kiterelnek a lagziból  – lehet, hogy jönnek a kedvenc titkosrendőreink is a buliba, de amúgy is 11 óra van megint... Az ajtóban még kapunk egy fagyit (az enyém rózsa ízű, a szerencsésebbeké vaníliás).  Ágyba megint csak hajnali 1kor kerülök, le kell töltenem a fotókat és Antonnal éjfélkor még a szétesett papucsomat szereljük, némi szög és duct tape segítségével.

5. nap

Kermanshah-ba mentünk, ahol lori és kurd népek laknak, és vörösek a hegyek körbe. Itt szikla rajzokat nézünk egy tó parton, Taq e Bostan-nak hívják és szaszanida domborművek vannak a sziklákon. Ami érdekes, hogy a 7. századi faragáson páncélozott lovag van…

Itt nagyon hangulatos teázók, éttermek vannak, mi dinnyét eszünk az egyikben, én pedig az iráni couchsurfös kísérőnk mobilján lenyomok egy laza 30 perces telefonos állás interjút angolul. ami még az én mércémmel is kimeríti az extra bizarr fogalmát. Ehhez még az is hozzátartozik, hogy én a Vándor mobilját adtam meg, de ő reggel elhagyta a telefonját, meg a fényképezőgépét. Szerencsére mostanra lemerült és így a hívások Mona (ő a coachsurf-os kísérőnk) telefonjára érkeztek.

Váltig állítottam, hogy én majd meg is találom az elveszett tárgyakat – és így is lett. Megtaláltam a kamerát is és később a fejlámpával Vándor telefonját is.

Még másik sziklarajzokat is néztünk, ezeken Dáriusz sztorija volt, szintén tóparton. Itt bejutottunk egy muszlim szentélybe is, ezekbe külön mehetnek be a nők és férfiak, és a szentély maga választja el a férfi és a női részt. Általában vmelyik imám vagy leszármazottja temetkezési helye és haláluk évfordulóján zokogó emberekkel telik meg.

Aztán mentünk Hamadanba, ez volt az ókor egyik nagy központja és a méd birodalom fővárosa i.e. 728ban. Mindenféle népek foglalták el az akhamenidáktól a szeldzsukokon át a mongolok, Timur, törökök, szóval mindenki aki erre járt.

Az esti bazárba azért még kimegyünk, és megcsodáljuk a henteseknél a birkafejeket és a klassz belsőségeket. Én elvesztem a pénztárcámat, vagyis nem, és megkérem Antont, aki halálra röhögi magát, hogy ez a kis pörformansz legyen a mi titkunk.

Itt megpróbálunk elmenni csoportosan vacsorázni, de a kísérlet kudarcba fullad, viszont páran jót eszünk egy nagyon pici helyi étteremben, ahol a szomszéd asztalnál ülő pár kóstoló falatkákkal etet minket, amíg meg nem jön a rendelésünk.. Később nyilván fotózkodunk velük.