Utazóblog

DRC - Kongói Demokratikus Köztársaság 1.rész

2015/07/06. - írta: Valis&Co.

  1. nap

Repülés Turkish-sel Isztambulon keresztül, majd onnan még 8 óra, keresztben Afrikán át a nyugatra – este leszállás a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Kis leleménnyel szert tettem egy hármas üléssorra a gép végében, így fekve aludtam és egész pihenten sikerült megérkezni.

 A bejutás is relatív probléma mentes, amennyiben sikerült a francia nyelven feltett kérdésekre a helyes válaszokat adnom, és az oltási könyvemben is meg lett a sárgalázos pecsét. A csomagra aztán már afrikai idő szerint kellett várni, azaz sokat, de legalább megjött mind a két motyó (a másodikban adomány a helyieknek).

 Kis csapatunk itt találkozott Ildikóval, aki a túravezető (kultúr antropológus a Torday Emil emlék expedíció vezetője, éveket töltött Kongóban ), van saját kisbuszunk, úgyhogy hamarosan úton voltunk a szálloda felé. Limete negyed ipari részén lakunk, egy egész nagy szállodában. Itt ugyan csak másodikra lett elfogadható szobánk, de ebbe később még egy működő hűtőt is szerzünk. Az elsőben sem a mosdó csap, sem a zuhany nem üzemelt, de szerencsére volt másik. Ebben legalább tudunk fürdeni, persze a víz hideg, de ez a legkevesebb…

   2. nap

A nap első izgalma a pénzváltás.. a váltóemberre elég sokat várunk, mint kiderül azért mert előző nap letartóztatták és reggel ugyan szabadult, de némileg megcsúszott emiatt.. Aztán 200 $-ért egy jó téglányi kupac pénzt kapunk – konkrétan 175.000 helyi frankot, 500-asokban. A bankjegyek hihetetlenül mocskosak és büdösek (és nem, nem viszek belőle haza, rögtön karanténba csuknának ezzel a cuccal), és persze ennyit képtelenség elrakni. Pedig a hely nem is olyan olcsó, egy sör 500-2000 között van, de egy ebéd egy elfogadható helyen kb 20 $, és ez alatt a helyi gyorsétkezdét kell érteni.

Kinshasa Afrika 3. legnépesebb fővárosa, úgy 12-13 millióra becsülik a lakosságot. A Kongó folyó egyik partján fekszik (a túloldalon a másik Kongó fővárosa Brazzaville). Emiatt ellentétben az általam eddig tapasztaltakkal itt a városban is gyakori a malária és hát szúnyog van bőven.

A város bazi nagy, busszal indulunk körbenézni. A másik jellegzetesség, hogy fotózni nehéz és veszélyes. Bár pár éve törvénybe oktatták, hogy a turisták fotózhatnak de ez még mindig nem veszélytelen és az emberek gyakorlatilag mindig tiltakoznak.

A közbiztonság, na az nincs. Bár állítólag sokat javult mióta az utcákon garázdálkodó agresszív gyerekhordákat begyűjtötték, illetve aki ellenállt lelőtték. Az embernek állandóan résen kell lenni, a nyitott ablakon a napszemüveget lelopják fejedről, ha nem figyelsz…

A városban túl sok izgalmas látnivaló azért nincs. Nyomornegyedek, meg széles sugárutak, jobbképű városrészek (Gombe), néhány nagyobb tér (Victoire-tér és Matonge). Megnézzük a Parlamentet, amit újabban szabad fotózni, és egy szocialista, bocsánat észak koreai stílusban épült mauzóleumot. Ezt az öreg Kabila-nak állított emlékmű, ő anno Mobutut váltotta hatalomban, és elvileg felszabadította az országot, ezt a láncok a ház méretű öklökön jelképezik. Itt Michel, a belga visz át minket a katonákon, ő itt él 20 éve.. tudja hogyan kell a kávéra valót adni, mi meg bejutunk és fotózni is tudunk. Ami már kicsit hangulatosabb az a textil piac. Itt is a szokásos pszichedelikus mintájú, elképesztő színű anyagok.. fotózni az anyagokat is csak lesből, pedig volt közülünk, aki vásárolt is. Aztán ebéd egy libanoni étteremben. Beugrunk még a kézműves piacra, hát itt azért vannak jó cuccok na.. maszkok, rafia szőttesek, malachit ékszerek.. lesz mit tenni hazafelé a hátzsákba. Elmegyünk még egy modern művészeti központba, itt mondjuk a kert a papagájokkal és trópusi növényekkel sokkal jobb, mint a raktárszerűen összehordott szuvenírek.

A nap legjobb része a naplemente a kongó partján Chez Tintin-nél, a helyiek söröznek, csónakáznak a szélén – bent gyakorlatilag akkora rapidok vannak, hogy hajózhatatlan. Valószínűleg a nagy sziklák miatt, de még messziről is hatalmasak a hullámok. Kíváncsi lennék rafttal le lehetne-e menni.. Az egész helynek varázslatos a hangulata, jól elvagyunk, amíg le nem megy a nap. Még elmegyünk valahova vacsorázni, de ez nem megy bonyodalmak nélkül, szóval sok idő míg elénk kerül valami ehető.. közben a h..e sofőr bekapcsolja a fűtést a buszon, amivel engem sikerül félájult állapotba hoznia, kb 1,5 órát ültem úgy hogy ömlött a forró levegő a lábamra, míg rájöttünk miért jajjj TIA – This is Afrika.

De amúgy az első nap eddig jó, nem tartoztattak le és nem raboltak ki, úgyhogy szinte eseménytelennek mondható :-)

3. nap                                                      

Ez mondhatjuk spirituális nap volt..

Reggel egyből egy gyülekezettben kezdtünk – William Branham követőinél, miután a brutál sáros és szemetes mellékutcában megtaláltuk a gyülekezetet és ott ordítva bejelentettek minket a mikrofonba, feltűnés nélkül beosontunk a kb. 2000 hívő között, hogy leüljünk az első sorba.. (https://en.wikipedia.org/wiki/William_M._Branham ). Az adomány gyűjtésen kívül (ez itt kérem nagyon komoly biznisz) az extázisban táncolás a főműsor. Élő zenére énekelnek és táncolnak a hívek, ezáltal állítólag gyógyulnak, amennyiben ezt a kataton állapotig tartó ugrálással, fejrázással el lehet érni.. A színpad előtt kísérők támogatják a magukon kívül ugrálókat, akik miután elesve úgy verték be a fejüket hogy nekem fájt, valószínűleg az amnéziának köszönhetően el is felejtik mi bajuk volt.

Az egész amúgy lenyűgöző, mindenki a legjobb ruhájában, gyermeki naivitással táncol, és aztán hallgatja órákig a prédikálást.. Ez nagyon hangos és három nyelven hangos, mert a kedvünkért egy angol szinkron tolmács próbálja a prédikátort is túlkiabálni.. A csúcspont, amikor egy nagyobb kupac poros mankót és tolókocsit tolnak be az állítólag meggyógyultak által használtakból. Sajnos én értem a prédikátor fordítását így nem csak a melegtől szenvedek. Itt egyébként rövid akklimatizálódás után fotózhattunk és bőven volt mit. Elképesztő szín, zaj és szag kavalkád az egész, nagy élmény. Úgy 3-4 óra múlva videókkal és pár száz képpel gazdagabban és pár liter kiizzadt vízzel szegényebben távoztunk. Ettünk ebédet gyorsan aztán vissza a hotelbe sziesztázni, de még előtte a fesztivál irodába, mint a magyar delegáció átvenni a névre szóló badgeket, meg pólókat plakátokat. Este aztán római katolikus mise, ami sokkal visszafogottabb élmény volt, a liturgia persze hasonló csak minden helyi nyelven. És sok énekkel tapssal, dobbal. A kis fekete ministráns fiúk tapsolva énekelnek, táncolnak, ez a pap itt is szeret beszélni, de 1,5 órával megússzuk..

Az eddigi legnagyobb probléma egyébként nem Kongóval van, hanem egy full alkoholista igen egyszerű útitársunkkal van.. aki délutánonként olyan részeg, hogy artikulátlan dühkitörések közepette agresszorkodik és káromkodik. Gyakorlatilag itt ez ön és közveszélyes viselkedés még a fővárosban is, de Gunguban az egész csoport biztonságát veszélyezteti.. mármint ha katonák nem lövik ki előbb. Szerencsére egy másik útitársunk jogász ő segít Ildikónak megoldást találni, de nem lesz egyszerű..

4. nap

 Na a program mindenhogy megborult. Az őrjöngő alkesz viselkedéséről reggel jegyzőkönyv készült, és megtudta, hogy nem jöhet a Gungu fesztiválra… Teljesen egyértelmű, hogy Kongó közepére utazni ahol nincs kommunikáció, mert még a helyi mobil sem működik és ugye a rendőrök, katonák és ezek titkos verziói alkotják a jogrendet, de saját kényük kedvük szerint, mindenhogy veszélyes. Egy dühöngő alkesszel meg egyenesen életveszélyes.. úgy viszik el, hogy még a hullája se lesz meg.

Na szerencsére a józanabb reggeli időszakban mikor ezt megtudta, úgy döntött hogy inkább hazarepül.. Ennek örültünk, annak hogy ennek szervezése miatt az egész napi program bukott már nem annyira. Mondjuk rugalmasan elmentünk megnézni a Nemzeti Múzeumot – kb. 100 m2, de van pár tucat csodálatos maszk, használati tárgy, meg más törzsi cuccok. És egy térkép, ami nekem önmagában lenyűgöző volt, mert bemutatta a kongói törzseket és a jellemző maszkokat. Ez ugye 200nál több ténylegesen különböző törzset jelent (és 300 feletti különböző nyelvet).

Annyiban jó volt program változás hogy Ildikó, aki amúgy kultúrantropológus és a Torday Emil nyomában vezetett itt expedíciót, elmagyarázta ezeket még a Gungu fesztivál előtt. Itt 11 megyéből lesznek különböző törzsi táncok, rítusok maszkokban, kifestve, szalmaruhában stb. A rossz hír az volt, hogy Gunguba holnap indulunk, de Ildikó nem tud velünk jönni. Michel fog minket elkísérni, aki régóta itt él, de Gunguban sosem volt és hát mivel nem antropológus nem is fog tudni sokat mesélni arról h mit látunk. Reméljük a logisztikai és biztonsági részét azért fogja tudni kezelni ennek az 5 napnak mert ha nem bajban leszünk.. Fordítani meg majd a jogász útitárs meg én fogunk, mert a többiek annyira nem erősek angolból. Úgyhogy hajnali 4kor indulás holnap, mert több mint 600 km kell megtenni és innentől míg vissza nem érünk nem nagyon fogok jelentkezni, mert örülünk ha áram lesz néha, az internet teljes illúzió..

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://maganyosbolyongo.blog.hu/api/trackback/id/tr757605810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása