Szudán 2. rész

Ez most több nap egyben, mert ugyan már visszaértünk a "civilizációba" de internet az nem igazán van, vagyis igen de olyan gyenge hogy emaileket nem lehet letölteni. Én nyilván rájöttem a megoldásra, reggel 4-kor nem ül itt a teraszon senki :-) és úgy tűnik működik.

3. nap

Elindultunk északnak, át a Szaharán – 650 km, egy Land Cruiser hátsó ülésén 3-an, de ebben a kocsiban ült a szakács és az összes kaja (mert helyezkedni tudni kell, és mindig a szakáccsal barátkozunk össze először, ugye Juditka..). Eltartott este 7ig míg Solebbe értünk. Annyira amúgy nem volt rossz, szuper minőségi úton mentünk végig (nem kínai, egyiptomi). Órákig csak a sivatag homokját lehetett látni mást nem, de mivel imádom, volt boldogság, és legalább meghallgattam újra a Maiden maratont. Megálltunk kajálni vmi szakadt benzinkútnál, amikor újra elértük a Nílust. Meg még egyszer teázni, kb. bádogtető alatt pár koszos, törött műanyag szék, asztal. Itt láttam egy szép fényes patkányt, nyilván megmutattam a csajoknak, hadd sikítsanak, mindenki úgy szórakoztatja magát ahogy tudja (avagy Polgi utazik).

Megálltunk még egyszer tevekaravánokat nézni, a karavánok Darfurból jöttek, 25 nap, de nagyon kemény mert az oázisok kiszáradtak.. Egy csomó teve tetem van mindenfelé, szegények elgyalogoltak idáig, és itt pusztultak el a víz és kaja mellett, a Nílushoz közel annyira legyengültek. Innen még 40 napot gyalogolnak Asszuánig, Egyiptomba – de csak mint mozgó hús, mert kajaként adják el őket. Mondjuk nem sok hús marad rajtuk mire odaérnek. Később változott a táj, köves sziklás sivataggá, még sziklás hegyeket is lehetett látni. Tökéletes időzítéssel elértük a Soleb romokat éppen naplementében, úgy hogy az oszlopok felett már fenn volt a majdnem telihold.. Ma mégsem homokban alszunk, vagyis de csak nem sátorban, hanem egy núbiai háznál. Vályogház, homokos föld, egy ágy, villany nincs, fürdeni vödörből Nílus vízben, de van macska az ágyban az egyik szobában, így mindenki megnyugszik, hogy patkány nincs.

Míg a vacsorát várjuk Hatim elmondja milyen népek élnek Szudánban. Khartoumtól északnak núbiai, nyugatra Darfurban a Furok, keletre a Bedzsa, délnek meg mindenféle vegyes. Arab törzsek kevesen vannak és csak középen. Még arról mesél hogy a núbiai népek nem a híres Kush-ok leszármazottai (róluk még lesz szó) hanem genetikailag stb eltérő eredetileg beduin népek, akik beköltöztek a Nílushoz és megerősödve kiszorították a kushokat. Csak nagyon későn a 17. sz vették fel az iszlám vallást. Kaptunk vacsit, találtam macskát (így mindenki megnyugodott h nincs patkány) és holnap megyünk vissza a romokhoz, meg még egy csomó más helyre és most már tényleg fogunk sátrazni a homokban.

4. nap

Reggel még meg van a macska, és a solebi egyiptomi templom romjai is. Jók a fények, szépek a hieroglifák a köveken. Nem csak hogy turista nincs senki, de templom romok sincsenek körbekerítve, őrizve - állítólag a helyiek nem rongálják, mert úgy tudják, hogy a dzsin őrzi- Nálunk reggelre nem csak a templomot lopnák el, de valami szemfüles a dzsint is, és találna rá orgazdát az tuti. Sétálunk a núbiai faluban. Vályog házak, simára tapasztva kívülről és kidíszítve, a kapuk körül főleg, színes geometrikus mintákkal.

Ezután egész napos sivatagi off roadozás jön, sok látnivalóval.. Először is a sivatag sem egyféle, van sárga homokos, fehér homokos, kavicsos, kicsi köves és nagy sziklás.. Vannak benne tevék, jobb esetben 4 lábon, rosszabb esetben csontvázként. Nílus parton, oázisban pálmafák. Embert nem sokat látni (kivéve, ha megpróbálsz egy dűne vagy száraz bokor mögött pisilni, akkor egyből van ember is). Látunk még egy egyiptomi templom romot, ezen nagy arcok voltak amíg le nem estek.

Aztán csónakkal átmegyünk a Níluson Sai szigetre, itt fura temetőt nézünk. Hatalmas szabályos kör alakú lapos kőhalom, a tetején fehérkavics, lejjebb fekete kő borítja. Belül a halott mellett még emberáldozatok vannak és temetési edények, bútorok. Fogalmam sincs, hogy jöttek rá egyáltalán hogy ezek sírok, kívülről kb semminek se néz ki egy köves sivatagban. Van még a szigeten keresztény templom rom, hatalmas ottomán erőd, amihez az egyiptomi köveket is felhasználták, itt a vezetőnk előadja a magyarabokat :-) akik állítólag az ottomán hadseregben szolgáló magyar katonák leszármazottai.. de amúgy fekák.

Visszacsónakázunk, nézünk még egy templom romot, Sesibi-t de ez igazából csak 3 oszlop bár állítólag nagyon fontos. I.e. 14 században Akhenaten csinálta, ő ilyen nagy Aten hívő lett a régi egyiptomi istenek helyett. Átkompolunk a Nílus túl oldalára, de mind a 3 autó nem fér fel, így egy út melletti szakadt kávézóban várjuk meg a 3.-at. Közben veszünk egy hatalmas tilápia halat vacsira, Fagyott, baltával próbálják pucolni. Még újabb 5 km off road és meg van a sivatagi placc ahol sátrazni fogunk. Pár szikla mellette, de szép sima homok. Felverjük a kis narancssárga sátrainkat, amíg a sofőrök megépítik a konyhát. Azt mondanom sem kell, hogy Hatim engem kért meg hogy segítsek demonstrálni hogy kell csinálni, 3 perc alatt felállítottuk a sátrat mintha 10éve ezt csinálnánk együtt. A naplemente már giccsesen szép tényleg.. Barakat a szakács szuper finom fish and chipset csinál a tilápiából – és ehhez gyönyörű majdnem telihold világít. Szürreálisan szép az egész.

5. nap

Napfelkelte a sivatagban, kicsit fázós éjszaka után, konkrétan viharos szél volt és persze lehűlt a levegő. Reggeli után gyalog indultunk sivatagi sétára, és sok érdekes dolgot láttunk, sivatagi róka nyomokat, strucc tojáshéjat és lábnyomot, pár száz millió éves fatörzs foszíliákat. Pár kilométer után utolértek az autók minket és azokkal mentünk tovább sziklarajzokat nézni egy Sebu nevű helyre. Sziklákon sok millió éves elefánt, zsiráf, antilop stb vésetek vannak, de sajnos semmilyen települést nem találtak, így nem tudni semmit azokról, akik a rajzokat csinálták. Innen irány a folyón az egyik zúgó, azaz a 3. katarakt. Ezek régen a Níluson hajóval közlekedő hadseregek ellen természetes védelemül szolgáltak. Egy ottomán erőd romjaihoz kell felmásznunk, de a kilátás 360 fokban pazar, Nílus, zúgó, körben sivatag. Ezután Kermába, a nyugati deffufához megyünk – hatalmas 4500 éves agyagtégla romváros. Kerma már egyébként úgy 10.000 éve lakott, egyike a legrégebbi városoknak Afrikában. Csúcson a Kus királyság fővárosaként i.e. 1800-1600 körül volt. Ekkor építették a két hatalmas sártégla templomot. Egy svájci professzor ásta 38 évig, mikor végül 2003ban megtalált 7 db hatalmas gránitszobrot. Napata birodalom 2 egyiptomi és 3 kush uralkodó 7 szobrát (van akiről 2 van, csak biztos van aki jó matekban) – i.e. 7-6 század.

Mellette van egy szuper múzeum de jó afrikai szokás szerint nem jön akinél a kulcs van…úgyhogy eszünk egy mangó fa alatt, és megnézünk még egy deffufát. Emellett sírok százat tárták fel.. a legnagyobb 150 m átmérőjű és 600 emberáldozatot temettek az uralkodó mellé (hogy ne legyen egyedül a túlvilágon). Mire visszaérünk csak kinyitották a múzeumot, a szobrok lélegzet elállítóak, és egy csomó más érdekes van. Főleg az a jó, hogy van egy időrend a falon, ami segít mert kezdek megzavarodni, hol mit látok és milyen korból való. Megállunk a konyhás (Kitchener) angol vasútjánál, mármint a nyomvonalnál, a síneket már felhasználták. Ma is núbai háznál alszunk, de legalább van víz fürdeni.. Ez így 50 fokban, brutál porban, homokban, fürdés nélkül jó tréning hogy szokjam a koszt.

A helyi sofőr fiúk, csak összerakták hogy nincs férjem a csoportban, így elkezdtek udvarolni. Az egyik kezet csókol reggel a másiktól ajándékokat kapok (szép köveket – szerinte pattintott kőszerszám, hát.. simán lehet, itt tényleg annyi minden hever a földön). Nyilván nem mondtam meg férjem otthon sincs, mert elszabadulnának a dolgok itten nagyon gyorsan.

A csoport amúgy egész normális, rendesen harcedzett utazókból áll úgyhogy rinyálás nincs. Ide tényleg csak a hardcore arcok/totál bolondok jönnek. A norvég lány az egyetlen aki haragszik a világra és totál negatív, na ő az akit mi baszatlan picsának hívunk, már bocsánat. A new yorki olasz srác akivel utazik totál meleg, és nem az egyetlen a csoportban. A sváci pasi teljesen introvertált, de kis igyekezettel rá lehet venni, hogy mondjon mondatokat.. Az egyik angol pasi jó fej, de hogy felesége vagy férje van otthon az még eldöntendő. A szobatárs egér, nem lenne rosszfej csak még is az valahogy, kompenzál egész nap. És sokat beszél, úgyhogy az MP3as megint jó szolgálatot tesz, hosszú sivatagi utakon amúgy is (set list is available upon request), szerencsére van mivel feltöltenem :-)

6. nap

Reggel elindulunk Tombos faluban gyalog, találunk egy fa tradicionális felukkát, meg sziklákat. Úgy hever köztük egy pár ezer éves szobor, hogy alig jön rá az ember mi az (Taharqa). Más sziklákon meg egyiptomi vésetek, hieroglifák. Jó, ha az embernek vannak udvarlói, Husszein szépen berakott a régi (16 éves, de nagyon jól bírja) Land Cruiser anyós ülésére (Barakat helyére, a szakács ment a hátsó ülésre) és kezdetét vette a sivatagi rally – 80-100 km/h off road a sivatagban. Nem kis flash volt az egész, elég kemény a homok hogy gyorsan lehessen rajta menni, néha még kavicsok is voltak a felszínen. És semmi más csak a kék ég, sárga homokdűnék, néha teve, pálmafa, délibáb.. Egyszer megálltunk mert 2 hete elhagyta a mobilját egy homokdűne mellett a sivatag közepén.. megkeresni :-) Úgyhogy tettünk egy kört mindannyian hátha meglesz.. aztán még megmásztunk egy dűnét, mert ott volt.

Old Dongolába mentünk amúgy, a sivatagon átvágva, mert tudtak egy rövidebb utat. A régi Dongola nubiai keresztény Makuria királyság központja volt a 6.századtól a 14.ig, utána fokozatosan tértek át iszlámra és a 17 században hagyták el a helyet. Hatalmas területen vannak a romok, pár megmaradt oszlopot néztünk meg, 2 templom romjait, az elő szudáni mecsetet és a hegytetőn a Townhall-nak hívott félig templom félig erődszerű dolgot, ami később mecsetként funkcionált. A keresztény templomokból a freskókat még khartoumi múzeumban láttuk, gyönyörűek. Fentről Pazar volt a kilátás körben a romok, Nílus, sivatag – annyira brutál meleg volt (úgy 45 fok árnyékban) hogy kocsival mentünk szégyenszemre egyik romtól a másikig. De ezt már a helyiek se nagyon bírják, én szerintem egy napot élnék itt túl, azt is csak ha egy nagy vizes hordóban ülhetek.. Aztán szufi szentek sírjait látjuk, egy hatalmas muszlim temetőben.

Innen még 150 km autóztunk a Paradicsomig, ahogy a vezetőnk a Nubian Guest House-t hívja Jebel Barkal mellett. De ezt már aszfalt úton nyomjuk, igaz a homokot jól befújja a szél néhol. Megállunk szokás szerint teázni egy helyi helyen, hát… mellettünk a mindenes szereldében egy csacsi kordén cserélnek defektes kereket. A szamár meg csak áll és néz J És tényleg hihetetlen kis oázis a hotel, nagyon ízléses afrikai stílusú szobákkal és melegvizű zuhannyal. Csak a wifi nem működik :-( és nincs alkohol a sörben..

 7. nap

Napok óta reggel van először vmi internet kapcsolat a külvilággal, kb. 5 perc alatt jönnek be az üzenetek.. így hallok a brüsszeli sztoriról, nehéz megmondani a mai világban hol biztonságos....

Reggel kimegyünk gyalog Jebel Barkal-hoz, amit már 18. egyiptomi dinasztia idején szent hegynek tartottak – kobra szerű sziklája miatt = Amun Isten. Ez volt Napata a kusíta királyság első fővárosa. Amun isten templomának romjai vannak itt, gyakorlatilag a történelmen járkál az ember, a föld tele van az áldozati korsók agyagdarabkáival. Állítólag 72 uralkodót avattak itt fel – és a korsók egyszer használatosak voltak, el lehet képzelni.. A hegy belsejében Mut templom (keselyű isten) van lélegzetelállító freskókkal a falon.

Olyan meleg van hogy szépen eltakarodtunk sziesztázni, és csak délután 4 körül merészkedtünk elő. Kurru-ba mentünk sírokat nézni, egész konkrétan Tanwetamani király sírját, ő volt az utolsó fáraó aki Núbia és Egyiptom felett is uralkodott, i.e. 653-ban temették ide. A sír felett piramis volt, de recycling címszóval újra hasznosították a keresztény/ottomán időkben. Megmaradt viszont a titkos földalatti kamra gyönyörű freskókkal. Sajnos itt több tucat ilyen volt, de egy Nílusi árvíz tönkretette a többit.

Megyünk erdőt nézni a sivatagban, igaz nem mostani. Találtak egy erdőnyi fát, azaz fosszíliát, 40 millió éves fatörzsek hevernek szerteszét, kvázi kővé válva, de annyi archeológiai csoda van itt, hogy még senkinek se volt ideje kutatni ezeket a fákat.

Megállunk még a Jebel Barkal melletti piramisokat fotózni, illetve előtte én egy teljes kisbusznyi szudánival barátkozom össze, csekély arab tudásomnak köszönhetően. Először a sofőr kéri, hogy fotózzam le, (szura, szura ezt értjük ugye Papa :-) ) nyilván erre az összes utas leszállt, mind szépen öltözött nők, gyerekek és beálltak ők is fotóra. Minden csaj kezet fogott velem, most lehetett az egyik esküvője mert még a henna tetoválás nem kopott le róluk, nevetgéltek, cukik voltak.

Itt megmaradt egy fél tucat piramis, nem túl nagyok, de ezekhez meg titkos freskós kamra nincs. Amúgy mire itt núbiában a kus-ok elkezdték ezt a piramis bizniszt, Egyiptomban már rég nem így temetkeztek, hanem mentek a völgybe. Ott i.e. 2900ban lett vége, itt úgy 900 körül kezdődött, de szerencsére jó sokat csináltak. Egérkével mi hazasétáltunk a Paradicsomba, hogy meghallgassuk Hatim előadását arról hogy a szudániak nem arabok, csak van aki véletlenül felvette a muszlim vallást (ő ugyan muszlimnak tartja magát, de nem hívő, nem jár mecsetbe.. és valahogy fontos számára hogy ne gondoljuk a szudániakat egyenlőnek az arabokkal)