Selyemút - Üzbegisztán, Kína, Kirigizisztán 2. rész

6. nap

 Elindulunk a határ felé, és már itt elkezdődnek a bajok, se John se az ír útleveles srác Tim nincs jól, főleg az utóbbi fekszik ki egy gastrointestinális fertőzéstől. Gyorsan kap Normixot meg rehidráló port, de lehet sejteni, hogy sajnos ez mindenkin át fog menni. (az előző utazók review-ját olvasva, pont így jártak, Kínába már mindenki betegen érkezett).

A határ felé Margilan-ban állunk meg, ez Üzbegisztán selyem központja, szóval amit itt látni lehet, az a selyem, selyem, és még egy kis selyem. A Yodgorlik selyemgyár nem régi, de tradicionális technikával csinálják a selymet. Mivel még sose láttam selyem hernyót, főleg nem bebábozódva, kifejezetten érdekes a gyárlátogatás. Hihetetlen hogy egy kb. 2-3 cm hernyóról 1,5 km selyemszál jön le.. A helyi ember tök jól tud angolul, szépen elmagyarázza, hogy mennyit esznek eperlevélből és milyen növekedési fázisaik vannak. Vagy 2000-en dolgoznak itt, mármint emberek a hernyókat nem tudtam megszámolni, de sokan lehetnek.

Elérünk a határra, minden előzetes izgalom ellenére, egész simán átjutunk, kinyitják a zsákomat, de a pálinkás üvegen kívül nem érdekli őket semmi, ennyit a gyógyszerhisztiről.

Kirgizisztánba nem kell vízum, kedvesek az őrök, simán besétálunk. A Kirgiz vezető egy itt született orosz srác, tipikus orosz fejjel. Osh városba megyünk, ahol teljes a káosz, dugó.

Osh van vagy 3000 éves város, egy biztos i.sz. VIII században már fontos kereskedelmi központ volt a selyemúton. Egy szent hegyet kellene megnéznünk, amivel nincs is baj, de hatalmas trópusi vihar jön, dörög, villámlik. Felkapunk egy esőkabátot és elindulunk mégis.

Solomon trónja, vagyis Tahti Suleiman, nagy szikla izé egy muszlim temető felett. A domb tetején Barbur háza van, ami egy szentély, ahol a XV század végén Barbur egy spirituális elvonuláshoz épített magának menedéket. Se ezt se a múzeumot nem látjuk, mert mindent bezárnak az eső miatt.

A hotelben vacsorázunk, most már Margaret az angol hölgy is nagyon szarul van. Király.

 Üzbegisztán:

 Furcsa formájú ország, amit csak olyan országok vesznek körül, akiknek szintén nincs tengerük (egy ilyen van még Liechtenstein). Van viszont Aral-tó, ami gyakorlatilag kiszáradt és Amu-darja, Szir-darja folyók, csomó sivatag, meg hegyek.

Először iráni nomád népek lakták, úgy I.e.1000 körül és Taskent, Szamarkand és Buhara már létező települések voltak ebben az időben. A 10. században érkeztek a területre török nyelvű népek, akik megalapították a Karahanida államot. Aztán jött Dzsingisz Kán meg mongolok, 1227es halála után a második fia és leszármazottai uralkodtak. 1370-ben Szamarkand központtal Timur Lenk alapított hatalmas birodalmat. Timur brutális hódító volt, népirtás egyebek, de emellett támogatta a művészetet, tudományt, építészetet szóval Szamarkandot rendesen felhozta ilyen téren is. Egészen 1500ig uralkodtak leszármazottjai, akkor viszont jöttek a kipcsak-törökök északról, akik üzbégnek hívták magukat, az Arany Horda egyik Kánja után. Ekkor alapították a Buharai Kánságot, 1598ban a Hívai Kánság jött létre, a buharaiból pedig 1709-ben kivált a Kokandi Kánság. Aztán a XIX. században jöttek az Oroszok, majd 1924től az Üzbég Szovjet Szocialista Köztársaság.

31 millióan lakják, főleg üzbégek, de van egy észak-koreai kisebbség is akiket még Sztalin telepített be..

 7. nap

Rövid Kirgiz tartózkodás után elindulunk Kína felé. Egész nap buszozni fogunk Kasgharig, és azt már előre tudjuk, hogy a határ itt nem lesz egyszerű. Az út viszont gyönyörű, a tegnapi eső miatt a föld sötét vörös a fű smaragd színű, fehér havas hegyek a háttérben, néha jurták, jak, ló, kecske..

Allay völgyön át a Irkeshtam hágó felé megyünk, az eleje még Tien Shen, de utána elérjük a Pamír hegyeket. A Lenin csúcs felhőben, de sok szép havas hegy azért látszik.

A határ brutál tortúra, kb. 10-szer csekkolnak minket, már a kirgiz oldalon elkezdődik, mert a határ lezárt terület csak engedéllyel lehet odamenni, aztán a kirgizek kiléptetnek, de Kínába nem könnyű bejutni, mert a senki földje 4 km, végig kell gyalogolni a kb. 4x-ei átvilágítás után. Elvileg katonai kísérettel elénk jöhet a busz, de elkésnek és vagy 3 km legyalogolunk az ellenőrző pontig. Ebben az a jó, hogy én mostanra lettem szarul, de nem csak a bélfertőzés, hanem a szerpentinen való buszozás is megviselt. Ehhez a tűző napon a közel 20kg cuccot cipelni, nem vidám. A többiek is csak kicsivel vannak jobb formában.

Végre megjön a kínai busz a vezetővel, kiderült, hogy eddig is csak azért engedték elénk, mert az egyik határőr tiszt is ujgur és kíváncsi volt hogy néz ki egy magyar rokon.

Kb. 4 szer világítják át összesen a cuccunkat, utoljára ott ahol a pecsétet is kapjuk az útlevélbe, ez kb 150 km a határtól. Nyilván ebédidőben érünk ide, várunk egy órát beengednek, végre van pecsét. De az utolsó átvilágításon valaki kiöntött a futószalagra egy pár liter nyomtató tintát, az okosok meg ebbe küldték bele a hátizsákjainkat. Nekem a kis zsákom totál fekete, ráadásul a hátán, bemegy a szivacsot takaró háló alá. De a többiek sem ússzák meg, mindenkinek tintás lesz valamije. Azt meg kell állapítanom, hogy ez nem az én napom, egyre szarabbul vagyok, és mindenem tintás.. John reklamál, de előre megtudtam volna neki mondani, hogy ezzel egy szocialista országban nem fog semmire menni, leszarják.

Újabb két óra buszozás után végre Kashgar..

 8. nap 

Erről az éjszakáról nem szeretnék hosszabban írni, mondhatni relatív mélyponton voltam. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy ez a nap kimarad, már azért is, mert 40 fokban nem egyszerű az amúgy is dehidratált állapotban úgy mászkálni hogy jártányi erőd sincs.

A szállodai szoba legalább légkondis, de nem ez a legjobb benne, totál vicces a felszerelés – van gázmaszk!! benne, hatalmas elemlámpa, egy komplett iroda az asztalon, monitor, billentyűzet ceruza, olló, vonalzó stb.. ezen reggel azért elég sokat nevettünk.

De az egész működése is rejtélyes, pár napig állt a víz a fürdőben, de sose jöttünk rá honnan jött, majd eltűnt, a TV néha elindult magától, vagy elkezdett világítani az automata elemlámpa.

A cuccomat a vezető elviszi a mosásba, de vannak kétségeim ebből mi és milyen állapotban kerül majd vissza hozzám.

Délután azért kicsit jobban leszek és elmegyek a csapattal a Brit konzulátus régi épületébe vacsorázni.

Kasgarról amúgy annyit kell tudni, hogy Kína legnyugatibb városa, van vagy 2000 éves és nyilván fontos kereskedős hely volt a selyemúton. Tradicionális Ujgur és Kirgiz népek lakják, a kínaiak betelepülök mind.

A Han dinasztia idején említik először i.e 125-ben, szóval voltak a Han-ok, aztán Kushan aztán újabb kínai dinasztiák. 711-ben jöttek az arabok, aztán a türkök a X században és ezzel jött az iszlám is. Nyilván később erre is jártak a mongolok Dzsingisz Kánnal, és persze Marco Polo is 1273-ban, neki nagyon bejött a hely. A XVIII sz megint jött valami kínai dinasztia, és innen vagy száz évig elég zavaros ki harcolt kivel, ujgur csapatok, kínai muszlimok ellen, de voltak a spájzban oroszok is. 1949-ben lett a Kínai Népköztársaság része.

Id Kah mecset a legnagyobb Kínában, péntekenként 10ezer ember imádkozik itt, 140 fa oszlop tartja az imatermet, az egész mecset 16.800 négyzetméter. Van olyan része ami 996-ből származik, de amúgy 1442 körül építették.

Afaq Khoja sufi tanító volt, sírja a legszentebb muszlim hely Xinjiang-ban. A XVII században építették.

 9. nap

Szerencsére reggelre sokkal jobban vagyok, mert a mai program kihagyhatatlan ujgur élő állat piac. Az ujgurok ugye úgy tartják, hogy rokonok vagyunk, de mindenképp érdekes egy nép amelyik vagy 1000 évig független volt aztán csak bekerült Kína alá, de továbbra is muszlim, arabra hasonlító írása van, és nagyon már kultúrája.

Az élő piacon ezrével árulják mai napig az állatokat, van tehén, kecske, juh, szamár, ló. A hatalmas bikák, amik tényleg félelmetesek, néha elszabadulnak, nagyon kellett figyelni nehogy eltiporjon minket egy-egy jószág. A piacon a népviseletbe öltözött ujgurok alkudoznak, a szélen meg kajáldák vannak, persze nagyon szakadt helyeket kell elképzelni, térdig sárban a reggeli eső miatt. Nyilván nem tudunk ellenállni és veszünk két friss samozát amit akkor vesznek ki a kemencéből (= az indiai tésztabatyu benne hús+hagyma, megsütve).

Ezután még sétálunk egy órát a bazárban de ez kb. olyan mint bármilyen kínai piac, csak nagyobb. Ebéd a helyi gyorsétterem megfelelőjében, nem túl jó robbantott csirkével. Délután szieszta, de mi elmegyünk inkább az óvárosba sétálni, ez nekem úgyis kimaradt. Nem sok ó van benne, de hangulatos. Vacsi a változatosság kedvéért a volt orosz konzulátus mellett.

10. nap

Torugart hágón át megyünk vissza Kirgizisztánba, a Tien Shan hegyeken keresztül. A látvány leginkább kies hatalmas sziklás hegyek, de néha meglepően színesek. A határátkelés kicsit könnyebb a kínai oldalon is, a kirgizeknél meg szinte semmi idő. Mondjuk vagy kb. 50 kamiont kell a kínai oldalon elmozgatni, hogy járhatóvá tegyék az utat nekünk, teljes a káosz.

Őszintén szólva mindannyian megkönnyebbülve hagytuk el Kínát. Sajnos a vezető srác enyhén szólva sem volt a topon, és ez meg a rémes kezdés rányomta a bélyegét az ott tartózkodásra. De a határon túl egy nagy darab kedves orosz/kirgiz guide lány vár, és csak pár mondatot mond már is jobb a hangulat.

Elindulunk Narynba, közben megállunk egy tónál. A Chatyr Köl a második legnagyobb tó a kirgizeknél – 3500 méter magasan a Ak-Say völgyben. Mocsaras a partja, és jakok legelnek errefelé. Megszavazzuk, hogy megnézzünk az út mellett egy Tash Rabat karavánszerájt, ami vagy 25 km földutas kerülő. De nagyon megéri, láttunk mormotákat, hatalmas sasokat vadászni, kis patkányt, jurtát, jakot, lovat és a karavános hely se rossz, bár kiderül hogy lehet még is inkább kolostornak épült a X században. Ebédre piknik a zöld mezőn, egy patakparton, hatalmas feeling, rögtön mindenkinek megjelenik a mosoly az arcán.

Naryn-ban alszunk, nem egy attraktív hely, orosz helyőrségként kezdte pályafutását, 2040 méteren fekszik és télen -40 fok van. De addig nem tervezünk maradni.