Namíbia 1. rész

1.nap

Ami valójában már a 3. mert igazából eltartott egy darabig (45 óra bruttó) amíg Namíbiáig elvergődtem. A bizonytalan hó és határhelyzet miatt, meg hogy Mikikét ne szívassam a vasárnap hajnali indulással, már szombat délután leszállított a bécsi reptérre (örök hálám magas alkoholtartalmú süteményben nyilvánult meg). Aztán másnap reggel Quatar Airways-zel Doha, ott több mint nyolc óra a csatlakozásig. Ilyenkor a QA add ingyen szállást a városban (de ha 7 óra 55 perc a tranzit akkor maradsz a reptéren), meg vízumot, meg transzfert, szóval legalább lehet pár órát vízszintesen az ember, meg a zuhany is jól jön. Ezután még 9 óra repülés, de ezt viszont most a törzsutas pontjaimnak köszönhetően Business Class-on.. Vauu. Hát ehhez hozzá tudnék szokni. Rendesen elkényeztettek főleg, hogy a stewardessem éppen lengyel volt, és örült, hogy végre beszélgethet valakivel, aki tudja hol van Varsó. Még szürke pizsamát is kaptam. Szóval gintonic, szuper kaja, alvás és a 9 óra egész jól eltelt, és mivel a Quatar nem hibázik percre pontosan landoltunk hétfőn reggel Windhoek-ben. A főváros reptere kb. úgy néz ki mint a sármelléki, de a csomag gyorsan megjön és negyedóra múlva már hivatalosan is Afrikában vagyok, úton a szállás felé.. Boldogság.

A csoport többi része is összeverődött estére, a szokásos bolond angolokból álló banda, bár most a változatosság kedvéért van egy kínai Sydneyből, 2 ír nő, és a csoport fele még legalább nem nyugger.

Bár kivételesen egyedüli szobám van, azért akad lakótársam egy helyi egérke személyében. Konkrétan mikor harmadszor láttam hittem a szememnek, de az egér tényleg az ágyam alatt lakott. Mondtam neki, hogy ha jól viselkedik alhatunk együtt, de minden kaját betettem a hűtőbe a biztonság kedvéért.

Reggelre már nagy haverok lettünk Lajossal, nem csak hagyta, hogy fotózzam, de rá kellett szólnom, hogy a szandimba ne másszon bele. Bár Cucu és Cián tuti örülnének egy ilyen szuvenírnek. Az angolok meg teljesen kikészültek, pedig csak fotón látták.. This Is Africa.

 2. nap

Elindultunk Windhoek-ből délnek (úgy mondják helyiül, hogy Vinhuk), azon kívül hogy engem szokás szerint elöntenek a boldogság hormonok a vörös föld és az afrikai táj láttán a mai program főleg autózás. A teherautónk most csak közepes méretű, éppen elférünk 12-en,de jól bírja, merthogy 50 km után már nincs aszfalt, murvás de meglepően jó állapotú úton nyomjuk 100-al. Megállunk bevásárolni, aztán meg azzal szórakozunk, hogy összeszedjük amit egy előttünk menő autó elhagyott, hol egy alufólia tekercs, hol egy csomag kávé vagy egy neszesszer hever az úton. Tisztára kincskeresés fílingje van. A táj amúgy akácia, később meg inkább köves sivatag, körben színes hegyekkel.

Sátrat egy profi kempingben verünk a sivatagban, ahol van bár hideg sörrel és egy medence annak, aki nem tanult mikrobiológiát. Én inkább kihagyom. Közben találkozunk a még bolondabb angol csapattal, akik csak 4en vannak, mert biciklizni jöttek. Konkrétan ma 4 liter vizet izzadtam ki és egész nap ültem, meg segítettem sátrat állítani, igaz állítólag csak 36 fok van árnyékban, de most ez is soknak tűnik a pesti mínuszokhoz képest. Arról nem beszélve, hogy a sivatagban nincs árnyék.

Este még megyünk kanyonban naplementét nézni, ha addig túlélünk… Ebben a hideg sör sokat segített. A Sesriem kanyon 30 m mély, ilyenkor száraz, és le lehet mászni és végig sétálni. Esős évszakban állítólag tele van vízzel (régen az itt lakók kötélen mentek le vízért) és van benne harcsa. Ez elég meseszerűen hangzott a 40 fok feletti tök száraz sivatagi kanyonban, de állítólag beássa magát az iszapba, mikor kezd a kanyon kiszáradni hibernálja magát a következő esős évszakig.

Ez volt az első sátrazós éjszakánk, olyan meleg volt a homok, hogy még órákig nem lehetett aludni, viszont legalább reggel 4.30kor volt indulás.

3. nap

Hajnali indulás még sötétben.. Ezek itt Namíbiában komolyan veszik a dűne bizniszt meg a sivatagot. A felkelő nap fényeinél másszuk meg (elsőként, de utánunk aztán jöjjenek a turista hordák) a 45-ös számú dűnét a világ egyik legrégebbi sivatagában. Hogy miért pont 45 a száma az nem derült ki, de némi pihenővel sikerült felküzdeni magam a tetejére. Elég jó a látvány, egy biztos itt dűnékből nincs hiány, és mind kicsit más színű. Mire leérünk csinálnak nekünk reggelit, ez ilyen luxus túra vagy mi. Aztán, mert mára még nem volt elég a homokból, elmegyünk megnézni egy Dead Vlei nevű helyett. Elég földönkívüli látvány amikor az ember felmászik az aktuális dűne tetejére és egy elhagyott folyómedret talál, fehér ezüst, megkeményedett sárral, amiben 500-800 éves halott akáciák törzse áll, körben meg narancs és vörös homokdűnék. Ennyi homokra aztán muszáj inni egy hideg sört, összepakoljuk a sátrakat és megyünk a következő kempingbe. Közben kicsit elromlik a teherautó, de már küldik az alkatrészt meg a szerelőt, úgyh reméljük holnap már működni fog. Mondjuk ez a hely annyira jellemzően Afrika, mint amennyire ott van a térképen, mert szuper kempingek vannak (medence, sör stb, persze a wifi az már nehezebb) és 20 éves szőke lánykák mennek túrákra bérelt kocsival. Így, hogy már nyár van és kvázi off season is túl sok a turista, nem is akarom elgondolni mi lehet itt főszezonban. Tényleg ez az ideális ország kezdőknek Afrikában, szép, biztonságos és rettenet széles a turista csapás.