Madagaszkár 2. - 3. rész

Mivel gyakorlatilag egy hétig a civilizációtól távol túráztunk (de közben persze írtam a gépen), most egyben teszem fel az elmúlt hetet. 

4. nap

Hánytatós reggel, olyan kanyargós az út, hogy majdnem viszontlátom a reggelimet, pedig elől ülök.. végül drogoznom kell hogy túléljem. Ranomafama Nemzeti Parkba megyünk, ami esőerdő és világörökség, csak odajutni szívás. Azért persze a táj szép, többször megállunk ahol jó a kilátás, sőt a piacra gyalog sétáló csapatokat is megnézünk. A betsielo törzsből valók, nagyon színes ruhákban, gyakran 20-25 km-es távolságról sétálnak a piacra, a gyerekekkel, kacsákkal, tyúkokkal meg a zsákokkal amiben ki tudja mi van. Ebédelni már a szálláson ebédelünk, majd rövid szieszta és éjszakai állat lesre megyünk. A Nemzeti Park amúgy több mint 41.000 hektár – azaz nem kicsi. Laknak benne olyan törzsek akik még ruhát se nagyon láttak nemhogy fehér embert. Ezen kívül 160 fajta béka, lemurok, csomó más ritka növény és állat – ezért aztán nagyban megy itt a kaméleon és maki biznisz. Az utóbbiból csak egyet látunk, de az ultra cuki, arasznyi és eszi a csali banánt a faágról. Kaméleonból van egész kicsitől a 20 cm hosszúig, találunk a fákon vagy 3-4 félét. Közben a persze szakad az eső és sötét van, úgyhogy vannak kétségeim a fotókat illetően.

 5. nap

Reggeli után rohanás a makik után.. 3 részre osztva indulunk el a parkban állatokat nézni, én azzal a csoporttal megyek, akiknek a legöregebb (35 éve járja az erdőt) vezetője van. Látunk egy nagy kaméleont, de az izgalom akkor kezdődik amikor először mondják az előreküldött állatkeresők (spotter) hogy megvannak a lemurok. Mondjuk az elsőket nem tudtam lefotózni, gyorsan mozogtak és bazi sűrű az esőerdő. A levegő olyan párás, hogy az ember néhány perc alatt úszik a saját levében, ehhez jönnek a szúnyogok és a piócák. Meg a tüskés fák, amikből egyet sikerült megfognom, amikor a makik után mászom a sárban. További kamélonok (kb. úgy néznek ki mint egy száraz levél, fogalmam sincs az öreg hogy vette észre ezeket), aztán még lemur. 2 család arany bambuszmaki, kicsikkel együtt. Ezek már akkorák mint egy nagyobb macska, vöröses színük és röfögő hangjuk van. Hihetetlen cuki a pofájuk. És azért kell a legöregebb vezetővel menni mert olyan közel visz, hogy 2-3 méterről vigyoroghacc a makira. Közben összevissza ugrálnak az ágakon és bambusz rügyeket esznek. és az egyik majdnem a fejünkre pisil. Ezekről sikerül fotókat is csinálni.

A Park után elindulunk Fianarantsoa felé, de közben egy faluban megállunk megnézni a piacot. Brutál sok nép kiöltözve (mi tetőtől talpig sárosan) árul mindent, amit el tudunk képzelni és azt is amit nem.

A városban aztán mindenféle bevásárlások előtt (a 2 embernek még mindig nem jött meg a csomagja thanks to air france ezenkívül asztma gyógyszert vásároltam a tasmán csajnak, aki kb. úgy néz ki mint az odavalósi ördög ) megnéztük az óvárost. Meredek macskaköves utcák, hagyományos házak, régi piactér, tényleg hangulatos. Ebédelünk egy szuper helyen, ami tök elegáns (mi mint a varacskos malacok még mindig) és hihetetlen minőségű kaját kapunk.. mindezt kb.10 euronak megfelelő összegért. Közben próbáljuk a tüskéket kioperálni a tenyeremből és a vágásokat fertőtleníteni. Az ujjamból kiszedett cucc után fertőtlenítésre kapok helyi rumot 52 fokos, ebbe belelógatom az ujjam majd szépen megiszom, mert tudok élni.

További 2 óra buszozással elérjük a szállást, ahol komoly pakolás következik, mert holnaptól 4 nap trekking a hegyekben,  civilizációtól távol az Andringintra parkban kempingezve. Úgyhogy most aztán végképp eltűnök a térképről pár napra, mert itt térerő sem lesz..

6. nap

Hajnali kelés, a cucc nagy részét hátrahagyva még a trekking előtt elmegyünk egy selyem és egy papír üzemet megnézni. Az utóbbi elég érdekes, az arabok által a 12-13. sz betelepített fákból csinálnak kézműves papírt. Közben még mindig a két csomagot várjuk, amik végre legalább Madagaszkárig eljutottak de az autó, ami hozta őket az éjszakai rohanásban lerohadt. Amíg az angolok várják a csodát én szépen ellógok a helyi piacra fotózni..

Végül a buszunkat 4 jeepre cserélve elindulunk a parkba.. Nyilán Johnnal mi az ablak és biztonsági öv nélküli legalább 30 éves Land Roverbe ülünk, de terepen ez a leggyorsabb, mert hogy utak nincsenek. Vannak viszont patakok folyók, amiken fa hidakon próbálunk átkelni, néha finoman szólva hajmeresztő. Kb 50 km-t 3 óra alatt teszünk meg..

A Park bejáratánál piknik– főtt tojás, szardínia konzerv és paradicsom.

Mivel az egyik fahidat valami barom felégette így sokkal előbb el kell kezdeni gyalogolni mert a jeepek ott nem tudnak átjutni… Így a délutáni adag 7 km helyett 10 km lesz, egy része persze felfelé.

Este 6-ra érjük el a kemping helyet, ami egy fedett kunyhó mint konyha és a zebuk által összeszart mező, ahol a sátrak lesznek.

A konyhát, kaját, vizet, és a cuccunk egy részét 20 db helyi teherhordó hozza, brutál tempóban nyomják mezítláb vagy flip-flop-ban, sokszor egy boton 2x 30 kg egyensúlyozva.

Főznek nekünk zebu vacsorát meg kapunk rumot és nyilván van a tűz körül éneklés táncolás. Mind a tűz mind a rum bejön mert elég hideg van – már 2000 méter magasan vagyunk. A porterek is isznak rumot - az olcsóbb, viszont 60 fokos verziót. És közben az éjszaka közepén 2 hordár felhozza az air france által közel egy hete elhagyott motyót is.. épp ideje mert mászó bakancs nélkül a holnapi nap esélytelen.

 7. nap

Ébredés hajnali 4kor, sötét van, benne a felhőben és esik. Az indulással így várunk fél órát és iszunk kávét a konyha kunyhóban. Még sötétben fejlámpákkal indulunk el megmászni a Peak Boby-t, ami 2658 méter és a második legmagasabb csúcs (az első is csak 200 m magasabb, de mivel esőerdőben van, nem lehet rá felmászni). 3 csoportban megyünk, én a leglassabbal indulok és a leggyorsabbal érek fel – 5 km és kb 800 méternyi szintet lenyomva, egy részét kő lépcsőkön. A táj hihetetlen szép közben, de terep elég nehéz, meg hát ugye oxigén se annyi van mint otthon. A csúcson a panoráma király, kék ég, körben sziklás csúcsok és zöld völgyek. 8.15-re érünk fel és jó az időzítés mert jön egy felhő és a kilátásnak annyi. Az ereszkedés a kőlépcsőkön… hát nem lett a kedvencem, de valahogy leérünk a táborba és kapunk ebédet.

A délután is elég kemény, egy óra pihenés után újabb 13 km vár ránk, egy része egy plató, de van újabb 200 méter felfelé és vagy 800 méter ereszkedés a következő kempingbe. Ez utóbbi főleg kőlépcső és a térdeimből nem sok marad. Közben a táj is változik, átkelünk egy hold tájnak nevezett részen, ahol csak sziklákat lehet látni, pár gömb alakú és közben mindenki által irigyelhető sziklakertek virágokkal, mintha profi kertész csinálta volna. Egy kő alatt aztán sziszegő csótányokat találunk, ami nélkül mondjuk tudtam volna élni.

Az új kemping 1600 méteren van, és van egy patak amiben lehet fürdeni.. ez jó is lenne annak ellenére hogy kb 18 fokos, csak közben az eső is el kezd esni. A jó oldala hogy dupla szivárvány van, a rossz, hogy így már minden létező cuccunk vizes a száradás legkisebb esélye nélkül.

Vacsira a magunkkal hozott csirkéből van curry – a pipik saját lábon jöttek, vagyis mivel trekkingben annyira nem jók a porterek hozták őket, de legalább friss a hús. Közben megint éneklés rumozás, bár most nem fázom.

A sátor alatt van egy hatalmas kő, ezzel alszom..

 8. nap

Reggeli kávé és elindulunk lefelé a völgybe, a mai táv 13 km a következő kempingig. A hegyről lefelé szerencsére nem csak kő lépcsők vannak, jó része simán ösvény még ha meredek is. A völgyben rizsföldek, vörös sárból házak, szürkés fekete tetővel, nagyon szép a látvány. Konkrétan minden zöld árnyalat megtalálható a rizsföldeken, mert van ami friss vetés van amelyiket most aratják. Nekem már ez a látvány is elég a boldogsághoz. A teherhordók persze megint órákkal később indulnak de előbb érnek célba, hihetetlen milyen súlyokkal szaladgálnak fel le.

A kemping a Tsaranoro völgyben valójában egy francia tulajdonú hotel kertje, amelyik a sziklamászókra szakosodott, többszáz méteres sziklafal van szemben a hellyel. Állítólag ez Afrika leghíresebb mászóhelye.

Mi Johnnal szerzünk egy szobát, hogy megszárítsuk a dolgainkat, mert szó szerint egy száraz pólón kívül mindenem vizes vagy izzadt. A szobáról kiderül, hogy egy szuper lakosztály. Valójában egy kétszintes flintstone ház, a felső szinten a háló, plusz veranda teleszkóppal és kilátással a sziklára. Alul egy király fürdőszoba, a wc-ben maki mozaikkal és hatalmas ablakokkal a hegyekre.

De a legjobb mégis csak, hogy 3 nap izzadás után meg tudok fürdeni és reggelre minden cuccunk száraz.

9. nap

Értünk jönnek a jeepek, és elmegyünk gyűrűsfarkú makikat nézni egy újabb nemzeti parkba, Anjanak hívják. Jó korán indulunk, mert a húsvét hétfő miatt a helyiek is pörögnek – és nagyon zajosan.

A park egy része totál Indiana Jones-os, jól eljátszunk, mászunk sziklákra, megyünk barlangba ahol régen az arabok laktak, már csak egy zebu fejes temetkezési hely, meg a lakásul szolgáló barlangban a konyha nyomai vannak meg.

Pár száz méter után aztán ott vannak a gyűrűsfarkú makik.. sokan, fenn a fa tetején, de néhány lejjebb jön és egész közel lehet menni hozzájuk. Összebújva alszanak, mossák egymás meg a magukat tényleg irtó cukik. Valahogy olyanok mint egy macska meg mókus keveréke, mert ugye közben egyik ágról ugrálnak a másikra. El is vagyunk pár órát velük.

Után a még 5 óra buszozás (visszakaptuk a régi járművet és a csomagok maradék részét) megérkezünk egy újabb nemzeti parkhoz. A wifi ebben a hotelben sem működik, és újabb 2 nap jön a civilizációtól távol.

10. nap

Úton az Isalo Nemzeti Parkhoz – már ha útnak lehet nevezni, mert az ok, hogy off road, de mondjuk annyi a gödör meg a pocsolya, hogy párszor szóba kerül, meg kell tolni a buszt.

Egy füves mezőről indulunk, hogy 13 km és 600 méter szint (természetesen felfelé) után elérjük a kempinget. Közben sétálunk egyet a Maki kanyonban és látunk is egy vöröses makit és fehér sifakát. Maga a völgy olyan, mint a paradicsom, patak, vízesés, kék és zöld tavacskák, sziklák, homok és pálmafák egy szűk kanyonban. El tudnánk még itt lenni, de Armel a vezetőnk eléggé pánikol mert a terep nehéz, napos és a hőségben még sok km van hátra. Szóval izzadunk felfelé, mi Johnnal és Armellel megyünk középen. Aztán szegénynél megváltozik az aggódás tárgya, mert ahogy felérünk egy magasabb sziklára kiderül, hogy körben közben brutál vihar jön. Szerencsére a táv 80% járunk már mikor el kezd esni, és ez se vészes, de legalább nincs napszúrásunk mert felhős az ég. Még egy paradicsomszerű völgybe ereszkedünk le, ahol komolyabb tavacska is van, és lehetne fürdeni de ez sajnos nem jön össze, részben a vihar részben a helyi tömegek miatt (mert ugye egy parkolóból az egész 800 m séta, a papírkutyák így érkeznek).

A kemping hely hatalmas fák között, sátor helyekkel, kőasztalokkal, kőkonyhákkal – tömegesen jönnek a turisták mert ugye a parkolóból csak ide kell sétálni és a makik garantáltak.. Oda vannak sajnos szokva a turista kajára, bár tilos őket etetni. Mondjuk az egész hely délután 4-re üres, csak mi alszunk itt meg a makik. Van a vöröses meg a gyűrűsfarkú, olyan közel jönnek hogy meg lehetne őket fogni.

Elmegyünk fürdeni a patakba, itt is van egy pici medence, amiben meg lehet mártózni. Ez kb. 20 méter séta a kempingtól, Johnnak ez alatt sikerül kificamítani a bokáját, de legalább nem hiába hoztam a fáslit.

Vacsorára kapunk egy helyi falusi együttest, akik hihetetlen minőségű minikoncertet adnak nekünk, 3 gitár, 1 dob és igazi afrikai zene. Közben ömlik az eső, úgyhogy a 2 fedett asztalnál szorongunk és imádkozunk hogy a sátrak ne ázzanak be. Mindentől függetlenül nagyon jót aludtam.

11. nap

A makikkal reggelizünk, majd elindulunk egy körtúrára a parkban. 300 méter emelkedés a platóig, közben egy nagyon kitett sziklafalról hihetetlen kilátás a kanyonra. Körben színes, sárgás vöröses homokkő sziklák, amikbe az eső meg a szél vájt bizarr formákat. Virágok, pillangók, makik a sziklákon. Még pár kilométer (6-8 lehetett összesen, de ennyi már fel se tűnik) és újabb kilátó hely. Itt megállunk meditálni, vagyis csak szeretnénk, de ez a legnépszerűbb park az országban és tényleg sok a turista. A cuccokon látszik ki az, aki csak a fényes 4x4 meghajtással jött a parkolóig, majd felsétált, ebédel és hazamegy és ki az aki csinál vmi komolyabbat. Van egy szlovák csoport, az egyik pasi Viva Benyovszky felkiáltással szelfizik és csodálkozik mikor rávágom, hogy Móric. Végül kivárjuk míg mindenki eltűnik és van 15 percünk, amit a sok km sziklafalat és völgyet nézve csendben elmélkedéssel töltünk.

A visszaséta eseménytelen a kempingig, de látunk egy baglyot és kapunk ebédet, amit persze megint védeni kell a makiktól.

Délután pihi, ruha és cucc szárítás meg pakolás mert sajnos a trekkinges résznek vége, de nem baj holnaptól a nyugati parton bícselünk.