Közép-Amerika 5. rész

16. nap

Korán indulás a KödErdőbe, maga a Nemzeti Park meglepő módon az ide migránsként érkezett amerikai kvékerek közössége és a természetvédők együttműködésének eredménye.

A guide-unk egy jó nagy darab ember volt, de mivel 35 éve járja ezt az erdőt nem sok minden volt, amit nem tudott róla. Sajnos főleg növényekkel tudott minket szórakoztatni mert az előző esti szél és vihar szó szerint eltüntette az állatokat.

A köderdőt egyébként ilyen Gyűrűk Ura helyszínként kell elképzelni, bazi nagy fák, mohákkal és harasztokkal benőtt fatörzsek, lelógó liánok, hatalmas páfrányok. A növények jó része ismerős – house plants on steroids – szobanövények csak kigyúrva. Az egész búja zöld, de közben a köd sejtelmesen szivárog be a fák közé..  Csomó virágot láttunk, meg egy tukánt, néhány más madarat.. de se majom se lajhár :-( Még a békák és a lepkék is letűntek. Mondjuk a végre kaptam kolibriket, amiket iszonyat nehéz fotózni, pörögnek ezerrel, de végén azért csak sikerült értékelhető képet csinálnom.

Santa Elena utcái amúgy olyan meredekek, hogy hegymászással is felér le- meg felmenni a szállásra. De enni csak kell ugyh tolok egy helyi casados. Ez egy tál étel, a buszmegálló mellett szokás szerint hatalmas adagot kaptam 6 $ – sült hátszín hagymával, sajt, bab, rizs, paradicsom, saláta, sült ipari banán. Vettem gyorsan magamnak nyers kakaót az otthoni csokitortákhoz, meg szereztem dollárt az automatából (lehet colont és dollárt is kivenni, mind a kettővel lehet fizetni mindenhol).

Délután jön a para program, adok a tériszonynak – függő hidakon a köderdő felett (35$). Összesen 9 híd és egy pár km séta a Nemzeti Parkban. A legmagasabban levő híd 34 méteren van, gyakorlatilag a fák felett, és 157 méter hosszú… ehhez fújt a szél, de amúgy is mozog az egész. Nem mondom, hogy a végére megszoktam, de már kevésbé remegett a lábam. Állatokat pár madáron kívül sajnos most sem láttunk, de legalább a nap kisütött és szépek voltak a fények.

Mivel rettenetesen el vagyok maradva a házi feladatokkal – panamai következő hetem szervezése, levél Johnnak stb. a mai vacsi kimarad, mondjuk a brutál ebéd után nem is vagyok éhes. Csak a közérting megyek el este még innivalóért, és találok egy utolsó csomag kakaóport, ezt is megvettem, még több csokitorta lesz. Hurrá.

17. nap

Éjszaka megint felébredek, de most kiabálásra/sikoltozásra – reggel aztán kiderül, hogy 4 lányt megtámadtak kiraboltak éjszaka a szállásunktól egy sarokra. Úgy tűnik annyira még sem biztonságos mostanság Costa Rica (két nőt öltek meg a bícsen az elmúlt hetekben..). Mondjuk én is sokat mászkáltam/futottam egyedül, de pl amikor tegnap kukk sötétben elmentem a közértbe otthon hagytam minden értéket, még a telefonomat is, pedig csak este 9 volt. Megérzések működnek. A csajok mondjuk részegen tántorogtak haza fél1-kor a kocsmából, de azért…:-(

Reggel Stella pékségében reggelizünk, én szépen lesétálom a 1,5 km a többiek taxiznak.. le is maradnak a kilátásról mert épp süt a nap, tiszta az idő és a sok zöld erdő mező felett a Csendes Óceánig ellátni. Még edzésképen lesétálok a városba ajándék kávékat venni, aztán indulás San Joséba.

Az út rém szar és majdnem 4 óra, de még időben érkezünk hogy elmenjek a jade múzeumba. Itt múltkor nem voltam. 5 emeleten nagyon színvonalas kiállítás, nem okoz csalódást, bár 15$ a belépő. Sok jade tárgy van, gyönyörű ékszerek, vallási cuccok, meg egy csomó festett kerámia a pre-columbiai időkből. Ezekből az állatfejesek között nagyon szépek vannak.

Este búcsú vacsi a csoporttal, Überrel megyünk, vicces. Egész jó társaság volt hálistennek, bár a fapados túra jellegből adódóan nem sok időt töltöttünk együtt, talán legtöbbet az Erika nevű torontói egyetemista lánnyal, mert a néha gyalogolt velem.

18. nap

Azért még mindig érdekes érzés, hogy akkor fekszem le, amikor normálisan otthon felkelni szoktam vagy már a reggeli kávémat iszom. De a hajnali 3-kor ébresztés minden időzóna szerint gáz..

Hajnalban ki a reptérre, mert végül úgy döntöttem repülök Panamába (eredetileg Puerto Viejoból akartam busszal átmenni, de az itiner változás miatt ez meg volt a túra közepén, bár László biztos örült volna, ha visszamegyek). Ugyh Copa Airlines, pontosan indul, 54 perc múlva érkezik és újabb 15 perc múlva csomaggal együtt már a taxiban. Nem szaroztak na.

Panamavárost 1519 alapították, többször lerombolták újjáépítették, tartozott Spanyolországhoz, Kolumbiához. A Csatorna megépítése után szépen felvirágozott, ezt amúgy 1999 adták vissza az amcsik.

Casco Viejo-hoz Überrel mentem, Panamában is remekül működik, mert ugyan csak pár km lakom, a régi negyed rehabilitálás még csak részleges és a nyomornegyeden átvágni még nappal sem feltétlen egészséges. Az óváros világörökség és tényleg sok ház profin fel van újítva, csomó hotel, bolt. Van egy fajta kirakat turista jellege.

A San Jose templomban van egy arany barokk oltár, a Santo Domingo leégett kétszer csak a falai vannak meg, a La Merced barokk és kívülről jól néz ki de bemenni nem tudok, a Katedrálist meg felújítják, építési terület az egész.. Van még Francia nevű tér ahol a csatorna építésbe belehalt tízezrek emlékműve van, főleg maláriába és sárgalázba haltak bele. Az útitársaim csodálkoztak is hogy lehet hogy jövök Panama mikor ide sárgaláz oltás/oltási könyv kell.. Ja kérem, aki állandóan Afrikába mászkál annak van ilyen, de a határon persze a kutya se kérte.

Egy perui étteremben ceviche-t kellett vacsoráznom, közben a nagyon helyes venezuelai (migráns) pincérsráccal beszélgettem, aztán szépen haza Übereztem ügyesen.

19. nap

Reggel szakad az eső, panamázni indulok - 5 $ Überrel a 30 $ taxi helyett - Miraflores zsilipnél levő látogató központba.

A panamai csatorna ötlete már a 16. században felmerült, de végül a franciák fogak neki 1880-ban. 20.000 melós küzdött, általában fekák a karib térségből, ennyien meg is haltak az első 6 évben. Még a felénél sem tartottak amikor a francia csatorna társaság csődbe ment, persze volt korrupció rendesen, innen a panamázás kifejezés. Aztán újrakezdték, és mikor már majdnem kész volt eladták az amcsiknak akik 1914-re befejezték. Mindezt jól meg lehet nézni a múzeumban, fotókkal, makettekkel stb együtt, tényleg érdekes.

A csatorna amúgy 82 km hosszú, a régi zsilip rendszer 3 zsilipből állt – a zsilipek segítségével emelik/süllyesztik a hajókat tengerszintre. Egy zsilip kapu 2 db 2 méter vastag acél darab, ami 22 méter magas és összesen 33 méter széles. A zsilipkapu megszabja mekkora hajó fér át – ugyh a hajókat már direkt erre szabták – pont egy ilyet láttam áthaladni, centire ki volt számítva h beférjen. Összesen volt vagy 45 perc amíg a Miraflores zsilipjein átjutott. A csatornáért persze súly alapján fizetnek a hajók – a legdrágább majdnem fél millió $ volt, a legolcsóbb 36 cent – ezt egy amerikai úszó fizette ki 1928-ban. A forgalom amúgy rettenet, és azóta már 2x bővítették a csatornát.

Kemény 2 $-ért átübereztem a biomúzeumhoz, ami színes minden szögben álló tetejéről is híres és a csatorna déli részén a Causeway nevű töltésen van. Ez 4 pici szigetet köt össze a várossal és egy 2-3 km szép sétány kilátással a felhőkarcolókra. Szépen be- meg kisétáltam, közben ebéd – nem volt könnyű nyitvatartó helyet találni, mert van ugyan több tucat de mind zárva, elég hullaszagú volt az egész.

Mivel el kellett mennem bevásárolni, kinéztem google barátunk segítségével hol van a legközelebbi nagy supermarket. Ajjajj. Sikerült az Albrook nevű shopping mallban (pláza :-) ) kikötnöm. Akkora, hogy GPS kellett hogy kitaláljak a megfelelő (Delfin) kapun (ezek állatokról vannak elnevezve, a gyengébbek – én – kedvéért). A méretekről annyit ez a világon a 16. legnagyobb, 700 üzlet, 380.000 m2 eladótér. Végül is láttam ilyet is, és vizet is vettem.