Sierra-Leone Libéria 3. rész

10. nap

Monrovia azért vasárnap elviselhetőbb a forgalom szempontjából, ez szerencse mert egész nap a fővárosban csavargunk. Van bulvár, ami mentén az elnökök szoknak lakni, ezekből elég sok volt mert bizonyos időszakokban elég rövidre sikerült az élettartamuk. Jobb esetben kiestek a hatalomból, rosszabb esetben kivégezték őket. Mondjuk életbiztosítás libériai elnökként tuti feláras.

Emellett az sugárút mellett vannak a minisztériumok és az egyetem is. Ezt megnéztük közelebbről, semmi extra, viszont olyan a korrupció, hogy még a kertbe való belépésért is pénzt kért valaki. Következőnek a Ducor hotel biztonsági őrét kellett lefizetni, hogy beengedjen a lezárt, romos hotelbe. Ez mondjuk megérte, kiváló film forgatási helyszín lehetne, a 70-es évek legjobb nyugat- afrikai szállodája, csak egy rohadó betonváz, néhol szürreális graffitikkel, golyó nyomokkal és pazar kilátással a 8. emeletről körben a városra. Tériszonnyal annyi nem egyszerű a korlát nélküli lépcsők és nyitott liftaknák között, de megérte. Az egész hotel egy domb tetején van, egy emlékmű és néhány ágyú mellett, és vki jó fej módon egy teherautó szemetet is odaborított hogy meglegyen az összhang.

Ebédelünk a diplomata negyedben, meg megnézzük a szuveníreket, de nem igazán van autentikus cucc. Utána irány a sziget, amelyiken Libériát alapították, le van zárva, csak a hídról lehet megnézni. A nyomornegyed, mint külön városrész elég közel van egy földnyelven, rettenet módon néz ki és nem teszteltem le, hogy tényleg olyan veszélyes-e mint mondják.

Még megnézzük az amúgy zárva levő nemzeti múzeumot kívülről, kertjében egy páncélozott Mercedesszel. Természetesen az őr itt is pénz kért a semmiért. Shoppingoltunk a helyi közértben aztán haza a lagunás hotelbe, mert páran már ma délután hazarepülnek. Sean-tól is elköszönök, aki amúgy a Bradt Sierra Leone könyvét update-elte és jó arc, szokott Magyarországra jönni, mert bár chicagói és lengyel származású itt is vannak rokonai.

11. nap

Utolsó napra leszerveztünk 4-en magunknak egy csimpánz túrát, ami ráadásul a reptérhez közel van. Egy pink ronccsal valahogy elvergődtünk a reptérig, onnan viszont 4x4, mert az út a folyóig megint kátyús/pocsolyás földút.

A múltban a csimpánzokat ideális orvosbiológiai kutatási alanyoknak tekintették, mivel DNS-ük több mint 98% megegyezik az emberekével. 1974-ben egy amerikai kutatóintézet létrehozott egy laboratóriumot Libériában és a következő három évtizedben több mint 400 csimpánzt tartottak ketrecekben invazív hepatitis B kísérletekhez. A 2000-es évek elejétől a labor abbahagyta a működést elkezdték a csimpánzokat a közeli szigetekre költöztetni. Itt szabadon élnek, csak nincs elegendő táplálék vagy édesvíz, így naponta HSI emberei járnak őket csónakkal etetni.

Még több szigeten 60 csimpánz él, mi 3 szigetre vittünk nekik enni a motorcsónakkal. Az elsőn már messziről hangoskodva fogadtak, és lelkesen szaladtak a banánért. Irtó jó fejek, mind hallgat a nevére és a vízbe besétálva nyújtják a kezüket a kajáért. Banánt kapnak, valami zöldsalátát és amit imádnak popcornt. Ehhez cola és mozi nem jár, de így is elszórakoznak vele egy darabig amíg összeszedik. Szaporodni nem igazán engedik őket, de számuk nem csökken mert jönnek sérült vagy más okból mentett darabok. Itt is volt egy félkarú akinek ellőtték az egyik kezét. A legidősebb 47 éves, a legfiatalabb a 3. szigeten volt, egy ultra cuki egy hetes bébi, akinek még a nemét se tudták, de ha lány Amanda lesz :-) 

A csimpánzos buli méltó befejezése volt a túrának, utána már csak átöltöztünk a reptéri szállóban és át sétáltunk a géphez. Az új reptér elég rendbe van és a szokásos sorban állós tömegjeleneteket is megúsztuk.

12. nap

Most indul a harmattan szezon, nem tudom emiatt-e olyan turbulencia volt végig Afrika felett, hogy még 2 deadolonnal 4 ülésen kinyúlva se nagyon aludtam. Brüsszelben aztán négyen háromfelé mentünk, mondanom sem kell, hogy az én gépem egyszerre és egymás melletti kaputól indult a norvég koppenhágai gépével. Így aztán szépen megreggeliztünk együtt, amíg ő dolgozott mellettem megmutattam, hogy kell reptéren aludni. Állítólag még körbe is porszívóztak, de ez sem zavart meg.

Nagyon jól elvoltunk az utazás alatt - különösen sokat nevettünk Jerry-n a virginiai nagypapán, akinek az akcentusát a többi amcsi se értette nemhogy mi - szóval vele még szívesen bejárnék pár országot.

Röviden a két országról:

Mind Sierra-Leone, mind Libéria a világ 10 legszegényebb országa között van. Történelmük is hasonló, a felszabadított és visszatelepített afrikai rabszolgák, évtizedes véres polgárháborúk zsoldosokkal és gyerekkatonákkal, és mire ezt kiheverték volna jött az ebola. Sierra Leone a gyémántból, Libéria a hajó regisztrációból él. Egyenlőre egyik ország sincs az átlagos turista térképen, bár jelen pillanatban biztonságosan utazható.

Utazóként mégis volt különbség, Sierra Leone nekem jobban bejött, könnyű vízumot kapni, lazák, kedvesek és vidámabbak az emberek. Kisebb a korrupció és nem annyira elszálltak az árak. Líbiában az emberek nem igazán kedvesek, inkább mérgesek, gyanakvók és nem csak az idegenekkel egymással is. Iszonyat a korrupció és nem igazán látni fejlődést, de én drukkolok nekik is.