Szenegál- Gambia - Bissau Guinea 3. rész

8. nap

A Gambia folyó felett is szép a napfelkelte, szóval korán indultunk. Rendes szakadék bozóttaxival a megalitokhoz egy Siné Ngayéne nevű helyre, másképp nem is lehet odajutni, és így se egyszerű. A megalitok világörökség (Wanar nevű szenegáli és pár gambiai site-tal együtt), és ugyan ebben a régióban a világon a legnagyobb faragott kő koncentráció, szinte semmit nem tudni ezekről a pre-iszlám kő körökről, azon kívül hogy temetkezési célokra készültek valszeg a 12.-13. században. Itt 1102 van, 52 körben. Van egy atmoszférája a helynek, de azért a pulzusom nem ment feljebb a kövektől vagy a pár négyzetméteres múzeumtól amiben gyakorlatilag semmi sincs.

Ami aztán mérsékelten megdobta a pulzusomat az a Gambiai határátkelés Farafenninél, bár fel voltam készítve. A Sierra-Leone/Libéria túrát ugyanis Sean-nal nyomtam végig, aki a Szenegál Bradt útikönyvet írta (kb mint a Lonely Planet de jobb/több kulturális infoval, és elég jók az afrikai országokra) és akivel első percben jóban lettem, a lengyel-magyar barátságot igazolva (félig lengyel, Chicago-i a srác). BTW valami van a levegőben, mert a mostanit meg a Trans-Africa (legnagyobb nyugat-afrikai utazós cég) tulajdonosával, a Togóban élő, de olasz Albertoval tolom. Aki a 3. nap kérdezte meg nem akarnék-e neki túrákat vezetni Afrikában (4x4 Mauritániától Lagosig vagy vmi ilyesmik) mert végre valaki aki érti Afrikát J (nos a szenilis amcsi útitársaknál nem nehéz jobban érteni, de ez még nem elég)

Szóval Seantól tudom, hogy ez a világ egyik legkorruptabb határátkelője, ahol naponta változik, hogy kell-e vízum valakinek vagy nem. Az EU-s országból jövőknek kevés kivétellel, mint francia, szlovén stb eddig se kellett, magyaroknak se, annyi változással, hogy októbertől minden EU útlevél vízummentes. Ezt Sean még az egyik határőrtől anno WhatsApp-on is megkérdezte. Ezt is, meg minden internetes infot a hivatalos website-okról kiprinteltem.

Nos nyilván két útlevélbe kötöttek bele, a görög útitársnőébe és az enyémbe. (De az amerikaiaktól akiknek előre benne volt a vízum, a pecsétért akartak pénzt kérni..) Először egy alacsonyabb rangú kezdett el nyomulni h nekünk kell vízum, mondtuk nem, itt a lista. De nekik más listájuk van. Amit nyilván nem volt hajlandó megmutatni. Amikor mondtam, hogy írja le a nevét hogy feltehessem a fészbukra, hogy ő volt aki vízumot akart velem fizettetni lett egy kis kiabálás :-) Mármint ő ordított.

Végül mentünk a főnökhöz, aki azt mondta, hogy tudja, a törvény szerint nekünk nem kell, de az ő parancsnokának a parancsnoka azt mondta hogy kell, úgyh akkor kell. Igaz az ára egyre csökkent. Nagyon udvariasan csak annyit kérdeztem hogy ha én most befizetem ezt a 14.000 CFA-t és ad egy elismervényt, amit lefotózok és felteszem a fészbukra a Gambia Tourist Board alá - ahol kint van a poszt hogy nekem nem kell vízum - vajon neki lesz-e baja belőle? Nos annyi válasza volt, hogy takarodjunk és odaadta az útleveleket egy cetlivel, amire kaptunk vízumot fizetés nélkül (gondolom h ne veszítse el az arcát a beosztottak előtt). Persze ettől még meg fogom írni a sztorit a fészre.. És persze megírtam Seannak is WhatsApp-on, aki csak annyit válaszolt, a fészbukos ötlet brilláns és ellopja :-)

Az egész The Gambia 10,689 km2, 2 millió lakosú volt brit gyarmat, egy mini ország amit Szenegál vesz körül és ahol rendes afrikai csóróság van, pedig komoly bevételt hoznak a óceán parti resortokba érkező tömeg turisták. A hely amúgy az idősebb hölgyek által nyaralás alatti szex céllal vásárolt raszta fiúkról híres.

Banjul a főváros egy szigeten van, ide egy felejthető, de tipikus afrikai ebéd után (senki sem azt kapta amit rendelt, de legalább 1,5 óra múlva) a komppal jutottunk át. A fővárosban van pár koloniális házon, egy múzeumon, a piacon a szokásos káoszon kívül nem sok minden van.

A híres Senegambia hotelben alszunk – hatalmas rettenet medencékkel az óceán parton. Meg szert tettünk egy meglepően jó seafood vacsorára egy helyi turistás helyen

9. nap

A hotel a kertje gyönyörű és több száz féle madár van benne, ha éppen a hangos partizás nem zavarja el őket. Én úgy döntöttem, hogy a délelőttre inkább maradok a madarakkal és kihagyom a banjuli múzeumot és dugót. Még napozni is tudtam kicsit az óceán parton, a hullámok miatt fürdeni nem lehetett. Amúgy elég idegesítő hogy a security-s csávótól a takarítóig mindenki nyomul az emberre hátha lízingeli jó pénzért.

Gambiából ennyi elég is volt, valószínűleg ez lesz az általam legkevésbé kedvelt afrikai ország. A határon mondjuk már simán kiengedtek majd kis várakozás után bepecsételték újra Szenegált. Várakozni azért kellett mert pár marabu (nem a dögevők, hanem a szufik) betolakodott elénk..

Szenegál Casamance régiója már az az Afrika amit szeretek, már a határ túloldalán megváltozik a hely kisugárzása. A vegetáció is sokkal zöldebb, pálmafák, kesudió, mangrove mocsár.

Ez a rész >35 éve vív függetlenségi háborút a rendes Szenegállal, és valójában annak sose volt része. Másik törzs a diola lakja - nem az északon domináns wolof népek - akik főleg animisták meg kicsit keresztények. Ez a terület anno Guinea Bissau része volt, amíg a francia gyarmatosítok el nem cserélték egy darabra a másik Guineaból a portugálokkal. Ezt a részt hozzácsapták Szenegálhoz (így lett A Gambia bezárva) majd nem sokat foglalkoztak vele. A régió infrastrukturálisan és minden szempontból elhanyagolódott, amíg aztán a 80-as években fellázadtak. Most béke van de mindenütt katonai ellenőrző pontok.

Ziguinchor-ba (ejtsd ziginsó) ugyan este 7-re érünk de még el kellett menni a Guinea-Bissau konzulátusra vízumot csináltatni. Konkrétan 5 perc amíg a konzul - aki ezért bejött szombat este túlórázni – átmásolja az adatokat a vízumra az útlevélből és 20.000 CFA (10.000 Ft). Még papírokat se kellett kitölteni.. Bárcsak minden vízum így menne.

Kivételesen rendes hotelben lakunk, de ettől a vacsora ugyan úgy 1,5 óra múlva érkezik, így Albertoval iszunk egy üveg rozét (mivel sört nem ihatok, megszánt és borozik velem

10. nap

Hát nem lett rövid.. de kezdek végre flowba kerülni. Először körbenéztünk Ziginsorban van pár régen jól nézhetett ki koloniális ház. Aztán a Casamance folyó árterülete és a mangrove erdők mentén elmegyünk egy tipikus diola házhoz, imploviumnak hívják, a római vagy görög házak után. Gyakorlatilag a régi törzsi háborúk miatt kialakított erőd ház, ami kvázi egy nagy fánk. Egy jól védhető ajtóval, ablakok nélkül. Középen a tetőn nagy nyílás, mint egy tölcsér befele lejt egy udvarra – így ezen a lyukon át jutott fény és gyűjtődött esővíz, a házban pedig több család is ellakhatott. Sajnos ilyen házból egyre kevesebb van, mert a fű borítás nagyon drága és pár évente cserélni kell a tetőt..

Következőnek először bort veszünk mert vendégségbe menni így illik, az egyik legősibb diola királyságba hívattuk meg magunkat. Egy faluban vásároltunk, én megléptem a piacra pálmaolajat meg hibiszkuszt venni.

A király piros ruhában és zokniban fogadott bennünket egy árnyékos külső helyen. Mindenkivel szépen kezet fogott, de ő se beszélt velünk közvetlenül hanem a miniszterén keresztül. Elég fiatal (40 körül) és még csak pár éve király – itt sem a legidősebb fiú örökli a trónt, hanem a vének bizonyos spirituális jelek alapján döntik el ki lesz az új király. Akik ennek nem mindig örülnek, mert addig életüket - a feleséget, szakmát stb - is beleértve fel kell adniuk. Ő menő taxis és autószerelő volt, aki éppen elnyert egy belgiumi ösztöndíjat h tovább tanuljon, ehelyett itthon kellett maradni egy új 17 éves feleséggel királykodni. Addig egész jól ment minden amíg el nem kezdtünk elköszönni – itt Őfelsége betolta, hogy van akivel szerinte már találkozott közülünk. Majd a minisztere rám mutatott. Hát ööö mondtam max előző életemben. De de, szerinte Ő velem már találkozott.. Az útitársaim ezen rendkívül jól szórakoztak és úgy fordították le maguknak, hogy el akar venni feleségül a király. Well..ha igen, ez megint egyike lehetett a jobb napjaimnak, pedig nem is mostam hajat, és hát az ellenfelek helyes megválasztása is fontos része a győzelemnek, szerintem relatív kevesen akarnak amerikai múmiákkal házasodni.

Ebéd a folyóparti szakadt helyen, majd hatalmas csónakban az árterületen elindultunk egy helyi faluba, ahova csak vízen lehet eljutni. Mangrove erdők között, fejünk felett repülő vízipulykákkal (a pelikán új neve) és mindenféle más vízimadarakkal már az út is brutál szép. A faluban aztán 20 perc sétával egy maszkos szertartás közepébe érkezünk. (egy helyi kapcsolattól tudtuk meg előző nap hogy buli lesz) Vagy 100-120 ember nyomul, a lányok körben fa darabokkal ütik a ritmus, de vannak rendes dobok is. A férfiak leveles faágakkal táncoltak, voltak rafia ruhás maszkosok és két hatalmas rafia kúp tetején zászlóval.  A rafia kúpok elképesztően jól pörögtek, de ipari mennyiségű port toltak az arcomba, mondjuk tudtam hogy ez lesz, nem véletlen nem mostam hajat :-)

A zöld zászlós kúp a fő jó maszk, mellé végül egy kicsinosított esernyő alatt besétált egy fiatal lányka- őt választották hercegnőnek – ez kvázi az új eladósorba került lányok bulija, őket oltalmazza a rafia kúp.

Visszahajózás naplementében is klassz, de annyi erőm már nincs, hogy órákat várjak a vacsorára ugyh inkább alvás lett.

Holnap újabb határátkelés Guinea-Bissauba, nem tudom lesz-e internet ugyh ezt megpróbálom feltölteni hajnalban innen, így valszeg ez lesz az év utolsó posztja.