Costa Rica harmadszor 4. rész

12. nap

A biztonság kedvéért flip-flopban mentünk reggelizni, most tényleg a helyi helyen, a rendes munkásemberekkel kajáltunk és közben az útépítést néztük (aszfaltút közepén csíkban felszedve burkolat, nyilván vmi vezetéképítés miatt, kanalas géppel nagy köves, kavicsos föld betölt, kanállal végig tolja, föld, kavicsok összeseper) Mire a kávé ihatóra hűl kész is. Az árakról annyit, hogy itt a 2 kávé 2 tükörtojás +  babos rizs + sült banán reggel 5800 colon, a verandás parti helyen 8000, a Bread and Chocolate 13-14000 colon (és pont fele ennyi forint) a két reggeli.

Erre a napra lehet h ennyi a blog – ömlik az eső amíg ezt írom, de legalább az előző adagot feltöltöttem és utolértem magam. Betti a San Jose PCR-t intézi.

11 körül úgy éreztük elállt az eső, és elindultunk a panamai határ felé Manzanilloba, itt is van egy kisebb nemzeti park a tenger mellett. Közben újra esett, megint elállt. A parton az esős idő ellenére fürödtek a népek, de nem jött meg a kedvünk, inkább be a nemzeti parkba, itt sincs jegy csak adomány. Ebben  parkban 2014-ben jártunk Papával, hírhedten saras, akkor a német fickótól kaptunk gumicsizmát, abban dagonyáztunk pedig akkor nem is esett.   

Az „ikonikus” tengerben álló szikláig és az ehhez járó kilátó pontig kb 3x vettem fel és le az eső poncsót.. végül feladtam és inkább fotóztam a hullámokat. Kicsit más a kép mint nyugodt tengerrel napsütésben, de így is szép. Sajnos pár száz méter után az ösvényen akkora a sár, hogy térd kímélési okok miatt fel kell adnunk. Ez nem rossz döntés, de így se jutunk el a kocsiig, újra leszakad az ég és mintha vödörrel öntenék nyakunkba a vizet, szarrá ázunk 5 perc alatt, de közben nagyon röhögünk. Nincs mit tenni hazamegyünk, ebéd, összepakol, pihi. Csak estére állt el a víz, de így legalább elmentünk egy még ki nem próbált étterembe (drága, de jó) és én teleeszem magam nyers hallal.

13. nap

Ébresztő reggel 4, indulás 5 óra. Irány Monteverde, Costa Ricában a másik kedvenc helyem. A korai indulás oka, hogy a 360 km WAZE vagy bármely becslés szerint is 7,5 óra vezetés.

Az eleje még elég oké, elérjük a 80-90es átlagot.. 8 körül reggelizünk az út mellett a kamionosokkal, szokásos tojás, babos rizs kávé menü (5000 colon kettőnknek). Közben a forgalom, útépítés egyre rosszabb. Előzni lehetetlen, és néha váratlanul elromlik vmi és leáll az úton. Mármint a közepén, mert padka nincs. San Jose előtti szerpentin már különösen lassú a sok (amúgy gyönyörű színes csőrős, kedvencünk a mély tenger zöld) kamionnal. A városon átvágunk valahogy és irány megint a Csendes Óceán. Úgy 300 km és 5 óra vezetés után adom át Bettinek, de akkor már toljuk a gyorsító kávé kóla kombót. Ez rajtunk segít, a forgalmon nem. A végén még vagy 30 km kegyetlen szerpentin, ez már olyan mintha az Alpokban vezetne az ember, mínusz a banánfák, pálmák és a hibiszkusz sövény. Viszont újítás hogy szinte végig van aszfalt. Még elgurultunk egy kilátó pontig mert kivételesen napos és tiszta idő van, innen ellátni az óceánig.

Monteverde még mindig egy alpesi falura emlékezetet, és vicces hogy egy  fa+kő hotelben lakunk, tiszta sítábor feeling. Egyedüli vendégként miénk a ház. Szomorú, de szemben a karibi bícsekkel, itt nincs helyi turizmus és külföldi se sok. Lesétálunk a brutál meredek utcán (itt erre ők azt írják slope) a régi kedvenc kajáldámba a buszmegállóhoz, aztán szuvenír bolt Bettinek, közért és kávé/süti. Majd keresgélve az oxigén molekulákat visszamásztunk a szállásra. Már annyira fáradtak vagyunk, hogy el se indultunk vacsorázni. Betti sokat röhögött rajtam, este 8-ig alig bírtam ébren maradni.                                                                                                   

14. nap

8-kor tényleg beájultam tegnap és ma reggel 6-ig aludtam.. Lehet sok volt a vezetés tegnap. A szállodában a reggelihez madáretetőt és különböző színes madarakat is kaptunk, ezeket nyilván nem ismerem fel, talán a zöld, kicsi tukán kivételével.

Monteverdét az amerikai kvékereknek köszönhetjük amúgy, akik pacifisták lévén nem akartak a koreai háborúban részt venni, és ide menekültek. Néhány itt kutató biológus azt javasolta nekik, hogy őrizzék meg és mivel a köderdő megnyerte tetszésüket így is lett.

Reggel 8.30-ra a függő hidas (Selvatura suspension bridges) helyre megyünk, elég off road, de a toyota bírta. Indulás előtt még néhány coati-val (koáti vagy ormányos medve) próbáltam ismerkedni. Aztán adtam a tériszonynak. Gyönyörű napsütésben séta a fák felett. Állatokat nem igazán láttunk, de a fák és a zöld dzsungel elképesztő. Utána még pillangóház, hatalmas, párás meleg, szép trópusi virágokkal, de nincs túl sok kikelt lepke, fotózni meg nehéz, mert nem akarnak mozdulatlanul pózolni. Mellettük lajhárok de most egész közelről, volt amelyik ásít, de előtte kidugta a nyelvét, volt, aki gombócban aludt, aki rágcsált vagy mászkált. Ebédelni már a Monteverde Nemzeti Parkban, bejáratánál és ehhez is kaptunk coatikat. Sétáltunk a köd erdőben, bár annyira napos h köd éppen nincs. A kiírt 30 m szintkülönbség többszörösét tettük meg, az ösvény elég fel le, a fák liánok, mohás indák broméliák, páfrányok nagyon szépek. Állatok itt sincsenek, de a kilátó pont már olyan magasan van, hogy volt köd is. Vagyis láttuk, ahogy jön a felhő, és valahogy belehullik a nedvesség az erdőbe. Vissza másik ösvényen mentünk, de itt is sok a fel le. Ma is meg volt a 12 km. Még betotyogtunk a kolibrit nézni a kávézóhoz, színesek, fényesek és nagyon gyorsak, fotózni nehéz (múltkor jobb kamerájú volt a mobilom, azzal sikerült értékelhető képeket csinálnom). A Stellára emlékeztem hogy jó hely, bár ez is drága, de egész jó vacsorát ettünk (du 5 kor, de tudtuk h megint nem indulunk el ha hazaérünk), itt is van madáretető, a banánra jöttek a madarak minden színben, meg mókusok, agutik is.

15. nap

Megint a madarakkal reggeliztünk, és a háziak megmondják mi a neve a gyönyörű két zöld narancs madárnak - blue crowned motmot (diadém motmot magyarul) Aztán vissza a Selvatura Parkba, hogy kígyót békát is lássunk. A békák kifejezetten szépek, bár csak egy színes nyílméreg breki van. Costa Ricában kb 140 fajta kígyó van, de csak 23 mérges ezek körül. Persze ahogy lenni szokott a veszélyesebb a csinosabb. Volt belőlük vagy 2 tucat, amit meg lehetett nézni, és mindről elmondták mit tud. Nos az jó ötlet volt, hogy ezt az esőerdei túrák utánra tettük.. boldogok a lelki szegények. Volt Gergő kedvence is - lándzsakígyó (eyelash viper Bothriechis schlegelii) zöldben, mindenféle pit viper, rattlesnake meg boa.. Tényleg szépek így üvegen át, de azt hiszem maradok a szőrös állatoknál.

San Jose 150 km, de legalább 4 óra.. visszafelé is szerpentin, egy érthetetlen útépítés, ahol 30 percet állunk a napon, de senki sem tudja miért. Szemben már 5 km a kocsisor. A szépséges kamionok jönnek mennek. Közben azzal szórakoztunk hogy szótárral a folyók neveit lefordítottuk magyarra, na jó a Jézus Máriát nem volt nehéz, de volt fogamzás, vagy gazdagság folyó is. Ebédelni véletlen egy szuper tengeri étterembe tévedtünk a Csendes Óceán partján, én persze ceviche, Betti hatalmas tigrisrákok, előételke, desszert (kókusz golyók, tej, cukor és Malibu likőr), innivaló összesen 20.000 colon.

Innen már nem volt akkora dugó ugyh még kipakolunk a szállodában a PCR előtt. A szálloda érdekes, mert casino is van benne, és a portás egyből mondta, hogy ha fel akarunk vinni egy harmadikat (a nemet nem definiálta) az plusz 50 USD. Illetve este 6 után jönnek a pillangók, de nem a lepkeházas fajtából. De ez volt az egyetlen, ami séta távolság a múzeumoktól és van saját ingyen parkolója, meg a kórházhoz is közel van.

Ez a következő program. PCR autós verzióban végül a Clinica Biblica parkolóházának 6. emeletén történik. Profi a szervezés, de sok emailezésbe került mire lett időpont, ki tudtuk fizetni stb. Kicsit izgulunk hogy itt ragadunk -e..

Vacsorára nehéz nyitva tartó helyet találni, végül lett egy rendes kocsma (La Vasconia), piros műbőr bárszék, a karácsonyfa ágain üres piás üvegek vannak húzva dísznek, a falon a 86-os német argentin döntő fotói, láthatóan azóta a falon, és amúgy óriási kupleráj sörös rekeszek, bicikli stb. A kaja és a tequila jó, közben nézzük az arcokat ahogy vedelnek.

Hazafelé a hotelnál sok színes, fekete meg arany pillangó áll sorba, némelyik olyan szoros ruhában hogy tuti van otthon egy vákuumos készülék amivel beletöltik, mi túra cuccban simán besétáltunk és megcsodáltuk a hölgyeket.. érdekes helyen lakunk.