Ukrajna harmadszor → CSERNOBIL

Nem szoktam európai vagy jól fejlett (pl Kanada) országokban tett utazásaimról blogot írni (ezekről van infó bőven bárhol is), de most kivételt teszek.. Már csak azért is, mert rengeteg háttér infót hallottam és kellett összeszednem, hogy tudjam mit látok. Ezek nélkül még a fotók is nehezen értelmezhetők, de így legalább meg lesz nekem későbbre is.

Kedvenc hosszú hétvégés desztinációm az elmúlt pár évben Ukrajna lett. Szuper látnivalók, kedves népek, az árak messze a magyar alatt és nincsenek turista tömegek. Az első túrán 2017-ben 4-5 napig Kijevben és környékén csatangoltam, és teljesen beleszerettem a városba, aztán két évvel később Odessza volt a célpont és ez sem okozott csalódást, vagy ha igen akkor pozitívat. Sajnos a tavalyi Lviv/Lemberg túrának betett a Covid, de úgy döntöttem idén újra megpróbálom..

Mikor egy utazós találkozón említettem, hogy ez a terv MiraDonna Gabi lecsapott az ötletre, hogy jönne velem, de ha már Kijev is újra, mondtam legyen Csernobil is, már 4 éve is szerettem volna csak leszervezni nem sikerült.

Párszor ugyan törölték a járatunkat, de makacs típus vagyok és csak sikerült oda 20, vissza 10 euros repjegyre szert tenni. Így gyakorlatilag 2 hetet utazunk Ukrajnában Kijev-Csernobil-Kijev-Lviv, kinek mi a nyaralás :-)

CSERNOBIL

Mivel rajtam kívül szinte mindenki látta az HBO sorozatot, azt hiszem sokan képben vannak a sztorival.

A Lenin atomerőmű Pripjaty mellett és Csernobil várostól 18 kilométerre állt, 4 darab működő reaktorral, és a félig befejezett 5. meg 6. számúval. 1970-ben kezdték építeni, és valójában csak 2000-ben állították le. Az RBMK típusú atomreaktorokat nyomás alatti csövekben elgőzölgő könnyűvízzel hűtötték, természetes uránnal is működött, a neutronokat grafittal lassították és fűtőelem kötegek működés közben is cserélhetők voltak. 190 tonna uránt és moderátorként 1700 tonna grafitot tartalmazó monstrum volt. A nagy méret miatt a biztonsági védőépületet meg megspórolták. Az egészet egy szobányi 800 kilobyte-os analóg számítógép irányította.

1986 április 26.-a így került bele a történelem könyvekbe..

Voltak, akik elkúrták

A biztonsági tesztet eleve szarul tervezték, de aztán még ettől is eltértek, és 10 órával később kezdték. Egy rutintalan műszak csinálta, számos biztonsági berendezést kiiktatva, instabil állapotba juttatták a reaktort, ami a reaktor tervezési és építési hibáival együtt láncreakciót indított el. Így aztán jött a gőzrobbanás, a grafit meggyulladt, égett minden és a tűz brutál mennyiségű rádióaktivitást tolt még napokig a levegőbe.

A baleset következtében a reaktor alatt, a világ legszennyezőbb anyaga jött létre a kórium (urán, grafit, beton összeolvad stb.. egy mellette álló ember 1 perc alatt kapna halálos sugárdózist és 5 perc alatt halna meg). Az 1200 C hőmérsékletű, lávaszerű massza átégette a betonfödémet és lefolyt az atomerőmű alagsorába, majd fokozatosan lehűlve, egy 11 tonnányi "elefántláb" formájú képződményt hozott létre.

Nem volt megfelelő eszköz, hogy mérje a sugárzást, így órákig nem tudták mi van pontosan és azt gondolták a reaktor nem sérült meg (valójában egyes helyeken 20 000 R/h fölött volt; a halálos dózis 500 röntgen körül van 5 óra alatt).

Voltak, akik eltitkolták

A szovjet vezetés természetesen próbálta eltitkolni a katasztrófát, de a svédek rövid időn belül elkezdtek radioaktív felhőket észlelni..

Állítólag a KFKI néhány munkatársa a balesetet követő délelőttön egy utcai telefonfülkéből több óvodát, bölcsődét figyelmeztetett hogy a gyerekekre veszélyesen erős a napsugárzás

Április 28-án Bedő Iván döntése alapján, a BBC híreire támaszkodva hírt adtak a katasztrófáról a Rádió 21 órai híradásában. A hír közlését a felsőbb vezetés másnap hajnalban tiltotta le, Bedő pedig büntetésben részesült.

Voltak a hősök

Először csernobili tűzoltók érkeztek a helyszínre eloltani a tüzeket, hogy ne terjedjen át a 3. reaktorra, a rádióaktivitásról fogalmuk sem volt, meghaltak, de emeltek nekik szobrot a városban.

Az újabb robbanás elkerüléséhez 5 millió liter hűtővizet 3 búvár engedte le a 185 tonna olvadt rádióaktív anyag alól, ők túlélték és pár évtizeddel később, de kaptak kitüntetést.

600 helikopter pilóta kockáztatta az életét és dobált bele 5000 tonna cuccot a felrobbant reaktorba homokot, ólom tömböket, agyagot stb.

Szénbányászok csináltak alagutat a reaktor alá, hogy hűteni lehessen, bár ezt később nem kellett használni. Olyan meleg volt, hogy levették a védőfelszerelést..

Csernobilhoz rendelt „likvidátor” egységek minden időben dolgoztak, sugártalanítottak és minden állatot lelőttek, hogy ne vigyék tovább a sugárzást.

A szarkofág építése előtt a tetőn lévő sugárzó 100 tonna hulladékot eltávolító robotok tönkrementek a sugárzástól. A „biorobotok”-nak nevezett katonák 1-2 percig dolgozhattak csak, mert ezeknek a sugárzó grafitdaraboknak az ereje 11-12 000 röntgen/óra volt (egy évi terhelés: 2 röntgen). Összesen 5000 katona kellett hozzá.

Voltak az ártatlanul szenvedők

A hiroshimai és nagaszaki atombombák együtt szorozva 100-zal – ennyi rádióaktivitás került a környezetbe

A lakosság kitelepítése a sugárszennyezett területről csak 36 órás késéssel kezdődött meg, addig nem szóltak ugyh az emberek, gyerekek a szabadban mászkáltak. 3 napra való cuccot vihettek magukkal.

Először a 45 ezres Pripjatyot, majd a 10 km utána 30 km körzetben élő kb 130.000 embert kitelepítették. Kb 1000-en főleg idősek aztán visszatértek, most már csak 300 körül élnek.

Pripjaty evakuálását 1225 autóbusszal (a legendás -szerencsére nem mind megsemmisített felvételeken - látszanak az Ikarus-ok), 360 teherautóval, két 1500 személyes vonattal pár óra alatt befejezték. A háziállatokat egyszerűen kilőtték, és az ott hagyott járművekkel együtt eltemették.

Közvetlen halálozás (3 hónappal a robbanás után) csak <50 embert tekintenek.. de a valós szám?

A természetben a legsúlyosabban érintett terület a később Vörös Erdőnek nevezett 4 km2 rész volt, itt a fenyők, állatok elpusztultak az akut sugárzás következtében. A 30 km-es lezárt zónán belül a balesetet követő években az élővilág súlyosan károsodott.

Az 1986-os sugármentesítés során használt gépeknek– helikopterek, teherautók, daruk, buszok stb – külön temetője van, belsejükben vagy közelükben akár néhány óra leforgása alatt halálos dózis szenvedhető el.

Csernobil-2 katonai bázis és a híres harkály Duga, horizonton túli rakétafelderítő rádiólokátor, ott szomorkodik elhagyatva a 30 km-es zónában, a nagyobbik 150 méter, kisebbik 90 méter magas és együtt mintegy 900 m szélesek, és az ionoszférában való hullámterjedés változását figyelték, mert ezeket a rakéta indítás befolyásolta. Amúgy a Duga a vevőkészülék volt.

Belorusszia, azaz a fehéroroszok – mindössze ~10 km van a határ az erőműtől és a rádióaktív cucc 70% fehérorosz területre hullott le. 22.000 ember és 95 falu vált áldozattá és került a 30 km-es zónába, ki kellett telepíteni végül itt is több mint 100.000 embert, a terület szigorúan lezárt, atomos nemzeti park. A bölények örülnek talán.

Mi van most?

Még 1986 júniusban elkezdték a Szarkofág építését, hogy lefedjék a felrobbant reaktort vasbetonnal megakadályozva a további radioaktív szennyezést. A sugárzó környezetben ólommal borított gépekkel távirányítással dolgozva november végére lettek kész a fedéssel. kellett hozzá 400.000 m³ beton és 7,300 tonna fémszerkezet, hogy betakarják a 740.000 m³ erősen szennyezett romot.

A terület tisztítása 7 hónapig tartott, 200.000 kirendelt katona, tűzoltó stb. dolgozott rajta, de muszáj volt, hogy újra tudják indítani a többi reaktort.

5 milliárd USD volt a költség a SZUnak, de mai napig jelentős teher az ukrán és fehérorosz költségvetésnek.

1991 októberében tűz miatt végleg leállt a reaktor No. 2, a reaktor No. 1 1996 novemberében fejezte be a működést és utoljára 2000 Decemberében a No. 3 reaktor is.

New Safe Confinement – 1,5 milliárd euroért teljes szerkezet 25.000 tonna, 150 méter hosszú és 110 méter magas. Több darabban építették, összerakták és 317 m úton a helyére tolták 2016-ban. Ez a hermetikus védőépület teszi lehetővé, hogy távirányítással leszereljék a korábbi szarkofágépületet, és utána eltávolítsák, amit lehet üzemanyag maradványt. Erre 13 különböző méretű atomhulladék tároló épül a területen de van, amivel fogalmuk sincs mihez kezdjenek lsd. a kórium elefántláb

2020 áprilisában és augusztusban is erdő tüzek pusztítottak el 20.000 ha – újabb sugárszennyezést küldve a levegőbe.

A 30 km-es zóna a lezárt legszennyezettebb terület, katonai őrizet alatt.. Pár visszatelepült még lakik itt. A 10 km-es zónában nincs lakás, de dolgozni pár ezer ember bejár. Vannak forró pontok, ahol a radioaktív sugárzás meglehetősen magas és az egészségügyi határértéket többszörösen meghaladó, az emberi életre veszélyes érték.

Az állatvilág a katasztrófa után közvetlenül eltűnt, de azóta lassan regenerálódott. Van szarvas, vaddisznó, a farkasok, hiúz stb, Később a kiürült területen több tucat Przsevalszkij lovat engedtek szabadon.

Csernobil városról ugyan már 1193 írtak, és a fekete ürömről nevezték el, aztán az askenázi zsidók vették birtokba a 17- századtól, de később inkább leléptek az USA-ba. A római katolikus lengyelek is a polgárháború után, később a németek megszállták, de vége az atomerőmű baleset miatt lett. Most kb. 2000 ember tizenöt napos váltásokban dolgozik és lakik ott ideiglenesen, azaz 15 napot töltenek az övezetben, 15 napot az övezeten kívül.

Miért érdemes megnézni?

Ugyanúgy része a történelemnek, és főleg az ukrán múltnak, mint WTC az USA-nak. Nyilván lehet katasztrófa turistáskodni, vagy jönni a sorozat miatt, de engem főleg az ipari műemlékek érdekeltek, meg az hogyan tudták helyreállítani a környezetet. Amúgy időutazás 30-35 évvel vissza, elég csak az erőműben kipróbálni a liftet vagy enni a menzán. Szóval aki nem élt a szocializmusban, vagy aki nosztalgiázni akar, annak is jó lehetőség.

Sugárzóak lettünk?

A 30 km zónán belül csak szervezetten és szigorú szabályok szerint lehet nyomulni.

Itt van még info http://www.chornobyl-tour.ua.

Maga a leszervezés kb. 2-3 hét, az útlevelet és az engedélyt vagy 20x nézték meg 3 nap alatt. Alap a hosszú nadrág, felső, zárt cipő. Nem lehet szabadban enni, inni, cigizni, leülni vagy cuccot letenni.

Mindenki személyes dozimetert kap, nekem volt, hogy egyszerre 3 lógott a nyakamban, és a vezetőnél is van egy digitális Geiger-Müller számláló, ami az adott hely sugárzását méri. Kijev 0,16 µSV/óra 100 µSV red forest, 250 µSV a meghalt tűzoltó ruhája, Prypjaty elhagyott házon belül 0,6 µSV.

Zónákból kilépve, pl a vasútállomáson is beleállós gépekkel mértek teljes testet napi többször, az erőműn belül szinte minden ajtó után ugyan ez. Az erőmű látogatás előtt és után külön mérték a radioaktív cézium szintet is.

Nyilván a guide-ok figyelnek hogy az ember ne legyen közel súlyosan szennyezett cuccokhoz, így a terhelés kb egy hosszútávú repülő útnak felel meg.

Alap fogalmak, mert nekünk is nehéz volt :-)

A röntgen az expozíciót méri, az ionizáló sugárzás régi mérőszáma volt és csak levegőre vonatkozik, a gray (vagy rad hagyományosan) a bármely anyagban elnyelt sugárdózist méri, a rádióaktivitásnak meg becquerel az egysége, egy becquerel az aktivitása annak a radioaktív anyagnak, amelyben másodpercenként egy atommag bomlik el.

Sv= sievert  vagyis sugárzási dózis, ami a biológiai szövetekben (emberben) elnyelődött sugárzás mértékegysége.

Gyakran használt a millisievert (1 mSv = 10⁻³ Sv = 0,001 Sv) és a mikrosievert (1 μSv = 10⁻⁶ Sv = 0,000001 Sv).

Példák:

Fogászati röntgenfelvétel: 5 μSv, mammográfiai felvétel: 3 mSv de ezek másodpercekig tartanak, azaz egyszeri dózisok

Óránkénti sugárzási szint a csernobili 4-es reaktor mellett, nem sokkal a robbanás után: 10–300 Sv/h (nem mikro hanem egész!!!), tipikus háttérsugárzás Budapest - 0,059-0,135 μSv/h

Éves értékekre példa - atomerőmű melletti település: 0,1–10 μSv/év, hosszú távon repülő pilóták 9 mSv/év

A legkisebb bizonyítottan rákkeltő szint: 100 mSv/év

Önkéntesek számára megengedett határ nukleáris veszélyhelyzet elhárítása esetén: 500 mSv/év (Fukusimai balesetnél 250 mSv/év volt).  Ez a háttérsugárzás miatt és az orvosi vizsgálatok következtében kapott dózison felül értendő.

Mit lehet látni?

1 napos felületesebb túrától a 7 napos mélyre menésig van minden http://www.chornobyl-tour.ua. Mi 3 napra mentünk MiraDonnával és azt hiszem láttunk mindent is, amit látni kellett.

1. nap

Odaúton Kijevtől csak 120 km, de az utak nagyon szarok. Közben vetítettek nekünk Csernobilos nagyon informatív dokumentumfilmet a katasztrófáról, aztán a szarkofág és az új burok építéséről, meg a Csernobil az utolsó figyelmeztetés című amerikai háború ellenes mozit.

Dytyatky a hivatalos belépő hely, útlevél ellenőrzés, doziméter, adminisztráció aztán lehet haladni. Érdekes, hogy a zónán belül szuper minőségűek az utak, részben azért is mert a szennyezett eredeti betonutakra a sugártalanítás jegyében tettek új aszfaltot.

Ha az ember nagyon néz látja a fák között a kiürített egykori falvak házait, Zalisszia-ban még volt egy öreg visszatelepült néni, de meglátogatni már nem tudtuk, mert Igor a vezetőnk pár éve halva találta.

Csernobil város a 30 km lezárt zónán belül van, állandó lakosai nincsenek, de az ideiglenesen ott lakó melósok miatt van közért, kocsma stb. A széles 2 sávos Lenin sugárútat úgy benőtték a fák, hogy épp egy autó elfér. Ahogy a várost visszafoglalja a természet, látni az erdőben a nagyon csinos régi faházakat, meg egy-két nagyobb szocialista beton rettenetet. A tűzoltóság ma is működik, ott van a szobra azoknak, akik megmentették a világot. Van egy szabadtéri kiállítás azokból a robotokból, amiket próbáltak használni a katasztrófa után, több kevesebb sikerrel.

Itt ettünk egyébként az egyetlen látogatóknak működő étteremben, ami erősen szovjet menzára hasonlít és itt is aludtunk első éjszaka.

Ebéd után irány az erőmű (az egyszerűség kedvéért NPP Nuclear Power Plant) először beléptetés a 10 km zónába (útlevél, engedély stb) aztán egy jó kilátó pontról megnéztük a félbehagyott 5. számú reaktor vörös rozsdás brutál méretű csontvázát, régi hűtőtornyot, és a távolban már látszott a 4. reaktor új, fényes héja. Nem tudom mi a jó szó rá, de még ebből a távolságból is félelmet/szorongást vált ki a látvány, és akkor még nem is fogtam fel hogy nemsokára a betonszarkofág alatt fogok csoszogni.

Egy pontról lehetett úgy 100 m távolságból fotózni a 4. blokkot, meg egy emlékművet (a biztonsági rendszerek miatt sok helyen no fotó). Úton Pripjaty felé megálltunk a Vörös Erdő szélén, nos itt tényleg gyorsabban cirpelt a Geiger-Müller számlálónk, de 100 µSV nem érte el az út mellett. A fenyőfák törzse vörös, nagy részük kiszáradva, a tetejükön viszont éledező zöld tűlevelek.

Pripjaty város egy modell 7 km2 szovjet városka volt, 50.000 ezer körüli lakossal, amit kifejezetten az erőmű dolgozóinak építettek. A robbanás után kitelepítették így itt gyakorlatilag azóta semmi nem változott, kivéve hogy a természet elkezdte visszafoglalni az épített környezetet. Mivel az evakuáltak csak az irataikat, pár napra való ruhát és kaját tudtak magukkal vinni, a bútorok, a ruhák mind maradtak.

Gyakorlatilag több mint 4 órát sétáltunk a kihalt városban (végig egy Cigan nevű fekete nagy fülű kutyus kíséretével), ami sokszor emlékeztet egy erdei gyalogtúrára, mínusz a néha felbukkanó beton épületek. A régi fő téren a hatalmas kultúrház, a szupermarket, szálloda beton romjai kitört ablakokkal, rozsdás összetört bútorokkal.

A néhai vidám parkban a dodzsemek ahogy kiszálltak belőlük, a sosem működött, de kész óriáskerék sárga kocsikkal (május 1.én indult volna), hinták néhai színes hajói.

Egyre kevesebb épületbe lehet bemenni, kezdenek 35 év után veszélyessé válni, de egy iskolát és egy óvodát meg tudtunk belül is nézni. Táblák, könyvek, a kémia óra üvegei, padok mind ahogy ott hagyták.. Az óvodában gyerek cipők, játékok, babák, macik, kis autók posztapokaliptikus romhalmazként. A kórház több emeletét végigjártuk, a nőgyógyászati részlegen vas széktől és az abortuszon átesettek nyilvántartásától, a romokban heverő műtőkig és nővérszobáig.

A kórház alagsorába kerültek azok a tűzoltók, akik a robbanás után először mentek a helyszínre, ott a mai napig kiakad a sugárzásmérő, egy kis darab cucc van az előtérben a pulton - 250 µSV mértünk.

Van egy-egy toronyház, amire még fel lehet mászni, bár a fáktól sok minden a városból már nem látszik, az erőmű új fényes héja igen. Az uszodába nem lehet már bemenni, de látunk még rendes szocialista mozaikokat a mozi és színház oldalán.

Újabb iskola, ahol a lőtéren! belül százával hevertek a régi és ládaszám a vadi új gázálarcok, de senki nem mondta a gyerekeknek, hogy fel kellene venni a robbanás után...

Végül kb. 15-17 km-es nap után vissza buszoztunk Csernobilba, a zóna határán egész testes sugármérőbe kell beleállni, ez elsőre még igényelt útmutatást, de aztán már rutinból csináltuk minden nap többször.

Szállás és vacsora a szovjet állami hotelben, de szerencsére vittünk egy üveg bort.

2.  nap

Szocialista reggeli után vasárnap lévén templomba mentünk, aztán vissza Pripjaty-ba gyalogtúrázni. Most másik irányból tettünk egy kört, újabb megmászható emeletes lakóház, újabb iskola, a helyi proszektúra, ahol a halott kém eltett leletei is ott vannak üvegben, színes üvegablakos kávézó a folyóparton, torna terem, nemrég még működött is mosoda, színes mozaikok.

Őszintén szólva mind mentálisan, mind fizikailag elég fárasztó városnézés volt ez. Az épületek váza épp, de belül romosak, az ott maradt bútorok szanaszét, sok minden összetörve, az ablakok többsége kitörve, minden rozsdás. És brutális a por az épületeken belül. 10 éve még jobb állapotban volt a hely, de aztán a vas árának emelkedésével elkezdték innen kormányzati utasításra elhordani a fémet, amit használható pl. radiátorok, csövek stb., de nem fárasztották magukat azzal, hogy lecipeljék egyszerűen kibaszták az ablakon.

A jó vezető itt létkérdés, egyrészt tudja hova lehet biztonságosan bemenni és itt nem csak a sugárzásra gondolok, hanem az épületek, lépcsőházak állagára (ami tégla már nem oké). Plusz ők tudják az érdekesebb látnivalókat. Amúgy a jó és vastag talpú cipő fontos, nem csak a megtett km és az erdő, de az épületekben az üvegcserép, csempe darabok, szálkás fa deszkák, szögek, vascsövek miatt is. A por miatt én használtam a covidos maszkomat, nagyon kellett. Nem tudom ez a por mennyire radioaktív, de már a penész miatt sem jó beszuszogni.  És a fejlámpa a rom épületeken több mint hasznos… tele vannak a födémek olyan lyukakkal, amibe nem akarunk beleesni.

Ebéd megint Csernobilban, aztán irány Duga és a hatalmas radar. Itt is vannak épületek, meg lehet nézni a radarállomás katonai létesítményét, vezérlő termek, régi kultúr szoba szovjet szlogenekkel, a 800 méteres folyosó, ami alatt a kábelek és azok hűtése ment.

Maga a radar sztori félelmetes a méreteivel, nincs az a pénz, hogy én egy ilyen vas szörnyre felmásszak (szigorúan tilos, többen meghaltak), pedig anno ezt is szerelte ott valaki 150 méter magasan.

Vacsora a szokott csernobili helyen, de előtte megint sugarat mérünk és kutyát etettünk. Minden ellenőrző pont, Csernobil város tele gazdátlan, de valójában mindenki által szeretgetett és etettet kutyákkal. Volt sorompós checkpoint, ahol 5 nagyobbacska kölyköt lehetett dögönyözni.

Vacsi után még vissza az erőműhöz. Volt még idő megnézni a soha el nem készült 5. blokk rozsdás színű szörnyetegét, egészen közelről. Hatalmas vízbe omlott daruk, mellette békésen úszkáló hattyú, repülő szürke gém és ehhez borzalmas méretű, kívülről rozsdás vassal burkolt, vörös minden színében rettenet beton falak.. szürreális, de valahogy gyönyörű volt az egész a kezdődő naplementében.

Aztán az esti vonattal irány Szlavutics város, természetesen a pályaudvaros sugárzás mérés 2x, útlevél ellenőrzés 2x. A vonat amúgy rövidítés - kocsival 400 km lenne, vissza Kijeven át – mert átvág Fehéroroszország benyúló részén. Úgyhogy voltam idén új országban is, még ha csak 2 x fél órát és csak a vonatablakból látva.

Szlavutics-ot 1986-ban a katasztrófa után kezdték építeni, szóval tipikus akkori szovjet épületek, kb. Pripjaty is így nézhetett ki. Egy nagy különbség van, de az nem építészeti, ez a kóbor macskák városa. De persze itt is etettük a lakosokat.

A városlakók többnyire (úgy 2000 ember) az atomerőműben dolgoznak és a vonattal ingáznak minden nap, visszafelé mindenki kis csapatokban kártyázott.

A városkából a közérten kívül este nem sokat láttunk, ott Gabi vett sört. Nem volt rövid napunk kb 11-re értük el az ágyunkat gondoltuk előtte kell valami.. kellett volna, mert alkoholmenteset sikerült vennie, ugyh gumimacikkal vigasztalódtunk. A szállás amúgy sokkal jobb színvonal, mint csernobili, mondjuk elég röviden élvezhettük.

 3. nap

Hajnalban reggeli, majd rövid városnézés – emlékmű, főtér, művház stb.. – majd vonatozunk vissza az erőműhöz.

A mai program bemelegítése az óriási harcsák etetése a hűtővizes patakban, és az emlékmű megtekintése az erőmű mellett.

Aztán kis csoportban kaptunk helyi vezetőt, egy újabb dozimétert és irány az erőmű belseje. Persze útlevél ellenőrzés és beengedő kapu.. és ez még vagy 8x a nap folyamán.

Először a bunkert néztük meg és a válság stáb meeting termét. Ez hmm.. erősen szürreális élmény volt, és későbbi könnyesre röhögjük magunkat következménnyel járt. A tanácsterem nagy asztalán sok fehér négyszögletes telefon volt. Analóg. De hátul a fő helyen ott ott a klasszik kerek tárcsás telefonok voltak. Lillában. Lillában!!! Sírtunk.

Meg papírokat írtunk alá, hogy a cézium szintünk méréséhez hozzájárulunk stb. Ezt amúgy egy bőrfotelben 5 percig üldögélve a hátunk mögül mérte egy titokzatos gép, a bábuska meg közben írogatott.

Aztán beöltöztünk. Fehérneműn kívül mindent levesz (az egyik csajon nem volt bugyi, itt volt egy kis fennakadás a dezsurnajával). Kaptunk fehér vastag szövet inget, nadrágot, zoknit, fejfedőt, kesztyűt, légszűrős maszkot és spéci cipőt. Ehhez persze járt még egy narancssárga kobak. És egy újabb doziméter, immár a 3. a nyakunkba.       

Innentől egy hosszú, arany folyosón sétáltunk a reaktorok felé. Több szuper titkos (no fotó) átjárón kellett átmenni, szemben meg jöttek a dolgozók, ők is ugyanilyen védőöltözetben.

Az első terem villamos elosztó központ volt, inkább 80-as évekbeli díszletnek tűnt, mint igazinak. De tényleg ez a két pasi felügyeli az áram elosztást, amit ugye már nem itt termelnek, de használják a meglévő elosztó központot.

Megmutatták a számítógép termet (egy nagy terem!!) ahol egy csomó gép, lyukasztott papír, hűtő és kábel cucc összesen 800 kilobyte teljesítménnyel irányította az erőművet.

Következett a legizgalmasabb/félelmetesebb rész, be a betonszarkofág alá a felrobbant 4-es reaktor irányító termébe… uhhhhh. Itt már hordtuk is a maszkot, kesztyűt. Az egész irányító terem éppen maradt, de a sugártalanítás és a gombokat szuvenírnek hazavivő delegációk sajnos tettek később benne kárt. De minden ott volt - a gőzt, a szivattyút, az üzemanyagcserét, a grafitrudakat szabályozó összes pult, és képernyő szerűség úgy, mint a filmekben (azokat Litvániában levő ugyan ilyen reaktorban forgatták)

Később láttunk egy szétnyitható 4-es reaktor 3D makettet. Akkor fogtuk fel igazán, hogy hol is voltunk – tényleg bent a 4. es reaktor közepén, felrobbant részek mellett.

Aztán átmentünk a 3-as reaktor (copy paste ugyan az volt a 3-as és a 4es) szivattyúkat megnézni. Ezután jött a legveszélyesebb rész mert fel kellett mennünk egy korabeli liften (értsd 1970) a 35 méteren levő reaktorterembe. Ha az a lift elromlik..

Itt a hatalmas teremben aztán az üzemanyagcsatorna fedeleken mászkáltunk (bio shield, vagyis pajzs) ez a rendszer tette lehetővé, hogy a hatalmas szerkezet, ami ott állt (és még működő képes) cserélje akár működés közben a fűtőelem kötegeket,

Ezután jött a lift megint, majd a 3-as reaktor irányító terme. Ez ugyan olyan, mint a 4-es csak meg vannak a gombok, lámpák. Azaz jobb állapotban lehet látni az egész vezérlés műszereit. Itt egy rajzon elmagyarázták a reaktorok működését, ugyh lassan, de összeállt a kép.

Visszaöltöztünk civilbe, leadtuk a digitális dozimétert (maga a 4es és 3as reaktor vizit pár órája nálam + 0,2 µSV plusz volt), aztán a másikat, de mértek teljes testen újra céziumot is.

A konkrét erőmű belseje vizit – a szovjet kantinban kapott menza ebédel együtt – több mint 6 óra volt, úgyhogy ez a nap se lett rövid. Még vettünk kávét a fa alatti bódéban és megnéztük a folyópartot Csernobilban, utána búcsúzóul megint 10 km zóna, 30 km zóna kilépés és visszavezetés Kijevbe.

Összességében nagyon tömény 3 nap volt, minden nap 10-15 km gyaloglással egybekötött időutazás, ami azért mentálisan és fizikailag is kimerítő, noha rohadt érdekes és tanulságos.