Burundi - Ruanda 3. rész

7. nap

Sikerült az eddigieket felülmúlni – 16,5 órás nap, ebből 15 órát ültünk buszban.

Indulás reggel 4.30-kor Musanze-ból Kigalin át az Akagera Nemzeti Parkba, 5 órás út. Közben egy megálló 5 percre, pisilés, kávé  - vettem a sofőrnek Bosconak is, pedig akkor még nem tudtam, hogy a nyomorult tényleg egész nap nyomja majd.

A Park 1.100 km2 dombos, tavakkal és igazi szavannával. 1934-ben még a belgák alapították, volt itt minden vadkutyától az oroszlánig, a vadkutyák betegség miatt tűntek el, a többi állatot pedig vagy megették vagy levadászták az 1994-es népirtás miatt betelepített emberek. Később kaptak Karira a Jézuskától Dél-Afrikából zsiráfot, oroszlánt, orrszarvút, ezek szépen elszaporodtak azóta.

A parkban a saját kis buszunkkal nyomtuk, de mivel relatív jók a földutak és off road úgysem lehet menni ezzel nem is volt baj. Délről északra mentünk végig a parkon, közben a mocsaras részen láttam csomó madarat, dagadt vízilovakat, jobbra balra szaladgáltak a pumbák, antilopok, páviánok meg vervet majmok.

Van a közepén egy piknik hely, ott megálltunk 20 percre, enni, inni aztán elmentünk az északi végéig. Ez a rész a szavannás és itt sokkal több állat van, bivalyok, rengeteg zebra, csinos zsiráfok gyerekkel, a távolban láttuk a fehér rhino-kat is, az egyik egy nagyon pici bébivel volt, aki szopizott. Sajnos hozzájuk közelebb nem lehetett menni ugyh értékelhető fotóim nem lesznek. Azon szerencsések közé tartozom, akik sokszor látták már ezeket az állatokat élőben Afrikában (mivel TV nincs ezért másképp nem is tudom), de akkor is imádom, ahogy a pávián vakarózik miközben idióta fejeket vág, a zebra a termeszvárral vakarja a hasát, vagy a zsiráf mama elkapja a gyerek grabancát mielőtt az beletotyog az oroszlán szájába (ez utóbbit én képzeltem oda, de tényleg visszahúzta a büdöskölykét, mikor az elkolbászolt)

Az egész park így 6-7 óra összesen, de ebből legalább 1 a beregisztrálás, covid teszt ellenőrzés, fizetés. Nem csak a gorillázás ára ment fel a duplájára, ez a park is 100 $, amit, hogy ne legyen korrupció csak kártyával lehet fizetni. A gond az volt, hogy a park északi részéről még plusz 1,5-2 óra földút volt, mire elértük az eredeti bejáratnál a fő utat. Ezzel vissza több mint 4 óra volt Kigali.

Az egész intiner egy rémálom, mert a csávó - aki BTW kongói - totál logikátlan sorrendben rakta össze, biztos be volt tépve vagy nem tudom. Oké részben a PCR, részben a csimpánz permit miatt (már nem volt hely bármelyik napra), de ezzel együtt is össze vissza nyomjuk a hegyi szerpentinen 60 km/h az országban. A csapat amúgy bolgár, dán, finn, svéd.. senki nem járt még itt (oké én igen Ruandában 7 éve, de ezeket a részeket akkor nem láttam) és kb. úgy néz ki, hogy összeálltunk h közösen béreljünk buszt, fixert/guide-ot. De ez a kongói ultra gáz, alig van hangja, ott ül mellettem betegen (imádnám ha miatta kellene 10 nap karantént Ruandában töltenem mert covidos), nem mond semmi infot, én többet tudok Ruandáról mint Ő, és nincs jó szaga (ahogy Jeti mondaná Ruandában vannak a világ legbüdösebb emberei, ezt nem tudom visszaigazolni, de az hogy nincs szaglásom, ez esetben szerencsére)

Sajnos a 16 óra végére az én térdem, amiket nagy nehezen raktam össze használhatóra az elmúlt hónapokban, megadta magát és járni alig tudok – fogalmam sincs mi lesz így a csimpánzokkal.

8. nap

Reggel PCR, már nem is számolom hányadik. A rendelő jobban néz ki, mint a magyar eü intézmények 80%a. Profi, gyors, lehet kártyával fizetni.

Amikor 7 éve Ruandában voltam a városnézés részben kimaradt, mert a gorillákkal voltam elfoglalva, most viszont mindent is megnéztem. A genocide/népirtás múzeum és emlékhely nem vidám, de fontos. Van film, a túlélők nyilatkoznak. Ez az a mozi, amihez több doboz pzs van bekészítve és a nézők használják is. Másodszorra is durva.. 1994 április 7.-én hajnaltól 100 nap alatt halt meg 1 millió ember, a rádió és más propaganda biztatása mellett, jellemzően hutuk ölték a tuszi vagy mérsékelt hutu feleséget/férjet, szomszédot, ismerőst, ismeretlent, macsétával, golyóval, buldózerrel. Mindezt az ENSZ meg a többi, szemöldök ráncolás nélkül nézte végig. A belga egyházi személyekről, akik még buzdítottak is, ne beszéljünk. Az emlékhely 250 ezer ember tömegsírja. A kiállítás fotók, feliratok a háttérről, hogyan és miértről, meg az utóéletről is. Ez utóbbiban az az érdekes, hogy mivel a bűnösök száma olyan magas volt h képtelenség lett volna normál úton végére érni az igazságszolgáltatásnak, falusi/ városi alkalmi népbíróságok jöttek létre, választott bírákkal és ezek hallgatták meg  a gyilkosokat, tanúkat, áldozatok rokonait. Mivel továbbra is egy közösségben kellett éljenek a bűnösök és áldozatok meg ezek rokonai, ez segített abban, hogy helyükre kerüljenek a dolgok. A múzeumban teljes falakat borítanak be az áldozatok fotói, a gyerek fotóknak külön szoba van.

A következő a Kandt történeti múzeum, aki az első német kormányzó volt, az akkor meg falu méretű Kigaliban. A háza mögött mérges kígyók vannak, meg egy unatkozó bébi krokodil, aki mosolyogva várja hátha átesik végre egy dagadt turista a kerítésen. Persze ha az ember herpetológussal barátkozik, akkor megy és szépen lefotózza terráriumban a viperákat. Lehetett választani neurotoxikus, citotoxikus és cardiotoxikus között.

A sétálós belváros éppen a Nemzet Közösségi vezetőinek találkájára készült így több a gépfegyveres katona/kommandós, mint ember és be se engedtek. Legutóbb meglátogattuk a Hotel Ruanda helyszínét és az a durva h a kerítésről felismertem.. de így legalább a kongói guide is tudja mi az.

Ebéd az arab negyedben, de a legszarabb helyen, party utca, üvöltő zene, biztos a guide rokonáé a hely. Azért itt beköszönt amiért emberek leakadnak az afrikai utakról. Pincér – 10 perc amíg elkezdte felvenni a rendelést, de 10-ből 8 dolog eleve nincs az étlapról. 10 perc múlva visszajön, hogy hal sincs, amit a finn nő rendelt. Újabb 10 perc nincs marha, amit a 2 dán pasi kért. 30 perc múlva elkezdik hozni a kaját, de össze vissza, van, akinek csak köretet. Az egyik dán pasinak semmit. Ő végül kecske nyársat kért. De nem tudták hányat és nem megkérdezték, hanem nem hoztak egyet sem. Újabb 10 perc, jönnek a nyársak, de semmi köret... itt feladtuk és összedobtuk a sült krumplit neki. Közben a finn nővel megpróbáltunk elmenni a mosdóba.. nagy darab feka pasi hugyozik a piszoárba, ami nincs leválasztva. Lefordultunk róla gyorsan. Közben másik pasi egy iszonyat fekete ronggyal felmos, nem akarjuk tudni mit. Vizes csempe, rohadtul csúszik, mondom a finn csajnak. A következő másodpercben akkorát esik, hogy teljes hosszában elterül a nem akarjuk tudni min, de megússzuk koponyalapi törés nélkül. Az egyetlen pozitívum h a hely neve Issa cafe (Issa a kenyai szakács akivel én azóta is jobban vagyok, és akit majdnem kinyírtunk mikor a maláriáját kezeltük Juditkával a 7 évvel ezelőtti legendás túrán, amikor a Tahó magával vitte a Kicsitfurcsa Úrilányt Afrikába .. Issa pont indulás előtti nap írt rám h hol vagyok)

Utolsó program a Kimironko piac, anno itt válogattuk a pszichedelikus afrikai anyagokat. Most is vannak, meg varró asszonyok is a rács mögött. Megnéztem a zöldség gyümölcs szekciót is, de csak pálmaolajat zsákmányoltam h tudjak otthon alloco-t sütni.

Innen már csak egy újabb 5 órás út és este 9-kor elérjük a brutál lepukkant EcoLodge-ot. Még szerencse h az ablakon át vettem grillezett kukoricát, mert a vacsora kimarad, reggel 3 kor kell ébredni, 3.30 kor indulás. Este 10-kor a zuhany konkrétan jéghideg és a szobában meglátszik a leheletem, éjszakai izzadás kizárva, kint 10 C fok van.

9. .nap

Amikor nem láttam csimpánzokat.

Pedig ez volt az egyik ok miért jöttem.

Reggel felkeltem 3-kor és buszoztam 1 órát a Nemzeti Parkig, mert még reménykedtem. Megkértem az egyik ranger-t, hogy hívja fel a tracker-eket (akik, ahogy a gorillákat is, őrzik és követik a csimpánz családot) milyen messze vannak. Kiderült h sajnos legalább 3 órás dzsungel túra elérni őket, és aztán ugyan ennyi vissza. Abban reménykedtem h hátha éppen közelebb nyomulnak.

Ennyit sajnos tuti nem bírt volna ki az újra szétesett térdem, még rögzítővel és túrabottal sem.

A 16,5 órás buszút tett be neki, gyakorlatilag előtte túráztam gond nélkül Burundiban, de már a maratoni buszozás végén nagyon fájt és éreztem h gáz van. Ahogy szálltam le buszról szétakadt újra. Nem kicsit vagyok mérges az alkalmatlan guide-ra, aki képtelen volt logikus sorrendbe tenni a programokat és így egy 1/3 magyarországnyi helyen napi átlag 2x5 órát buszozunk.. így viszont van, ami kimarad nézni való, az 5-6 óra alvások miatt mindenki hulla és nekem megint nincs térdem. Szóval Dimot nem fogom megdicsérni ezért a választásért mert a pasi nem csak büdös, de teljesen alkalmatlan.

Jobb program híján aludtam 3 órát a buszban a ruandai rádió mellett, aztán kiültem a látogató központ teraszán a rönk asztalok melletti székekre egy kávéval blogot írni telefonon. Még üldögélve is láttam pár Colobus majmot, meg aztán az út mellett erdei antilopokat.

Persze újabb 5 óra buszozás csak nehogy kijöjjünk a gyakorlatból, bár közben megnéztük az etno múzeumot Huye városban, 5 perc alatt, mert már zártak. Szóval érkezés megint túl későn ahhoz, hogy elmenjek a múltkori etióp étterembe :-(

10. nap

Délelőtt szabadprogram – a guide nyilván nulla infót mondott – de feltaláltam magunkat és a dán meg finn csajjal elsétáltunk a Hotel Ruanda (hivatalosan Hotel Milles Collines, vagyis 1000 domb) szállodáig. Valahogy buszból nem ilyen meredekek az utcák, de azt a 1,5 km ki lehetett bírni..

A 112 szobás szálloda sztorija az, hogy anno a hutu tulajnak (Rusesabagina) és tuszi feleségének köszönhetően a népirtás alatt 1268 ember talált itt menedéket. Erről csináltak aztán mozit, ami nyert pár díjat.

Jellemzően a fehér bőrszín még mindig bármit is lehetővé tesz, simán besétáltunk nem elegáns, de legalább koszos túra cuccban (elég puccos a hely kizárólag kosztümős, öltönyös lények voltak benne), leültünk a teraszra kertet és medencét bámulni, meg inni egy sört reggelire.

Délután újra bepróbálkoztunk a sétálós belvárossal, Kigali felírat és a karácsonyi vásárnak megfelelő piac van a sétáló utcában, mínusz a disznótoros. A reptér fele beleakadtunk megint egy delegációba, de a fehér színű bőr ismét segített és átengedtek a lezárt utakon, hogy tudjunk szuvenír boltba menni. Itt rengeteg árus, vevő senki, ugyh végül egy öreget megsajnáltam és vettem maszkot, max elajándékozom.

A reptéren végre láttunk kutyát, de szerencsére nem jelzett a csomagomra, bár láthatóan tetszett neki.

A gépet az Ethiop Airlines már eleve tegnap 2 órával későbbre tette.. senki nem vágta miért, de még ehhez képest is valami VIP miatt késtünk 1,5 órát. Volt kis kapkodás hogy az átszállók elérjék a gépet, de elég profin menedzselték. Már várták a gépet, külön buszok azoknak akiknek már indult volna a következővel, az átvilágításon is kiszedték azokat akiknek el kellett érni pl a Torontói járatot, sőt volt akinek az etióp faszi vitte a bőröndjét, úgy rohantak a kapuhoz.

Nálam csak annyi sokkoló volt, h leültem a kapunál és egyszer csak megjelent fél tucat gusztustalan zsíros dagadék, lepukkant pasas. Leültek mögém. Hallottam/értettem mit beszélnek – vadászni voltak Afrikában, lőtték le a gnút. Honfitársaim legjava, akikre méltán lehetek büszke.. Ja nem.

11. nap

Bécs, valamennyit aludtam, de tele volt a gép ugyh minőségi pihenésnek nem nevezném.

Vettem a 2 óra múlva induló Flix-re jegyet. Aztán kerestem kávét, reggelit. Ciki csak az volt, hogy a bécsi reptér összes legye mind engem talált meg. Ez már statisztikailag szignifikáns, de még hátra volt 3,5 óra a zuhanyig.