Niger 2. rész

4. nap

Reggelire a szokásos borzalmas kávé és éppen ehető rántotta után, indulás helyett az orosz túravezető cuccát keresték.. amíg nem szóltam, hogy volt még egy utazó a hotelben, aki velünk jött a gépen és láttam reggel hogy indultak.. Írtak nekik emailt és persze ők vitték el. A cucc meglett és csak 1 órát csesztünk el vele.

Ingall felé félig aszfalt félig off road, közben vörös föld, világos zöld fű és bozótos, igazi száhel. Mohamed, a tuareg guide szerint jó volt az esős évszak. Az út mentén szamarakkal vonultak a nomád népek, asszonyok és az összes cucc felpakolva. Sajnos mikor keresztezték az utat egy mellettünk elszáguldó jeep beleszállt később az egyik csapatba, elcsapva 3 megrakott szamarat. Egynek szegénynek tuti eltört a lába, az asszonyok nagyon kétségbe voltak esve, de úgy tűnt nekik nem lett bajuk..

Ingall egy klasszik porfészek, de évszázadok óta itt gyűlnek össze a tuaregek az esős évszak végén. A különbség, hogy most van tribün és hangosítás.

Ahogy behajtottunk a fesztivál helyszínére egyből elkapott a flow - por, homok, tevék és emberek százai, tuaregek színes ruhákban, kardokkal, asszonyok aranyékszerekkel szamárháton, rajta cuccok színes, díszített tevebőr zsákokban, rojtokkal. Ehhez egy kamionról élőben tuareg rock, amire fehér turbánosok ugrálnak.. Burning Man a Szaharában.

A nagy tuareg családok körben több tucat tevével pihentek, szerteszét lovak, szamarak. Külön fulani tábor, ahol a kifestett wodaabe pasik már melegítenek a gerewolra. Az emberek itt is hihetetlenül barátságosak, nem csak hogy könnyű őket fotózni, de ők kérik a képeket.. A csajok teljesen odáig vannak, mikor meglátnak, ugyh szemben Csáddal itt őket is könnyű rávenni a portrékra.

A flow egész addig tartott, amíg a tribünnél meg nem nézzük a tuareg felvonulást XXL méretű tevéken, gyönyörű nyergekkel és díszítéssel. Mert ezután megindult a brutál tömeg és kilopták a telefonomat az öv táskából.. Így a délután további részét a helyi rendőrségen töltöttem, ahol írtak jegyzőkönyvet. Sajnos annyira nincs térerő a városban, hogy hiába osztottak meg a többiek netet velem, semmit nem tudok intézni, főleg, hogy pl a Samsung account telefonos azonosítást is kér második lépcsőnek.

Így vacsora helyett ezzel szenvedtem, de legalább volt annyi eszem, hogy az agadezi hotelből hoztam magammal 2 üveg csapvizet, ugyh az egyikkel ügyesen lezuhanyoztam (mondjuk a helyiek által használt összehúgyozott guggolósban való mosdást csak erős idegzetűeknek ajánlom). A sátorban a szokásos szauna – mivel a föld 100 fokos (a levegő napközben 40), gyakorlatilag még reggel is forró volt a matrac, ez limitált alvást tett lehetővé az izzadás mellett.

5.nap

Ismételtük a tegnapit azzal a különbséggel, hogy már korán reggel kint voltunk a fesztiválon. A Cure Salee (Salt Cure) nem csak a nomádok találkozásáról szól, de az állatoknak jött tesz, ha a sós síkságon levő vizet isszák, meg állítólag az emberek is gyógyulnak. A wodaabe népek még csak ébredeztek, de ezért kellett róluk pár száz képet csinálnunk. Átsétáltunk a tuaregekhez, ma is szuper jól néztek a tevéikkel. Bármennyi időt el lehet köztük lődörögni, de 11-re felforrt az agyam, szerencsére nem voltam egyedül, visszatakarodtunk a falusi házba. A belga, holland és spanyol pasi fotó mániás, még fekete vásznat is cipeltek magukkal portré fotózáshoz. Persze a megfelelő modellekben nincs hiány, de ide cipeltetni csak másodikra megy. Én mint öltöztető vettem részt a műveletekben, de a tuareg meg wodaabe pár fotózásával jól eltelt az idő ebédig.

Tuaregből úgy kb 4 millió van és ennek nagy része Nigerben él (2,5), az itteniek a tamasek nyelvet beszélik. Kék embereknek is hívták őket, a tradicionális indigóval festett ruhák miatt. Berber származékok, iszlám hívők és nomád pásztorkodásból élnek, fókuszban a tevével. Náluk is klánok vannak, amghar a főnök és több klán is összeszerveződhet szövetségbe, a Kel-be. Kasztokban élnek, vannak nemesek, rabszolgák, kézművesek stb. Évszázadok óta a tuaregek teve karavánjai bonyolították a kereskedést a Szaharában, sóbányákból a sót az állatoknak (pl. Bilmából Agadezen át Timbuktuba), aranyat stb. Egy tuareg teve többet ér mint egy beduin vagy berber teve, mert jobban értenek hozzá. Manapság sajnos a víz hiány, az ezt még fokozó urán bányászat és a teherautók nem könnyítik meg az életüket, de azért még mindig vannak só karavánok..

Konstantinnal csak 4 körül mentem vissza, mert a fene sem kíváncsi több órányi érthetetlen beszédre, még így is tettünk egy kört a street food-os részen, vettem szokásos fánkot. A többieket hamar megtaláltuk az egyik tevés körnél és pont időben értünk tribünhöz, hogy jó képeket tudjunk csinálni. Hatalmas tevék elképesztően feldíszítve, a tuaregek klasszikus indigó színű cuccban, ezüsttel vert fejfedőkben. Úgy néztek, mint a királyok, de kiderült ötvösök. Volt zene, wodaabe tánc, vonultak a tevék, erre pont megjött a miniszterelnök, aztán zene, szamár szépségverseny (mármint melyik asszony díszítette fel szebben). Én azért naplementére lefáradtam, és már amúgy is akkora volt a por, hogy nem esett jól levegőt venni, hazalógtam és pet palack zuhany, amíg a többiek is megjöttek.

6. nap

Korai kezdés, tábor bontás, hogy lássuk a teve gyorsasági futam befutóját. Persze még el se indultak mire odaértünk szerencsére Cure Salee-n nem lehet unatkozni, ugyh sétálgattunk a tuaregek között. Hihetetlen szépek a nők, gyerekek.. komolyan vissza kell fogni magam, hogy ne 10.000 fotóval menjek haza. Persze a futammal megvárták a miniszterelnököt, így még egyszer megnézzük a szuvenír árusokat, félszívvel alkudoztam egy tuareg nyakba akasztós dobozra, de nem vettem meg.

Aztán csak elindultak a versenyző tevék a 15 km-es futamra, minket odaengednek a célvonalhoz. Sajnos a tevék mellett több tucat 4x4 is befutott, iszonyat porral és úgy, hogy a kis srácokat a vágtató tevén alig lehet látni. Az autókban a teve gazdák próbálják a követni a tevéjüket (és néha leszorítani a konkurens tevén a gyereket). Újabb fotók, amíg kisétáltunk a Toyotákig aztán irány Agadez.

Az út mentén egy nagy esővízzel teli tavacska mellett muszáj volt megállni, 4 nagy nomád fulani család az összes állatával - ami több száz kecske, marha, szamár – itat. Állatok a vízben, asszonyok szamárháton az összes színes cuccal, kalabas tökökkel, amiket fémmel körbe szőttek. A gyerekek mellett a szamáron több tucat plüss kivitelű bébi kecskével, birkával és szamárral. Na itt azért elvoltunk vagy fél órát, jól szarrá is égtem, de végig simogattam az összes cukiságot...

Ebéd piknik volt némi akácfa alatt, aztán Agadezben végre rendes zuhany, hajmosás, és délután még elmentünk megnézni az állatpiacot, mert nem volt elég a négylábúakból. Egy normál kecske 30 euro, a teve 200-600 is lehet, nyilván a Forma 1-es kivitel drágább. Itt újabb etnikumot is láttunk, a pasik arcán alig látható, de művészi karcolások. Kisétáltunk mert a belga/holland útitársakon kitört a cola hiány. Ennek köszönhetően mi Konstantinnal várakozás közben találtunk egy Korán iskolát a sarkon. Kint a teraszon földön ültek a gyerekek és imát tanultak a tanárukkal, kezükben táblára rajzolva Korán versek. Mellettük fa táblákra festettek a Korán másolók. És nem hogy nem haragudtak amiért szét trollkodtuk az oktatást, hanem mosolyogva nézték és büszkén örültek hogy fotózzuk a gyerekeket. Hihetetlen ez az ország.

Én is megvettem a szokásos kajámat az utcán, most sült édesburgonya a menü, meg persze utána a szokott olasz La Pillier-ban, ahova 100 gyerek kíséretében érkeztünk.

7. nap

Hajnalban irány a Teneré sivatag széle ahol az Äir hegységgel találkozik Tiguidit közelében. Sajnos Teneré fáját már nem fogom látni, egyrészt ide messze van, másrészt valami részeg barom 1973-ban kidöntötte. Ez volt a világ legmagányosabb fája, 400 km körzetben nem volt másik fa. Biztos lehetett pár száz éves az akácia, aminek a gyökerei 36 méterről szívták fel a vizet. Napfelkelte már egy homok dűne tetején, reggelit meg a tövében kaptunk. Elvergődtünk egy szikla/homok keverék hegyig, persze közben az egyik Land Cruiser elakadt, de kitoltuk. A hegytetőről jó a kilátás, de bár vannak homok dűnék ez még inkább a száhel, mint rendes sivatag.

Visszafelé megálltunk egy wodaabe családnál, nekik nem Decatlonos sátruk van, mint a Cure Salee-n hanem rendes szudu, de más formájú, mint Csádban. Egy nagyobb sátor van építve, félkör alakban egy árbócra akasztva a ponyvát és alatta a lábakon álló ágy. A nők itt is szépek, különösen egy fiatal lány szamárháton. Büszkén kipakolták a kalabas tök edényeket, mikor látják engem érdekel az arcukon kívül más is (sajnos a profi fotós útitársakat a portrékon kívül nem sok más).

Agadezben, ebéd utáni csendes pihenő, és végre wifi ugyh tudok kommunikálni. Délután néztünk szultán palota, de csak kívülről mert a Főnök nem volt otthon, így bemenni nem lehetett. A fotósok közben a nagyon cifra és tömény helyi tuareg viseletben fotóztak 3 pasit, mi szemben az iskolával szórakoztattuk magunkat.

Holnap indulunk a nigeri Gerewolra, ugyh 2 nap nomádkodás jön. Nagyon korán akartunk indulni, mert 42 fok lesz, de security katonák megkértek minket h induljunk később nem szeretik, ha sötétben megyünk … hmmm. Utána már visszaindulunk Niameybe, de ez több nap lesz és állítólag itt is vannak veszélyes szakaszok, hát reméljük nem a hírekből hallotok rólam legközelebb.