14. nap
Kanoban reggel újabb múzeum, persze hiába vártunk a kulcsra, elmentünk megnézni az indigó ruhafestőket. Sokkal nagyobb a hely, mint a sokotoi, de a technika ugyan az. Nagyon mély betonozott gödrök benne a hamu, indigó, kálium só keverék, az anyagokat előtte a design szerint megkötik és áztatják attól függ milyen sötét kéket akarnak 1 - 6 órát, aztán szárít. Volt egy kézi mosoda is mellette, meg öreg pasik faszenes öntöttvas vasalóval. Átsétáltunk a szomszédba megnézni egy asszonyt h csinálja a mintát az ujjait és a fogát használva cérnával a még fehér anyagon.. közepes minta 1 nap, van ami 2 hét.
Következett a cserző üzem, már a sikátor is megért egy misét ahogy odajutottunk. De kezdek flowba kerülni mert a herceg vett nekem a helyi kifőzdében pizzát - értsd alagsori feketére füstölt lyuk, ahol egy boszorka és a férje helyi tésztát sütnek, kb. mint egy hagymás palacsinta. Persze én szépen befaltam, erre jött a többi h ő is kér..A cserző hely is nagyobb volt, és még büdösebb.. hatalmas halmokban a kész bőrök van, ami már pirosra, lilára festve. Az egyik gödörben épp nagy kígyó és hatalmas krokodil bőrt csináltak.. kötelezném a posh vásárlókat akik ezeket veszik h itt helyben kelljen vásárolni.
Közben eszembe jutott amikor egy budapesti Csád wodaabe előadásom után egy Magyarországon élő nigériai, gondolom diplomata lebaszott h miért mutogatok ilyen képeket nézzem meg milyen fejlettek a nigériai városok, csupa felhőkarcoló. Hát nem tudom mikor sétált utoljára ilyen negyedekben Kanoban. Nyilván a gyönyörű kék ruhás, aki egy államnyi emírség hercege és annyi pénze van h hétvégére átugrik olaszba pastát enni másképp él.. Sok nagyon gazdag ember van itt, de ezekre jut 200+ millió nyomorult.
Vissza a múzeumhoz, megjött a guide. Ez minden eddigit alul múlt, az angolját alig lehetett érteni, a hausza épületben 1 festett szobán és gazos kerten kívül 2 WC csészét lehetett megnézni, ezek is le voltak öntve cementtel, meg sittel. Csak azért maradtam életben mert egy szabin levő, amúgy Abujában dolgozó kanadai diplomata csatlakozott hozzánk és jött vele egy talpig feketébe öltözött, csuklyás golyóálló mellényes kommandós. Ez utóbbi elkezdett a színes szobában velem kedvesen beszélgetni, a tetőn mászkálva szépen lesegített a létrákon, sőt megvárva míg a többiek kimentek az egyik szobában lefotózhattam (mondtam h no social media, csak nekem lesz) aztán levette a maszkot az arcáról. Mondom h kezdek flowba kerülni. A mélypont amúgy az "új" múzeum volt, ahol a tárgyak, szekrények stb egymás hegyén hatán bebaszva, de legalább nem tudtunk végigmenni az összes kanói emíren egyenként név szerint
Ebédelni egy kifőzdébe mentünk ahol több szőnyeg volt mint asztal, főzni pedig az udvar túloldalán egy feketére kormolt hatalmas garázsban főztek, bármely ántsz ellenőr azonnali agyvérzést kapna, csak remélem h nem ugrott a jollof rice-ra pár E Coli. Egy időben mindig feldobta a fészbuk a Joyful cook-ot, na ott kiderül mi kerül a levesbe.. https://www.facebook.com/share/v/17wSftCdkm/ de ennél sokkal durvábbak is vannak.
Újabb piac, itt bevittek minket a sikátorokba ahol lehetetlen drágán tukmáltak mindent az olaszokra, akik bénáztak majd nem vettek semmit. Sajnos a bodyguard nem volt velünk így unatkoztam, Baile szerencsére véget vetett mielőtt újabb körre bevisznek minket a málnásba.
Az emír palotájában megint nekifogtak elmondani a kanoi 25 darabot név szerint, szerencsére a 6.nál valahogy sikerült leállítani és csak a két, egyébként csodásan díszített fogadótermet kellett megnézni, mert az emír itt se volt otthon.
Végre elindultunk Kano-ból, mint tudjuk utálom a nagyvárosokat, napok óta törzseket meg falvakat kellene nézegetnem ehelyett borzalom városokban nézegetek poros múzeumokat és emírek palotáit kívülről. Mindenesetre Nigériában sem szeretnék újjászületni mint kamionsofőr.. brutál, ami megy az autópályán.. szembe a forgalommal motoros biciklis kamion és minden más, minden sávban és azon kívül is ér előzni és persze a járművek állapota meg ahogy felpakolják is rettenet.
Persze nem értünk el világosban Zairat.. És természetesen itt is ehetetlen volt a vacsora.
15 . nap
Sikerült elérni a hotel éttermében hogy ne legyen csili az omlettben, ez komoly fejlődés és sok melom volt benne.
Reggelire a tojás mellé kaptunk emírt is. Bár egy órát kb. vártunk Őexcellenciája a Zariai Emírre, de végül fogadott minket. Addig a különböző turbános gyönyörűen öltözött helyi előkelőségeket fotóztuk, beleértve a saját hercegünket is, aki természetesen szintén kiöltözött az alkalomra. Volt nagyon fényes narancssárga, királykék és arany-fehér karácsonyi abroszos. Az emír a trónján ült, mi a földön a szőnyegen. Mindenki szépen bemutatkozott Őfelségének, aki kicsit meglepődött a Budapesten, nem csak azt tudta h hol van Hungary, de az egyik gyereke Debrecenbe jár egyetemre. I did'n't see it coming. Fotózkodni is kellett vele egyrészt a mi hercegünk szépen fogta a kezem a csoport fotózás alatt, ezt határozott előrelépésnek tekintem, másrészt van kép Gumicsizmás Parasztról egy Emírrel. A végén még ajándékot is kaptunk tőle, mindegyiken gondosan elhelyezve az emír nyuszifül turbános képe.
Az emír alá 3-4 millió embert tartozik, de nem gyakorol állami hatalmat, inkább vallási és közösségi vezető. Feladata az iszlám hagyományok képviselete, társadalmi tekintély aki pl mediációt végez helyi vitákban, és kapcsolatot tart a kormányzattal.
Aztán a karácsonyi abroszos turbán vezetett minket végig a palotán. Persze itt is végig kellett hallgatni az összes emírt sztorival együtt név szerint, 4 családból jönnek, a mostaninak a nagyapja is uralkodott, de a cím nem öröklődik, van bizottság a 4 vérvonalból ők választanak jelölteket ezekből régen a sokotoi szultán, manapság a kormányzó dönti el ki legyen. És újabban le is lehet váltani, Kanoban megtörtént h száműzték de aztán visszahelyezték.
A palota rendesen ki lett csicsázva festve mióta (2020) őfelsége uralkodik. Az épület önmagában is pár száz éves, persze modernebb részeket is hozzáadtak. A vastag agyag falakon belül kifejezett hűvös van és érdekesek a masszív hajlított gerendák amik a plafonon összefutnak. Megcsodáltuk a lovait van vagy 20, ezeket a felvonulásokon használja mint a Durbar Fesztivál, ami itt hagyományos kulturális megmozdulás, az iszlám ünnepek Eid alatt tartják, és sok feldíszített ló kell hozzá, plusz zenészek és harcosok felvonulva tisztelegnek az emír előtt. Van rendes angol kert, a 4 feleség házaiból vendégház lett. Közben láttuk pont h az emír egy hatalmas Toyota SUVval elindul vhova a kíséretével.
Elvitték a buszt szerelni ugyh tovább vártunk, így persze egy része a programnak megint kimaradt. Összesen 4 palota van, ebből még 2 meg kellett tekintenünk saját szemünkkel, az egyik iskola, a másik romos.
Ebéd a helyi jobb étteremben, a csirke sajnos félig nyers volt, ezt nem mertük megenni ugyh megint plantain és vmi fufuszerű cucc volt a menü Carolina Reaper szósszal, ez utóbbit amennyire tudtam kihagytam.
Végre kimentünk a városból pár km egy fulani táborig, ezek félig nomádok, beton alapú nádkunyhókkal, pár pulyka és kecske volt a táborban. És egy iszonyat cuki fehér boci, aki hagyta magát simogatni.. Volt egy csomó gyerek meg asszony, a pasik ilyenkor legeltetnek..
Az óvárosba még mindig a karácsonyi turbánossal, hát erről se írnék képeslapot különös tekintettel az utcán folyó szennyvízre, de volt csomó cuki gyerek meg pár festett ház. Az egyetlen használható wc a palotában van ugyh visszamentünk a piac előtt. A piacon megint az olasz shoppingoltak és nem vettek semmit, de legalább addig nézelődtem. Ibrahim vett kerek melaszos cukrot, persze megint az én késem kellett felvágni (mert úrinőnél mindig van bicska -sokat használjuk mert a legtöbb helyen kanál az egyetlen evőeszköz- az olasz pasi már részletesen megnézte a CRKT és jól megdicsérte) de itt annyira gáz volt a higiénés helyzet h nem mertem belőle enni.
A vacsora megint katasztrófa volt, sok kiabálás után kaptunk vmit, de megint nem azt amit kértünk, a szokásos ehetetlen csirke és rizs.
16. nap
Zariaból ugyan csak 3 óra vezetés Abuja és onnan újabb 3 óra lenne Minna, de állítólag annyira veszélyes a szakasz hogy helyette 3 órát visszavezettünk Kanoba, utána repülés Abujába onnan újabb 3 óra Minnába magyarul az egész napos program utazás.. Az egyetlen említésre méltó hogy mire elértük a kanói repteret a gyomrom megint feladta..
Konkrétan 3 különböző belföldi légitársaságot (NG Eagle, Ranoair, Unza ) kipróbáltam, mind relatív pontosan indult (2 EMB 145 és a propelleres) de azért nem ez a kedvenc országjáró módszerem, nem csak azért mert a motion sickness miatt nekem fizikai stressz, hanem mert nem az országot látom hanem a reptereket.
Ráadásul most mindenki csomagja megjött csak az enyém nem, kezd tele lenni a f..szom. Konkrétan azt se tudják hol van.. sok remény nincs hogy viszontlátom, itt vonalkód sincs csak tesznek rá egy kézírásos valamit.. Ráadásul a csoportét egyben csekkolták be, szóval még csak nem is az én ülésszámom és nevem van rajta.
Később a motyót legalább megtalálták..sétarepülésen volt, először Kanoban maradt aztán felrakták egy gépre ami elvitte Lagoszba, aztán vissza Abujába. eccer megkapom, talán .. mert még 3 óra min busszal Minna és itt nem biztonságos sötétben menni (nappal se) ugyh mondtam inkább induljunk inkább a csomag vesszen, mint a csapat legyen elrabolva v bármi.
Amúgy a csoport kisebb sokkot kapott amikor kiderült - van fotóm a csomagomról h lássák mit kell keresni - van nálam 2 napnyi cucc, tiszta ruha, fogkefe stb ami kézipoggyászban volt. Csak annyit mondtam nem ma kezdtem az ipart hanem lassan 40 éve nyomom és az Air Francon edződtem 😁 Mivel nem biztonságos a csomagot utánam hozni Minnába így a túlélő szettel leszek 2 napot és majd az abujai hotelben kapom vissza. Szuper.
Erre amúgy izgalmasabb az út, nem a felpakolt autók miatt, az mindenhol brutál pl állat szállítón tehenek, de keretre bambuszból van második emelet azon fekszenek a szamarak vagy a kecskék. A dőlés szög gyakran 30-40 fok a rakománynál 10 méter magas.. A táj lett izgibb, vannak nagy kerek sziklák, meg dimbes dombos eddig csak a kiégett vegetációjú síkságot láttuk.
Este 8 körül vak sötétben értünk a hotelba, ebből szerencsére egy órát a városban bénáztunk. A szobák takarítása itt nem a vendégek után történik, ugyh kellett balhézni mire lett tisztább törülköző, vacsora ehetetlen kértem h ne legyen benne csili, piros nem volt benne. De apróra vágott zöld igen. Kaptam kölcsön sampont meg Ibrahim papucsát valahogy elleszek.

A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.