Kenya - Uganda - Ruanda 7. rész

14. nap

És Új Évre Gorillákat kaptunk. Tényleg ez a túra csúcspontja, pedig ha ez ember ennyire rá van vmire készülve sokszor csalódik, de nem most..

Az egész hihetetlen profin van megszervezve, hajnalban szállodánál felvett a terepjáró minket, és elvitt az elosztó központba. Itt osztják szét a gorilla nézőket a különböző családokhoz, nehézségi foknak megfelelően. Hozzánk már úgy jöttek, hogy keresnek strong önként jelentkezőket.. Egy fiatal vezetőt kaptunk, tartott egy alap eligazítást, aztán 7be a terepjáróba, ami elvitt minket a beszálláshoz. Kaptunk sétabotokat, meg egy hordárt (kérhetünk volna többet is, de mi kemények vagyunk), aztán neki vágtunk.

Hát.. voltam már jobb formában is. Elég meredeken mentünk, főleg vetések és elszórt házak között. Krumplit és egy teljesen kamilla külsejű növényt termesztenek, az utóbbiból természetes rovarriasztót csinálnak. A kilátás a völgyre és körben a vulkánokra elképesztő.

Én hamarosan elkezdtem keresni az oxigén molekulákat, de mivel Juditka előttem ment, nekem már nem sok jutott. Felküzdöttük magunkat 1 óra 40 perces menettel a nemzeti park kerítéséig, 3000 méter magasra. Itt már vártak a fegyveresek, akik kísérni fognak minket. 7en voltak, ők vigyáznak a gorillákra. Leraktuk a hátizsákokat és átmásztunk a kőkerítésen. Majd elakadt a szavunk, mert a gorillák már ott voltak előttünk…

Tényleg leírhatatlan mikor az ember először megpillantja őket. A Titus család 14 fős. 2 silverback, és 2 blackback van a csapatban, csomó nőstény és egy 2 éves bébi. Rögtön az egyik nagy hímet és bébit láttuk meg. Aki mindennel és mindenkivel játszott. Totál plüss állat külső és nagyon rosszcsont. Fel le az ágakon, liánokon, veri a mellét gorillásan, elég vicces, az anyja meg utána, és együtt játszanak. Mama közben egyszer konkrétan nekem bukfencezett.. A bébik 4 évig élnek az anyjukkal és 8-10 évesen felnőttek. Kamaszkorúkban ugyanúgy próbára teszik a többieket, ahogy embereknél is szokás. Az egyik hím közben előadta a melldöngetős műsort, hát nem mondom, hogy nem cartam be (mivel ennyi hím van a csapatban elég gyakori az erő demonstráció).

Kicsit odébb találtuk meg a nagyfőnököt.. aki tényleg hatalmas, 220+ kgos ezüsthátú volt, egy bokor alatt napozott és a pociját vakarta. Valaki a családból hangoskodott erre felült, és nézett a szemünkbe egyenként, hosszan úgy 2 méterről..

Aztán még sétáltunk velük a hónaljig érő csalánban (nadrágon át is csípett) és néztük, ahogy jóízűen ráérősen eszegetnek, elégedett hangokat adva. Az egyik ezüst hím felállt és elsétált mellettünk, tök fura volt hogy ahogy a hatalmas állat jött felém egyáltalán nem féltem, pedig gyakorlatilag súrolta a lábunkat olyan közel jött.

Sajnos az egy óra hamar eltelt, de tényleg nagyon közelről láttuk őket, és fantasztikus élmény volt.

Mitfahrer:

Nem leírható ez a gorilla nézés. Igazán, nem csak őket nézzük, de ők is néznek minket. Egyenként végigmért mindenkit a silverback, szépen alaposan, közben te azon gondolkodsz, hogy nincs hova eliszkolni, de mégis tudod, hogy nem kell iszkolni, mert nem akar bántani. Egyenként megbámult, majd visszaheveredett vakarni a hónalját a lapátnyi kezével.

Ez az az élmény, amiért megéri ennyi pénzt kiadni. Hihetetlenül jól van megszervezve, úgy, hogy munkát ad a helyieknek közben, így gyakorlatilag, ők a legelkötelezettebb védői a gorilláknak. Sajnos Kongóban még mindig előfordul orrvadászat, gorilla kölyköt csak úgy lehet fogni, ha az egész családot kiírtják. Itt Rwandában az utolsó ilyen eset 2002-ben volt, akkor egy 7 fős gorillacsaládot mészároltak le. Szerencsére ma már közel 20 család van Rwandában, ezeket fegyveres őr kíséri, közülük csak 14 család látogatható, a többiek kutatási okok miatt csak távolról figyelhetők. A kísérőknek kb.6 hónap-2 év a beszoktatás, ennyi idő alatt szokták meg őket a gorillák. A kísérőknek igen bensőséges is lehet a kapcsolata, van kedvencük, ők is kedvenceik néhány gorillának és láthatóan örülnek a gorillák, ha újra találkoznak. Ez tényleg addiktív élmény, no persze hozzá ez a hihetetlen érintetlen zöld vidék, háttérben a vulkánokkal, szédítő.

Az úton visszafelé jövet (kb. 40 perc a terepjárókkal) azért legalább 3 táblát láttam az egymás felé fordított tenyérrel, ez a jele, hogy ezen a helyen több mint 10.000 embert öltek meg. Kísérteties elhagyatott téglaépületek a falukban, amelyek előtt ma jönnek mennek az emberek, mert ugye az élet megy tovább.

Holnap indulunk Kigaliba a fővárosba, a genocidum most kerül majd igazán a látóterünkbe, hiszen megnézzük a történelmi múzeumot. Aznapra már nem lesz más, a guide szerint ez is bőven sok lesz.