Kamerun 1. rész

0. nap

Újra Afrikában :-)

Végre összejött Kamerun ahová évek óta készülök, de a köcsög szakmai tudásukkal fordítottan arányos egojú szlovénok miatt nem jött össze. Így hát céget váltottam, (ami az alattam dolgozókat illeti, életem legjobb csapatát hagytam ott), és végre úgy utazom, hogy nem a stressztől kikészülve érkezem meg valahova. Március ennél a cégnél sem volt ideális időzítés, de jelenlegi (17.-es számú) főnököm emberileg is normális és elengedett. A teljes hozzánemértés/seggnyalás/hazudozásban remek magyar és szlovén felsővezetők után még mindig csak pislogok, hogy emberileg, értékrendben is vállalható főnököm van (persze ezt neki nem mondom, nehogy elbízza magát :-) ). Mint minden cégnél itt is vannak problémák (különben minek vennének meg?), de az a húsz éve mindent ugyanúgy csinálunk mert ígyszoktukból fakad, mert világ közben elment mellettük, de még az eredmények jók...

Kamerunba legegyszerűbb/olcsóbb Air Franccal jönni, megint kísértettem a sorsot, de a szokásos „Is there any medical personal on board” ébresztésen kívül, semmi extra nem történt. Mivel véletlenül orvos is volt a fedélzeten, nem kellett szerelnem, mentem vissza aludni. 3 széken feküdtem köszönhetően a jóképű apukának, aki a kislányával elült mellőlem az anyuka mellé, ezt kb. 3 percig sajnáltam, majd vízszintesbe helyezkedtem..

Oltási könyvet itt is kértek belépéskor, de sárgaláz pecsétet nem csekkolták. Viszont a Bécsbe méregdrágán kapott krumplinyomdás vízumomat nézegették egy darabig, aztán a szokásos fotó, ujjlenyomat után bejutottam. A rózsaszín bogyó csomagom (újabban Ferihegyen rózsaszínbe fóliáznak, és annyira kevés a cuccom h bogyósodott) egyszerre érkezett velem, bár nem arra a szalagra amire ki volt írva. Csak hogy tudjam Afrikában vagyok.

29 fok, 96% páratartalom, afrikai por és illatok, taxisokkal vitatkozás… boldogság.

1. nap

Douala nem Afrika legszebb városa, és általában az afrikai városok amúgy sem szépek. Ez Kamerun legnagyobb és gazdasági fővárosa, de nászútra ne ide gyertek. Van hatalmas kikötő, állítólag pezsgő éjszakai élet (ezt egyedül nem tervezem kipróbálni) és klassz a zöldség piac.

A mai város helyén levő településen a portugálok voltak az első európaiak, de igazi város a 17. században ide vándorolt duala nyelvet beszélő kongói migráncsok alatt lett. A 18. században a rabszolga kereskedés miatt volt jelentős, aztán egy darabig hívták Kamerunstadtnak a németek alatt.

A városban nagyjából semmit nem lehet csinálni, de megnézem a zöldségpiacot. Hatalmas, iszonyat zsúfolt, de hihetetlen gyönyörű zöldségeket árulnak a sárban. Van minden a répától a zellerig, paradicsom tonna szám, káposzta szekció stb stb. Nagyon afrikai, színes kavalkád a népekkel, de a városokban nem tolerált a fotózás. ugyh képek nem készültek.

A Wouri deltában levő szállásomon aztán az egészségügyi határértéket meghaladó fokhagymát vettem magamhoz, némi csirke és zöldség kíséretében és persze a túléléshez kellett egy sör is. A wifit tényleg megszerelték, és délutánra legalább működött így Bogyókával :-) tudtam kommunikálni. Nála most jött el a kognitív disszonancia/gyászreakció amin én már július/augusztusban túl estem.. De sajnos a jó csapat kevés a maradáshoz, ha ennyire gázosak az ember vezetői. Mondjuk nagyjából azért lehetett sejteni, ha én megyek Ő sem fog maradni. Mivel úrinő azért, hogy elég mély legyen az ütés, a felmondással ő is megvárta amíg kinevezik..

2. nap

Doualából gyorsan menekülőre fogtam és egy huszonX éves, rettenet szakadt Toyotával, plusz a hozzájáró sofőr/tolmács (Joseph) kíséretében elindultam északnak. Már ameddig el lehet jutni, mert sajnos a biztonsági helyzet sokat romlott az elmúlt években. A észak-nyugati két anglofon régióba a „függetlenségi harcok” és emberrablások, az északi részbe a Boko Haram és emberrablások miatt nem lehet menni. BTW ezeken van a legtöbb turistás rész, a Ring Road, Mt Cameroon, Limbe stb stb. Kénytelen leszek a ritkán látogatott kelet részben utazgatni, jellemzően az ország ezen részéről nulla info van a Lonely Planetben.

Mondjuk azt kétlem hogy valakit, aki ilyen lerohadt, rozsdás Toyotában közlekedik bárki el akarna rabolni.. Abban viszont őszintén bízom, hogy Joseph ért az autószereléshez is, mert a járművet nézve előbb utóbb szükség lesz rá. Bár volt olyan hogy elsőre bevette a sebességet, ez nem gyakori..

Tudtam, hogy Kamerun elég termékeny ország, de élőben hihetetlen a vegetáció, vörös föld, ehhez durván zöld erdők és ültetvények. Van minden – pálma, kávé, banán, papaya és még annyit tennék hozzá hogy elkezdődött a mangó szezon… lehet utálni.

Megállunk az út mellett az egyik pálmaolaj készítő helyen. Itt, mint nálunk a pálinkát, a hozott anyagból bérbe főzik, aztán  préselik az olajat a pálmamagból. A vörös pálmaolaj sokkal egészségesebb, mint bármi, amit mi sütésre, főzésre használunk, csak sajnos a megnövekedett kereslet több pálmafát igényel, így túl jó hatással nincs az eredeti erdőkre.

Trópusi virág ültetvényt is láttunk, innen megy gondosan csokronként vagy szálanként csomagolva a virág repülővel az európai boltokba. Mellette profi banánültetvény, ezt abból gondoltam, hogy repülőből permetezték.

A fő látnivaló amúgy az Ekom vízesés, ez úgy 80 méter magas és most, hogy már elkezdődött az esős évszak elég látványos. Lesétáltam a lépcsőkön ameddig tudtam, szemből is megnéztem, hiba volt, visszafélé rendesen szarul lettem – valszeg még nem akklimatizálódtam a trópusokhoz, és a szokott tempóban másztam a lépcsőket, itt viszont 34 fok volt árnyékban, 100% páratartalommal, valszeg sima hőguta mert nem ittam eleget.

Egy Mboroukou nevű faluban aludtam, néhány nagyobb gyíkkal, de legalább az éjszakai viharban nem ázott be a kunyhó. A hely egyébként egy régi ültetvényes ház, az állapotokból ítélve kameruni tulajdonban,  wifi nincs, de a reggeli jó volt.

3. nap

Az autó még megy, de alig van ellenőrző pont, ahol megállítanak ezzel a rozsdateknővel, ahol viszont igen, nagyon igyekeznek vmit találni, hogy lehessen pénzt kérni. Az egyik zsaru még az én útlevelemet is elkérte. Ilyenkor sokat segít, hogy minden magyarul van ráírva, és ahhoz meg túlfiatal volt, hogy Puskás mondjon neki valamit..

Baham nevű városban megnézem a Bamileke törzsfőnök (király) palotáját legalább kívülről.. van múzeum is, ami kivételesen elég színvonalas.  A szertartásokhoz használt (ha buli van kiviszik a múzeumból és használják) kosztümök, maszkok, dobok, trón stb. Ezek a főnökök mai napig jelentős informális hatalommal bírnak a közösségben, és természetesen sok feleségük van. A feleségek házai mellett vannak további fura kunyhók, ezekben tartják a Titkos Társaságok az üléseiket. Minden fontos témára van társaság, dobbal hívják össze őket – harci, vadászati, bíráskodós stb. Ezekben a helyi nemesek adnak tanácsot a főnöknek (kb. mint a management meeting nálunk, mínusz a dob)

Foumban felé még meglátom az állatpiacot, úgyh megállunk… Főleg zebu, de az minden színben, a fulani pásztorok vitatkoznak az áron, imádom az ilyen helyeket. Itt is ebédelünk a piacon, szokásos ipari banán sütve, némi grill hús, meg helyi fánk, ami babból van. A kaja frissen készül, de zacskó meg a papír amibe beleteszik… hmm ilyenkor hátrány ha vki tanult mikrobiológiát. Közben többen lefotóztatják magukat, párszor megkérik a kezem, de végül marha nélkül távozom.

Foumban-ban van a bamoun szultán palotája, ő is helyi főnök csak így hívják. 1392 óta 20 szultán volt, a legrövidebb 30 percig uralkodott és persze nő volt. Kicsit nehéz volt követni ki volt kicsoda, de annyi megmaradt, hogy az egyiknek 600 felesége volt még a Viagra előtti időkben. Hmmm.  A palota nem túl régi, de van baobab fa az udvarban, és épp virágzik, ilyet se láttam még. A múzeum itt felejthető és a világítás sem működik. TIA. Van a mecset mellett egy hatalmas dob, három ember ült rajta és úgy ütötte. Az állítólag fantasztikus kézműves piacon pár helyre bementem, de ezeknél jobb maszkjaim vannak otthon.

Visszaautóztunk egy kisebb városba, a hotel szakadt és nincs wifi, remélem legalább sört adnak.

Wifi lett Joseph telefonjáról megosztva, de legközelebb normális majd a fővárosban sok nap múlva :-(