Burundi - Ruanda 2. rész

3. nap

Elég durvára sikerült, reggel 7-kor indultunk és este 9 után értünk haza.

Mivel még egy PCR-t kell csináltatni, ezért mindenféle programok össze lettek kutyulva, így szinte minden burundi látnivalót egy nap alatt néztünk meg.

Ugyan pár megyényi ország, de afrikai minőségű utakkal és 1000-2000 méteres hegyekkel, fel-le… Bár az utakon többnyire van burkolat, de kátyú hiányom nem lesz, meg volt az afrikai masszázs. Meg az évi rendes pár kiló vörös por a tüdőmbe, mert azért a földutakat se hagytuk ki. A végére szokás szerint felismerhetetlen vörös disznóként végeztem, bár a kamerunit nem érte el szint. A közlekedés kellően kaotikus, emberek százai az út mentén jönnek mennek, a hegyről le biciklik száguldanak felpakolva zsákokkal, hegynek fel meg teherautókkal vontatják fel magukat. Mindenki előz mindenkit, a beláthatatlan kanyarokért plusz pont jár. Adrenalinszint emelő hatása ennek főleg sötétben van, amikor a kivilágítatlan 2-3 méter magasra pakolt bringásnál csak az jobb, amelyik keresztben viszi ugyan ezt a 2-3 métert fa vagy vaslemez formájában. A gyalogosok nyomulnak hosszában és keresztbe, jó reflexekkel vetődve az árokba, ha valamelyik kamion elcsapná őket.

A táj varázslatos, hegyek, dombok, vörös föld nagyon rikító zöld minden, gyönyörű színes vadvirágok mindenhol. Szemetet és kutyát nem nagyon látni (annyira nincs kutya, hogy egyet nem láttam, a helyieket kérdeztem nem bírtak értelmes magyarázatot adni, a neten keresve állítólag az itt élő kínaiak megették őket) Az eredeti erdőből már nem sok van, de azért nő pálma, banán, eukaliptusz meg ez az, a szántóföldeken meg a vetemény.

A magasság miatt tea ültetvények vannak, családi kisebbek meg állami nagyobb, a leveleket aztán az állami teagyár dolgozza fel. Az egyik tea domb mellett megálltunk sétálni meg megnézni h szüretelnek a helyiek. A legfelső leveleket tépkedik, elég rendes tempóban nyomják.

Megálltunk valami városban és amíg a többiek folyóügyeiket intézték én megnéztem a templomot, meg a téren egy hatalmas fát, amin mindenféle vízi madarak voltak – úgy nézett ki mint egy karácsonyfa kócsaggal, gémmel meg gólyával. A helyi pasik persze felhőben lógtak körülöttem és az egyik nagyon bátor megkért, hogy fényképezzem le. Mondtam (mutogattam) hogy ha felmászik a fára rajta lesz a képen, nagyon röhögtek.

Következő a 6650 km hosszú Nílus forrása volt. Ebből is több van. A kék ugye a Tana tó Etiópia, a Fehér meg elvileg a Viktória tó, de persze oda is kerül valahonnan a víz. A burundi verzió kék csempés medence, amibe rozsdás csövön folyik a víz, és állítólag a felette levő nagy fa tövéből indul. Ruvyironza (később Ruvubu) folyónak hívják, Kikizi hegyen. Burkhart Waldecker találta meg, van egy dombtetőn piramis a tiszteletére.

Innen pár óra és pár kiló por volt a Karera (Kagera) vízeséshez, 6 ága van 3 szinten, nagy fák között még most a száraz évszakban is ömlött le a víz. Van függőhíd a parásoknak mint én. Itt a legviccesebb az volt amikor megjött egy busz helyiekkel és kiugrott a buszból egy fehér ruhás fiatal apáca és ruhástól berohant a vízesés alá. Nuns having fun.

Ezen a ponton úgy délután 4 óra volt, még nem ebédeltünk. Újabb 1,5 óra múlva elértünk vmi éttermet a kaja felejthető volt, de a zöldszemű macska nem.

A következő helyre a királyi dobosokhoz már éppen sötétedés előtt értünk. A régebben látott fotók alapján azt hittem nem fog bejönni, de élőben azért volt hatása. Királyi koronázáskor, temetés, születés stb használják a szent dobokat. Van egy vezér dob (Inkiranya) és van, ami folyamatos ütemet ad, vannak, amik meg a vezért követik. Közben tánc, ugrálás. Ah szóval azért ez tényleg király.

Ezután már csak a 2,5 órás hazautat kellett sötétben túlélni..

4. nap

Szokásos utazós program manapság Afrikában, reggeli PCR. A pénzt a bankban előre befizetni stb, na ezt a fixer intézte, és utána viszonylag bonyodalom mentesen lenyúltak a torkomba.

Még benéztünk a Ruandai Követségre, lefotóztam a városi körforgalom szocialistarealista emlékművében alvó őrt, aztán irány a hegyekbe.

Ami még kimaradt a Kibira Nemzeti Park. 400 km2, ennek 16% a primary hegyvidéki esőerdő. Régen ez volt a királyi Szent Erdő, aztán a 60as években egy részében kiirtották a fákat és tea ültetvényeket csináltak.. A másik részét gondolom a helyiek tüzelték el, mert ahol túráztunk az láthatóan már 60-80 éves secondary erdő volt. Ennek ellenére a kilátás a smaragd tea mezőkkel a dombokon, amikbe néhol belefolynak hatalmas fák, erdőrészek elég brutál. Egy vörös mókuson kívül más állatot ugyan nem láttam, de jó kis 2 órás túra volt a Teza hegy tetejére (2600 méter).

Ebéd megint fél 5-kor, persze nem sikerült helyi kifőzdét intézni, egy puccosabb, de jó kilátású helyen kaptam Sangala-t. Ez a helyi menő hal nagy tóból, magyarul nílusi sügérnek hívjuk. Bazi nagy (2 méteres is lehet) és finom. Gyorsnak nem gyors legalább is tányéron, úgyh megint sötétben rodeóztunk haza.

5. nap

A délelőtt kb. azzal telt, hogy a PCR eredményt próbáltuk megszerezni, amihez be kellett volna regisztrálni, ezt persze nem mondta senki, de miután megcsináltuk se jött meg. Legalább a szuvenír piacra elugrottunk, hogy valami történjen. Én nyilván nem vettem semmit, de amíg a többiek szerencsétlenkedtek (annyira bénán alkudnak, hogy fáj), jót beszélgettem egy burundiban élő (jóképű) pasival, aki a családot hozta ki a piacra szerencsétlenkedni. Mellette egy kis virágpiac van, amiatt jobban megérte kimozdulni, gyönyörű csokrokat kötnek – a feka pasik.

Végül megjött a PCR, utolsó pillanatban, ugyh iránya reptér.

Rwanda Air Kigaliba, mert Burundi és Ruanda között zárva a határ. A Burundi reptér kb. egy rosszabb mezőgazdasági reptér szintjén van, csak abban reménykedtem, hogy nem sárga permetezővel megyünk. Bombardier lett végül és 40 perc alatt átrepültünk.

Ruanda nem okozott csalódást, vagyis de, csak pozitív értelemben sokkolódtam. A reptér csilli-villi, a szokásos afrikai szívatás helyett 15 perc alatt cuccal együtt kint vagyunk. A reptéren kívül angol pázsit, pálmák, virágok, és fényes új SUVok és buszok a parkolóban. Láthatóan a 7 évvel ezelőtti szintet tovább tudták fejleszteni, pedig már akkor is minta ország voltak Afrikában.. pedig a 25 évvel ezelőtti genocidummal elég messziről indultak.  Szép hotelek, házak, virágos hibátlan parkok, sehol szemét, jó aszfalt -  Kigali simán Európa jobb városai közé tartozhatna. Persze itt is van szegényebb negyed, de az is normális és tiszta.

Egy egyszerűbb hotelben laktunk, de szuper finom avokádó salátát kaptam.

6. nap

Indulás reggel 7-kor, irány Musanze város barlangászni. Ez régen 2 órás út volt, most 3 – telerakták sebességmérő kamerákkal az utat és 60 km/h a megengedett, mondjuk azóta nincsenek balesetek.

A Volcanos Nemzeti Parkba komoly regisztrációval jutunk be, 50 $, PCR (elfogadták némi homlokráncolás után a burundit), útlevél kell.

Musanzeban persze felakadunk egy hatalmas katolikus templomi menetben, de ezt annyira nem bánjuk mert szépen felöltözve táncolnak meg énekelnek.

A Musanze barlang kb. 2 km hosszú, 4 részes és olyan, mint egy nagy alagút denevérekkel és sziklákkal. A közeli vulkánok csinálták, és háborúk/genocidum alatt ide bújtak el a népek.

Ebéd után még elküzdöttük magunkat az Iker Tavakhoz, a hatalmas Muhabara vulkán (4127 m) lábához, na ez már a megszokott poros út és szegény falvak között. A Ruhondo tó és a Bulera tó természetesen össze volt kötve, folyt a víz a fentebbiből a lentibe. Ez most a gát miatt egy bazi nagy csövön megy.

Hajókáztunk a tavon - cuki szigetek vannak, gyerekes, meg madaras, meg olyan, ahova itt is a leányanyákat hagyták magukra (ha valaki értük jött, elvette őket feleségül túlélték).

 Az esti program újabb Covid teszt, mert minden nemzeti park előtt kell és csak 48 órát érvényes (azt mondjuk nem vágom, a barlangban a denevéreket féltették-e a covidtól vagy a sziklákat). A rendelőbe már este 7-re érünk, jutalmul le tudom fotózni az Ebola plakátokat. A covid teszt egy vicc, de csak 5$. Természetesen negatív, de ilyen mintavétellel (kívül simogatta az orromat) sose lesz senki pozitív.

Az ablakom alatt techno party van, és reggel 4.30-kor indulunk ugyh klassz éjszakám lesz azt már most látom.