14. nap

És Új Évre Gorillákat kaptunk. Tényleg ez a túra csúcspontja, pedig ha ez ember ennyire rá van vmire készülve sokszor csalódik, de nem most..

Az egész hihetetlen profin van megszervezve, hajnalban szállodánál felvett a terepjáró minket, és elvitt az elosztó központba. Itt osztják szét a gorilla nézőket a különböző családokhoz, nehézségi foknak megfelelően. Hozzánk már úgy jöttek, hogy keresnek strong önként jelentkezőket.. Egy fiatal vezetőt kaptunk, tartott egy alap eligazítást, aztán 7be a terepjáróba, ami elvitt minket a beszálláshoz. Kaptunk sétabotokat, meg egy hordárt (kérhetünk volna többet is, de mi kemények vagyunk), aztán neki vágtunk.

Hát.. voltam már jobb formában is. Elég meredeken mentünk, főleg vetések és elszórt házak között. Krumplit és egy teljesen kamilla külsejű növényt termesztenek, az utóbbiból természetes rovarriasztót csinálnak. A kilátás a völgyre és körben a vulkánokra elképesztő.

Én hamarosan elkezdtem keresni az oxigén molekulákat, de mivel Juditka előttem ment, nekem már nem sok jutott. Felküzdöttük magunkat 1 óra 40 perces menettel a nemzeti park kerítéséig, 3000 méter magasra. Itt már vártak a fegyveresek, akik kísérni fognak minket. 7en voltak, ők vigyáznak a gorillákra. Leraktuk a hátizsákokat és átmásztunk a kőkerítésen. Majd elakadt a szavunk, mert a gorillák már ott voltak előttünk…

Tényleg leírhatatlan mikor az ember először megpillantja őket. A Titus család 14 fős. 2 silverback, és 2 blackback van a csapatban, csomó nőstény és egy 2 éves bébi. Rögtön az egyik nagy hímet és bébit láttuk meg. Aki mindennel és mindenkivel játszott. Totál plüss állat külső és nagyon rosszcsont. Fel le az ágakon, liánokon, veri a mellét gorillásan, elég vicces, az anyja meg utána, és együtt játszanak. Mama közben egyszer konkrétan nekem bukfencezett.. A bébik 4 évig élnek az anyjukkal és 8-10 évesen felnőttek. Kamaszkorúkban ugyanúgy próbára teszik a többieket, ahogy embereknél is szokás. Az egyik hím közben előadta a melldöngetős műsort, hát nem mondom, hogy nem cartam be (mivel ennyi hím van a csapatban elég gyakori az erő demonstráció).

Kicsit odébb találtuk meg a nagyfőnököt.. aki tényleg hatalmas, 220+ kgos ezüsthátú volt, egy bokor alatt napozott és a pociját vakarta. Valaki a családból hangoskodott erre felült, és nézett a szemünkbe egyenként, hosszan úgy 2 méterről..

Aztán még sétáltunk velük a hónaljig érő csalánban (nadrágon át is csípett) és néztük, ahogy jóízűen ráérősen eszegetnek, elégedett hangokat adva. Az egyik ezüst hím felállt és elsétált mellettünk, tök fura volt hogy ahogy a hatalmas állat jött felém egyáltalán nem féltem, pedig gyakorlatilag súrolta a lábunkat olyan közel jött.

Sajnos az egy óra hamar eltelt, de tényleg nagyon közelről láttuk őket, és fantasztikus élmény volt.

Mitfahrer:

Nem leírható ez a gorilla nézés. Igazán, nem csak őket nézzük, de ők is néznek minket. Egyenként végigmért mindenkit a silverback, szépen alaposan, közben te azon gondolkodsz, hogy nincs hova eliszkolni, de mégis tudod, hogy nem kell iszkolni, mert nem akar bántani. Egyenként megbámult, majd visszaheveredett vakarni a hónalját a lapátnyi kezével.

Ez az az élmény, amiért megéri ennyi pénzt kiadni. Hihetetlenül jól van megszervezve, úgy, hogy munkát ad a helyieknek közben, így gyakorlatilag, ők a legelkötelezettebb védői a gorilláknak. Sajnos Kongóban még mindig előfordul orrvadászat, gorilla kölyköt csak úgy lehet fogni, ha az egész családot kiírtják. Itt Rwandában az utolsó ilyen eset 2002-ben volt, akkor egy 7 fős gorillacsaládot mészároltak le. Szerencsére ma már közel 20 család van Rwandában, ezeket fegyveres őr kíséri, közülük csak 14 család látogatható, a többiek kutatási okok miatt csak távolról figyelhetők. A kísérőknek kb.6 hónap-2 év a beszoktatás, ennyi idő alatt szokták meg őket a gorillák. A kísérőknek igen bensőséges is lehet a kapcsolata, van kedvencük, ők is kedvenceik néhány gorillának és láthatóan örülnek a gorillák, ha újra találkoznak. Ez tényleg addiktív élmény, no persze hozzá ez a hihetetlen érintetlen zöld vidék, háttérben a vulkánokkal, szédítő.

Az úton visszafelé jövet (kb. 40 perc a terepjárókkal) azért legalább 3 táblát láttam az egymás felé fordított tenyérrel, ez a jele, hogy ezen a helyen több mint 10.000 embert öltek meg. Kísérteties elhagyatott téglaépületek a falukban, amelyek előtt ma jönnek mennek az emberek, mert ugye az élet megy tovább.

Holnap indulunk Kigaliba a fővárosba, a genocidum most kerül majd igazán a látóterünkbe, hiszen megnézzük a történelmi múzeumot. Aznapra már nem lesz más, a guide szerint ez is bőven sok lesz.

12. nap

Sikerült egy karrierista mitfahrerre szert tennem, aki próbál kifúrni a blogíró pozíciómból, úgyhogy ez most az Ő műve…

Bunyonyi tó

két napot töltünk itt a Bunyonyi tó partjánál, 2000 méteren. A magasság miatt kellemes hűvös a levegő, nincsenek szúnyogok, se krokodil vagy víziló, így a vízparti bungalónk ideális. Gyakorlatilag az ágyból nézem a sárga madarakat (passz, valami veréb..), hogy küzdenek a fészeképítéssel a banánfa levelein. Délelőtt elmentünk a közeli szigeten lévő pigmeusokhoz. Az olvasmányaink alapján felkészültünk egy maszáj féle humán állatkerthez, de ez sem volt elég az ott látottakhoz.

Ez a népcsoport mindig mélyen az erdőben éltek, gyűjtögettek és vadásztak, de a nemzeti parkok kialakítása miatt kitelepítették őket egy focipályányi földre. A propaganda megvan, hogy ők is ugyanúgy ugandaiak mint a többiek, mégis mindenki mély lenézéssel kezeli őket. Semmihez sem konyítanak ebben az új közegben, sohasem műveltek földet vagy neveltek szarvasmarhát és igazán csak ülnek és fekszenek. No, meg isznak. Náluk nem működik a maszájok turizmusra épült szocializmusa, miszerint a turistáktól kapott pénzt egyenlően elosztják egymás között. Még a helyiek is megvetik őket és a faluban sem igen tehetik be a lábukat. Ülnek a kukoricacsövekből állított kunyhóik előtt és várják a másnapot. A gyerekek fülig taknyosak, iszonyatosan koszosak, az egész szigeten egy cipős embert nem láttam. Sajnos a pénzadomány sem segít nekik, mert csak elisszák, így vittünk gyertyát, törölközőt és Valis régi ruhái közül párat (nyilván a térdükig ér a póló). Termetre sem nagyon picik, a férfiak 160cm a nők 150 cm között vannak. Talán, ha két könyvből ismert pigmeus arcot láttam jellemző, hogy lassan de biztosan asszimilálódnak, még egy generáció sem fog eltelni és eltűnnek. Inkább volt megrázó, mint érdekes.

Az tavon sok apró sziget van, a legkisebb a „megesett lányok szigete”, ide hajózták ki a gyermekanyákat és hagyták őket ott. Ha kellett valakinek egy ingyen feleség és extra gyerek, kimehetett érte, ha nem kellett senkinek, éhen halt szegény nő talpalatnyi szigeten…. és ez egészen a 40-es évekig ment!!!! most be kell fejeznem, mert Valis kárál, hogy mindent megírok előle?!

És megírta.

Mitfahrer:

Van néhány előnye, hogy angolokkal utazunk. Rengeteg új szót tanulunk, például már tudjuk adott állat csoportosulásának megnevezéseit, voilá: pack of zebras, journey of girafs, pride of lions, hurde of elefants…..

Útitársaink hihetetlenül udvariasak, már szinte a bugyutaságig. Alig győzzük a reggeli „how do you feel today, my dear?” kérdések megválaszolását, miközben feltartjuk a reggeliző asztal körüli körforgalmat (ja, az angolok ebbe is jobbosan mennek bele???) Időrabló műgesztusok, bár lehet, hogy mi vagyunk a barbárok. Persze Valiskó immunis ezekre, örömmel nézem, ahogy egy mamut légiességével evickél köztük. Én pedig az oldalvizén evezve elsunnyogom a közös vacsora utáni beszélgetéseket és így beülhetünk olvasni a bárba.

13. nap

Indulás Ruanda felé.. Elvileg nagyon közel vagyunk, de olyan szerpentinen megyünk a Bunyonyi tótól, hogy a szerepcsere tényleg megvalósult, mivel későn vettem be a Deadalont, előre kellett ülnöm a sofőr mellé mitfahrernek :-) Persze ez is fun, egy ilyen hatalmas dög vezetőfülkéjében ülni. Mondtam is Odoyo-nak hogy ha átérünk Ruandába és ezzel áttérünk a jobb oldalra, csak tegye át baloldalra a kormányt majd én elvezetem a nagy fehér behemótot.

Elég könnyen átjutunk a határon, de előtte gondosan eldugjuk az összes nejlon zacskót, mivel tilos bevinni, nehogy szemeteljünk.

Sokat még nem látunk az országból mivel Musanze csak 20 km, de az út jó minőségű és tényleg hiányoznak a szemétkupacok. Mintha nem is Afrikában lennénk. Ez a legközelebbi város a Parc National des Volcans-hoz, ami nem meglepő módon az 5 vulkánról kapta nevét, ami itt található a 3 ország határán (Ruanda, Uganda és Demokratikus Kongó). Ebben a Parkban vannak a gorillák a ködben.

Délután (pőcsikézés után, ahogy Juditka a délutáni szundit hívja) besétálunk a városba. Szép rendes épületek, semmi szemét (de tényleg), és nagyon szép emberek. Gyönyörű nőket láttunk és well néhány olyan pasit, hogy tátva marad a szánk. Pénzváltás után becserkésztük a ruha piacot, itt az afrikai textíliákat nézegettük (eddig, később vásárlás is lesz attól tartok). Hihetetlen szép színek, minták. Igazából a legnagyobb gond hogy nem tudunk választani. Egy 2 méteres anyag 1.500 Ft.

Ami még kicsit meglepő volt (mert a tízen x évvel ezelőtti kambodzsai tapasztalatomból indultam ki) hogy az embereken nem látható nyoma a 20 évvel ezelőtti borzalmaknak. Pedig ugyanúgy, mint Kambodzsában itt is minden családból érintett volt valaki. A gyerekeknek agyon kellett ütni a nagymamát ha életben akartak maradni, vagy a hutu szülőnek a hutu tutsi keverék gyerekét.

A jelenlegi vezetés láthatóan sokat tett azért, hogy az ország fejlődjön, és ez nem csak az utak állapotán látszik.. Minden hónap utolsó szombatján, reggel 8-11ig mindenki közösségi munkát végez, utcát takarít, iskolát épít stb. Tilos megkérdezni, hogy vki tutsi vagy hutu-e, és a népirtásról sem lehet az embereket kérdezgetni.. Remélhetőleg lassan tényleg maguk mögött hagyják a borzalmakat.

Ma Szilveszter van, amit némi meggypálinka elfogyasztásával próbálunk tudatosítani. De egyrészt holnap hajnalban indulunk a gorillák után, másrészt ahogy a túra végéhez közeledvén angolszász barátaink egyre artikulátlanabbak, úgy leszünk mi egyre antiszociálisabbak, így elég gyorsan visszavonulunk a szobánkba. Egy példa a vacsorához való tülekedés, a guide még be se fejezte az eligazítást már rohannak az asztalhoz, egymással verekedve.. Pedig kaja aztán van. Vagy mikor megérkeztünk ehhez a hotelhez és wellcome drink-kel vártak, a fő idióta persze mivel tengernyi cuccát pakolta, késett és már nem jutott neki pohár.. komolyan toporzékolt. Én szégyelltem magam. Aztán Juditkát is kiakasztotta, mikor az új poharakat hozták gyakorlatilag félrelökte, hogy ő még nem is ivott…

Persze nyílván nekik is meg van a véleményük rólunk, én vagyok a Tahó (pedig esküszöm legalább az esetek 50%-ban késsel villával eszem), Juditka meg a kicsit Furcsa úrilány, aki a Tahóval utazik.

Az eligazítás amúgy elég alapos, mert nem korzózás közben találkozik az ember gorillákkal.. Fontos hogy megfelelő ruha, zárt cipő, kesztyű stb, mert az időjárás elég szélsőséges (egyik pillanatban szakad az eső, máskor úgy süt a nap, hogy szarrá égünk és a kettő között 20 perc telik el), plusz tűzhangyákkal, szúrós dzsungelben, térdig sárban fogunk mászni a gorillák után. Lehet, hogy órákig. (a tűzhangyák mivel golyórágók, különösen a pasikra veszélyesek) Bár igyekeznek a csoportokat fittségi szempontok szerint összerakni, hogy könnyű, közepes vagy nehéz menet vár rájuk, a rendszer csak annyiban nem tökéletes hogy erről a gorillák nem tudnak. Mivel egy csoport egy adott családot látogat, ha elsétálnak pár órányira, mese nincs, utánuk kell mászni.

Egy gorilla engedély 750 $. Névre és napra szól, és esőnap nincs. Ha az ember nincs ott reggel 7kor a Park bejáratánál, akkor ezt bukta. Ezért a pénzért garantált, hogy az ember lát gorillát (minden családot fegyveres őr kísér, vigyáz, tehát pontosan tudják hol vannak) az nem fix hogy hányat, milyen közelről és meddig kell érte felmászni.

A világon 3 fajta gorilla van – kelet és nyugat afrikai alföldi és a hegyi gorilla. Ez utóbbiból összesen kb. 800 példány létezik (és ez már szignifikáns növekedés!). Állatkertben egy sem, sokat olvastam a neten utána, összesen a 80as évekig 4 példányról tudtak állatkertben, de abból is csak 2 volt bizonyítottan hegyi. Tehát ha az ember egy ezüsthátúval szeretne találkozni, akkor azt 3 nemzeti parkban teheti meg (Uganda, Ruanda és Kongó) és nem lesz olcsó. A randi egy órás. Ennek az az oka hogy a gorillák nagyon fogékonyak az emberi bacikra, vírusokra (betegen nem engednek a közelükbe), de az immunrendszerük nem képes ellenük védekezni. 5-7 méternél tilos közelebb menni hozzájuk, de erről szerencsére nem tudnak, úgyhogy gyakran jönnek oda ismerkedni a kíváncsibbak. A vadőrök szigorúan vigyáznak arra hogy a látogatási protokoll be legyen tartva. Bár ’gentle giant’ de nem veszélytelen vadállatok, és hát a méret sem kicsi, úgy 180 cm magas és 220 kg egy kifejlett hím. Én biztos nem szeretnék egy ilyet felidegesíteni.

Mitfahrer Rwanda:

Afrika Svájca. Csak annyit, hogy a határon átvizsgálják a buszt, nem viszünk-e be műanyag zacskót??? Az ugyanis környezetszennyező!!!! Afrikába????

Nagyon zöld, nagyon tiszta és gyönyörű hegyes völgyes.

A világhírekbe a 94-es népirtás miatt került igazán be. Ellentétben a többi afrikai országgal itt csak két törzs élt a tutsi és a hutu. Mindig is voltak törzsi háborúk, de 1994-ben a kisebbségi tutsi lakosságot (vagy bárkit, aki csak mérsékelt hutu nézeteket vallott) módszeres népirtással próbálta eliminálni a kormány. Bár az UN kapott jelzést, hogy valami nincs rendben, de 100 nap késéssel reagáltak. Ezalatt a 100 nap alatt becslések szerint 1 millió embert öltek meg. Rwanda térképén ma zárójelet formázó kéz jelzi a helységet, ahol több mint 10.000 ember halt meg. És a gyilkosok gyakran az áldozatok korábbi szomszédaik, munkatársaik, tanáraik közül kerültek ki. Nincs olyan rwandai, akinek ne gyilkoltak volna meg valakijét. A rehabilitáció lassú és fájdalmas, hiába büntetendő a törzsi hovatartozásról beszélni, nehéz elfelejteni a 20 évvel ezelőtt történteket.

A 4. rész pedig immár kiegészítve a Mitfahrer kommentjeivel.. És nyilván ehhez is írt már :-)

10. nap

Lake Mburo National Park felé nyomtuk a teherautóval. Menet közben szegény falvak, ültetvények. Átvágunk a fővároson Kampalan is. Több piacot is láttunk, nagyon színesek, de nagyon mocskosak. Az egyik mellett egy folyó folyik, gyakorlatilag a szag alapján szennyvíz.

Mburo állítólag nem annyira gyakran látogatott park, és könnyen megközelíthető. Az út fele kb. off road, nem tudom, akkor milyen lehet a többi.

Közben annyi érdekesség hogy megállunk a zöldség-gyümölcs piacon ahol Issa vásárol. Ez mindig jó alkalom a helyiekkel való kokettálásra, alkudozásra. Hihetetlen méretű gyümölcsöket látunk, némely papája akkora, mint nálunk egy görögdinnye. Az ízük pedig nem is hasonlít arra, amit otthon mondjuk mangónak vagy ananásznak ismerünk.. Én biztos, hogy enyhe mangó mérgezéssel fogok haza érni.

Szakadó esőben érkezünk a tópartra, ahol megint nomád nyomjuk majd, a tábort az ott békésen legelésző varacskos disznókkal osztva meg. Meg kell mondanom sokkal csendesebb lakótársak, mint a később érkező és tábort verő helyi turisták, akik egész éjszaka gospeleket és karácsonyi dalokat énekeltek.

Szerencsére az eső hamar el áll és gyalogos szafarira megyünk. Ügyesen azzal a 7 fős csoporttal, amelyikbe a normálisabbja kerül. Ebben a parkban bushbuck, waterbuck, más fajtájú zebra, hippo és más növényevők, meg egy darab még magányos hím oroszlán él. Neki állítólag találtak párt, úgyhogy januárban becsajozik.

Mindig is tudtam, hogy a füvezés rontja az agyi kapacitást, de amit park vadőre mesélt, az ezt megerősíti. Ha a varacskos disznót próbálja az oroszlán levadászni, akkor futva menekül. De úgy 20 méter után megáll, mert már elfelejti, hogy miért is szaladt, és neki áll újra füvet enni. Az oroszlán meg őt. Nem hiába pumba a helyi neve, ami hülyét jelent. Én nagyon bírom a malacát, földalatti üregben lakik, kifelé a szarvaival védekezik. Megnézném, ahogy betolat. Amúgy is igen vicces, ahogy kinéz meg mozog, de az kevéssé volt vicces, amikor az odúból kiugorva majdnem elgázolt minket. Simán szilánkosra töri az ember lábát. Szerencsére hatalmas röfögés előzte meg mielőtt kirontott a föld alól, így a vezetőnk még időben megállított minket..

Sajnos csapatunkba lehet a normálisabbja került, de egyben azok, akik madár rajongók.. Hát ezen a szinten ez már kicsit sok volt meg kell vallanom. Én szeretem a madarakat, de nem készülök ornitológus pályára. Sokkal többet hallottam a különböző madarakról séta közben, mint amit valaha is tudni akartam (315 féle él a parkban). A végén már csak a geno- és fenotípusosan is csak a csirkének megfelelő egyedre tudtam gondolni. Egy tányéron.

Vacsiztunk a tábortűznél, aztán aludni tértünk a szarrá ázott, de legalább egérszagú sátrunkba, aminek a falán reggelre már patakokban folyt a pára..

Mitfahrer:

Szakácsunk alapanyag készletét az utcai árusoktól szerzi be menet közben. Nagy nehezen rábírtuk, hogy had menjünk mi is vele (amit nem nagyon akart, mert fehér színünkkel rontjuk az alkupozícióját). Azért itt már nem beszélnek angolul, így nem minden zöld/sárga gyümölcsöt/zöldséget sikerült beazonosítani. Bár szakácsunk nagyon figyel az egészséges étkeztetésünkre, így minden étkezéshez desszertként friss mangó, banán, papaja dukál, én mégis célul tűztem ki, hogy az undorig teleeszem magam passion fruittal. Ha valaki nem találkozott volna ezzel a lime méretű zöld vagy lila gyümölccsel a Tescoban, akkor konzisztenciára a takonyba megduzzadt lenmag, ízre pedig leírhatatlan…. nos passion=szenvedély……fogalmam a névadónak min járhatott az esze, amikor ezt a nevet adta. Közel két dollárért egy zacskó passion gyümölcsöt és egy kiló mangót vettünk. Bár a tegnapi napszúrásos Nílus rafting után még mindig nem kívánok semmit sem enni gondolom, most kolonizálják az ugandai bacik a harmatos magyar bélflórám, úgyhogy a passion gyümölcs a hátizsákban várja a beteljesülést. Remélem erőszakmentes lesz a beleim gyarmatosítása és emlékezetes a gyümölcsös beteljesülés.

Pár órával később jelentem, hogy vagy a napszúrás vagy a kolonizáció végzett velem. Erős önuralomra volt szükség, hogy az út hátralévő részét (kissé rigid tartásban) végigüljem. A Domestosos törlőkendő a legjobb barátunk, gyakorlatilag otthonérzés fog el az illatára.

Tanulság a mai napból, ha nem érdekelnek a madarak, ne menj ornitológus csoporttal szafarira. A két órás gyalogos szafari alatt megálltunk minden bokorba és fánál megcsodálni a különböző madarakat, ami nekem minden ismeret és távcső nélkül, csak kék veréb, sárga veréb, piros fejű veréb, kövér verébnek tűnt. Ráadásul a bantu angol feladja a leckét ám: „bee-fiszt-govéj bád” nos ez a Bare-faced Go Away bird! Ez az a madár, ami elriasztja a vadakat a bushman elől, amikor vadászik, így előbb mindig a madarat kellett lelőni, utána már nem volt mi figyelmeztesse a vadat. (a rikoltozása olyan mintha go away, go away-t orditana)

Amúgy sem nagyon érdekelnek a madarak, így csak az 50 kg alatti állatokra koncentráltam, azok közül is csak arra, amit meg lehet enni. Gondolatban már főztük a strucc levest és a fűszereztük az impala combot. Így esett, hogy egy vájatából menekülő varacskos disznó mama és gyermekei majdnem átgázolt rajtunk.

11. nap

Egy másik tóhoz a Lake Bunyonyi-hoz megyünk át. Főleg úttalan utakon, megyünk, szerpentíneken a hegyek között, (egész Uganda magasföld, 1000-1200 méteren, de vannak 4-5000-es hegyek is) táj kicsit ausztriás csak több banánnal.

A falvakban hatalmas ipari banán (plantain) átrakó állomások, de errefelé is nagy a szegénység. Egy Mbarara nevű városkában megállunk tankolni, de mivel a teherautónkba 350 liter gázolaj fér, ez eltart egy darabig. Mi Juditkával elindulunk sétálgatni, vásárolgatni addig. Patikába megyünk, ahol szinte alig van gyógyszer, kivéve pár doboz Viagra generikust a táraasztalon. A másikban több gyógyszer van a vitrinben, sok ismerős hatóanyag… Meg közértbe is földimogyoró pasztát venni, hogy otthon tudjunk mogyorólevest csinálni (Ghánában ez volt az egyik kedvencem).

A Bunyonyi tó melletti kempingben egy telepített sátorban lakunk, kb. fél méterre van a teraszunk a tótól, azon a fél méteren banáncserje és rajta fészkelő sárga madarak. Meg is köszöntük a vezetőnknek a lake view-t.

Típusosan a problémamentes kuncsaftok kapják ezeken a túrákon a jobb szobákat, az örökösen reklamálok meg szívnak. Jelenlegi útitársaink között van néhány jó fej, leginkább egy angol házaspárral vagyunk jóban, ők most mellettünk laknak. Nem véletlenül. Velük és egy nagyon szimpatikus 65 év körüli párral raftingoltunk. Ők is nagyon aranyosak. A férj Princessnak szólítja a feleségét mai napig. Van pár olyan, aki inkább érdekes, de mi bírjuk őket. Hannah 80 éves, lengyel tudós aki az USAban él, mióta özvegy szinte csak utazik, annyi helyen járt már, hogy összeszámolni se lehet. Hillary is kb. ilyen korú lehet, ő az, aki mindennap úgy néz ki mint aki most jött a fodrásztól, neki bad hair day nincs (az ő hajszárítóját szoktuk kölcsönkérni), szereti a meggy pálinkát, ez karácsonykor derült ki, állandóan kérdez, néha nagy hülyeségeket és mindent legalább 3x kell neki elmagyarázni. De sokkal jobb fej, mint két rosszindulatú vén lány, akiknek az önzőségén totál ki tudok akadni. A csoport díjnyertes hülyéje címet egy új-zealandi idiótának szavaznám meg, aki zongoraművész, érthetetlen kiwi nyelven beszél, de ehhez legalább beszédhibás is. Minden szót vagy mondatot elismétel, mintegy kiejtést gyakorolva és kb. egy fogyatékos 3 éves szintjén vihogva reagál a dolgokra. Akkora teleobjektívvel fotóz, amivel elefántot lehet ölni és mindenkinek a képeit mutogatja. Határtalanul önző, igazi kis mama kedvence. Tegnap szafari kalapban, a homlokán napszemüveg, a szemén rendes szemüveg, nyitott szájjal aludt velünk szemben. A lábszagot hagyjuk, mert még vacsora előtt vagyunk. Nos a ghanai játéknak megfelelően mostantól az a feladat, hogy kitaláljuk őt miért is tudnánk szeretni…

Ahogy Juditkát nézem (alszik, annyira megégett, hogy még mindig szenved tőle szegény) a mai program a blog íráson kívül a sörivásban fog itt a tóparti bárban kimerülni, miközben a naplementét nézzük (utálni lehet, de felesleges)

7. nap

Reggeli létszám ellenőrzésnél minden nyugger meg van.. de rajtunk kívül senki sem mert kimenni éjszaka pisilni. Pedig teljesen veszélytelen lett volna – valamelyik annyira horkolt, hogy az összes állat a tó másik oldalán aludt.

Újabb szafari a teherautóval a tó körül. Először a Pávián szikláról megnézzük a napfelkeltét a tó felett, aztán elindulunk állatnézőbe. Itt is sok a zsiráf, de ez a harmadik fajta a Rothschild, könnyű felismerni fehér zoknija van, amíg a többi testszínű harisnyát (foltos) hord. Sok van belőle, egész babát is látunk, meg két hímet, akik a nyakukkal verekednek valami csaj miatt.

Aztán még majom, még mongúz. Meg a mi gólyáink, akik úgy tűnik szintén afrikai társasúton vesznek részt. Aztán volt a titkárnő madár, ami nagy bóbitás fekete-fehér, szigorúan öltözött és kígyóra, skorpióra vadászik. A fehér orrszarvú is meglett, de sajnos egy kupacban alszik, így csak messziről tudjuk csodálni. Ők füvet legelnek és mindig csoportosan mászkálnak, de sok ezekből sincs már. Maradt a tóban még pár rózsaszín flamingó is szerencsére, bár anno ezerszám álltak a vízben, a tó rózsaszínnek tűnt tőlük, mi ennek a pár tucatnak is örültünk.

Ebéd után elindulunk Eldoret felé, de mivel még mindig vásárolni kell, újra megállunk a plázánál, így újabb kávé, elég erős rendőri jelenlét mellett, így nem lesz belőlünk csillagszóró.

Aztán dimbes-dombos tájon, kukorica és krumpli földek mellett haladunk, erre felé még nagyobb a szegénység. Ütött kopott színes tákolmányokból árulnak dolgokat, amiket talán egyszer megvesz valaki. Mi is megállunk a teherautó mellett szaladó nőktől zöldséget veszünk. Juditka megkívánja a fejtett borsót, de lebeszélem, nincs kedvem egyenként domestos-os kendővel letörölgetni a szemeket.

Egyszer állunk meg, egy friendly bush-nál ügyeket intézni, illetve a nagyon rozsdás Egyenlítő táblánál fotózni.

Eldoret egy tranzit város ahol semmi sincs, illetve egy egész normális kemping azért akad. Itt csak a több száz karácsonyi bulizó helyi az ijesztő kicsit, de szerencsére a parti nem tart sokáig.

Mi is készültünk. Főzünk forralt bort és megitatjuk a bandát (a szakácsot először, vele ügye jóban kell lenni). A fekák isznak, de nem nagyon bírják. Így aztán Jacob a vezető, nem igazán bírja elmondani mi lesz másnap az ugandai határon. De sokat nevetünk. Szétosztogatjuk a karácsonyi mézes sütit is, mert nem vagyunk irigyek.

És itt upgradeljük magunkat egy fa bungalóba, a pakolás, ruhaszárítás és hajmosás jegyében.

8. nap

Úton egész nap – a táj annyiban változik, hogy inkább cukornád ültetvények, a házak vörös anyagból tapasztva, rozsdás bádogtetővel. A népek nagyon szegények, de minden faluban van valamilyen keresztény templom és persze mecset is.

Az út mellett százával parkolnak a Petroleum feliratú tankerek, ezek viszik át az olajat, benzint Ugandába. Bár lehet jövőre változik a transzport iránya, mert jelentős olajkészletet találtak, igaz a kitermelés még nem indult el.

Aztán elérjük az ugandai határt. Először ki kell csekkolni Kenyából, na már ez se egyszerű. Egy szakadt tornácos faház mögött van az immigration, a mellette levő építkezés bádog kerítését úgy sikerült rátolni, hogy méteres koszos folyosó maradt. Itt nyomulunk 2 busznyi kenyai cserkésszel. Nem baj, mert míg sorban állunk a mocskos üveg mögé kifüggesztett mission, vision és values plakátokat olvasgatjuk. Jó tudni, hogy nekik is van ilyen, nem is különbözik sokban attól, ami a Novartisnál volt, sem szövegében, sem abban hogy mennyire (nem) valósul meg. Ebolás plakátok is vannak, az írástudatlanok kedvéért rajzokkal szemléltetve a tüneteket és hogy hogyan lehet elkapni a vírust. Meg maszkos ember is ül egy koszos asztalnál lázmérővel. Ez már az igazi this is africa feeling. Végül mind szerzünk kilépő pecsétet, bár ujjlenyomatot csak Juditkától meg tőlem vesznek, tényleg gyanús elemek vagyunk.

És akkor még az ugandai cirkusz hátra van, de ez egyszerűbb, főleg nekünk mert a három országra szóló vízumunk van. A pénzváltás viszont csak illegálba megy az ünnep miatt.

Még 130 km van hátra Jinja-ig (ejtsd dzsindzsa), a vezetőnk szerint ez 4 óra, de fele annyi idő alatt tesszük meg. Sokkal jobbak az utak mint Kenyában. A szegénység viszontláthatóan még nagyobb. Enni ugyan van mit, annyira jelentős a mezőgazdaság hogy az importra szoruló Kenya is ugandai terményeket eszik.

A kemping a Nílus parton nem lenne rossz, ha nem tartózkodna egy Intrepides overlanding truck is mellettünk. Ez az a cég akivel a partiarcok utaznak.. Most is ordítozva isznak a kemping bárjába. Simán le tudnám küldeni őket a kempingben található bungee jumpingon, csak kicsit lenne lazább a kötél a bokájukon…

Mitfahrer 10 száma Kenyáról:

Kenya 1. számú bevételi forrása a kávé és tea. A legjobb minőségű kenyai kávét és teát szinte mind exportálják, így itt nem is kaphatók a boltokban. A kenyaiak hűen az angol gyarmati szokásoknak megfelelően tejjel és cukorral isszák.

Amíg az etiópok fel nem fedezték, hogy van lábuk, addig mindig kenyai futók nyerték a hosszú és maratoni távokat. A kenyai futók mostanra 2. helyre szorultak. Azért azt nem lehet mondani, hogy a futás nemzeti sport lenne, talán ha egy cicanacis futót láttunk, bár a vezető szerint a sport nagy népszerűségnek örvend a sport az egyetemeken, ahol kredit pontokat lehet elsunnyogni, ha futó az ember.

 3 fajta zsiráf él Kenyában, ezek alfajok, szaporodhatnak egymás között, de nem ez a jellemző, a zsiráfok nem bevállalósak. A minták teljesen ujjlenyomatszerűen egyediek, de nem annyira, hogy családi kapcsolatokat lehetne minta alapján beazonosítani. Tehát ha egy Masai zsiráf félrelép egy Rotschilddal azért még nincs nagy gond, csak zoknis lesz a kölök. Komoly tenyész programok vannak a Nemzeti Parkokban, hogy újra telepítsék ezeket a jószágokat.

Bár Kenya relatíve a gazdagabb afrikai országok közé tartozik, a lakosság mégis 40% százalék a munkanélküli, ez kb.18 millió embert jelent, bár a vezetőnk szerint ez, hasonlóan a többi afrikai statisztikához, kicsit túlzás. Előszeretettel túloznak a munkanélküliség, alultápláltság, szegénységi mutatók és AIDS fertőzöttség adatai, nyílván a nagyobb külföldi humanitárius segély reményében. Azonban így is döbbenetes a bádogviskó városok látványa, ezek az emberek (a füllentő statisztikák szerint 50%) mély szegénységben és kilátástalanságban él.

64%-uk keresztény vallású hála a misszionáriusok több évszázados kemény munkájának köszönhetően. Templomok úton útfélen vannak, nagyon furcsa gyermeki naivitással díszített csarnokok, műanyag Flair székekkel és hangosítóval. Meglepő módon „csak” 18% a muszlim lakosság, ők is főleg a Szomáliai határ közelében. A szomália konfliktus sok aggodalomra ad okot, erősen a muszlim lakosság ellen hangolja a helyieket, a sorozatos terror támadások miatt a bevásárló központokban motozás és autó átvizsgálás után lehet csak belépni.

Afrika legnagyobb tava a Viktória-tó, ami közel 70.000 km2!!!! Sajnos az erős ipari környezetszennyezés és a parazita Dél-Amerikából behurcolt vízi jácint miatt pár évre hajózhatatlanná vált a tó. Mostanság próbálják visszaszorítani a túlburjánzást és a műtrágya szennyezést, de kétséges a dolog kimenete.

Kenyában van Afrika második legmagasabb csúcsa a Mount Kenya. Az 5188 és 5199 méter csúcsokról a globális felmelegedés miatt szinte teljesen leolvadt a hó (jégmászás már csak a Kilimandzsárón lehetséges). Bár csak könyvből olvastam róla, de állítólag tiszta science-fiction a növényzet ebben az afro-alpin zónában (már ameddig van növényzet, kb. 4500m), a legtöbb növény valamilyen szintű átmenet az aloé, kaktusz és hobbitok között.

A Kimbera nevű nyomornegyed több filmből is ismert (pl. Constant Gardener), de egy film sem tudja leírni a félelmetes kilátástalanságot. Ez egy város kiterjedésű nyomornegyed, ahol több mint 1.000.000 ember tengődik. 100 emberre jut egy pottyantós WC, bemenni még fegyveres őrrel sem tanácsos, a UN is csak Kimbera határában tart fenn egy elsősegélynyújtó állomást.

 9. nap

Ma elég sok Nílust ittunk, de nem a sört, hanem a folyót.. Letoltuk az egész napos raftingot a Níluson. Csak 6-an vágtunk neki, egy új-zélandi sráccal, mint vezetővel. 21 km, de csak 8 rapid, úgyhogy elég sokat eveztünk.. de nem bántuk, mert a srác közben vicces sztorikkal szórakoztatott minket. Ez állítólag tartalmazott két 5 grade rapidot, de szerintem ez max 4+ -osak voltak, igaz elég kevés víz is volt a folyóban. A safety kajakos pedig egy ébenfekete lány!!! volt, 21 éves, nagyon kis szégyenlős, aki a második legjobb Ugandában és a kanadai vb-re készül. Hatalmas dolog nőként ilyen komoly szintre jutni egy pasi domináns sportban, ráadásul Afrikában.

A kiwi fiú poénjain kívül az indiaiakkal megrakott csónak volt a legviccesebb. Képtelen voltak evezni, főleg nem egyszerre. Össze vissza csapkodtak a lapáttal, a vezető üvöltött.. mindig borultak. Ott is ahol gyakorlatilag direkt se nagyon sikerülhet. A végén számoltak, hogy egy kettő. De még így is pont eggyel több szám volt, mint amit le tudtak reagálni. Sokat nevettünk.

Egyet mi is borultunk, az utolsó rapidon, De ezt a vezető már direkt csinálta, legyen egy kis adrenalin.. Azért az a feeling mikor a brutál hullám úgy basz fejbe, hogy a sisakkal együtt fáj, és leküld a folyó aljára, csak hogy mire feljössz, már látod, hogy ott a következő és még levegőt venni se nagyon van időd.. ehhez nem kell krokodil se, hogy izgi legyen. Olyan volt a víz nyomás, hogy Juditkáról lejött a biciklis nadrág.. az meg nyilván a véletlen műve, hogy az egyik útitársunk azt javasolta nevezzük a csapatot wet dreams-nek a hajóban.

Bár reggel még esőben indultunk, ebédre kisütött a nap és úgy is maradt. Így a 70es faktor mellett is sikerült megégnünk.. Nagyon. De azért még csináltunk marhapörköltet a teljes csapatnak. Pár nap alatt elértük, hogy Issa beengedett minket a konyhába. És mivel most hoztam ügyesen pirospaprikát, a többit meg itt is kapni, egész autentikus pöcit főztünk.

A Mitfahrerem kommentjei sajnos csak később kerülnek majd bele, mert az enyhe napszúrás miatt Juditka már lepihent. De azt ígérte holnap megírja a truckban – megint hosszú út áll előttünk és utána a nomád, vadonbeli kempingezés következik..

Mitfahrer:

Uganda geoszociológiai számokban: Az afrikai léptékben kicsike országot (2,5 Magyarország) a kontinens igazgyöngyének tartják. Bár véres belháborúk és borzalmas diktátorság jellemezte a függetlenség (1956) utáni éveket, sokan bíznak Uganda gazdasági megerősödésében. Fő bevételi forrása a tea, kávé, agrár termékek.

A gazdasági fejlődés csak a 90-es évek után indult meg, sajnos előtte jó pár paranoid diktátor senyvesztette az országot. Leghírhedtebb Idi Amin, akit csak Uganda mészárosaként aposztrofáltak.

Az ugandaiak majdnem 80%-a nagyon vallásosan keresztény. Kissé faramuci, de éppen a keresztény elvek miatt az AIDS fertőzöttség újra nő, mivel az eddigi óvszer promóció helyett inkább az absztinenciára buzdítják a lakosságot.

Ez az ami egy rövid bejegyzésnek indult, mert Karácsonykor nem történt velünk semmi..

6. nap

Némileg változtatva az itineren, miszerint a tehénfarmot gyalogos szafarira cseréltük, reggel korán állatnézőbe mentünk. A Naivasha tó mellett is sok állat van, de nagy macskák nincsenek így lehet gyalogosan is szafarizni. Persze ez sem veszélytelen…

Némi rázkódás után végre saját lábon folytattuk, és mindjárt találtunk pár cuki zsiráfot, csak annyi gond volt, hogy közben majdnem beleszaladtunk egy bivaly mamába a csemetéjével.. Pedig őket érdemes elkerülni. Sokkal veszélyesebbek, mint az oroszlán, a cicusok elég hátul vannak a listán. Egy kafferbivaly marmagassága kb. 1,7 méter, 3,5 méter hosszú és a fiúk kb. egy tonnásak, viszont legalább gyorsan futnak. Évente vagy 200 embert ölnek meg.. Mi szerencsére ügyesen elkerültük őket és becserkésztük a zsiráfokat. Ezekből is több fajta van. Maszáj földön meglepő módon a maszáj zsiráf divatos, itt viszont a recés zsiráfot lehetett közelről nézegetni. Persze általában elég szégyenlősek, de ma Karácsony volt és nagyon közel engedtek minket. Sőt az egyik fiú szoborrá merevedve hagyta, hogy körbe fotózzuk, meg csodáljuk. Meg kell vallanom nekem ők az egyik kedvenceim. Nem tudok rájuk nézni mosolygás nélkül..

Aztán egy bivaly csordát kerülgetve zebrákat néztünk, meg dik diket, míg végül megláttuk, hogy a vízilovak kijöttek a tóból legelészni.. Ezt is meg kellett nézni, na nem nagyon közelről. A víziló is igen veszélyes, és annak ellenére, hogy bazi nagy, eléri 2-3 tonnát, nagyon gyorsan szalad. Tipikusan növényevő, de nagyon félős és ha megijed akkor a víz felé menekül. Na ilyenkor nem kell a víziló és a víz közé kerülni.

A kempingbe visszamenet, ahogy kilométereken keresztül a melegházak mellett autóztunk, elbeszélgettünk a guide-dal a kenyai virágtermesztés ellentmondásiról. Nekem mondjuk nem volt eddig nyilvánvaló, hogy a vágott virágok nagy része Kenyából jön, Hollandiában csak szétosztják. Hatalmas (1000 hektárokban mérhető) melegházakban termelik a rózsát, dáliát, tulipánt. A klíma ideális, víz a tóból.. Sajnos az érem másik oldala hogy ronda, nyomornegyedszerű lakótelepeken lakó helyiek napi 1-2 dollár robotolnak, se nyugdíj se egészségbiztosítás. A haszon pedig általában egy-egy külföldi bankszámláján tárgyiasul (ami mellett autóztunk, ameddig a szem ellátott egy izraelié, akinek szívesen lennék az özvegye).

Ebéd után irány Nakuru város, a hasonló nevű tó és Nemzeti Park mellett. A városban a pestit megszégyenítő dugó, de Issa-nak a szakácsnak vásárolnia kell. Mi is veszünk sajtot és brutál finom kávét iszunk a plázában miközben reménykedünk, hogy senki nem robbant fel minket.

Még elmegyünk egy délutáni gyors szafarira a teherautóval a tó mellett. Már jártam itt 12 éve, de teljesen másképp nézett ki. Olyan magas a vízszint, hogy a fák kiszáradva állnak a vízben, a főkapu épületei víz alatt. Annyira sok az eső 2-3 éve és minden folyó bele folyik a tóba, ki meg egy se, hogy konkrétan eltűnt a szikes tópart és az erdő egy része, az utak, minden víz alá került.

Ekkor történt meg az az eset, hogy a buszon az összes nő egyszerre hördült fel kezdett sikoltozni kortól függetlenül - mindezt egy vervet majom váltotta ki, aki megvakarta a csúnyáját. Ami konkrétan világító neonkék. A férfiak csak sápadtan irigykedtek.

Visszafelé kiszúrtam egy fekete orrszarvút, de nekem már nem sikerült lefotózni, egyrészt túl kevés volt a fény, másrészt a nyuggerektől nem fértem az ablakhoz. A fekete orrszarvú is nagyon veszélyeztetett, mert a szarva drágább az aranynál, állítólagos potencia növelő hatása miatt. Erről ők persze nem tudnak, békésen, egyedül bóklászva, leveleket rágcsálnak.

Karácsony este a Lake Nakuru partján, teljesen nomád körülmények között. Juditka is megnyugodott hogy nincs hol fürdeni. Vacsora előtt tréning arról, hogy hogyan megyünk éjszaka a sátorból toalett ügyeket intézni.. Mivel bivalyok és más állatok mászkálnak arrafelé éjszaka, így érdemes zseblámpával körbe világtani - vannak-e szempárok. Az eredmény fényében lehet aztán döntést hozni. Sok szempár valószínű antilop. Ha csak egy szempár megkérdezzük nem-e szomszéd, akinek BPHja van. Ha nem beszél angolul, akkor érdemes párologtatás mellett dönteni. Ha nem láttunk semmit, akció indul.. A tanács szerint, ami nem látszik másnap azt érdemes közvetlen a sátorunk mellett, nagyobb csomagot esetleg pakoljuk a szomszédhoz.

Vacsora tábortűz mellett, közben szakad az eső. Így sikerül elérni, hogy füst és az ázott sátor egérszagától büdösen aludjunk – na ez az a pont amikor Juditka is örömmel menne fürdeni, de mivel erre nincs mód a szúnyogriasztóval kompenzál..

Mithfahrer:

Busz etikett: 17+3 ember egy buszon feltételez némi szabályrendszert, különben hamar egymás torkának esnénk. Így rotálódunk az üléseken, kivéve minket, mivel Valis három döccenő után reflexesen hány, vagy ezt megelőzendően Deadalonnal túllövi magát, ilyenkor csendesen nyáladzik az ablaknak dőlve. Persze ilyenkor neki már mindegy, hogy Uganda vagy Nyékládháza fele robog. Szóval a többiek rotálódnak körülöttünk, így mindig érdekes asztaltársunk van. Amúgy a busz egy 4 kerékmeghajtású teherautó, aminek a rakományrészét egy távolsági busz utasterére cserélték. Az utas tér alatt kap helyet a teljes konyhakészlet (2 raklapnyi paradicsomos babkonzerv a lökött angolok reggelihez, mangó, zöld banán fürtökkel, amit a szakács az út mellett megállva szerez be), a sátrak, matracok, 4 gallon benzin, mert valaki mindig kifogy belőle és mi mindig segítünk. Az utastér hátuljában lakattal zárható fémszekrények vannak, praktikus módon, minden értéket itt zárunk el, mivel a sátrak sem az állatok sem az emberek miatt nem lopás biztos.

Karácsony alkalmából feldíszítették girlandokkal a buszt, így különösen hangulatos izzadni a műanyag üléseken. A girlandok mellé éjszakára ide raktuk ki teregetni a vizes ruhákat addig, amíg fel nem tűnt, hogy a szakács, a guide és a sofőr bent alszik a buszban és a melltartók, bugyik és a girlandok esetleges szerepjáték ötleteket adhatnak nekik.

Ja, ma nem fürdünk, ám vigyáznom kell, mert Valiskó már méreget és ha nem nézek oda én is úgy járok, mint majdnem minden a közelében, jó alapos lemosást kap a Domestos-os törlőkendővel.

3. nap

Mindjárt két meglepetéssel kezdődött. Kiderült itt a tó parti kempingben a sátorban is van wifi, teljes döbbenet, így most visszaérkezve ide, tudjuk írni a folytatást. A másik az volt, hogy reggel kinézve marabuk sétálgattak a sátrak között, komolyan elgondolkodtam, hogy vajon az összes nyugger túlélte-e az éjszakát… Arra, hogy milyen korosztály utazik velünk elég annyi, hogy a guide megkért minket, hogy figyelmeztessük egymást reggel és este a gyógyszerek bevételére :-)

Reggeli után a teherautót hátrahagyva, átültünk 3 db 4x4-ba és elindultunk Masai Mara felé. Aztán a háromból kettő meg is érkezett. Az a Land Cruiser amiben mi ültünk megadta magát, így a hátralevő 2,5 órára 9-en zsúfolódtunk egy jeep-be, mi az anyósülésen ketten szorongtunk Juditkával. Aztán inkább felültem a könyöktámaszként szolgáló fadobozra. (ehhez Juditka nyílván fűz majd keresetlen megjegyzéseket), mondjuk pár óra off road után alkarra már nem kellett edzenem.

Masai Mara-ban egy épített kempingbe költöztünk be, rendes ágy egy könnyűszerkezetes sátorban, saját fürdőszoba... és isteni kaja (főleg az eddigi afrikai kulináris élményeimhez képest).

Délutánra kaptunk kölcsön még egy terepjárót, és elindultunk állatnézőbe. Masai Mara bazi nagy 1500 négyzet km (de ez csak kb. 10%, a többi 90 Serengeti néven Tanzániában van) és meglepő módon maszájok lakják, illetve a teheneik, mert azokból is van bőven. Még hordják tradicionális piros takaróikat, bár gyanítom ezek már Kínában készülnek. Rengeteget láttunk - szinte minden nap esik, ami most itt szokatlan, de nekünk jó volt, mert a zöld fű miatt nem vándoroltak át a növényevők a Serengetibe. Volt varacskos disznó, gnu ezerszám, cuki dik dik, Thomson gazella, szégyenlős topi, zebrák… Madarakból sasok, keselyűk és koronás madár, meg csomó más, de azoknak angolul se tudom a nevét. Voltak persze nagyobbak is. Kilométerekről szúrtam ki a zsiráfokat – volt egy hatalmas kan, komolyan még nem láttam ekkora hosszúnyakút, és egy csomó bokorból kukucskáló bájos lány zsiráf. Láttunk oroszlánokat, az egyik csak olyan közel jött a jeephez hogy szinte meg lehetett simogatni. És a csúcs erre a napra, gepárd fiú, aki éppen eszik a frissen elejtett gazellát. Konkrétan annyira tele volt a poci, hogy mozogni alig tudott.

Még szafarira induláskor Juditka elsütött a rovásomra pár poént (de ezt írja le ő), bosszúból lefényképeztem, ahogy vacsora előtt a sátrunk teraszán hímezget. Ilyen turistát még nem láttak szafarin, még a majmok se mertek odajönni..

Kiegészítések a Mitfahrertől: térképről megnézve a távot, amit ma megtettünk a Nemzeti Park felé nem tűnik soknak, teljesen rendben volt az út első része, amíg külön ülésem volt, aggódni csak Valis ölében kezdtem, hogy a hátralévő 70 km-t izzadságban és porban összeforrva fogjuk tölteni. Szerencsére Valis hamar ráült a sebváltóra (a sofőr örömére, aki innentől kezdve látványosan sokat váltott sebességet).

Az egész szafari egy kicsit valóban olyan, mint a Taj Mahal, persze olvasott róla az ember, tudja mindenki, hogy a világ egyik csodája, láttuk a National Geographic-on, de mégis, amikor ott van, az lélegzetelállító. Bármerre elnézve, sehol egy villanypózna, mindenütt beláthatatlan érintetlen szavanna, legelésző zebrákkal és antilopokkal. A kedvenceim mégis az evolúció elméletének fityiszt mutató zsiráf (vajh’ minek az a kis bojt a szarvacskájára, ami, minek is van ott?) és az egérkepofájú törpe dik dik antilop, akik mindig kettesével láthatók és egy életre maradnak együtt a párjukkal.

A szakácsunktól tanulom a szuhaélit, mivel állítólag ez a legkönnyebb nyelv. Bantu eredetű, majdnem egész Afrikában megértik és valóban a könyvből felolvasva is érthető. Már egész jól el tudom mondani, hogy „Issanak hívnak, szakács a foglalkozásom és van egy kislányom, akit Faithnek hívnak”, remélem, holnap ennek a mondatnak a saját életemre vonatkozó adaptációját is átvesszük a krumpli hámozás közben. Nem élcelődöm Valiskón (lásd fentebb), csak felfedezni véltem néhány ismétlődő kifejezést, amikor rá néznek. Vannak tippjeim, mi a beceneve maguk között: hányós langaléta, fehér gizda lábú, stb…. mindenki kiegészítheti vérmérsékletének megfelelően….

 4. nap

Egész napos szafari. Eső ide vagy oda, de annyit láttunk, mint máskor egy hét alatt. Mindent, amit előző nap is.. Plusz ugye volt teknős kisebb meg óriási, hatalmas gyík, csomó madár, mongúz stb. A határfolyóban annyi víziló volt hogy a hátukon lépkedve át lehetett volna menni Tanzániába, meg hát a krokodilok se voltak kicsik. Láttunk közelről elefántot, és egy zsiráf majdnem bedugta a fejét az ablakon. Hatalmas bivalyokat is láttunk sokat, de szerencsére kérődztek és nem velünk foglalkoztak. Két gepárd lány egy dombon lustálkodott. Pár száz méterre tőlük oroszlán pasik horkoltak a bokor alatt. Aztán találkoztunk nászúton levő oroszlánpárral, akik pukkadásig ették magukat az elejtett bivalygyerekből, nyilván kell az energia az esti hancúrozáshoz. Amire sajnos minket nem hívtak meg.. A tetem már kicsit bűzlött, ugyan de több tucat keselyű nyálcsorgatva várta, hogy az oroszlánok arrébb menjenek pár métert (többre tuti nem lettek volna képesek). Aztán a csúcs az az oroszlán falka volt ahol két mamának összesen 5 kölyke játszott, tényleg mint a kis macskák. Úgy két hónaposak lehetek, szoptak, kergették a mami farkát, meg egymással birkóztak, órákig el tudtuk volna őket nézegetni, de sajnos pár perc után tovább kellett állnunk, hogy ne zavarjuk a családi életet. Gyakorlatilag egész nap úton voltunk, ebéd egy fa alatt pokrócon piknik, mentünk vagy 300 km.. de tényleg láttunk mindent az orrszarvú és a leopárd kivételével.

Még egy plusz hozadéka volt az egész napos off road szafarinak – volt időnk eldönteni milyen madárnak öltöznénk szívesen: Juditka gyöngytyúk szeretne lenni (szürkés alapon, apró fehér pöttyök, kis türkízkék beütés a füle alatt) én pedig egyiptomi liba leszek (barna, fehér, drapp, csupa földszín és egy nagyon kicsi piros).

Mitfahrer:

Nagyon érdekesek a túratársak. Van egy 80 éves PhD mikrobiológus, aki 72 évesen mászta meg a Kilimandjarót. (halljátok kedves szüleim?) Igaz, napközben néha kicsit elszunyókál a döcögős úton, ilyenkor mi mindig előremászunk és bekötjük a biztonsági övét, nehogy kirepüljön egy fékezésnél, mert teknőst láttunk. Ilyenkor felriad és kompenzál, mondván nem is aludt el és végig látta az orrszarvúakat. (a pont nincs itt). Persze, statisztikai átlag, hogy most is akad egy örökké morcogó vénlány, aki zsörtölődik extra 20 dollár kiadás miatt, de ez van. Inkább szórakoztató, semmint idegesítő (mondom ezt 4 nap után – nem tudom, mi lesz a 2.hét végén)

Én tényleg nem értem Valis mániáját a tisztálkodással!!! Végül is szafarin vagyunk vagy nem??? Bezzeg este két sör után elsunnyogná a fogmosást, de nem sikerül. A fogmosás az én kicsinyes bosszúm.

5. nap

Bár csak 5%-a a kenyai népességnek a maszájok a leghíresebb törzs Kenyában. Többé kevésbé még mindig a hagyományos életformában élnek, legeltető nomád népek, és híres harcosok. Mivel a nemzeti parkok az ő földjükön kerültek kialakításra, elég sok összetűzésük volt a kormánnyal. Kompromisszumos megoldásként a maszájok felhagytak néhány hagyományos szokásukkal mint oroszlán vadászat, cserébe viszont a marhákat legeltethetik a Park területén.

Reggel bementünk egy maszáj faluba, megnéztük hogy táncolnak (ugribugri), csiholnak tüzet, milyen házakban élnek (sár+tehén szar, tapasztott házak amit a nők csinálnak). Sok hagyományukat még ma is őrzik, mint a férfiak és nők körülmetélése, vagy a több nejűség. Úgy tűnik, hogy nem ragaszkodnak a törzsbéli feleséghez, mert az egyik mindjárt megkérdezte Juditkát hogy mi lenne ha hátramennének vmi bokorba.. De mivel kiderült csak lányai születtek eddig, Juditka meg fiús anyuka, így ez nem jött össze.

Aztán további pár óra úttalan utakon való zötykölődés után visszaértünk a naivashai kempingbe és mivel éppen esik és a tervezett gyalogos állatnézés emiatt holnap reggelre marad nekiálltunk blogot írni.

Most pár napra megint eltávozunk a vadonba, Lake Nakuru, így ha nem evett meg minket semmi pár nap múlva írunk újra..

Mitfahrer:

Nos, igen a maszáj kultúrbemutató talán kicsit skanzenszerű, ahogy az út mentén állnak a buszok és turnusokban engedik be a fényképező turistákat. Azonban a dolog másik vetülete, hogy ez legalább biztos bevételi forrást ad a fiataloknak, turistánként 20 dollárért már megéri ugrálni és kántálni. Így legalább biztos megmaradnak a törzsi hagyományaik.

Valis szerint 10 évvel ezelőtt nem volt belföldi túrizmus Afrikába, míg most a szafarin is és a kempingben is sok afrikai feketét láttunk. Nyilván ők a jómódúak, de remélhetőleg ez a jele, hogy kezdenek ráébredni az örökségük értékére, hiszen csak ez lehet ennek a hatalmas természeti kincs megőrzésének a záloga.

Tényleg lenyűgöző, hogy a férfi, az férfi bárhol. Valóban beszélgetésbe elegyedtem a maszáj harcossal, mert égésszerű jelek voltak a vállán, így kérdeztem, hogy ez micsoda. Mondta is nagy büszkén, hogy ez a barátnőinek (45) a száma…..valószínűleg a férfiúi önérzetébe tiportam, hogy kinevettem – na de a faluban összesen vannak 125-en a kecskék nélkül??? bárhogy számolom, nem jön össze. A további adategyeztetés kapcsán (28 éves, oroszlán fog nyomok a combján, 3 lány büszke apukája) felajánlotta, hogy menjünk hátra a bokorba és átsegít azon a nehézségen, hogy úgy tűnik, én csak fiúkra vagyok akkreditálva. De komolyan, még én pirultam bele!

Jambo!

Azaz megérkeztünk Kenyába. Ha valami furcsa ebben a mondatban, segítek - rendhagyó módon nem egyedül utazom, hanem Juditkával. Overlanding, azaz teherautó sátor és sok szafari három kelet-afrikai országban.

0. nap

Repülünk a szokásos repülő szőnyeg jóvoltából először Dohába. Ez viszonylag eseménytelen, kívéve hogy leszállás után egy kedves honfitárs akkorát taszajt Juditkán, hogy magára önt egy félliter vizet. Ez addig nem vicces míg a kiszállásnál meg nem kérdezi a stewardes hogy are you all right? Pedig én vagyok a hányós...

Aztán rácsodálkozunk az új reptérre, hát a jó túracipő fontos ha az ember körbe akarja járni.. Eszünk, iszunk a törzsutas kártyámmal, aztán keresünk egy nyugodt alvóhelyet és szundikálunk. Shoppingolni is kell olyan létfontosságú dolgokat mint mandula meg gin.

Műszaki hiba miatt (motor indításkor eltünt a víz a wcből) állunk a napon egy órát, de megszerelnek minket és elindulhatunk.

1. nap

Megérkezünk egyben Nairobiba, és elég gyorsan túl esünk a vízum, útlevél hisztin. De a csomagunk összeszedése egy komolyabb challenge, mivel egy másik szalagra jön mint ahova ki van írva, de legalább oda is nagyon lassan.

Címszavakban Costa Rica - ha együtt utazunk Papa szokta írni a blogot, én csak kommentelek.. de most belustult és én meg csak címszavakat írtam le.. de egyszer még hátha kiegészíti

1. nap péntek

érkezés Bécs-Madrid-San Jose, jó a vészkijáratnál ülni

Papa vár a reptéren, taxi, király a hotel

Séta a belvárosban, vacsi a kaktuszos helyen

2. nap szombat

Poes vulkán, nagyon felhős, de aztán kitisztul, savas tó, füstöl, esik az eső, kávé földek

Arany múzeum, jók a tárgyak, de mit szívhattak közben?

3. nap vasárnap

reggel fél 6 busz állomás, úton Puerto Viejo-ba, 4 óra alatt, szép a táj, triatlon verseny, gyalog a szállásig, butiknak nem butik a hotel, de klassz

4. nap hétfő

reggel futás, utána reggeli Cafe Rico, közben jönnek mennek a madarak, strand ami képeslapszerűen gyönyörű, eső

5. nap kedd

Reggel futás, Papa zippline, én strand, mosás, este László étterme, 7 magyarral és a legjobb hallal

6. nap szerda

Német emberrel esőerdei túra, majmok, sárga vipera, piros béka, tukán, papagáj, tengerpart gumicsizma mocsár, nyúl ami patkány, tengerpart, pihi

7. nap csütörtök

Papa belustult, és otthon olvas egész nap, én futás leguan nézéssel, meg bícs

8. nap péntek

Cauhita nemzeti park, reggel helyi busszal oda, reggeli, séta a parkban, kajmán, majmok, mosómedve szerűség de nincs lajhár. Utána vissza a helyi busszal, vacsi

9. nap

Rafting Pacuare folyón, III-IV rapidok, nem vészes mert nincs sok víz, pár napja nem esett. de szép meg izgi

Utána visznek La Fortuna, szállás, eső

10.nap

taxival a vulkánig, 3 séta út kilátókkal, kitisztul teljesen a vulkán körül a felhő, szuper kilátás, cloud forest is szép, főleg amíg a kerülő úton megyünk és nincs más turista. Orchidea, lepke, 400 éves 40 méteres fa, hőforrás, plusz mosómedvék

vissza Fortunába, busz állomáson a soda-ban a legjobb kaja, 5 órás buszút San Joseba

11. nap

San Jose piacok, belváros séta, nem esik! Indulás a reptérre

Most már főleg csak az utóbbi..

15. nap

A Telavi családi szállás nagyon kellemes helynek bizonyult, különösen a házi bor, terasz kombináció jött be, de sajnos tovább kell állnunk.. Azért reggel még beugrunk a helyi piacra, ami színes, izgalmas és tele van érdekes arcokkal. És borgyárat is látunk, vagyis ez nem családi gazdaság, hanem üzem, de így is egy csomó érdekes dolgot tudunk meg. Az anyaghordón kívül az a szokás is eltér az európaibbtól, hogy a szőlőt rajta hagyják a héján úgy 1-6 hónapig, nem csak a levét erjesztik, hanem együtt az egészet. Évi 4 szüret, van olyan fajta, amit még kvázi zölden szednek júliusban és van, amit már aszúsodva november végén. Nyílván az üzem már csak kis részben csinálják az agyaghordós verziót, a többi a rozsdamentes hordókban készül, ezeknek egy része brutál szigetelt, mert hűtik mínusz fokra a bort, hogy leállítsák a forrását idő előtt, így természetes félszáraz, félédes cuccot kapnak (erre kérem, igény van, megy Oroszországba)

Még ebédelünk egy helyi családnál a fügefa alatt, aztán búcsúzkodás, mi indulunk a határra.

Ahol átvilágítanak, ízekre szednek, és lefényképeznek minket, nyilván az örmény pecsét miatt.. nem volt könnyű bejutni Azerbajdzsánba.

Egy Sheki nevű városig buszozunk, ahol tea, vacsora, aztán alvás egy olimpiai komplexnek nevezett kísértetvárosban.                                                            

Szóval Azerbajdzsán, ami területre és lakosságra. mint Magyarország. Vannak magas hegyek sípályával, sivatag iszap vulkánnal, a hőmérséklet kb. -33 és +46 között, nekünk árnyékban +38 fok. Mindezt egy muszlim országban, ramadánkor, szerencsére mi ihatunk…

Itt is laktak már a kőkorban is, de egy biztos a kaukázusi albánok, akik a ma Azerbajdzsánként ismert terület eredeti lakói voltak, az i. e. 4. században királyságot alapítottak. I.sz. 4 században tértek át a kereszténységre, és úgy is maradtak a 8. sz. iszlámhódításig. Maga Albánia független volt a 9. sz-ig, de aztán a török (turkic) népek kiszorították az albánokat. Volt kalifátus, meg jöttek mentek a dinasztiák, volt nekik Timur is, utána két független államra szakadtak. Aztán meg a sirvánsahok folytatták, akik helyi uralkodóként megőrizték jelentős autonómiájukat 1539-ig. A sirvánsahokat a szafavidák kergették el, akik megkísérelték a síita ágazat elterjesztését Azerbajdzsánban. A szafávidák összeomlása után több független kánság alakult ki, majd folyamatos háborúskodás után ezeket a kánságokat végül Oroszország olvasztotta be. Ebben az időben az oroszok támogatták a keresztények betelepülését, később persze ebből lett konfliktus bőven. Az olaj cirkusz egyébként innen indult, Azerbajdzsán volt az első olaj nagyhatalom (első oil boom Bakuban 1870-1910 körül). És aztán jött nekik is a Szovjetunió.

És ez egyben össze is függ a Nagorno-Karabakh régió konfliktusával, ami az örményekkel a háborúskodás tárgya.

Ha a mai azeri ideológiát hallgatjuk, ez mindig is azeri terület volt és a keresztény templomokat az ő őseik az albánok építették.  Az örményeket meg csak Sztálin telepítette be – gyönyörű példája a hogyan írjuk át a történelmet, hogy igazoljunk dolgokat.

Először is az azeri egy külön nép, semmi közük az albánokhoz (akiknek törzsei ma is élnek Azerbajdzsánban, mint etnikai kisebbség, szőkék, magasak és kék szeműek vauu)

Másodszor Nagorno-Karabakh területén már az i.e. 4 században örmények éltek. Itt alapították az első örmény iskolát az 5. században. A középkorban a perzsa kontrol alatt 5 örmény herceg, a melikek vezették. Aztán 1805-ben került orosz kézre, és a 19. században Perzsiából sok örmény települt be, sok muszlim meg költözött oda.

A mai konfliktus egyik fontos oka Sztálin – Karabakh-ot elszedte Örményországtól és Azerbajdzsánhoz csatolta hátha ezzel megnyeri a törököket a kommunizmusnak.  1980-ban már csak 75%-a volt örmény a lakosságnak, de ettől függetlenül a 80as évek végén arra szavaztak az ott élők, hogy Azerbajdzsán helyett Örményország részei szeretnének lenni. És elkezdődött a háború és egymás gyilkolászása.

 16. nap

Sheki régen fontos kereskedelmi központ volt, 5 karavánszerájjal, de aztán jött az árvíz meg a földrengés.. Ma is csinos vörös téglás, köves házak. A piac itt is érdekes, birkafejeket árulnak szemben az édességekkel.

A fő attrakció, és azt kell mondanom méltán egy 18. századi khan palota, ez az egy maradt meg thanks to Szovjetunió, de ez csodálatos. 2 hatalmas 1530-ban ültetett fa árnyékolja. Összesen 5 szoba, de órákat lehet benne nézelődni. Minden szoba egyedi, kézzel festett falak, a plafon minden. Egyszerűen sokat látott embereknek is tátva marad a szája. Színes sebekének nevezett fakeretben, üvegmozaikos ablakok. Fotózni persze nem lehet :-( (de itt van pár kép ízelítőnek http://www.traveloazerbaijan.com/destinations/palace-of-shaki-khans/#.U8_wB42KDDc

Megnézünk még egy szomszédos falucskát Kish-t és, itt látjuk az utazás utolsó templomát, és az egyetlen albán templomot, igaz ma már múzeumként működik csak. Konkrétan templom elvonási tüneteim vannak :-)

 17. nap

Hosszú út Bakuig, először a zöld kaukázusi dombok mellett, erdei teázással, aztán sivatag iszap vulkánokkal. A teázáshoz a rózsalekváron kívül én egy cuki kutyát is kapok, jót játszunk.. Iszapvulkánból itt van a világ készletének nagy része. Egyszerre érdekes és ijesztő, ahogy kis kráterekben hangosan fortyog az iszap. És bár mélyen a föld alól jön a cucc hideg..  Még nézünk mecsetet, ami a második legöregebb a Kaukázusban, de annyiszor újították fel, hogy egy modern épületet látunk csak. Bakuban még sétálunk egyet a tengerpartos, meg kihajózunk egy félórára a Kaszpi tengerre megnézni a várost a naplementében.

 18. nap

Baku, először a félszigeten Tűz-templom nézés… Eredetileg a természetes gáz égett, és zoroasztrian templom volt, aztán valahogy indiai shiva hívők fedezték fel újra.

Bakuban aztán Szökőkutas tér (na, mondjuk, ebből itt van bőven, de ezt így is hívják) minaretek, karavánszerájok, a Shirvanshah palotája (mindent vittek az Ermitázsba) Szűz torony, séta a régi házacskák között, modern 2. oil boom házak és contemporary architecture-nek a Lángnyelves tornyok, és vadonat új, Zaha Hadid által tervezett kultúr központ.

Baku 12. sz óta főváros, mikor Samaxit tönkre tette a földrengés. Sajnos nem sok régi dolog maradt meg, de ettől még nagyon kellemes város, hatalmas sugárutakkal (amiken flip-flopban senki neki fogjon neki átszaladni végrendelet nélkül, gondolok itt magamra mint kedvezményezettre… nincs átkellő hely, sose fogom megérteni miért kell egy kilométert kerülni, hogy át lehessen menni az úton).

Egy biztos pénz van és ez látszik is a városon, itt nem rontják a képet a szovjet gyárak, mert nincs zsé lebontani. A sétány a tenger parton pedig nagyon jó, használják is a helyiek. Az is tény, nem egy turista barát hely, sz..nak rá – nincsenek rászorulva a bevételre… De azért egy két napot még el lettem volna itt, de sajna hajnalban indulás haza Isztambulon át (remélem, Donyecket most kihagyjuk).

19. nap

Hajnalban a reptérre. Meg kell mondanom kijutni se könnyű.. megint cincálnak ide-oda, és reptér hát elég gáz, vizet éppen lehet kapni, de az azért szerencse hogy nem itt terveztem ajándékokat vásárolni. Nem baj az a lényeg hogy a repülő szőnyeg egyben leszállítson :-)

10. nap

Gelati templom és kolostor komplexum – esőben. 1106-ban Dávid (az Építő, nem a másik) alapította, keresztény akadémia volt a maga idején.

Most is lakják szerzetesek, reggel itt láttam szép példáját az alkoholista szerzetesnek, aki kicsit imbolyogva közlekedett két majdnem üres boros műanyag üveggel. Ebből az egyik 3 literes volt. A másik meg baltával javított valamit esőben a fa alatt. Szóval nem tűnt unalmasnak a kolostori élet..

A Katedrális összes fala gyönyörű 12-18. századi freskókkal díszített, a szentélyt 1130-ban csinált mozaik díszíti, Szűz Mária a gyermekkel.

Van még egy kisebb Szent Miklós templom az is nagyon szép belül, freskók mindenütt, meg az egyik kapu alatt a földön van az Építős Dávid hatalmas sírköve (állítólag nagy darab ember vót) aki azt akarta mindenki a sírja felett mászkáljon.

Egy templom nem templom egy napra, úgyhogy megnézzük Motsameta-t is… Innen mondjuk a kilátás nagy szám, a templom maga nem igazán különleges.

Ebédelni vissza megyünk Kutaisiba, és ügyesen ráveszem a legszimpatikusabb útitársaimat (egy házaspár, velük megyek majd Azerbajdzsánba) hogy ne üljünk be valahová órák hosszat ebédelni, hanem sétáljunk el a közeli piacra. Jajjjj nagyon imádom a piacokat, ez sem okozott csalódást… Zöldségek, gyümölcsök, húspiac, alkudozó emberek, jelenetek, enyelgés a kofákkal… És a maradék orosz tudásom segítségével be is vásároltunk – 5 Lari-ért ( nincs 3 dollár) sajtot, savanyított cukkinit, diót és még forró kenyeret. Aztán leültünk a közeli parkba egy padra és szépen felfaltuk (ezzel a helyieknek is volt látványosság legalább). Ezeknek a túráknak a legnagyobb hátránya, hogy mivel nem a helyi tömegközlekedést használja, sokkal kevesebb a kontaktus a helyiekkel.. (igaz, az előnye viszont, hogy sokkal több dolgot lát az ember egységnyi idő alatt) Így aztán én igyekszem minden alkalmat megragadni, hogy meglógjak és tudjak a helyiekkel találkozni.

Aztán sokat megyünk, főleg hegyi utakon, dél felé.. Idén még nem voltam sípályán, viszonylag kevés eséllyel fogadtam volna rá, hogy az első Grúziában, Bakurianiban lesz. De igen, rendes felvonóval, a pálya szálláson lakunk, igaz hó helyett a grúz dzsúdó válogatottal. Reggelinél vacsoránál nagyon kell igyekezni ha enni akarunk :-)

11. nap

Megnézünk néhány sziklára épült erődöt, a legnagyobb Khertvisi, aztán Tmogvi, amit fogalmam sincs hogyan közelítettek meg a 10. században, ma max alpin technikával lehetne a folyótól feljutni..

A fő attrakció Vardzia – egy szikla város, amit György király a III. épített a 12. században, és Tamar a lánya csinált belőle az erőd mellett szent várost, ahol 2000 szerzetes élt és Grúzia akkori spirituális központja volt. A sziklaváros 13 szinten kb. 3000 barlangból állt a város, 13 templommal, 25 pincészettel (valahogy az az érzésem a szerzetesek nem mostanság kezdtek inni errefelé). Sajnos a földrengések egy részét ennek is tönkretették, de mai maradt az is látványos..

A templomban megvannak az 1180 körül készített freskók, ide némi protekcióval bejutunk (egy izraeli csoport van még itt, őket nem engedik be) mert a vezetőnk jóban van az itt élő egyik szerzetessel (a többit pedig nem szeretném elképzelni…)

12.  nap

Megint Gori-ban, pedig hát nem a legattraktívabb város.. De itt van Sztálin Múzeum, a többiek megnézik, én asszem hozzájuk képest elég sokat tudok Sztálinról, úgy döntöttem kihagyom. Helyette elmegyek sétálni a városba, van erőd a dombtetőn, színház, templomok, meg a piac. Ez sokkal kisebb mint a Kutaisi, de így is érdekes körbejárni. Közben egy nagy darab pasi mindenképp azt szeretné, ha csinálnék róla fotót, ezt a kívánságát könnyű teljesíteni, kapok is puszit érte, ehhez az összes kofa sivalkodva csápol :-)

Innen a Grúz Katonai FőÚton megyünk tovább, még a 19 században kezdték az oroszok itt összekötni a Birodalmat Grúziával. Elég jó minőségi hegyi szerpentin, ami átvezet a Kaukázuson.

Ananuriban állunk meg, mert a nap nem telhet el templom nélkül :-) 17. századiak, nagyon szép kőbevésett kereszt van az egyiknek az oldalain, meg pár megmaradt freskó belül, amit helyre tudtak állítani, mert az oroszok amúgy fehérre festették az egészet.

Van itt még egy tó, ami valójában bazi nagy mesterséges tározó, vízerőművel.

Gudauri-ban alszunk, sí központban megint 2300 méteren. A kedves párból a pasi beteg lett, így a feleséggel csak kettecskén még elindulunk, megmásszuk a sípályát egy darabig, szuper a kilátás, némelyik környező hegyen még hófoltok vannak. És lett egy kutyánk is, alkatra hasonló, mint a kaukázusi juhász (láttám pár szép példányt, az egyik 5 hónaposan nagyobb volt mint Zil most, és a helyiek hússal etetik őket, száraztáp híján napi 20 kg hús az adag), de kicsit kisebb és vörös. De terelni terel, mert ahogy visszaérünk a főútra, szinte border collie-s módon befekszik és tereli a kocsikat. Sajnos semmilyen nyelven nem tudtam neki elmagyarázni ez milyen veszélyes. Közben egy hotel mellől csúnyán megugatnak minket más kutyusok, ez a vörös meg áll szorosan mellém, hogy megvédjen, de tényleg ha elindulok odaáll közém és a többi kutya közé, szorosan lábhoz.. Jön még egy kóbor kutya, azt is elkergeti, nagyon vigyáz ránk :-) Egészen végig kísér minket a 1,5 órás túrán, vissza a szállásig. Ahol társaim legnagyobb örömére újabb udvarlóm akad, egy leszbikus hölgy személyében, aki minden alkalommal mikor meglát ragyogó mosollyal üdvözöl brrr. (az első Gocsa, a sofőrünk) Ezt meglehetősen viccesnek találják és elég sokat ugratnak vele – az mondjuk egyértelműen le kell nekik szögeznem, ha muszáj választanom akkor inkább Gocsa.

 13. nap

 Ez volt az eddigi legizgalmasabb nap..

 Reggel elindultunk Kazbegi-be (Stepantsminda újabb nevén) ami egy kis város úgy 1700 méter magasan a Kaukázusban, mindössze 15 km-re az orosz határtól. Keletre tőle a vitatott dél-osszetiai terület, úgy kicsit nyugatabbra, feljebb meg Csecsen-föld. A város mögött a Kazbegi hegy, ez a legmagasabb csúcs Grúziában, 5000 méter feletti. A terv az, hogy a városból, aki fittebb az felsétál (8 km oda, 8 vissza), aki kevésbé az terepjárózik a közeli hegycsúcson levő Szentháromság templomhoz.

Az út elég jó minőségű, lavina alagutakkal, az mondjuk érdekes, hogy az összes tehén a hidakat használja istállónak. Alig lehet közöttük áthajtani, közben a híd beterítve igazi bullshittel.

 Már majdnem elértük Kazbegit, amikor a város előtt a semmi közepén, defektet kapott a buszunk. OK, kedvenc sofőrünk Gocsa előkapta az automata pumpát, próbálta felfújni a kereket valamennyire az aksiról, de rendes lyuk volt a gumin, ebbe belecsavart egy csavart hátha kevésbé ereszt. Egy jó 20-30 perc után elindultunk, de csak a legközelebbi faluig jutottunk, mert addigra gyakorlatilag már felnin gurult a busz… Szerencsére itt volt gumis, nekünk meg pótkerekünk, úgyhogy kerékcsere. Az egyik kerékcsavar persze eltört, de pont ilyen méretű volt a busz hátuljára rögzített csomagtartó csavarja, úgyhogy ez is megoldódott, csak szegény Gocsa izzadt meg nagyon. Közben kiderült, hogy az automata pumpa valószínűleg galyravágta az aksit (nyílván előtte se volt tökéletes), de legalább a dinamo se működik (kb. ennyit értettem meg, a grúz tudásom még hiányos).

Na kis késéssel 11 körül, összesen 4-en neki vágtunk a hegynek. Az elején állandóan a pasikra vártunk, az egyikük elég idős, egy Manx (Isle of Man), a másik a házaspár férfi tagja, de éppen hasmenéssel küzd. Így aztán mi a feleséggel úgy döntünk, hogy megyünk a saját tempónkban, és el is húzunk. 2 ösvény van, az egyik amin a jeep-ek is járnak, a másik az úgynevezett öko-trail. Nick a vezetőnk azt mondta, hogy az utóbbi túl meredek, menjünk az autók által használton. Így is lett, pár kisebb levágást a kanyaroknál azért beiktattunk. Na így történt, hogy mondtam Mandinek, ott egy jó kis levágás menjünk azon. Se kicsi nem volt, se jó – szépen elkezdtünk felmászni az öko-trailen. Tényleg meredek. Nagyon. De sokkal szebb, nincs por az autók miatt, a kilátás is hihetetlen, meg a vadvirágok, meg minden. Mandi-re a csúcson kb 20 percet vártam, nekem kb. 1 óra 10 perc volt feljutni, de megizzadtam, vagy 600 m szintet nyomtam le. Mondtam neki ha legközelebb azzal jövök, hogy tudok egy rövidebb utat, szaladjon a másik irányba :-)

A templom nagyon szent, szép, és hihetetlenül békés. Mögötte pedig a nagy havas Kazbegi hegycsúcs..zöld rétek tehenekkel, sziklás kaukázusi hegyek a másik oldalon,sárban elakadt jeep...

Ahogy elkezdtünk ereszkedni a 2 pasi is felért, ennek örültünk, mert nem voltunk benne biztosak hogy meg tudják csinálni.

Lefelé a hosszabb autós úton mentünk, poros volt és hosszabb, 1,5 óra. Aztán a városba érve kiderült hogy buszt kell cserélnünk, Gocsa még este vissza megy ezzel a busszal Tbilisibe, mert csak ott tudják megjavítani, itt a hegyek között semmi szerviz nincs.

 Még megvártuk a pasikat, hogy leérjenek, és visszaindultunk Gudauriba. Közben megnéztünk egy gyapjú filc készítő helyet, itt még valahogy begurult a busz, de aztán megint a semmi közepén, egy útépítéses részen behalt alattunk.. Telefonálgatás hogyan mentsenek minket. Végül Gocsa előrement és szerzett egy BobCat-et az útépítésről, aki bebikázott minket (ez elég szürreális volt, meg kell mondanom), se légkondi se elektromos ajtó se semmi, de valahogy visszajutottunk Gudauriba, ahol könnyes szemmel búcsúztunk Gocsától. Nem csak szuper jó sofőr, de nagyon kedves ember, akivel elég jókat beszélgettem angol-orosz keverék nyelven. Sajnos ez a saját busza, biztosítás nélkül, sok hitellel, úgyhogy ez a vidám kis ember, elég logó orral indult vissza a fővárosba. Útitársaim javára szóljon senki egy mukkal nem panaszkodott a lerobbanások alatt, mindenki igyekezett Gocsának segíteni vagy legalább lelket önteni belé, és elég rendes tip-et gyűlt neki össze az útépítésnél állva, ami talán segít neki valamit anyagilag. Én meg buktam ezt az udvarlómat is..

 És estére még jött a hír a maláj gépről Ukrajna felett.. Mindannyian átrepültünk azon a részen Örményországba menet. Annyi a különbség, hogy az útitársaim ráadásul az ukrán légitársasággal jöttek, Kijeven keresztül ..még beszéltük is h lehet nem itt a legbiztonságosabb mostanság röpködni.  És még haza is kellene jutni egyben.

 14. nap

Sokkal kevesebb izgalom, elindulunk kelet Grúzia felé, új sofőr, új busz, de Gocsa mindenkinek hiányzik..

Először Tbilisiben állunk meg, a népek shoppingolnak, én inkább sétálgatok a városban – 36 fok árnyékban, a hegyekhez képest hááát nagyon melegnek tűnik.

Tovább megyünk keletnek, megállunk Sighnaghiban, 18. sz városfal körben bástyákkal. Az egész városka szuper kilátással egy dombtetőn, macskaköves utcákkal, faragott tornácos házakkal. Nem teljesen olaszos, de a feeling hasonló.

Aztán megnézzük, hogy készül a grúz bor – a borászat vagy 300 éves . A legérdekesebb, hogy a földbe ásott agyagcserép hordókban forr és tárolódik a bor. A vörös iható, a fehér félig késznek tűnik, a törkölypálinka 60 fokos és finom.

Telaviban alszunk egy családnál, vacsora közben a teraszon borozva a Kaukázus hegyláncát nézzük szemben. Ez az utolsó esténk együtt, mi holnap délután, 3-an elindulunk Azerbajdzsánba, a többiek haza repülnek.

Grúziáról sem tudtam sokat mikor kitaláltam ide jövök – ide valósi volt Sztálin, meg Eduard Sevardnadze, aki Szovjet külügyminiszter, majd Grúz elnök volt és btw most temették el..

Az biztos elég régóta laknak itt népek, 2013 ban a híres Dmanisi barlangban talált 5. koponyából, ami 1,85 millió éves, kiderült, hogy itten már akkor laktak emberszerű lények. 546 köbcentis aggyal (ismerek a maiak között, olyat akinek ennél kisebb van :-) ).

Szóval történelmileg röviden – volt két királyság Colchis nyugaton, Kartli meg keleten az i.e. 4 században. Aztán Miriam király és Nana királynő áttért Szent Nino hatására (először a királynő, mindig a nők…) még a i.sz. 4. sz elején a kereszténységre. Aztán egyik fele bizánci a másik perzsa uralom alá került. Aztán meg az arabok jöttek. Meg rómaiak. Egységes, független királyság Bagrat III. alatt lettek 1001-ben. Aztán jöttek a törökök, de Dávid, az Építő alatt már Tbilisi volt a főváros és ükunokája Tamar királynő uralkodása alatt igazi kaukázusi nagyhatalommá vált Grúzia. De aztán jöttek a mongolok, a pestis, Timur, törökök, perzsák. Végül persze 1770-ben az oroszok. Ezek aztán maradtak is jó sokáig, csak később már szovjet formában. Igaz, közben 1918tól 3 évig voltak függetlenek is. A szovjetektől 1991-ben szabadultak, utána jött a káosz. Sevardnadze lett az elnök – és nekik is lett konfliktus meg harc - az örményekhez hasonlóan - csak nekik az oroszokkal Abházia és Dél – Osztétia elszakadása miatt.

Gazdaságilag számszerűen (GDP/fő) nem állnak sokkal jobban, mint örmények, de az infrastruktúra sokkal jobb, utak, autók stb már a határon átjőve van különbség

7. nap

Még előző este érkeztünk Tbilisibe, és én elsőre beleszerettem a városba… Persze itt is vannak rettenet lakótelepek és az óvárosban sincs minden ház felújítva, de nekem mint város sokkal hangulatosabb a maga összevisszaságában, mint Jereván. Így aztán az egyik útitársammal mi még éjszakai sétára indultunk, és fel is fedeztük egyből az óváros megfelelő részét, tele bárokkal, éttermekkel… Persze le kellett csekkolnom jó-e a grúz fehérbor. Jelentem igen finom :-)

Na ezen a túrán a templomhiány kialakulása nem fenyeget, úgy tűnik legalább napi 2-3 Grúziában is meg lesz. A különbség hogy itt szépen fel kell öltözni, és a be kell takarni kendővel a fejemet. A Grúz Apostoli Ortodox Egyház ugyanis meglehetősen fundamentalista – a vezetőnk szerint legalább is, aki amúgy egy meleg fiú, úgyhogy gondolom volt már mínuszos tapasztalata egyházi ügyekkel kapcsolatban.

Tbilisiben aztán tényleg úgy érezheti az ember, hogy overchurched – minden sarkon van egy bazilika vagy kolostor.

A Metekhi Templom az első, egy sziklára épült a folyó szélén, és gyakorlatilag ezen a helyen már az 5. sz templom állt, bár ez újabb, csak 13.századi. Aztán megnézzük a híres kénes fürdőket, amikből a föld felett csak nagy kupolák látszanak. Séta fel az erődhöz, ami dombtetőn uralja a látképet, Nariqala-nak hívják, 4 századi, de mára csak a falak maradtak belőle.. Következik a Sioni katedrális, eredetileg 6 századi, de sokszor kellett újjá építeni, amit most láttunk az már 13. szban épült. Egy csomó más érdekes épület is van karavánszeráj, zsinagóga, vicces ferde óratorony, az meg amúgy a színházhoz tartozik. Aztán még kincseket nézek a nemzeti múzeumban, elég sok arany, ezüst tárgyat nézünk, régiek, szépek

8. nap

 Reggel Mtskhetába vezet az út (nem elírás, és én sem tudom kiejteni, pedig gyakoroltam), először a legszentebb grúz templomot nézzük meg egy dombtetőn – Jvari-t.. Nem csak a kilátás döbbenetes, két folyóval és a városkával, de a templom is nagyon hangulatos, főleg hogy szertartás közben látjuk, füstölőkkel, kórussal… Ez a templom 6 századi és az első korszakát képviseli a templom építészetnek Grúziában, szimmetrikus kereszt alakú alaprajzzal. Nekem külön tetszik, hogy csupasz kőfalai vannak, alig egy két szentképpel díszítve.

Fentről is jól látható volt hogy a folyó melletti katedrális nem kicsi, de közelről tényleg hatalmas, 11 századi Svetitskhoveli-nek hívják, ez is nagyon szent és nagyon szigorúak is a papok, a hosszú nadrágomra még egy külön szoknyát kell felhúznom hogy nehogy alul öltözött legyek. Plusz kendő a fejem, kb mint egy sátoros cigány úgy néztem ki (szerencsére amúgy se lehetett fotózni )

Állítólag Krisztus palástja (egy a pár tucatból) van a templom alatt eltemetve, a történetben szerepel egy zsidó aki elhozta a nővére, Sidonia aki tőle kapta és azonnal belehalt a hitbe, Miriam király meg nem elmozdítható oszlop, ami Szent Nino egész éjszakás imádkozására magától Sidonia sírjára ugrott. Kb ezt vettem le a sztoriból.. de a katedrális szép, régi freskókkal, faragásokkal..

Aztán hosszas buszozással átmegyünk a hágón, ami elválasztja állítólag Európát Ázsiától és még mielőtt megérkezünk egy nyugat grúz városba Kutaisiba megnézünk egy sziklavárost Uplistsikhe-t. Közel 40 fokban a sziklákon ugrálni meglehetősen izzasztó mulatság, ezen a ponton több nyugger feladja, de én azért rendesen körbejárom, igaz nagyjából közben 2-3 liter víz tűnik el belőlem. A barlang várost i.e. 6 századtól lakták, és nap istennőt imádtak a templomaiban, de később a keresztény királyok is használták. Volt, hogy 20.000 több lakosa volt. Sajnos nem csak a mongolok rombolták később, jelentős részét földrengés tette tönkre.

9. nap

Beletettem a lábam a Fekete-tengerbe, sajnos mivel szar idő volt ennék sósabb nem lettem. Batumi városban voltunk, ami kedvelt üdülő és kikötő a tenger parton. A hely egyébként olajügyekben is híres volt, Nobel (az Alfréd tesója) mérnökösködött itt, finomítót meg vezetéket építettek. Ja meg tea földek is vannak. A régi házak szépek, bár sok még elég romos, és több utcányi színes korlátos lepukkant szovjet lakótelep is van, meg csomó fura új épület. Nem rossz hely, de nem lesz a kedvenc nyaraló helyem.

Még egy közeli római-bizánci erődöt nézünk meg, Gonio-Asparust. Kőfalak, tornyok, vízvezeték. A lugas meg kiwiből van (a növényből nem a madárból)

Aztán túl élve a grúz vasárnapi forgalmat (két nagyon csúnya balesetet láttunk visszafelé) meg, hogy ne maradjunk templom nélkül, ha már vasárnap van megnézzük a Bagrati Katedrális. Nagyon meglepő, hogy III. Bagrat építette, 1003-ban.

Ezután már csak fehér borra vadászunk, hogy legyen mit inni a meccs alatt :-) Már csak ébren kell tudni maradni. Gondolom a család, akinél lakunk ennek elősegítésére szerzett be egy orosz családot, órák óta üvöltő gyerekkel…

Bár idén nem ez az első utazásom, idő hiány miatt nem írtam sem Lettországról, vagy Észtországról, sem pedig Cape Verdén tett 5. utamról, pedig végre eljutottam Sao Vincentére és Sao Antao-ra. De majd egyszer talán bepótolom. Most viszont igyekszem real life írni (mert az a tanúlság ebből, hogy utólag már úgy sincs időm)

1. nap

Érkezés egész napos munka után, Varsón át az éjszakai járattal – a határon cincálás mert persze az azerbajdzsáni vízumnál nyílt ki az útlevelem, vagy A Baltás miatt kitudja… de végül beengedtek.

Úgyhogy az első nap leginkább aludtam, aztán megint aludtam. A kettő között ültem a dombtetőn a szállodai szoba teraszán ittam sört, olvastam és közben ráhangolódásként néztem alattam a Jerevánt és szemben az Ararátot.

Az Ararátot, aminek lábainál állítólag Noé bárkája kikötött az özönvíz után és ami az ország jelképe, a konyak neve, de Törökországban van… De jól látszik ha tiszta az idő, mert bazi nagy, 5000 méter feletti és még most is hó van a tetején.

És hát mi szoktuk magunkat hánytatott sorsúnak tartani történelmileg.. de azt kell mondanom az Örményeknek rendesen kijutott.

Erre fele már állítólag 8000 évvel ezelőtt is éltek, de mondjuk Jerevánt is i.e. 782-ben alapította egy urartui király (és erről van „papírjuk” :-) ). Magát az örmény királyságot i.e. 600 ban alapították, és i.e. 95-66 ig volt a csúcson.. Aztán jöttek a perzsák, az asszírok, a görögök, a rómaiak, a bizánciak, az arabok, a mongolok, a tatárok, a perzsák, a törökök, az oroszok. Ebben sorrendben.

Közben ez volt az első állam a világon ahol államvallás lett a kereszténység i.sz 301-ben. És megalakult az Örmény Apostoli Egyház, ami azóta is létezik.

I.sz. 405-ben Mesrop Mashatots kitalálta az örmény abc-t és írást, és azóta is ez megy.

A 17. században felosztották az Ottoman török birodalom és Perzsia között. Aztán az 1800-es évek vége fele a súlyos diszkriminációk miatt, némi cári orosz befolyásra próbáltak függetlenedni. 1896-ban ez vezetett az első tömegmészárláshoz.

Az első VH alatt, az Ottomán Birodalom megcsinálta az évszázad első gencídumát, 1915-1923-ig kb. 1,5-2 millió örmény halt meg. Ezt mondjuk török részről azóta sem ismerik el.

Végül sikerült függetlenné válniuk. 2 évre – 1920-tól 1922-ig.

Ekkor jöttek a szovjetek – és nekik ebből majd 70 év jutott.

Manapság sem konfliktus mentes a helyzet – lsd Nagorno-Karabakh háború Azerbajdzsánnal.

De az Ararát szép, meg finom is, a népek kedvesek, a kaja brutál finom.. már csak szét kell jól néznem.

2. nap

Megjöttek az útitársak, kevesen vannak szerencsére és bár a szokásos angol nyugger banda, megint szerencsém van mert jó fejek.. Ja a legidősebb 87!!!! éves. Bakker. Kis szerencsével még pár évet utazgathatok.

Bemelegítésnek megnézzük Echmiadzint – ez a világ első keresztény temploma i.sz. 303-ban épült!! És az Örmény Apostoli Egyház központja mai napig is. Nyílván a vasárnapi miséről nem illik lemaradni, de mivel 3 órás a szertartás simán odaérünk és látjuk ahogy a papok bevonulnak. A többség fekete furcsa hegyes csuklyás cuccban. Komoly kórus és ének kíséri a szertartást, némelyek opera énekesi minőségben szólóznak. Szerencsére lazítottak a templomi szabályokon, mióta újra lehet misére járni, mert függetlenedtek a Nagy Szovjet Testvértől, így már nem kötelező végigállni a 3 órás szertartást, bármilyen szép azért az kissé hosszú lenne…

A következő Zvarnots, egy 7. századi kör alakú templom, ami egyszer csak összedőlt, valószínűleg földrengés miatt, de ami maradt a faragott oszlopokkal az is szép. Meg van egy faragott kő, 2600 éves írással rajta.. És itt is énekelnek, igaz itt a CD eladás okán, de azért így is szép meg hangulatos.

Aztán még tekergünk Jerevánban… Őszintén szólva nem vagyok elájulva a várostól, vagy csak másra számítottam. Árpiéknak nagyon tetszett (360fokbringa.hu), a belváros tényleg rendben van, és vannak hangulatos részek, pl csomó kiülős étterem a Cascade környékén, de az én ízlésemnek túl sok a szovjet épület, szobor stb. Meg talán azért is mert egész tudatosan tervett, sugárútak, körútak, egyforma nagy főleg szürke, néha vörös kőből épült házakkal, kevés parkkal. A külváros pedig brutál mocskos, tele hatalmas nagyon csúnya lakótelepekkel, ezekhez képest még a Havanna lkt is bájos.. Valahogy a köztisztasággal vannak bajok, különösen a szanaszét heverő rozsdás Lada, Moszkvics darabokkal. A tömegközlekedés inkább arabos mint európai megoldás, de nagyon hatékony Marschutkákkal, kis tömött minibuszokkal közlekednek a népek.

 3. nap

Először megnézzük a kilátást a városra, meg a Hegyre Örmény Anyánk hatalmas és nyílván szovjet származású szobra mellől. Aztán elbuszozunk Jerevántól keletre Garni-ba. Itt teszünk egy órás sétát a szurdokban, fura bazaltoszlopos képződmények mellett, hogy alulról is megnézzük a templomot. Ha Jerevánra azt mondtam hogy koszos, hát a faluszélén ami van… egy roncstemető kitelne abból ami az árokban mellett hever.

A Garni templom egy magas domb tetején, nagyon szép állapotban megmaradt hellén templom az 1. századból. Kis ékszerdoboz az egész. És pazar a kilátás a környékre.

A roncstemetőn kívül a falu és egész Örményország jellemzője a rengeteg gyümölcsfa. Komolyan ez tényleg a barack és a dió országa. A templom bejáratnál parasztnénikék árulják az aszalt gyümölcsöt, befőttet. Nyílván a szakmai kíváncsiság miatt kell vennem dió befőttet és sárgabarackot is, hogy megkóstoljuk az ebédnél. Ebédet a faluban kapunk egy gyönyörű hangulatos, gyümölcsfás kertben, lovash (lapos kemence falon sütött vékony örmény kenyér) saláták, zöldségek és sajt. Én persze közben legelek a fákról is, meggyet meg az eperfáról az epret.

Délutánra jut a nap fénypontja a Geghard kolostor és templom a sziklák tetején. A főtemplom félig kifaragva félig a melléépítve a sziklának, aztán ebből nyílnak a régebbi (7. század), felülről egy nyíláson át a sziklába vájt templomok és kápolnák. A falak tele örmény keresztekkel (khachkar), ezek virágokkal, növényi elemekkel díszített, általában külön álló köveken vagy a templom falba faragott keresztek. Geghard falán van az egyik legszebb 1213-ban faragott. Van egy emeleti sziklába faragott templom terem is, ez az akusztikájáról híres, de sajnos itt nem énekelt nekünk senki.

Hazafele és nézelődünk még a városban, mondjuk a bolhapiacon én szokás szerint nem veszek semmit, a Köztársaság tér nagy, egyértelmű szovjet beütéssel, az Ararat gyár is ilyesmi, de belül legalább finomakat állítanak elő, van még Opera ház, meg Genocide emlékmű, örök mécsessel (és bakker vmi külföldiek vörös szegfűt hoztak .. vörös szegfűt brrrr) meg államfők fenyőfáival. Megnéztem a Putyiné és János Pál Pápáé a legmagasabb, talán a Putyinos pár centivel nagyobb, már ha ez jelent valamit.

4. nap

Magasra mentünk ma, erőd nézőbe. Egész Örményország egy magasföld, Jereván is a tengerszint felett van, 1200 méteren, de az átlag amúgy is vagy 1000 méter. Nyáron meleg van télen meg hideg. Na ezért Amberd erőd látogatást nagyon élveztem, 2400 méteren van, szép zöld domboldalak, tehenek és vad virágokkal és sokkal hűvösebb levegő.. szuper séta volt, még egy kis bocival is összebarátkoztam, akinek hosszú, fehér szempillája volt. Az erőd a 7. től a 11. századig épült, de mivel 3 oldalról meredély veszi körül és sok a víz, amit felpumpáltak, gyakorlatilag a 14. sz-ig senki se foglalta el. Az erőd elég romos, de van egy kis csinos templom is, sokkal jobb állapotban.

 A közelben van az Aragat hegy, ez az örményországi legmagasabb hegy, ennek is hófoltok vannak a tetején még (4090 m)

 Ebéd a szokásos falusi árnyékos udvar, lovash kenyér, saláta, sajt.

 Délután meg mentünk betűket nézni, hogy okosodjunk, Matenadaran könyvtárba, 17.000 ősi örmény kézirat, és vagy 100.000 más nyelveken… Persze mindet nem lehet megnézni, amiket igen azok nagyon szépek, csomó rajzos, díszített, de vannak térképek, arab nyelvű Korán, füves könyv stb… a legrégebbiek a 10 századból vannak ha jól emlékszem, de mindenképp még a Kindle előtti időszakból :-)

5. nap

Na végre lépünk Jerevánból, sokkoló az út a városból kifelé. Örményország is úgy járt, hogy a Szovjetunió felbomlásával gyakorlatilag megszűnt az ipari termelés, nyersanyag nem lévén a gyárak bezártak. És azóta is ott álnak szétrozsdásodva, betört ablakú omladozni kezdett épületekkel. Hatalmas nagy rozsda-beton kupacok. Szürreális látvány… simán forgatnék filmet bennük.

Khor Virap kolostorhoz megyünk, egy kőhajításnyira a török határtól, az Ararát lábánál van. Itt volt bebörtönözve Világosító Szent Gergely a 4. sz elején, aki aztán az Apostoli Egyház első khatolikosza lett (pátriárka, görögből).

Következő megálló egy örmény pincészet Areni, ahol kóstolgatunk helyi borokat – végig ittam az összes létező gyümölcsbort – alma, barack, meggy, gránátalma, málna, szeder stb - nyilván nem ez itt a főprofil, de vörösbor annyira nem jött be, ezeknek némelyike viszont nagyon finom volt. Itt elég régi hagyománya van a borászatnak – találtak kb 6000 éves borászatot. Ugyanott ahol kiásták a földön talált legrégebbi cipőt, frankó marhabőr, egy darabból szabott, 5500 éves (1000 év öregebb mint amit Özi hordott :-) )

Noravank Kolostor a következő, magasan vörös sziklák között, 1105-ben alapították, a faragások gyönyörűek… a táj nemkülönben. Két szerzetes lakik csak fent, de jó fejek a fociról beszélgettek velünk (brazil-német :-) ) mielőtt megáldottak minket.

Következő megálló egy karavánszeráj, mert a hegyek között gyakorlatilag a régi selyem utat követjük, ahol ezekben a megállókban tudtak a karavánok biztonságosan éjszakázni.. Annyira biztonságosra építették a hodályt hogy ablaka sincs, egy térben aludtak emberek állatok. Közben elkezdett esni, de nem baj mert pár kilométer múlva kikerülünk a felhő alól, és napsütésben tudunk sétálni a mezőn a virágok, tehenek között egy órácskát.. Királyság.

Aztán úgy 400 km megtétele után – végig hegyi kanyargós utakon – megérkezünk a Sevan tóhoz, a félszigeten megnézzük a kolostort, innen szuper kilátás van a tóra, csak közben megint esik.

6. nap

Az utolsó Örményországban… A tó mellett reggeliz, aztán megint jönnek a kanyargós utak, hogy először egy Dilijan nevű várost nézzünk meg. Ez az örmény svájcnak tartott régióban, pici hegyi városka, van néhány szebb, faragott teraszos régi ház, de nagyon lepukkant, sok szocializmusból maradt épülettel.

Aztán tovább a hegyek között, alagutak, utak borzalmas állapotban, de a csúcs egy félig még működő rézbánya, aminek egy hegytetőn füstölgő kéménye beborítja a várost, ahol a szétrozsdásodott rettenet gyár fekszik. Mondjuk szívesen megnéztem volna közelebbről is néhány fotó erejéig.

Haghpat kolostor, világörökség. Nagy kolostor, harangtorony külön, könyvtár… ezt is a 10. sz kezdték építeni, a torony 12. századi. Van egy csomó khatchkar, az egyik nagyon szép és ami szokatlan, hogy Jézust ábrázolja a kereszten. A templom is klassz, hatalmas és az oltár körül egész jól megmaradt freskókat látni a falon. Plusz külön nekünk egy csomó fecskefészek, benne fiókák, de olyan alacsonyan, hogy kézzel elérném és lehet nézni ahogy mama fecske eteti őket.

Aztán tovább a határ felé..

Örményország szép, rengeteg régi kolostorral, templommal, látnivalóval, a táj gyönyörű, de amit én sose realizáltam, hogy mennyire nagyon szegény az ország. GDP statisztikákban kb. 120. körül van (Magyarország 50-60 között.), olyan országokkal együtt mint Angola, Congo vagy Guatemala. Az infrastruktúra borzalmas állapotban van, utak hidak stb… Volt alagút, amit a 60as években építettek, de nem hogy világítást nem szereltek bele, le se aszfaltozták belül azóta. Komolyan ilyet még nem láttam, földút az alagútban, de akkora kátyúkkal hogy alig tudnak az autók átbotorkálni. Az autók közt van egy-két új, de a többség régi Lada, Zaporozsec, Moszkvics, Volga.. szétrozsdásodott távolsági buszok, gázra állítva, régi Zilek :-D az úton.. A falvakat a föld színe felett 1-2 méteren vezetett gázvezetékek rondítják el, így olcsóbb mint beásni a földbe..Nagy a szegénység, ezen az azeri konfliktus miatt lezárt azerbajdzsáni és török határ nem segít, kereskedni csak Iránon vagy Grúzián keresztül tudnak.

11. nap

Egész nap úton voltunk dél felé, hogy estére Techiman-ba érjünk, közben azért megálltunk, ha nem is minden faluban, de minden vályog-bot mecsetnél. Bár mind a három (Mawule, Banda Nkwanta, Bole) amit láttam szudáni stílusú, azért elég különbözőek voltak és mindegyiknél valahogy elintéződött, hogy be is mehessünk. :-) Jártam már jó pár muszlim országban, de működő mecsetekbe nem szokás a hitetleneket beengedni, szóval a vezetőnk valamit tudott, mert minden imám-nál elintézte, hogy megmutassa nekünk belülről is a mecsetet. Amúgy egész Ghána nagyon vallásos, délen inkább keresztények, észak fele egyre több a muszlim, aztán még északabbra még a tradicionális vallások a menők. De van itt buddhistáktól a jehova tanúján át, a hinduig, amit csak el lehet képzelni, de mindez békésségben együtt, és némileg keveredve.

Aztán piknikeztünk a Fekete-Volta partján és még megálltunk egy gari gyárnál is. A gari gyakorlatilag Ghána legfőbb tápláléka, legalább napi egyszer minden család ezt eszi. A gyerekek ezt kapják suli után, cukorral és mogyoróval, forró vízzel hígítva, ha nagyon jól megy tejjel. Először megpucolják a kasszava (manióka) gyökereket, aztán ledarálják, erjesztik nagy kádakban, kicsavarják a levél, végül forró vaslapon megsütik.. A bonyolult eljárásra a ciántartalom miatt van szükség, így lesz fogyasztásra alkalmas. Nagyon kemény fizikai munka és főleg nők csinálják, átlagos napi 10 cedi-t keresve, ami kb. 5 USD-nek felel meg. A darálást végezte csak pasi, de nem is akár milyen, és ehhez még megpróbálta a telefonszámomat is megszerezni :-) Jajj. Mondjuk átlag minden másnap megkérik a kezem, van egy magas ősz hajú idősebb férfi útitársam, szegényt mindig az apámnak hiszik és nála érdeklődnek :-)

 12. nap

 Tovább délnek, Kumasin keresztül a Bosumtwi tóhoz, ami legnagyobb természetes tó az országban (mesterséges nagyobb van, a Volta felduzzasztva, 8500 km^{, 2} tározóvá, ez Afrikában a legnagyobb). Gyakorlatilag egy nagy kráter, zöld dombok között, állítólag egy bazi nagy meteorit becsapódás okozta. Délután csónakáztam egyet tavon, gyakorlatilag fatörzsön kézzel evezve halásznak a helyiek, pancsolnak a kölykök, de amúgy semmi különös csak jól néz ki. Az édesvíziek közül a tilapia a leggyakoribb hal amit esznek, ezt most már elkezdték nagy vízen úszó telepeken tenyészteni is. Kajával Ghánában most még egész jól állnak, de a 26 milliónyi lakosság fele 25 év alatti. Így is túl sok a gyerek, ha ez a generáció is családot alapít, komoly gondok lesznek az élelmezéssel is (az iskoláról, munkáról, infrastruktúráról nem is beszélve). Bár vannak víztározók valahogy nem tudják ezeket kellően kihasználni, így északon évente csak egyszer van szezon, ami már kevés. Zöldségekből újabban importra szorulnak, a paradicsomot Burkina-Fasoból, hagymát Maliból importálnak. A konzervgyárakba nem jut alapanyag, így ezek leálltak. Gyümölcsökkel jobban állnak, a mangó kétszer terem, karácsonyi és húsvéti szezonja is van (és nekem lassan mangó mérgezésem lesz), van papaya, banán, ananász, avokádó, citrom, narancs minden mennyiségben. Állatilag elég sok malacot, tehenet láttunk, kecske rengeteg, de megesznek a szegényebbek mindent ami mozog, konkrétan patkányt sütve, meg valami nagyobb rágcsálót láttam árulni az út mellett, szeretik a denevért, de a kígyó, csiga, egér stb. mind fehérje forrás.

Elvileg itt a tó parton Szilvesztereztünk, de ez egy teljesen elhagyatott hely szóval semmi partizás, este 10kor mindenki aludt, én is.

 13. nap

Új évre viszont gyönyörű napfelkeltét kaptam a tó felett és elsétáltam még reggeli előtt a szomszédos faluba megnézni mennyire másnaposak a helyiek :-)

Tovább tartottunk délnek az Óceánhoz, de közben még megállítunk egy emlékparknál, ahol az Újvilágban felszabadított és onnan Ghánába hazatért rabszolgák vannak eltemetve. A park egy folyó parton van – ezen a helyen volt a rabszolgák utolsó fürdője mielőtt elérték a tenger parti várakat, ahol 6-8 hét után rakták a tengeri hajóra őket.

És innentől az egész nap gyakorlatilag a rabszolgasághoz kapcsolódik, mert elérjük Cape Coastot, ami a legnagyobb rabszolga kikötő volt egész Afrikában. Gyakorlatilag a rabszolga kereskedelem évszázadokig volt jelen az afrikai kontinensen, míg nagyjából 1830 és 50 között fokozatosan megszűnt. A rabszolgaság Ghánában ugyan úgy a nemzeti tudat része, mint mondjuk Kambodzsában a vörös Khmerek. Sokan jönnek az amerikai földrészről ide megkeresni az őseik rokonságát, gyökereiket.  Gyakorlatilag az egész ghánai partszakasz tele volt erődökkel és várakkal, amik először raktárként lettek kialakítva, aztán ahogy beindult a rabszolga biznisz átálltak erre. Összesen 37 erődítmény volt a kb. 500 km-es partszakaszon, az elsőt portugálok építették, aztán jöttek a hollandok, britek, svédek, dánok stb. Ezeket az erődöket aztán a rabszolgák behajózás előtti „tárolására” használták. A legrégebbi, az Elmina Castle, XV századi, világörökség, egyszerre 400 női és 600 férfi rabszolgát tartottak itt behajózás előtt. Egy keskeny résen hagyták el a várat – Door of No Return – egyenesen a tengeri hajóra pakolták őket.. Már ha addig túl éltek, mert az sem volt könnyű… Egész Nyugat Afrikából, Nigertől Burkina Fason át mindenfelől érkeztek ide, a különböző törzsből származok egymás nyelvét sem beszélték. Legtöbbjüket a törzsi háborúk hadifoglyaként adták el, annyival is kevesebb az ellenség. Ha a kormányzónak vagy valamelyik kereskedőnek megtetszett valamelyik azt megfürdették és felvezették a szobájába.. Ha terhes maradt, a lányoknál ez előfordult, akkor egy városi házba költözhetett, a gyerek a várban tanult és szolgált, így aztán mai napig sokaknak van holland vagy angol családneve és világosabb bőre..

Láttam még 2 halász kikötőt, egyik színesebb volt mint a másik, hatalmas festett fahajók, hálók, zászlók, sok nép mindenütt – rendesen meg volt az Afrika feeling, aztán volt még holland – angol gyarmatosítós temető, hal tartósító, só lepárló és helyi zenés felvonulás lépten-nyomon, még egy helyi Főnököt is láttam a baldahinos ágyban táncolni amiben körbe hurcolták, és persze megint megkérték a kezem :-).

 14. nap

Kakum nemzeti park – hááát. Azon kívül, hogy lehet sétálni az esőerdőben (Bikram jóga afrikai megfelelője, kb 40 fok és 90% feletti páratartalom), semmi különös nincs, mert állítólag élnek állatok itt, de a zajos turista állatfajon kívül látni nem lehet mást.

A Park ugyan is a Canopy Walk miatt híres, ezek függőhidak a fák között, amin végig lehet sétálni. Ez nyilván sikítozó, kiabáló helyi és fehér turistákat jelent. Sokat. Ha én állat lennék ebben a Parkban, a legtávolabbi pontra menekülnék azt biztos.

Gyakorlatilag Cape Coastot kivéve fehér turistát egész Ghánában nem láttam, ennek örültem is nagyon, de itt a parton azért van pár száz nyaraló, és ezt a hülyeséget mind látni akarja. No comment.

Délután Cape Coast Castle, nagy fehér, lego vár, ami szintén része a világörökségnek, 1637-ben még hollandok csinálták, aztán volt svéd, majd még vagy 5x gazdát cserélt, míg végül 1664-től két évszázadon át a briteké volt. Gondolom nem meglepő hogy ebben is rabszolgákat tartottak, 1000 férfi és 400 nő fért el a földalatti termekben (szellőzés, fény nélkül, párszáz négyzetméteren – sokan nem élték túl), a kormányzó szobáinak meg nyilván hatalmas tengerre néző ablakai voltak..

A várból pont a halászkikötőre látni :-) hát kiültem a falon egy résbe és elnézelődtem jó ideig, ahogy a hajókat, hálókat javítják, felszerelik, jönnek, mennek…

15. nap

 Anomabu – állítólag a második legjobb bícs Ghánában, de nincs összehasonlítási alapom, nekem bejött :-) Van erődje is, Fort William meg halászhajók, meg pálmafák a homokos óceán parton, nagy hullámokkal. És ehhez még néhány mangó :-)

 Délután sajnos vissza kell mennünk Accrába, igaz útközben a parton van még néhány érdekesség. Líbiai menekült tárborból lett városka, koporsó készítő üzem (itt az a divat, hogy bármilyen koporsód lehet, repülőgép formájú, vagy autó, láttam varrógépet, sárkányt és sörösüveget is.. mondhatni morbid humoruk van), só lepárló, temetés stb

 Este búcsút veszünk egymástól útitársaimmal, ők mennek az éjszakai géppel, én még maradok egy napot.

 16. nap

 Egész nap Accrában, hát nem lesz a kedvenc afrikai városom, úgyhogy leginkább ülök az óceán parton nézzem a hullámokat, befejezem a blogot és megeszem az utolsó ghánai mangót :-)

7. nap

Mole-t elhagyva megálltunk az egyik út menti Gondja falunál, ahol fula népek laknak. Velük már Maliban találkoztam Mopti környékén, de mivel ők a legnagyobb vándorló Nyugat-Afrikai népcsoport, ez nem is meglepő. Vályog házak, gyerekek, kecskék… A falu olyan, mint a többi vidéken, áram nincs, a vizet az asszonyok a fejükön hordják a kútból. Az iskola egy árnyékoló alatt néhány pad, körben nád hogy még se legyen akkora a por. Ide hoztunk adományt, főleg olyan praktikus dolgokat, mint gyufa, kréta, meg a műanyag vizes palackjaink, ami nagy kincs errefelé.  Itt elsősorban földimogyoró termesztésből és állattenyésztésből élnek.

Aztán tovább északnak, az út mellett egy több helyen árulnak faszenet, ami állítólag jó biznisz, mert a ghánai háztartások 90%-a még mindig ezzel főz. Ehhez már gyorsan növő fákat ültetnek, akácot, teakfát, nem a természetes erdő irtásából nyernek alapanyagot.

Némi off road után érkezünk meg a következő faluhoz, Tongo totemista, animista, egyszóval ez már az a rész ahonnan a vudu származott :-)  Hatalmas randomszerűen eldobált kavicsos táj, kedvenc baobab fákkal. Először megyünk a Főnökhöz engedélyt kérni a látogatásra, aki kegyesen elbeszélget velünk a párnáin ülve, ami azt jelenti, hogy ő közvetlenül nem beszél hozzánk, hanem valaki tovább adja amit mondani akar, szerencsére az illető tud angolul, úgyhogy egyben ő a tolmács is. A Főnöknek 19 felesége, és több mint 100 gyereke van, a legfiatalabb 1 hónapos. Ezután körbenézhetünk náluk :-)  Az iskola eddig egy sziklabarlangban volt, újabban kaptak adományként egy rendes épületet. A Főnök háza emeletes, a többi vályogból, kívül-belül simított lapos tetejű házikó, köztük sikátor. Külön pici tér van, ahol az áldozatokat mutatják be az Szellemeknek, csomó toll, meg koponya, vérnyomok van a sírokon meg a szentélyeken. A legfőbb szentély szamár és tehén koponyákkal díszített. Gyakorlatilag bármilyen döntés meghozatala, vagy betegség esetén mindig a szellemek segítségét kérik, ha megjön a segítség, akkor az előzőleg beajánlott áldozatot leölik a szellemeknek. Ez a tyúktól felfelé bármi lehet (de mondjuk a tolla se mindegy, ha feketét ígértél feketét kell adni), az ember áldozatról már leszoktak, de régen az is ment.

A domb tetején van a templom ahol a pap őrzi a legfőbb szentélyt, azt már csak félmeztelenül, hason csúszva, térden kúszva lehet megközelíteni. Tiszteletünkre egy csirkét áldoznak fent (sima barnát) de erről lemaradtam, mert az egyik útitárs a karomba ájult, úgyhogy szentély helyett elsősegély a program részemről. Tény, hogy még melegebb lett, mint az elmúlt napokban, és itt valahogy nem fúj a harmattan (a sivatagi szél, a Szahara felől ami a szaharai homokot port hozza és elhomályosítja az eget) úgyhogy nagyon erős a nap.

Este alvás Bolgatangában, ami már egész a Burkina-Faso-i határon van, kb 900 km-t jöttünk Accrától északra légvonalban (a valóságban a sok kitérővel persze többet). A meglepő az, hogy a hotel talán az eddigi legjobb és egy hét után van wifi vauuuu

8. nap

Gurunsi falvakba látogatunk, ahol az építészet és a házak díszítése érdekes. Mivel ezen a vidéken mind a vadállatokkal mind a rabszolga kereskedőkkel (az Ashantik és más birodalmak is gyűjtöttek rabszolgát, már jóval az előtt, hogy a fehér ember megjelent) szemben védekezni kellett, minden tanya egy kis erődítmény. Fallal körülvéve és vészhelyzetre egy olyan szobával, ami elég nagy a teljes családnak, de csak egy föld feletti pici lyukon lehet bebújni.. Ha kellett ide bújtak el veszély esetén, és ha jött az ellenség és bedugta a fejét a lyukon, azt ügyesen fejbe vágták vagy lenyakazták.

A vályog házakat a nők kívül belül általában non-figuratív mintával, vagy állat motívumokkal díszítik, piros-fehér-fekete vagy kék-fehér színekkel.

Aztán néztünk „szelíd” és szent krokodilokat, amik kb. 2 méteresek és meg lehet fogni a farkukat, sőt annál fogja pakolni is lehet őket ide-oda (ellestem a  technikát, ki tudja még lehet szükségem lesz rá :-) ). Jutalmul élő csirkét kapnak, amit egy nagy csattanással tüntetnek el, egyben tollastul mindenestül… brrrrr.

Megyünk még rabszolga piacot, illetve a maradványait nézni, ez is érdekes, de leginkább a helyi guide miatt élvezhető aki nagyon személetesen meséli el és mutatja be hogyan is ment akkoriban a rabszolga biznisz. Gyakorlatilag ilyen piacokról vitték a tengerpartra és rakták hajóra a szerencsétleneket. Zenéltek is nekünk az öregek, sziklákon kisebb kövekkel, jól szól.

Ezután a többiek a bolgatongai piacra mennek, mi a szobatársammal kalandozni indultunk, megkeresni a helyi árvaházat. Ennek a szervezetnek (Afrokid) gyűjtött még pénzt Angliában a lakótársam, illetve hozott most ajándékot a Főnéninek. Egy útmelletti plakátról tudjuk a telefonszámot, így nemsoká a címet is és egy helyi taxissal (aki ultra jófej, mindenkinek büszkén mutogatja a városban, hogy kik ülnek a kocsijában :-) ) elmegyünk. Nagyon rendes tiszta helyük van gyerekeknek, akik 142 vannak és éppen a vacsorát kapták. Úgy tűnik vannak alapítványok ahol nem lopják el a gyerekeknek szánt pénzt! (nem úgy, mint nálunk, a rákos meg az étkeztetős, aminél kevés aljább dolgot tudok elképzelni :-( ) A Főnéni is nagyon örül az ajándéknak az angol látogatónak, én meg mint az esemény sajtófotósa megörökítem a történéseket :-)

 9. nap

 Hosszú buszútra indulunk, a Burkina-Faso-i határtól (a telefonom át is jutott valahogy, emrt kapott sms-t hogy Wellcome in Burkina Faso :-) ) végig a határmentén nyugatra, majd onnan délnek Wa-ig. Gyakorlatilag itt már nincs sehol aszfaltos vagy köves út, csak a vörös talajon, a kátyús keréknyomon toljuk egész nap, kb. minden és mindenki vörös porral borított mire megérkezünk.

 Egy érdekesebb megálló van, egy 1900 örül épült vályog katedrális Navrongo-ban, ami Gurunsi freskókkal díszített és a jó időzítésnek köszönhetően pont egy keresztelőre érkezünk :-)

Útközben piknik egy hatalmas mangófa alatt. Nagyjából eddig őrizgettem a hazai téliszalámit, ez a menü holland sajttal (ha már Amszterdamon át repültem).

Mondjuk helyi kajákkal már jól állok, szinte mindent megkóstoltam ami eddig szembejött: Red-Red ami a sült ipari banán (nagy főzőbanán, nekem bejön) babszósszal, Palava szósz, ami okra pörkölt, csípős fűszerekkel és valamilyen hússal, Banku ami megint csípős szósz hússal hozzá pedig erjesztett kukoricából csinált nagy párolt gombóc, a Fufu meg egy leves amiben kasszava gombócok vannak meg hús, földimogyoróból fűszeres leves, és a yam gyökérből chips a kedvencem – mindezeket pedig a jobb kezünkkel esszük :-)

10. nap

 Wa környékén levő Lobi falvakat látogatunk, az egyiket Buli-nak hívják :-D

A lobi-k mai napig híres vadászok és harcosok, a falvak lapos tetős vályogházakból - amiknek a tetején szárítják a gabonát - álló egymás mellé épült tanyák. Az egyik ilyennél lát vendégül minket a család. A Főnök 54 éves, 7 felesége van és 37 gyereke. Minden feleségnek van egy szoba-konyhája, tárolókkal és alvós szobával. Az egész egybe építve, komplett labirintus. Klasszikus agyag korsókban főznek, kézzel csépelnek, őrölnek mindent. Itt is menő a földimogyoró, de a Fekete-Volta víztározóinak és csatornáinak segítségével hatalmas zöldséges kertek is vannak. Természetesen ők is a szellemekben hisznek, fa totemeknek áldoznak, és a nők piercingként furcsa ékszereket raknak az ajkukba.

Persze a végén előkerülnek a dobok, és táncolnak nekünk a csajok, mi meg ittunk kölesből erjesztett szeszt a tökhéjakból, Buli van :-)

Délután elmentünk a helyi királyhoz (chief), aki vallási, törzsi és klánbeli hova tartozástól függetlenül Főnök az egész régióban. Az audencián térdelve kellett tapsolni mikor megjelent szépen hímzett ünneplőben, cipő le, lábak nem lehetnek keresztbe és a legjobb ruhánkat kellett felvenni. Kegyesen elbeszélgetett velünk, miután egyenként bemutatkoztunk, de természetesen nem szólt hozzánk közvetlenül (ez itt nem szokás), hanem általában leírta amit akart mondani, kérdezni, és az egyik tanácsadója (az összes öreg tanácsadó is ott volt persze) felolvasta, lefordította. Elég fura így beszélgetni… Aztán megnézhettük a vályog palotát, közben újabb alattvalókat fogadott, akik először vagy 20 percig énekeltek neki, aztán a közvetítők segítségével beszélgettek. Nyilván adtak ajándékot is, mert azt úgy illik.

Voltam a helyi piacon is, sajnos vasárnap este már nem voltak túl sokan, pedig nagyon érdekes helynek tűnt még így is, szert is tettem néhány fekete-volta öntözött paradicsomra a holnapi piknikhez.

4. nap

Az Ashanti Királyság 1600 körül jött létre, az akán népek 8 klánja közül az Oyoko (sólyom) alapította, katonai birodalmuk az egyik legjelentősebb volt Nyugat-Afrikában. Az ashanti főváros Kumasi akkortájt fejlettségben egy európai fővárosnak felelt meg. A rengeteg arany mellett nem meglepő, hogy a legszentebb tárgyuk egy színarany zsámoly, ami a királyság jelképe. Arannyal átszőttek voltak a színes, mintás kente ruháik is, ezek is nagyon híresek. A rabszolgaság már létezett az ashanti királyságban is, bár állítólag nem bántak velük rosszul (bár ennek ellent mond, hogy mutattak be emberáldozatot is). Aztán a XIX sz végén volt egy kis vitájuk az arany zsámoly kapcsán a britekkel és az akkori királyt Asante King Prempeh I.-et Seychelles-re száműzték, aki csak 27 év után tért haza. Igaz, akkor kapott egy új palotát kárpótlásul az angoloktól ez a Manhyia Palace, a régi pedig mellette a múzeum. Több hárború után a briteknek végül 1874-ben sikrült Kumasit elfoglalniuk. A királyság ma is létezik, a jelenlegi uralkodó, Otumfuo Osei Tutu II Asantehene, vele sajnos nem találkoztunk, de a fotók alapján ő is szereti az arany ékszereket.

A palota kertjében viszont volt egy kakaó cserje és mivel lábujjhegyen elértem egy termést, meg is kóstoltuk rögtön. Egész jó nyersen is, bár azért a csokira nem emlékeztet.

Aztán ültünk pár órát a karácsonyi dugóban, mert először a tegnapi piacon aztán meg a belvároson kellett átvágni, De ez itt közel sem olyan unalmas, mint Pesten, mert közben az autók között sétálgató árusokat lehet figyelni. A fejükön cipelik a cuccot és mindent, de tényleg mindent lehet venni, a linoleumtól a banánon át, az elakadás jelző háromszögtől a zokniig minden van.

Techiman-ig még megálltunk egy gyümölcs/zöldség piacnál, ami egy rózsaszín mecset mellett volt, de nem értem rá vásárolni, mert táncolnom kellett a helyi lányokkal, meg alkudoztak a szandálomra, meg adtak egy gyereket a kezembe, hogy legyen kivel játszanom, így végül nem is vettem semmit, pedig sose látott méretű, gyönyörű ananászokat árultak.

 5. nap

Úton a Mole National Parkba, már ameddig az út tartott, mert a táv fele legalább off-roadozással telt. Szerencsére megálltunk néha megnézni ezt-azt. Például egy faluban a szent majmokat :-) akiknek saját temetőjük van, a Mona típusúak szeretik a banánt és elég szelídek, a Colobus meg szégyenlős és hosszú fehér farka van.

Aztán néztünk még vízesést, amiben max az volt a különös, hogy tényleg volt benne víz, a szárazévszak ellenére is.

Több órányi por nyelés után, megálltunk Larabangában, ami egy teljesen muszlim falu (észak fele egyre több ilyen van) és engedélyt kaptunk a főnöktől (mindig szoktunk kérni, itt így kell) hogy megnézzük a mecsetet. Ami tényleg rendben van, öreg is XIII századi, és agyagból van, fehér és fekete rudak állnak ki belőle, hasonlít a maliban látottakra, de formára más.

Aztán nagy nehezen elérünk végre a Mole-ba, addigra már nem lehetett minket megkülönböztetni a hotel kertjében mászkáló varacskos disznóktól.

6. nap

Karácsonyra gyalogos szafarit kaptam elefántokkal :-)  Ilyen elefántot még nem láttam, ez az afrikai erdei típus, maximum 4 tonnásra nő, ami kisebb mint a szavannán elő, mert az 7 tonna is lehet. Reggel lesétáltunk az egyik tóhoz a parkban, ahol egy elefánt család fürdőzött éppen.. Nagyon cukik voltak ahogy pancsoltak, az egyik hatalmas konkrétan pörgött a vízben, elefánt talpak az ég felé :-)  aztán még volt mindenféle legelésző antilopszerűség, meg egy csomó madár, főleg keselyűk.

Délutánra leakadtam a nyuggerekről, akik autós szafarira mentek (és nem láttak semmit) mert már hiányzott a por nekik gondolom, én inkább megint a sétálgatós szafarit választottam. Amivel szerencsém is volt, pár helyi turistával gyalogoltam, akik ugyan gazdagabb városi fiúk voltak, de jó szemük van az állatokhoz és elég gyorsak is voltak. Erre szükség is volt, mert találtunk két sétafikáló elefántot és ezeket követtük vagy egy órán át, konkrétan kocogva árkon-bokron át. Meg láttunk majmokat (red patas, meg pávián) és a szokásos legelészőket. Nagyon szép volt az egész, az alkonyatban sétálgatni a szavannán :-)

0. nap

Úton oda ahol a világ második legnagyobb aranykészlete van a föld alatt, és kakaóból sincs kevés, viszont ők mennek brazíliai foci vb-re, és még van létező királyság, most a harmattan fúj a sivatag felől, lehet gyalog nézni elefántot, Voltából van nekik fekete, fehér, és vörös, na meg persze vudu is… de amúgy állítólag az egyik legkönnyebben utazható afrikai ország, Ghánába.

Mivel a brutál meló mellett erre a túrára nem nagyon tudtam fejben készülni, igazán csak akkor fogam fel, hogy végre megyek Africaaaa, amikor a beszállókapunál a tömegben már alig lehetett fehér arcot látni :-) Persze az a túra már csak jó lehet, ami úgy kezdődik, hogy egy fekete isten mellett ülsz a repülőn :-D, aki mellesleg profi ghánai focista, 12 éve él és játszik Európában vauuu

Azért volt miért izgulni, mert ugyan több mint egy órát állt a gép az aszfalton, hogy az összes csomag odaérjen, a pilóta félúton közölte, hogy még sincs az összes cucc a gépen.. klassz.

A bejutás sem volt egyszerű, hatalmas tömeg az útlevél ellenőrzésnél, mert a legtöbb hazalátogató ghánainak már vmilyen európai útlevele van (Solomonnak aki mellettem ült, belga), ja és tényleg megnézték van-e sárgaláz oltásom. Megjött a hátizsákom, találtam normális taxist, úgyhogy nemsoká már az óceán parton hallgattam a hullámokat.

 1. nap

Annyi történt, amit terveztem, buta arccal néztem egész nap az Óceánt, hullámokat, a helyieket a parton, sétáltam, olvastam egy pálmafa alatt, nagyon jól esett nem csinálni semmit :-)

 2. nap

Tulajdonképpeni hivatalos túrakezdés, amikor is megérkeznek hajnalban az útitársaim. Háááát. A reggeli bemutatkozásnál erősen kerestem hol van elrejtve a kamera, egy teljes Agatha Christie sorozat castingjához lenne karakter, komolyan azt hittem ez egy vicc :-) Amúgy nincs velük baj, illetve úgy mondanám én jól szórakozom. A legidősebb (aki amúgy nem a legrosszabb karban levő) egy 75 éves pasi, a felesége aki azért kicsit fiatalabb és nagyon jó fej, 50 éve házasok.. De van minden, alkoholista francia, görög, angol tolmácsnő, ősz csigás hajjal, aki minden miatt reklamál; angol vénlány (ebből több típus :-) ); norvég asszonyság; ausztrál állandóan utazó pasi; dél-afrikai csimpánz gondozónő; cinikus könyvkiadó; és az örökké reklamáló pasi aki bottal jár, de ha valahol első akar lenni akkor szalad, és mindig sapkában van, életemben önzőbb embert nem láttam, cambridge-i professzor (őt mondjuk néha szívesen megütném); a szokásos misszpicsa 40 körül, aki még nem örült semminek – elég vicces egy ilyen válogatás :-) A szobatársammal megint szerencsém van, ő francia tanárnő, aki néha horkol és nagy foci fan (Newcastle), mellesleg Ghánában született, mert a szülei itt tanítottak 3 évet, de szokás szerint jól jártam vele, nagyon jó ember.

Bár valamennyit láttam a városból már, azért délután elindulunk rendes városnézésre Accrában, és hát amennyire imádom Afrikát, ezek a nagy városok továbbra sem kedvenceim. Van minden, a csillivilli plázáktól a rettenet nyomornegyedekig.

Az látszik, hogy a déli rész főleg keresztény, itt is tart a karácsonyi őrület. Egy nagy téren össznépi hálaadás, de csak nőknek. Több ezren ülnek, középre pedig hordják hatalmas kosarakban hálájuk jeléül a banánt, ananászt stb..

Accrában van minden volt gyarmatosítónak külön negyed, dán, portugál, brit… ezeket úgy ahogy megnézzük bár túl sok látnivaló igazából nincs, leginkább a rabszolga kereskedők házai, meg a kikötő, világítótorony. Közben látjuk az első temetést is, ahol egy delfinformájú koporsóban hordják körbe az elhunyt hölgyet, a népek egy része félmeztelen, más része meg szépen felöltözve az alkalomra.

Megnéztük a parkot és mauzóleumot mai a ghánai függetlenségi harcok vezetőjének (1957-ben lettek azok) és első miniszterelnökének Kwame Nkrumah-nak szenteltek. Politikai pályafutása mellett az is érdekes hogy egy egyiptomi kopt keresztény feleséget vett el, akit esküvő előtt nem is látott, 4 gyerekük lett, de közben és előtte is csajozott rendesen.

Van szerencsém az első Nemzeti Kulturális Központhoz, ami kb. megfelel a turistáknak szánt kézműves piacnak. De legalább meg(v)ettem az első kókuszdiót :-)

3. nap

Elindulunk Kumasiba… Ez az ashanti királyság székhelye, és a második legnagyobb város. Az utak nagyon jók, már ahol vannak :-), és sokkal normálisabban vezetnek, mint nálunk, ami azért valljuk be elég meglepő.

Útközben megnézünk egy ashanti szentélyt, Besease-t, abból a 10-ből ami még létezik. Kb. 300 éves, mint nálunk a nádfedeles házak, a szentélynél áldozati cuccok, meg két teknős képezi a világörökség részét, de jó hangulata van a helynek.

Aztán nézzünk még piacot, ami nagy, szóval izé nagyon nagy.. Ghánában mondjuk csak a második legnagyobb, de kb. mint egy kerület Bp-en..11.000 standon árulnak, ami standonként jelent 4-5 embert, plusz a vásárlók Jés van minden, használt ruha, cipő, konyhai eszköz, piros disznóláb, arasznyi óriás csigák és egy csomó minden amiről sose lesz fogalmam micsoda, de megeszik.

A délutáni program egy temetés, amire meghívtak minket. Temetést sokszor csak néhány hónappal az elhalálozás után tartanak (holttest addig balzsamozva) amikorra összegyűlik a rokonság és a pénz a több napos bulira. Első nap fekete-vörös ruhában eltemetik a megboldogultat, második nap fekete- vagy kék-fehérben van hálaadás… Mi a második napra voltunk hivatalosak, ami komolyan indult. Ülnek a családtagok, barátok az elhunyt képével szemben az utcán, első sorban a pasik, hátul a nők, közben persze dobolnak, zenélnek. Illedelmesen részvétünket nyilvánítottuk kezet fogva mindenkivel, aki az első sorban ült, aztán ahogy leültünk egy női bizottság viszonozta a köszöntést és odajöttek kezet fogni velünk, Kaptunk coca-colát és hímzett zsebkendőt, hogy legyen mibe sírni. Aztán elég gyorsan vége lett a szomorkodásnak és táncolni kezdtek a népek, amiből illetlenség kimaradni, szóval roptuk mi is a helyiekkel.

Már egy hete itthon, úgyhogy lassan illik befejezni a naplót..

17. nap - 25. nap   Thaiföld

Nos eredeti terveim szerint ezt a hetet leginkább Hua Hin-ben gondoltam eltölteni (3 éve nekem nagyon bejött a hely), de a sors vagy mondjuk így az Élet, átírta a terveimet... Így a publikus thai beszámoló igen rövid lesz, mert bár voltak kalandjaim, a leírást oly mértékben kellene cenzúráznom, ami értelmetlenné tenné az egészet. Egy darab nevezetsséget sem láttam, de jól mulattam, Hua Hin-be is eljutottam (igaz csak 2 napra) és megállapítottam h thaiföld továbbra sem okoz csalódást.

És egy kis összegzés Burmáról:

Évek óta terveztem Burmát (pl Papával 2010-ben ide akartunk jönni..), de csak most jött össze, amit így utólag tényleg sajnálok. Nagyon más élmény lett volna 5 éve, mikor turistát alig lehetett látni. Sajnos az én ízlésemnek túl sokan voltak - ehhez persze hozzájárult az is, hogy főszezonban voltam, mert nem engedtek el októberben szabira - és még annál is több volt a kínai turista..

A látnivalók csodálatosak, és minden napra jut vmi amitől az embernek tátva marad a szája.. Így utólag az én kedvenceim az U Bein híd, a bagani templomok és Inwa. Meg persze az Inle-tó. Szóval minden ami a turistacsapáson van gyönyörű.. de

a turista csapásról gyakorlatilag letérni nem lehet. Az ember ezen nevezetességek között mozoghat, de van egy másik Burma is.. Mert az ország nagy része lezárt terület ahová bejutni lehetetlen, és ahol súlyos etnikai zavargások, gyermek katonák, kényszermunka táborok, drágakőbányák, gyerekmunka és rabszolgaság van, turista látványosságok helyett.

Az 1962 óta uralkodó katonai hunta a szocializmus burmai útjának megvalósításával gyakorlatilag a világ egyik legszegényebb országává tette az egykori jólmenő brit gyarmatot - gazdaságilag 174. ország még Bangladesh is 10 hellyel előrébb van (2011 GDP PP/per capita). Ebből a turista ösvényen nem sok látszik, tiszta kirakat falvakkat lehet nézegetni, de délebbre buszozva már látszott a brutál nyomor és oda valljuk meg még beengedtek, mi lehet a lezárt részeken...

És bár újabban azt mondják elindult a demokratizálódás, sajnos lényegi változás nem történt, Aung San Suu Kyi -t az évtizedekig tartó háziőrizetből ugyan kiengedték de a hatalom ugyanazon kezekben van. És igen vannak itt is újgazdagok, a katonai felső vezetés és barátaik nyílván jól élnek..(láttam csillivilli plázát Yangonban, ahol a SUVokat sofőr vezette, és mondjuk Mango boltban vásároltak, és van olyan mágnás ex tábornok akinek féltucat 5 csillagos szállodája van)

Egyszer próbáltam tesztelni a vezetőnket a rohingya konfliktussal, és meghallgathattam a hivatalos állami verziót..ami kb 180 fokkal volt ellentéte annak amit sejteni lehet az igazságról (megjegyzem nem vártam mást, tele volt besúgokkal és minket figyelő ügynökökkel az utazás) A legnépszerűbb tengerparti üdülőhelye tudniillik idén le volt zárva Burmának, mert Rakhine államban volt egy kis balhé..

A rohingyákról annnyit kell tudni hogy kb 1 milliós muszlim kisebbség egy buddhista országban, ahol ugyan sok száz éve élnek, de nincs állampolgárságuk, és folyamatos attrocitások érik őket. 2012es konfliktusban majd 1000 rohingyat öltek meg és közel 100.000en kényszerültek elhagyni lakóhelyüket (Ákos foldkereken.hu meglátogatott  bangladeshi rohingya menekült tábort, néhány fotó a facebook-on http://www.facebook.com/#!/photo.php?fbid=10151369298117323&set=a.10151369143007323.534089.554652322&type=3&theater , el sem tudom képzelni milyen lehet egy bangladeshi menekülttáborban felnőni).  Novemberben csak a műholdas felvételek alapján derült ki hány muszlim falut és városrészt égettek fel és romboltak le. http://www.hrw.org/news/2012/11/17/burma-satellite-images-show-widespread-attacks-rohingya

És nem ez az egyetlen kisebbség - Kachin, Shan, Karen, Lahu - mind lezárt terület a fegyveres harcok miatt.

Szóval amit látunk Burmából gyönyörű, de van egy másik arca is és ezzel érdemes tisztában lenni, utánaolvasni..

Na erről az jutott eszembe olvasni való, kötelezően: a gyarmati időkről George Orwelltől aki ott szolgált 5 évet Burmese days, az utolsó királyról, a 3. angol-burmai háborútól a II. VH, napjainkig szerintem alap: Amitav Ghosh The Glass Palace. És aki szereti a mozgóképeket Luc Besson The Lady, Aung San Suu Kyi-ről.

Gyakorlati dolgokról:

mobil telefon van a helyieknek, de roaming nincs, úgyhogy a telefonomat ébrszetésen kívül másra nem használtam. Internet már elég sok helyen van papíron, de gyakorlatban használhatatlanul lassú, ha egyáltalán működik (többnyire nem). fejlámpa kötelező minden időpillanatban, gyakoriak az áramkimaradások.

kizárólag hibátlan 2006 után nyomott USD érdemes vinni, és annyit hogy vészhelyzetre is legyen készpénz mert külföldieknek is használható ATM vagy kártyaelfogadó hely nincs az országban (de cserében biztonságos, én pár ezer dollárral mászkáltam a hasamon gond nélkül) Bár a régebbi útikönyvek azt írják a reptéren tilos váltani (LP), ez már nem igaz ott a legjobb az árfolyam.

szállás kapcsán arra érdemes figyelni hogy új szálloda nem épül(t) és egyre több a turista, főszezonban nem volt elég a hely..akinek nem volt foglalása sokszor hoppon maradt, couchsurfing, háznál alvás tilos és a besúgók miatt a helyiek nem kockáztatják hogy külföldieket altassanak.

érdemes szuveníreket a meglátogatott kézműves helyeken vásárolni, meglepően jó minőségűek és szépek, mondjuk a jade köves cuccok olcsóbbak mint a műanyag.

ja és már lehet coca-colát kapni :-( szóval addig menjetek és nézzétek meg Burmát amíg a globalizáció oda nem ér....

11.-12. nap Bagan

Ez Burmaban a foattrakcio, vilagorokseg meg minden.. Szoval van kb 40 km2 teruleten elszorva ugy 3000 ezer templom, az 1 meterestol a bazi nagyig.. Valamikor  XI-tol a XIIIig epitettek a kiralyok, ebben az idoben tertek at a hindu vallasrol a buddhizmusra. Aztan jottek a Mongolok es a birodalom elkoltozott.

Nagyjabol 15 jelentosebb pagodat sikerult megneznem 2 nap alatt, mindegyik kulonbozo volt, feherre vakolt es vorosteglas, meg amelyikben freskok vannak (van egy, ahol csak leder noket abrazolo freskok vannak, tele az egesz ribanc grafittivel, ki tudja miert, talan hogy teszteljek a szerzeteseket), van amelyikben kofaragasok. Nem is tudtam eldonteni melyik teccik legjobban..

Persze este kotelezoen felmasztam az egyik pagoda legtetejere (adtam a teriszonynak rendesen, oda mar csak egy francia srac jott fel mellem) naplementet nezni. Volt egy szabad delutan, erre persze megint belazasodtam (legkondi, nem birom) ugyhogy a biciklizesrol le kellett mondanom, de azert lovasfogaton elmentem meg egy kicsit nezelodni.

Aztan meg elmentunk falut nezni, mondjuk a tobbi videken latottakhoz kepest itt a turistakbol jobban elnek az emberek.

13. nap

Repules Yangonba.

Azt kell tudni hogy itten a legiközlekedes muszaj (ha van is ut, boralmas allapotban van es lassu, nehol a vonat, hajo mukodik, mentunk ugy is, de 9-12 orat kell raszanni)  de eleg gyatra bitonsagi korulmenyekkel mukodik. Egy nyavalyas komputer nincs a reptereken, minden kezzel papiron... Van par magan legitarsasag (az allami felejtos, vagy ongyilkos jelolteknek valo), de ezek is jol lehasznalt, turkaloban kilora vett 1-2 geppel uzemelnek. Mind a szokasos turista varosok kozott jar korbe Yangon - Bagan- Mandalay - Heho - Bagan utvonalon naponta ketszer, valamelyik iranyban.

Mikor leszalltunk tudtuk meg hogy megint szerencsetlenul jart egy repulogep, es nem mindenki elte tul mikor egy rizsfoldon kenyszerleszalltak. A tobbinek meg oriasi mazlija volt (egy legiutaskiseronek koszonheto, aki ki tudta nyitni a vészkijaratot idoban), kettetort a gep es kiegett, hogy ki tudott menekulni.. (ugyanabbol a varosbol indultunk reggel, csak mi ellenkezo iranyba, szerencsenk volt)

Utana par ora busszal Ngwe Saug-ig delre. Itt mar mindenhol utellenorzesek, felirnak mindent precizen (ehhez barikadonkent kell 6 ember, komputer sehol nincs, ebbol egy a penzt veszi el, ketto zold papirra ir, egy egy feher listara es egy meg nez) es sokkal nagyobb a szegenyseg mint a turista csapason levo falvakban.

14.-15. nap

Burmai bics, homok, meleg tenger, palmafak es temgeriherkentyuk :-) Alig volt egy lelek a parton, nehany gazdagabb helyi Yangonbol. Eleg jo kis tengerpart es vegre futas reggel a homokban. Meg seta a kozeli faluban.

16. nap

Vissza Yangon, delutan meg varosnezes, a hires Scott market (ekszer, ruha gondolhatjatok mennyit vasaroltam), meg setalgatas. 

17. nap

Delben fogok atrepulni Thaifoldre es ha egyben megerkezem, folytatas onnan - bar asszem akkor mar vmi mas cimet kell adnom :-)

8. nap Mandalay

Mar regen hajoztunk ugyhogy azzak kezdjuk hogy elmegyunk csonakkal Mingun-ba, ami az Irrawaddy folyo tulpartjan van. Itt van a vilag legmagasabb pagodajanak indult rom, ami valahol a Bodawpaya kiraly halala miatt a harmadanal abba maradt. Igy eleg nagy teglakupac es latvanyos is ahogy a foldrengesek hatalmas repedeseket okoztak a falaban. Sajnos itt par hete is volt jelentosebb foldmozgas, es az emiatt bekovetkezett ujabb repedesek miatt mar a tetejere nem lehet felmenni.

Aztan megneztuk a vilag legnagyobb repedesmentes harangjat (90 tonna), ami ebbe a pagodaba keszult (a legnagyobb, de megrepedt Moszkvaban van)

Aztan par szaz meterrel arrebb felmaszunk egy kulonleges, 7 feher hullamos terasszal korbevett hofeher pagoda tetejere. Mondjuk eleg festoi latvany a piros vagy narancs ruhas szerzeteseket nezni ahogy a feher hatter elott maszkalnak.

Visszacsonakazunk, hogy megnezzuk Mandalay latnivaloit is. Itt van a vilag legnagyobb konyve 729 marvanytablara vesve,  az 5 buddhista zsinat utan keszult, a Tripitaka 15 konyve van rajta.

Aztan megnezzuk az ujra epitett Mandalay Palotat, ami az egykori uralkodok lakhelye volt (The Glass Palace, olvassatok, nagyon jooo), tobbek kozott a brittek altal indiaba szamuzott utolso kiraly Thibaw is itt lakott, szimaptikus felesegevel aki az osszes szambajoheto uralkodo jeloltet kivegeztette (tobb mint 70-et) nehogy valaki bezavarjon kozuluk...

A helyreallitott palota nem adja vissza az eredeti fafaragasokat, de szerencsere egy darabja az eredeti palotanak at lett koltoztetve kolostornak es igy a vilaghaboru alatt nem bombaztak le a japanok. Ez a Shwenandaw Kyaung, vagy Golden Palace Monastery. Brutal gyonyoruen faragott teakfa panelek es ablakok.

Es mert meg nem ment le a nap felmegyunk a Mandalay Hill tetejere naplementet bamulni... A nyuggerek miatt mozgolepcsovel.. ami csak azert extra bizzar mert minden buddhista szent helyre csak mezitlab lehet bemenni. Igy eletemben eloszor mozgolepcsoztem mezitlab..

9. nap

Reggel atmentunk egy Inwa nevu helyre ami sok szaz evig Burma kiralyi szekhelye volt.

Lattunk egy 1800 korul epult, hatalmas teakfa ronkokbol csinalt kolostort, egy sarga, stukkokkal diszitett pagodat, es egyet ami piros teglas volt eldugott buddha szobrokkal. Es mindezt lovaskorden kozlekedve neztuk meg, mert ilyennel meg nem mentunk.

Delutan meg atmentunk a vilag leghosszabb (1,2 km) teakfa, colopokon allo hidjat az U Bein hidat, ami 1849 epult. Szurrealisan gyonyoru az egesz a naplementeben, a hidon maszkalo szerzetesekkel, alatta uszo kacsakkal..

10. nap

Hajoval Baganba, egy laza 9-10 oras hajokazas, egy zajos vasteknovel.. de eleg elvezetes a parton a kolostorokkal, foldmuvesekkel, falvakkal..meg a csomo fura uszo szerkezettel a folyon.

5. nap

Megyunk vonatozni hurra! Shwe Naung-bol Aung Ban-be, persze gyorsabban is el lehet jutni mint a helyierdeku, de igy erdekesebb volt.. Nyilvan utaztak velunk a helyieken kivul egyeb ertekes dolgok is, mint borso, tuzifa, hagyma, paradicsom, avokado stb.. Ja es a hadsereg elfoglalt egy teljes vagont, ok focimeccsre mentek. Szerencsere volt veluk egy 3 honap koruli kolyokkutya - mint a szurkoloi bazis alapja - igy gyorsan megbaratkoztunk.

A vonat rem lassu volt, viszont erdekes volt a tajat es a helyi nepeket bamulni, meg atmenni olyan vasuti hidon ami szinte csak egy par sin a levegoben.. Meg persze a britek epitettek vagy szaz eve. Itt sajnos meg kell jegyeznem az infrastruktura nem feljodott semmit miota a gyarmatositok elhagytak az orszagot. Az van mint vasut, kozut stb amit ok itt hagytak, csak szarabb allapotban. Nehany eve privatizaltak az utepitest azota javitjak az utakat, de igy is borzalmasak. Ja es az utepiteseken nok dolgoznak! szinte kizarolag.

Megerkezven meg elmentunk megnezni egy cseppko barlangban kialakitott buddhista helyet, tele sztupaval es buddha szobrokkal.

Kalawnak hivjak a varost, a hegyekben ahova megerkeztunk, ez egy brittek altal epitett udulohely ahova nyaranta menekultek a forrosag elol.. Igy egy gyonyoru kolonialis villaban lakunk, korulotte viragok es fenyofak. 

Ami fura hogy reggel olyan hideg van hogy deres a banancserje, napkozben meg siman ujjatlanban izzad az ember, ha sut a nap vagy 30-35 fok van...

Este meg elmentunk egy nepali etterembe enni. Igy sikerult egy autentikus dhal bhat-ra szert tennem (tenyleg az volt, a brit hadseregbol nyugdijba ment gurka-k kozul sok itt telepedett le). 

6. nap

Trekkingelni megyunk a kornyekre. Vegre. A nyuggerekkel utazasnak az a hatranya, hogy tul sok sportos program nincs beiktatva.. Egy Pein Ne Pin faluba gyalogoltunk el, nagyon szep narancs ligetek kozott.

A faluban aztan kaptunk teat, megneztuk a jackfruit fat amirol elneveztek, meg az iskolat, ahol osszesen 6 osztalyban van altalanos es kozepiskolai kepzes.  

Ez egyszer nem hiaba cipeltem az elsosegely cuccot magammal, egybol odahoztak az iskolaba egy kolykot akinek a homloka talalkozott egy nagy faaggal, hogy reszesitsuk elsosegelyben, mert a faluban ugyan van egy nover, de kotszer nincs. Szegeny kissrac csunyan lehorzsolta a homlokat (az nem derult ki hogy kerult a faval kozelebbi ismeretsegbe) es halalra volt remulve.  Nalunk meg en vagyok az egyetlen medicaly qualified, hat en tisztottam, meg kotoztem be szegenynek a sebet a tanariban. Mindenki ugy nezett ram mint a nagy feher gyogyitora (meg az utitarsaim is, nem rohog)..

Aztan szepen lesetaltunk a falubol, a valtozatossag kedveert bananligetek kozott.

7. nap

Road to Mandalay.

Hat lehet hogy legendas, de nem tul erdekes,  7-8 oras zotykolodes a buszon. Egy reszet a deadalon+sor kombo miatt ataludtam, de azt mondtak nem vesztettem semmit.

3. nap Inle To

A Shan fennsikon, ugy ezerparszaz meter magasan levo to az egyik legnagyobb burmai latvanyossag. siman napokat el lehet a kornyeken tolteni, jo sok latnivalo van...

A kozlekedes gyors es hangos motorcsonakokkal zajlik, az amugy vagy 20 km hosszu tavon. A helyiek fa colophazakban laknak, es foleg halaszatbol elnek. Ma mar siman haloval halasznak, de azert a turistak kedveert megmutatjak azt is hogy csinaltak a varsakkal regen. Ami mai napig nem valtozott hogy a csonak vegeben egy labon egyensulyozva a masik labukkal eveznek, ket kezzel meg a halaszhalot kezelik. Ez a labbal evezes eleg sajatos latvany, es meg labbalevezos versenyeket is rendeznek a tavon...

Zoldseget uszo kertekben termesztenek, foleg paradicsomot. A kerteket hinarbol epitik, bambuszrudakkal kitamasztva es csonakkal kozlekednek a sorok kozott...

Meglehetosen vallasos nepek, igy egy csomo buddhista kolostor van a to korul. Mi eloszor a Phaung Daw Oo Paya (azota se tudom hogy kell kimondani) nevut neztuk meg, ami 5 darab regi buddha szoborrol hires, bar ezekre annyi arany levelet tettek az evek soran hogy csak 5 db formatlan arany tojast latni...

Megneztunk meg egy csomo kezmuves muhelyt, szovouzemet, kovacsot, cheroot (helyi szivarka) gyarat stb.

Este pedig mert szeretem a bizzar dolgokat, elmentem eletem elso csoportos masszazsara.. 4 embert massztak egyszerre, egy legterben, kozben mellettem meg a csalad ket kisebb gyermeke is ott aludt. valami fertelem budos olajjal is bekentek minket a vegen, fel sem merult hogy barmilyen szunyog napokig a kozelembe jon. hat nem a burmai tradicionalis masszazsrol fogok ezentul almodozni az tuti..

4. nap

Ujabb csonak tura, ezuttal az uszo piacon kezdtunk. ez a het 5 napjan mindig mashol van a to korul.. es meglehetosen erdekes korbe setalni es talalgatni vajon mi mi lehet abbol amiket arulnak.. Kulonosen jol szorakoztam egy hatalmas fekete anyakocan amelyik siman besetalt a turistak koze, akik eszre sem vettek mi dorgolozik a labukhoz roffrofff 

A Nga Hpe Kyaung kolostorban eppen egy szertartasra ertunk oda, ami onmagaban eleg erdekes, csak igy lemaradtunk a kolostor ugralo macskairol akiket a szerzetesek unalmukban idomitanak.

Aztan egy nagyon kanyargos, es igen latvanyos csatornan felcsonakazva egy Inthein nevu faluba mentunk. Itt tobb mint 1000 felig-meddig romos, a 17-18 szazadban epitett sztupa talalhato szanaszet szorva. A regiek igen latvanyosak, de sajnos nehany ujabb is van kozottuk, ez sokat rontanak az osszkepen..

1. nap Yangon

 sikerult hajnalban nekem es a motyonak is megerkezni, ami csak azert volt meglepo, mert a quatarairwaysnek feloraja volt Dohaban atrakni minket a masik gepre, de sikerult...

szoval fogtam egy szimpatikus taxist, kegyetlenul lealkudtam, ezert csereben megmutatott mindent a varosban ami utba esett a Panda fele (ez a Yangoni hotel neve). A kozlekedes amugy eleg vicces, jobb oldalon vezetnek ugye ez nekunk normalis, de az mar nem, hogy csakis jobbkormanyos autot. Pedig par eve nagyon lement az autok ara es sok uj kocsi van (de motor konkretan egy se , ki vannak tiltva a fovarosbol), de az ujak is jobbkormanyosak. Ha mar egyszer igy szoktak meg.

Kiderult hogy csak nekem volt surgos megerkezni, a tobbiek elinteztek hogy kessen a gep, mert egy estet meg a Kuala Lumpuri golfpalya hotelben akartak aludni.

szerencsere tudtam mi hol van nagyjabol a taxisnak koszonhetoen, igy elindultam terkep nelkul egyedul, es jol megneztem a Shewedagin Pagodat a naplementeben, ettem vacsit, kerestem sort, majd hazasetaltam.

2. nap

a banda egy resze elokerult, es meglett az vezeto is, Maynek hivjak es ha az ember megszokja az akcentusat akkor egesz jol el lehet vele boldogulni.

A valtozatossag kedveert elmentunk megnezni a Shewedagin Pagodat napsutesben. Igy is rendben van.

Teljesen arannyal boritott es a tetejen tobb ezer dragakovel diszitett hatalmas, majd 100 meter magas sztupa. Eleg latvanyos, korulotte csomo kisebb szentely, setalgato buddhista szerzetesek, imadkozo nepek...

Elsetaltunk a belvarosba is, brit kolonialis epuleteket nezni, es a Chaukhtatgyi Payahoz, ahol egy bazi nagy fekvo (a pihenos tipusu, nem a halott) buddha szobor van ( 70 meter hosszu es inkabb lanynak nez ki, mint fiunak annyira csicsasra van diszitve, pink labkormokkel)

Ezutan elindultunk a repterre, es vegre osszeszedtuk a keson erkezoket is hogy aztan a biztonsagossagarol hires Yangon airways-zel Hehoba repuljunk...   

Kicsi leraktam a fenekem a belvaros kozepen, es a tokeletes napsutesben csak azzal foglalkoztam, hogy minnel elobb legyen egy bringam.

Egeszen masfel hetbe telt mig talaltam egy megfelelo varosi bringat. Es markahu maradtam KONA. :)

Es igy kinyiltak a lehetosegek a belvarostol akar 30 km-re.

Az elso kanyar a tipikus turistas elsokirandulohelyre vezetett.

Lynn Canyon.

At a tuloldalra North Vancouverbe es vegi a parton aztan fel az erdobe a hegymaszoboltnal.

Ez a bolt azota is a barati kor reme. (Mountain equipment co) .

Meg senki nemtudott bemenni ugy hogy ne vegyen valamit. Es fejbensiman elkoltod a jovo havi fizudat is.

Ja es at a Lionsgate  hidon. Amirol elkepeszto a kilatas.

A mosoly vegilegesenkiult az arcomra mondjuk ugy2 honapra.

A nemet haverom kepeit csatolom, mert en itt meg nem voltam meg fenykepezos kedvemben.

Szoval itt elkezdodik az erdo. Es rendes suru elkepeszto zold erdo.

Es kis szintkulonbseg utan a kanyon maga egy patakkal es fuggohiddal.

Ahol a 10 fokos vizbensikongatva dobaljak be egymast az iskolas gyerekek.

Moha borit mindent es hogy a turistak ne maszkaljanak ossze mindent deszkakbolvan kirakva a gyalogut a

parkolotol a fuggohidig.

Helyi megoldasban a pickupot megtoltik kajaval es lesetalnak a vizhez.

Visszakusznak , megsutnek es megzabalnak mindent amit a platon talalnak.

Hazafele egy kis gurulas es az ugynevezett harmadik  strandonkipihentuk a napot.Ez a legnyugatibb strand.Igy lehet nezni a napot ahogyelmegy furodni vacsora elott.

Atlagos nap Vancouverben.

Reg nem irtam mar. Es nem is terveztem h ide posztolgatok.

Ez egy utazoblog en meg atkoltoztm Kanadaba.

Kesobb rajottem ,hogy eleg aktivan sikerul eltoltenem a szabadidomet es megiscsak le kene jegyezni valhova.

Kezdjuk Vancouver-rel.

Kezdjuk ott, hogy felreinformaltak. Azt mondtak olyan az ido mint Londonban. Sot rosszabb.

Valaki latott mar olyan embert aki azert ment vissza mert nem tudta viselni az esot.

Szandal, papucs rovidgatya nelkul vartam a reggeli kodot.

Ehelyett elso este a mar kint levokolegak strandroplabdazni hivtak English Bay-re ami akkor kb 500 meterre volt.

Es tenyleg 25 fok homokos tengerpart mindenfele nepek henteregnek a fuben es fuvet szivnak.

Be kellett szereznem egy papucsot. A kovetkezo ket honap nagy reszet avarosban ebben a papucsban csoszogtam vegig.

Kis foldrajz: BC kb akkora mint fel Europa. Lakjak vagy 9 millioan. Ebbol ketto Vancouverben.

NAgyreszeben csak a medvek hepajoznak es zabaljak a szedret.

Vancouver tengerparton figyel egy szigetekkel vedett obolben. Dimbes dombos a deli resz es hegyes az eszaki.

A kozponttol az elso sipalya 40perc kocsival a dugok miatt. :) (1000 m  Cypress mountain )

A kozponti felszigetet jartam be az elejen amit mondjuk korbe lehet setalni egynap alatt (20 km).

Azota is itt tolom elore a  mindennapjaimat.

Figyelmeztetes!!!

Mostantol kepekkel is szennyezem a blogot.

Hatha erdekesebb lesz.

A setaut teli tipikus varosi dolgokkal: vizi repuloter, strand es tenger vitorlasok.

El is kampicsorodtam. Hol maradnak az esofelhok? A szurekeseg?

13. nap

Délelőtt Patanba mentünk Zuleikaval. Jó sokat sétálgattunk, itt is van Durbar square, nekem még jobban tetszett mint a kathmandui.. Templomok, királyi palota és egy elég jóféle múzeum. Ittunk teát, néztük a hindukat a téren, sétáltunk az egyik hosszú utcán ami gyakorlatilag a helyi piacként üzemelt, vettünk licsit...

Délutánra beszéltem meg találkozott Eszterrel, akihez Vándoron keresztül kaptam kontaktot (ő is vezet túrákat az Eupolisznál és sokat utazik..modernnomad.hu) Az egyik hátizsákos szállás csendes belsőudvarán találkoztunk. Így tudtam meg, hogy vannak még honfitársak Kathmanduban.. Egész rendes magyar csapat gyűlt össze :-)  Zita és Árpi akik nászúton bringával megkerülik a földet (360fokbringa.hu) és több mint egy éve úton vannak, valamint Ákos, aki októberben indult motorral (foldkereken.hu).. Na ebben a társaságban én az Ibusszal utazó nyugdíjas szintjét képviselem.

Közben egy nepáli építészt várunk, aki Magyarországon tanult és tud magyarul.. Meg is érkezik, mi pedig lelkesen beszélünk hozzá magyarul amikor is kiderül, hogy bizonyos telefonszámok elcserélése folytán ő nem építész és magyarul sem tud, hanem egy coachsurfinges akit Eszter tévedésből hívott fel..Hát eltelt néhány perc mire magunkhoz tértünk és rendezni tudtuk arcvonásainkat.

Aztán Eszterék elmennek a hostjukhoz vacsizni, mi pedig Zuleikával és Ákossal a Jetinél vacsorázunk. Ezalatt én nagyon lassan de összerakom a képet, hogy nekünk nem csak közös ismerősünk van (Mityaaaa) hanem találkoztunk is már a Soca-n a tavalyi egyik rafting alatt...

14. nap

Még mindig van mit nézni, így reggel Swayambhunathhoz kirándulunk. Ez egy buddhista templom, sok majommal és szuper kilátással körben Kathmandu-ra. A stupa-ig jó sok lépcsőt kell megmászni, de ebben már van gyakorlatunk..

Utána csomagolás és 3kor találka a hotelunknál a honfitársakkal. Mint kiderült egy csomó minden amit a helyieknek ott akartam hagyni, nekik is hasznos, így elosztjuk a cuccot, illetve átveszem azt amit én fogok hazahozni  (hála a Quatarairways 33 kgos súlykorlátjának).

Aztán Guytól (a papája Macaoról származik és mint kiderült szenvedélyesen kártyázik) kapva az ötletet -  aki kipróbálta a pokharai kaszinót és elmesélte hogy nincs belépő, csak minimál zsetont kell venni és kaja, pia ingyen van - elindulunk kaszinózni, hogy Ákos szülinapját méltó módon ünnepeljük meg.

Mondjuk azt se gondoltam, hogy életemben először Katmanduban fogok egy kaszinóban rulettezni. De az élmény felejthetetlen, réges nem szórakoztam ilyen jól és valamennyit még nyertem is.. Kaptunk enni, inni, játszottunk és sokat nevettünk... Még megvártam a svédasztalos ingyen vacsorát és táncos műsort, aztán sajna nekem indulnom kellett a reptérre :-((

Eszter eljött velem, hogy ha a szlovák srác cuccát még sem tudom elvinni, vissza tudja hozni és olyan balhét csapott hogy embert még ilyen gyorsan azon a reptéren be nem csekkoltak, gyakorlatilag a motyót le se mérték  (41,5 kg volt összesen, itthon megmértem)

A sok gin-tonicnak és a daedalonnak köszönhetően kissé betépve, de fájjó szívvel mondtam búcsút Nepálnak.